2019. június 19., szerda

Higgyeztek az Ő prófétáinak - június 19 - SZERDA - 1 Sámuel 14


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Az apostolok története 37. fejezet 1437. nap

37. Pál utolsó jeruzsálemi útja

Pál nagyon szeretett volna még a húsvéti ünnepek előtt Jeruzsálembe érkezni. Így alkalma lehetett volna, hogy találkozzék azokkal, akik a világ minden tájáról az ünnepségekre özönlenek. Mindig élt benne az a remény, hogy valamilyen úton-módon hozzájárulhat hitetlen honfitársai előítéleteinek eloszlatásához, ami után rábírhatók lesznek, hogy az Evangélium magasztos világosságát elfogadják. Ezenkívül szerette volna meglátogatni a jeruzsálemi gyülekezetet is, hogy átnyújthassa azokat az adományokat, amelyeket a pogánykeresmények küldtek szegény Júdeabeli hittestvéreiknek. Végül pedig azt is remélte, hogy látogatása által szorosabb kapcsolatot teremt a megtért zsidók és a pogánykeresztények között.

Midőn Korinthusban munkáját befejezte, elhatározta, hogy közvetlenül Palesztina partján fekvő valamelyik kikötőbe utazik. Már majdnem minden előkészület megtörtént és éppen a hajóba akart szállni, amikor értesítették, hogy a zsidók összeesküdtek ellene. A hit ezen ellenségeinek minden eddigi kísérlete meghiúsult, hogy az apostol működésének véget vessenek.
Az evangélizáló munka sikere felingerelte a zsidók haragját. Mindenfelől futottak be hírek az új tan terjedéséről, mely feloldja a zsidókat a ceremoniális törvény megtartása alól és a pogányoknak a zsidókkal egyenlő jogokat biztosít, mint Ábrahám gyermekeinek. Pál, a Korinthusban tartott prédikációiban ugyanazokat az alapelveket tárta fel, mint amelyekért leveleiben is olyan nyomatékkal harcolt. Hangsúlyozott kijelentését, hogy "nincsen többé pogány és zsidó, körülmetélkedés és körülmetéletlenség" (Kol. 3, 11.), ellenségei vakmerő káromlásnak tekintették; elhatározták tehát, hogy elnémítják.

Amikor Pált az összeesküvésről tájékoztatták, elhatározta, hogy Maczedónián keresztül fog utazni. Tervét, hogy Jeruzsálemet a páska ünnepére elérje, el kellett ejtenie; remélte azonban, hogy pünkösdre ott lehet.
Pált és Lukácsot "kíséré pedig Ázsiáig a béreai Sopater, a thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus." Pál nagyobb összeget vitt magával a pogány gyülekezetektől, amelyet a júdeai mű élén álló testvéreknek akart átadni; ezért úgy intézkedett, hogy ezek a testvérek, mint az említett gyülekezetek képviselői, akik hozzájárultak a pénz gyűjtéséhez, kísérjék őt Jeruzsálembe.

A páska ünnepét Pál Filippiben töltötte. Csak Lukács maradt vele; többi útitársai továbbmentek Troásba, hogy ott bevárják őt. A filippiek voltak a legszeretetteljesebbek és leghűségesebbek mindazok közül, akiket az apostol megtérített. Az ünnep nyolc napját tehát zavartalanul, boldog együttlétben töltötte el.

Pál és Lukács azután Filippiből Troásba hajóztak, ahol öt nap múlva utolérték társaikat és hét napot töltöttek az ottani hívőkkel. Ott-tartózkodása utolsó estéjén a testvérek "egybegyűltek a kenyér megszegésére". Mivel szeretett tanítójuk búcsúzott el tőlük, sokkal nagyobb számban gyűltek össze, mint rendesen. Egybegyűltek "a felházban", a harmadik emeleten és az apostol szeretete hevével és aggodalmával, egészen éjfélig prédikált nekik.

Az egyik nyitott ablakban ült egy Eutikhus nevű ifjú. Ebben a veszedelmes helyzetben elaludt és kiesett az udvarra. Egyszerre nagy zavar és izgalom támadt. Az ifjút csakhamar holtan hozták fel és sokan gyűltek köréje sírva és jajgatva. Pál azonban utat tört magának a megrémült tömeg sorai között, az ifjút átkarolta és bensőségesen könyörgött Istenhez, keltené a halottat ismét életre. Isten meghallgatta könyörgését. Minden sírást és jajszót túlharsogva, hallatszott az apostol hangja: "Ne háborogjatok; mert a lelke benne van." Nagy örömmel ismét összegyűltek a hívők a felházban. Együtt részesültek az Úr vacsorájában, majd hallgatták Pált, aki "mind virradatig beszélgetett".

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 14

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A filiszteusok közelgő támadása idején Saul fia, Jonatán azt mondta fiatal fegyverhordozójának: Jer, menjünk át a filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van” (1. vers). De az apjának nem szólt erről. A filiszteus előőrs erejét akarta próbára tenni.

Így hát ő és ifjú fegyverhordozója a filiszteus előőrs felé vették útjukat a sziklás völgyben, és megmutatták magukat a ellenségnek. Jonatán így szólt barátjához: Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg odaérkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájuk; Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nékünk a jel” (9-10. vers). Amikor hallották, hogy a filiszteusok azt kiáltják: „Gyertek fel!”, a két ifjú felmászott, és a harc elkezdődött. Jonatán és szolgája megölt húsz filiszteust és hirtelen megremegett a föld az Úr keze által. A filiszteusok között félelem támadt, és szétszóródtak minden irányba.

Amikor Saul őrei látták ezt, és jelentették Saulnak, ő azonnal elrendelte, hogy vegyék számba a csapatokat, hogy lássa, ki van vele. Ekkor kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója hiányzik. Ezután Saul Ahiját, a papot hívatta, hogy imádkozzon, és kérje Isten segítségét. Amíg beszéltek, a filiszteusok táborában egyre erősebb lett a pánik. Saul azonnal megparancsolta embereinek, hogy támadjanak, és ahogy odaértek az ellenség táborának közelébe, azt látták, a pánik és zűrzavar akkora, hogy egymást ölik. Azon a napon Isten megszabadította Izrael fiait az ellenség kezéből.

Ekkor Saul valami meggondolatlan dolgot cselekedett. Megeskette a népet, hogy nem állnak meg, és nem esznek semmit, hanem tovább üldözik a filiszteusokat. Jonatán nem tudott erről. Így amikor az erdőben mézet talált, evett belőle, hogy erőt nyerjen. Amikor szóltak neki az esküről, így válaszolt: „Apám bajba viszi az országot”. Estére az emberek annyira megéheztek, hogy levágtak néhány borjút, és megették hússal, vérrel és mindennel együtt, amit nem lett volna szabad. Majd Saul azt mondta az ifjú papnak, hogy imádkozzon és kérdezze meg Istent, hogy tovább kell-e üldözniük az ellenséget éjjel is; de az Úr nem válaszolt. Saul megállapította, hogy az esküt bizonyára megszegték, majd amikor kiderült, hogy a saját fia tette, felelősségre vonta őt, és Jonatán beismerte, hogy evett egy kevés mézet. Saul elhatározta, hogy Jonatánnak meg kell halnia tettéért, de a sereg a fiú védelmére kelt, és így szólt Saulhoz: „Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon” (45. vers - új prot. ford.). Így mentette meg a nép Jonatánt a haláltól.

Mivel a győzelemért járó megtiszteltetést nem tudhatta magáénak, Saul remélte, hogy legalább azért értékelik majd, hogy az eskü szentségéhez mindenáron ragaszkodik. Ezek után azonban Saul azt kezdte érezni, hogy fia elsőbbséget élvez vele szemben, mind a nép, mind Isten szemében. Így nem folytatta a filiszteusok üldözését, hanem rosszkedvűen és elégedetlenül hazatért.

Saulhoz hasonlóan azok, akik a leghajlamosabbak önmagukat igazolni, és a bűnből kimenteni, gyakran a legszigorúbbak, ha a mások feletti ítéletről vagy elmarasztalásról van szó. Sokszor azok, akik a saját felemelkedésüket keresik, olyan helyzetbe kerülnek, ahol lelepleződik igazi természetük. Az Úr nagyon türelmes az ilyen emberekkel, és lehetőségeket ad nekik a megtérésre; és bár úgy tűnhet, hogy Isten áldásaival halmozza el azokat, akik semmibe veszik akaratát, a maga idejében le fogja leplezni bűneiket. (Lásd: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993. Advent Kiadó. 581-582. oldal.)

Jack J. Blanco

202. heti olvasmány AZ APOSTOLOK TÖRTÉNETE  36-37. fejezeteihez (június 16-22.).

A mai fiatalok, különösen a fiatal lelkészek számára az egyik legnagyobb szükséglet, hogy legyen példaképük. Pál apostol, a Krisztussal való drámai találkozó által a keresztény egyház nagy ellenségéből olyan emberré formálódott át, akinek a példáját biztonságos követni. Az ő életében egy olyan személyt látunk, akinek fájt a szíve, amikor az egyháza veszélyben volt. Az élet nem a fizetési csekkről szólt, hanem az igazságban meggyökerezett és megalapozott lelkekről, akik megingathatatlanok Jézussal való kapcsolatukban. Az ő terhe, a cselekedeteinek motivációja, a célja minden lépésben, amit tett, az volt, hogy a férfiak és asszonyok szilárdan az Uruk kezébe kerüljenek, hogy semmilyen üldözés vagy megtévesztés ne tudja kirázni őket onnan.

Tudván azt, hogy a gyülekezeti szolgálat nem lehet olyan, hogy „egy méret illik mindenkire”, Pál a különböző osztályba tartozó emberekkel mindig személyre szabottan bánt. Amikor olyanokkal találkozott, akiket körmönfont eretnekségek csaptak be szerfelett, akkor Pál gyengéd türelemmel és tapintattal élt. Amikor arcátlan hamis tanítókkal állt szemben, akiknek úgy tűnt, a küldetése, hogy darabokra szaggassák a fiatal galáciai gyülekezetet, akkor merészen és keményen dorgált. Honnan tudta, hogy hogyan és mikor milyen megközelítést alkalmazzon? Egyszerű! Időt szánt az elmélkedésre, hogy Isten előtt szót emeljen a bölcsességért, és hogy a Szentlélek erejével megteljen.

Vegyük fel mi is Pállal együtt ezt a nagyszerű munkát, hogy ezzel felkészítsünk egy népet az Úrral való békés találkozásra!

David Symons
a Hartland Főiskola hallgatója
Rapidan, Virginia, USA
Fordította Gősi Csaba

3 megjegyzés: