Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Az apostolok története 38. fejezet 1442. nap
Lelkipásztori szolgálatában Pál tanításai nem állottak
"emberi bölcsességnek hitető beszédiben, hanem a léleknek és erőnek
megmutatásában." Azokat az igazságokat, amelyeket hirdetett, a Szentlélek
nyilatkoztatta ki előtte, "mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az
Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait,
hanemha az embernek lelke, amely ő benne van? Azonképpen az Isten dolgait sem
ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke"... "Ezeket prédikáljuk is,
nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent
Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván." (1. Kor. 2, 4. 10-13.)
Pált, prédikátori hivatása közben mindenkor közvetlenül
Isten vezette. Azonban arra is nagyon ügyelt, hogy a jeruzsálemi nagytanács
határozataival összhangban dolgozzék. Ennek eredményeként "a gyülekezetek
erősödének a hitben és gyarapodának számban naponként." (Apcs. 16, 5.)
Pálnak azonban, többek teljes részvétlensége ellenére is, vigaszára szolgált az
a tudat, hogy kötelességét teljesítette, hogy az általa megtérteket hűségre,
adakozási készségre és testvéri szeretetre tanította, amit bizonyítottak azok a
tekintélyes összegek, amelyeket a zsidó véneknek átnyújtott.
Miután Pál az adományokat átadta, "elbeszélé
egyenként, amiket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által
cselekedett." Ezen események elbeszélése által még a kételkedők is
meggyőződtek, hogy munkálkodását a menny áldása kísérte. "Azok pedig ezt
hallván, dicsőízék az Urat." Belátták, hogy a menny nyomta rá pecsétjét az
apostol munkásságára. Az előttük fekvő bőkezű adakozások megerősítették Pál
bizonyságtételét a pogányok között újonnan létesült gyülekezetek hűségéről. A
jeruzsálemi mű vezetői, akik előzetesen önkényes ellenőrzést követeltek, most
egészen más színben látták Pál munkálkodását; meggyőződtek arról, hogy eddigi
eljárásuk helytelen volt. Ugyanis, mint a zsidó szokások és hagyományok rabjai,
az evangéliumi munka haladását nagyban akadályozták, mert nem ismerték fel,
hogy Krisztus halála a zsidó és a pogány világ közötti válaszfalat ledöntötte.
Valamennyi vezető testvér részére most kínálkozott a
legjobb alkalom a nyílt beismerésre, hogy Isten működött Pál által; ők pedig
hibát követtek el, mert engedtek ellenségei befolyásának, kiknek jelentései
felkeltették féltékenységüket és előítéletüket.
Ahelyett azonban, hogy egyöntetű elhatározással igazságot
szolgáltattak volna a megbántott Pálnak, olyan tanácsot adtak neki, melyből
kiviláglott azon érzületűk, hogy nagyrészt Pált teszik felelőssé a fennálló
előítéletekért. Nem állottak nagylelkűen Pál mellé, hogy így bebizonyítsák az
elégedetlenkedőknek igazságtalanságukat, inkább megalkuvás létrejöttén
fáradoztak, amennyiben olyan eljárást hoztak javaslatba, mely véleményük
szerint - kiküszöbölne minden félreértést.
Így válaszoltak bizonyságtevésére: "Látod atyámfia,
mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a
törvény mellett. Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat,
kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván,
hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak.
Micsoda annakokáért? Mindenesetre össze kell gyülekezni a sokaságnak; mert
meghallják, hogy idejöttél. Ezt míveld azért, amit néked mondunk: Van mi
köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magukra; ezeket magad mellé vévén,
tisztulj meg velök, és költs rájok, hogy megnyíressék fejöket; és megtudják
mindenek, hogy semmi sincs azokban, amiket te felőled hallottak, hanem te magad
is úgy jársz, hogy a törvényt megtartod. A pogányokból lett hívők felől pedig
mi írtunk, azt végezvén, hogy ők semmi ilyenfélét ne tartsanak meg, hanem csak
oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértől,
mind a fúlvaholt állattól, mind a paráznaságtól."
Az atyafiak abban reménykedtek, hogy Pál, amennyiben ezen
rendelkezésnek aláveti magát, ezzel a róla elterjesztett hamis híreket egészen
biztosan megcáfolja. Biztosították azonkívül, hogy a határozat, melyet annak
idején a nagytanácson a megtért pogányokra és a ceremoniális törvényre
vonatkozólag hoztak, még most is érvényben van. Ezzel a határozattal azonban az
a tanács, amelyet most adtak neki, nem volt összeegyeztethető. Ezt az
előterjesztést nem Isten Lelke sugalmazta. Ez a gyávaság szülötte volt. A
jeruzsálemi gyülekezet vezetői nagyon jól tudták, hogy a keresztények a
ceremoniális törvény megsértése által felszítják a zsidók gyűlöletét és
üldözéseiknek teszik ki magukat. A szanhedrin minden lehetőt elkövetett, hogy
megakassza az evangélium terjedését. Kiválasztottak férfiakat, kik az
apostolokat, de különösen Pált nyomon követték, hogy működését mindenképpen
meggátolják. Ha tehát Krisztus híveit kiszolgáltatnák a magas tanácsnak, mint a
törvény áthágóit, akkor mint hitehagyókat, eretnekeket azonnal és súlyosan
megbüntetnék.
Mai Bibliai szakasz: 1
Sámuel 19
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ha a bűnt nem valljuk meg és nem hagyjuk el,
egészen a gyilkosságig fajulhat. A gyűlölet a Mennyben kezdődött el Lucifer
szívében (Ésa 14), és Jézus meggyilkolásával teljesedett ki. Ez a gyűlölet
nyilvánul meg ma is minden olyan esetben, amikor Isten gyermekeit üldözik, vagy
megölik (Jel 12:12). Ezt látjuk megvalósulni Saul király életének eseményeiben
is (ld. 1Sámuel 19). Először büszke volt, aztán irigy, amikor valakit többre
értékeltek, mint őt, később megtelt gyűlölettel, végül pedig kész volt megölni
Isten felkentjét. Szerencsére Isten nem bízta Dávidot az ingatag és bosszúálló
Saul kénye-kedvére. Ebben a fejezetben azt látjuk, hogy Isten három közbenjárót
támaszt, akik kiállnak a törésre Dávid mellett.
Az első közbenjáró Jonatán, aki barátja életéért
könyörög az apjánál, úgy hogy közben saját életét teszi kockára. Vajon én ilyen
közbenjáró vagyok Isten választott népéért? Olyan barát vagyok, „aki ragaszkodóbb a testvérnél?” (Péld
18:24).
A másik közbenjáró Mikál, Dávid felesége
(Saul lánya), aki nemcsak vallja, hogy szereti férjét, hanem teljes szívével és
minden erejével segíti a menekülésben. Akarunk ilyen közbenjárók lenni, akik
szerelmi vallomásunkat tettekre váltjuk még akkor is, ha ez hírnevünk
elvesztését jelenti? „Legyetek az igének
cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat” (Jak 1:22 -
új prot. ford.).
Dávid harmadik közbenjárója Sámuel, a
próféta, aki talán a legfontosabb a három közül. Ebben a fejezetben nem látjuk
őt esedezni Saulnál, vagy aktívan védelmezni Dávid életét úgy, ahogy az előző
kettő tette. Inkább az eredményét látjuk annak, ami csak buzgó imáira válaszul
történhetett. A Szentlélek természetfeletti hatalmát látjuk, aki oly módon
tevékenykedik, hogy senki sem árthat Dávidnak, még maga Saul király sem. Ez egy
erőteljes gondolati párhuzam Bálám történetével. 4Móz 23:8-ban ezt olvashatjuk:
„Hogy ronthatnám meg, kit Isten nem ront
meg? Hogy kárhoztatnám, kit az Úr nem kárhoztat?” (új prot. ford.).
Azt gondolom, Isten ezzel a történettel arra
akarja felhívni a figyelmünket, hogy életbevágóan szükség van közbenjárókra –
nemcsak elveszett szomszédainkért, vagy megbotlott szeretteinkért, hanem
azokért is, akik az egyházat vezetik, a lelki Izrael pásztoraiért is. Amikor
zűrzavart és megpróbáltatásokat látunk az egyházban, könnyű ujjal mutogatni,
vagy arról beszélni, hogy mi jobban igazgattuk volna az ügyeket. Isten felkente
választottait, és arra kér bennünket, hogy álljunk a törésre, és legyünk a
közbenjáróik (Ez 22:30). Arra kér, hogy imában emeljük magasra kezeiket (2Móz
17:12), hogy a lelki Izrael ma is győzzön. Lennél közbenjáró Isten egyházában?
Odaáldoznád életedet, szívedet és imáidat Isten választott vezetőiért?
Melodious
Echo Mason
203. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE 38. fejezetéhez (június 23-29.).
A nyomással mindannyian
találkoztunk korábban; a nyomással, hogy alkalmazkodjunk, egységben legyünk,
elkerüljük a kényelmetlen kiállást a többség ellenében.
Keresztényként tudjuk,
hogy ellenállásba fogunk ütközni, amikor az igazságért kiállunk, így
megpróbáljuk elkerülni az elkerülhetetlen világi nyomást és üldözést. Azonban
nem is ez a külső nyomás a legnagyobb ellenségünk. Nézzük meg Pál példáját, aki
félelem nélkül tett bizonyságot a feldühödött, vérengző csőcselék előtt.
Mozdulatlanul állt. Jóllehet, azon az estén a félelem beszivárgott Pál szívébe,
„hogy eljárása nem tetszhetett Istennek. … Az a vágya, hogy egyetértésben éljen
hittestvéreivel, ilyen szerencsétlen következményekhez vezetett?”
Ahogy látható, Pál
megadta magát a nyomásnak. Törekvése, hogy az egyházi vezetőkkel egységben
legyen, ugyan helyes volt, de a nyomás súlya alatt nem kereste Isten akaratát
elsősorban és mindenekelőtt. Ennek eredményeképpen olyan kompromisszumot
fogadott el, amely félbeszakította szolgálatát.
Az ellenség pedig
körmönfont. Ha nem tud azzal csábítani, hogy megadjuk magunkat a külső
nyomásnak, akkor az el nem kötelezett keresztényeket kiteszi a belső nyomásnak.
Hogyan válaszolsz arra a nyomásra, amivel ma szembenézel? Ne engedd meg az
ellenségnek, hogy félbeszakítsa a munkádat!
Sabrina Petersen
a Hartland Főiskola
hallgatója
Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba
A mai anyag HÉTFŐ! Ámen!
VálaszTörlés