Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 32. fejezet 1420. nap
33.
Munka, viszontagságok között
Pál fáradozott azon, hogy a Szentírásból a megtértek elé
tárja az Isten műve támogatására vonatkozó világos tanításokat. Noha mint az
evangélium prédikátora, "joggal" igényelhette, hogy megélhetéséért
világi foglalkozásban "ne kelljen dolgoznia" (1. Kor. 9, 6.),
időnként mégis, prédikátori tisztsége gyakorlása közben, a nagyobb
kultúr-központokban mesterségét is folytatta, hogy létfenntartását biztosítsa.
A zsidók a testi munkát nem tartották rendkívüli dolognak,
vagy lealázónak. Mózes a zsidókat kioktatta, hogy gyermekeiket rendszeres
mesterségre tanítsák; bűnnek számított, ha ifjaknak megengedték, hogy a testi
munkát kerüljék. Sőt, ha a gyermeket szent hivatásra nevelték is, szükségesnek
tartották, hogy valamilyen gyakorlati, hasznos munkát tanuljon. Minden ifjúnak
akár gazdag, akár szegény szülők gyermeke volt is, mesterséget kellett
tanulnia. Ha a szülők elmulasztották gyermeküket mesterségre kitaníttatni, úgy
tekintették őket, mint akik eltértek az Úr rendeleteitől. Ennek a szokásnak
megfelelően, Pál is megtanulta már kora ifjúságában a sátorkészítés
mesterségét.
Mielőtt Pál Krisztus tanítványa lett, magas állást töltött
be és nem volt szüksége megélhetéséért két keze munkájára. Azonban később,
miután már egész vagyonát Krisztus ügyének fejlesztésére fordította,
időközönként mesterségéhez folyamodott, hogy megélhetését biztosítsa. Ezt
különösen olyan helyeken tette, ahol szándékát esetleg félreérthették.
Thessalonikában kifejtett működésével kapcsolatban olvassuk
először, hogy Pál, mialatt hirdette az Igét, keze munkájával kereste meg
kenyerét. Az ottani gyülekezethez intézett levelében emlékezteti a hívőket,
hogy "terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai". De még
hozzáteszi: "Emlékezzetek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és
bajlakodásunkra; mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten
evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek." (1. Thess. 2,
6. 9.) Az apostol a hozzájuk intézett második levelében kifejti továbbá, hogy
amikor ő és munkatársai náluk időztek: "sem ingyen kenyeret nem ettek
senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek
senkinek se legyünk terhére. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem, hogy
magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek." (2. Thess. 3, 8. 9.)
Thessalonikában találkozott az apostol olyan emberekkel,
akik húzódoztak a testi munkától. Ezekről írja később: "Némelyek
rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyugtalankodnak.
Az ilyeneknek azonban rendeljük, és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra,
hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék." Miközben Pál
Thessalonikában dolgozott, különösen ügyelt arra, hogy az ilyeneknek igazi
példaképül szolgáljon. "Mert amikor nálatok voltunk" - írja -,
"azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is
egyék." (2. Thess. 3, 11. 12. 10.)
Sátán minden korszakban megkísérelte, hogy Isten szolgáinak
fáradozásai elé akadályokat gördítsen, amennyiben a gyülekezetekbe a fanatizmus
lelkületét vitte be. Így volt ez Pál napjaiban is; így a későbbi évszázadokban;
úgyszintén a reformáció korszakában is. Wycliffe-nek, Luthernek és másoknak,
kik befolyásukkal és hitükkel a világ áldására szolgáltak, harcolniuk kellett
olyan csalárdságok ellen, melyekkel az ősi ellenség megkísérelte, hogy a
túlbuzgó, kiegyensúlyozatlan és megszenteletlen lelkületű tagokat fanatizálja.
Tévelygő lelkek azt tanították, hogy az életszentség magaslata a lelket minden
földi gond és munka fölé emeli, tehát a munka alól is mentesíti. Mások viszont
szélsőséges nézeteikkel, bizonyos szövegeket félremagyaráztak és azt
tanították, hogy a munka bűn. A keresztény ne törődjön többé sem saját, sem
családja jólétével, hanem egész életét szentelje lelki dolgoknak. Azonban Pál
apostol tanítása és példaadása megfeddi az ilyen szélsőségeket.
Mai Bibliai szakasz: Ruth
1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Nincs édesebb rövid
történet a világon, mint Ruth könyve. Ez az egyszerű beszámoló megszólítja az
olvasókat, hogy legyenek tanúi Isten szerető előrelátó gondoskodásának. A három
főszereplő élete egyedi reménytelenségből közös bőségbe fordul négy rövid
fejezet alatt. Ez a történet egy gyöngyszem. A hagyomány szerint szerzője
Sámuel volt, akinek a születése válasz volt édesanyja kétségbeesett imájára.
A történet három
özvegy, gyermektelen nő bemutatásával kezdődik, akik Moáb földjén éltek.
„Naomi”, akinek a neve azt jelenti: „Kellemes”, meg akarja változtatni a nevét
„Mára”-ra, ami „Keserű”-t jelent. Jóbhoz hasonlóan, ő is elvesztette a
családját – a férjét és két fiát –, de mint Jób, ő sem vonja felelősségre
Istent, ahogy azt sátán szeretné. A helyzet mégis kétségbeesésbe kergeti, és
következtetése is erősen valósághű: úgy tűnik, nincs reménye a jövőre nézve, és
azt mondja menyeinek, hogy keressék valahol máshol a reménységüket. Ruth mégis
megtartotta azt a hitet, amit bizonyára Naomitól tanult, és ez a hit most válik
teljessé döntésével, hogy részt vállal Naomi jövőjében, bármilyen vészjóslónak
tűnik is az. A fejezet egy finom utalással ér véget arra vonatkozóan, hogy mi
fog következni. „Betlehem” azt jelenti, hogy „a kenyér háza”, és ők éppen „az
árpaaratás kezdetén” érkeznek meg. Isten szeretete nem változott meg, és biztos
terve van számukra. Egy apró dolgot figyeljünk még meg a történetben: senki sem
fogadja el Naomi névváltoztatását, amit később már nem is erőltet.
Jan
Haluska
200. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 33. fejezetéhez (május június 2-8.).
Voltál valaha olyan
helyzetben, hogy „jogod” volt valamit megtenni, birtokolni, vagy valahogyan
érezni, azonban a nagyobb jó érdekében lemondtál „jogodról”? Lelkipásztorként
Pálnak joga volt ahhoz, hogy anyagilag támogassák a gyülekezetek. Azonban
azért, hogy a kézzel végzett munka méltóságát népszerűsítse és megakadályozza
azt, hogy félreértsék a motivációját, Pál úgy döntött, hogy lemond erről a
jogról, és felhasználja sátorkészítő szakmáját.
Pál munkaereje az
egyházban Jézus döntésére emlékeztet, hogy lemond „jogáról” egy nagyobb és
magasabb cél érdekében, a megváltásunkért. Bár Jézus egyenlő volt Istennel és
az Istennel megegyező jogai, előjogai és kiváltságai voltak, mégis, amíg a
földön járt, úgy döntött, lemond ezekről. Maradhatott volna az angyalok
társadalmában, mégis úgy döntött, maga mögött hagyja ezt. Úgy döntött,
megalázza magát, hogy olyan halált haljon, amilyet nem kellett volna neki, hogy
mi élhessük azt az életet, amit nem érdemlünk meg.
Milyen jogokról kell
lemondanunk egy magasabb cél és a nagyobb jó érdekében? Megengedtük-e Jézus
szeretetének és szelídségének, hogy beáramoljon a szívünkbe azért, hogy
lemondhassunk róluk? Pál és Jézus példája ösztönözzön minket arra, hogy úgy
döntsünk, lemondunk róluk egy nagyobb és magasabb cél érdekében.
Gabrielle da Silva
Hartland Főiskola
Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba
Ámen
VálaszTörlés