Higgyetek az Ő prófétáinak - október 31 - CSÜTÖRTÖK - 2 Krónikák 17

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1570. nap

Így mutatkozott meg a pápaság valódi szelleme. A keresztény elveknek nyoma sincs az okmányban, de még a puszta méltányosságnak sem. Luther messze volt Rómától. Nem volt alkalma megmagyarázni vagy megvédeni álláspontját. De mielőtt még ügyét kivizsgálták volna, kurtán eretneknek nyilvánították; egy és ugyanazon a napon megintették, megvádolták és elítélték. És mindez annak parancsára, aki magát Szentatyának, az egyház és állam egyetlen abszolút, csalatkozhatatlan tekintélyének nevezte.

Ez idő tájt, amikor Luthernek oly nagy szüksége volt egy igazi barát megértésére és tanácsára, a gondviselő Isten Melanchtont küldte Wittenbergbe. A fiatal, szerény, kissé félénk Melanchton józan ítélőképessége, nagy tudása és megnyerő modora, erényessége és egyenes jelleme általános csodálatot és megbecsülést keltett. Szelíd természetéről éppúgy ismert volt, mint ragyogó képességeiről. Hamarosan az evangélium buzgó követője, Luther legmegbízhatóbb barátja és értékes segítőtársa lett. Szelídsége, megfontoltsága és pontossága kiegészítette Luther bátorságát és határozottságát. Összefogásuk a reformációnak tekintélyt szerzett, Luthernek pedig nagy erőforrást jelentett.

A tárgyalás helye Augsburg volt, ahova a reformátor gyalog ment. Hívei mélységesen aggódtak érte. Ellenségei nyíltan megfenyegették, hogy az úton elfogják és megölik. Barátai könyörögtek, hogy ne tegye ki magát ilyen veszélynek. Még azt is mondták, hogy egy időre menjen el Wittenbergből, és keressen menedéket azoknál, akik szívesen megvédik. De ő nem akarta elhagyni azt a helyet, ahova Isten állította. Kötelességének tartotta, hogy híven képviselje az igazságot a vihar ellenére, amely lesújtott rá. Ezt mondta: " Olyan vagyok, mint Jeremiás, a harc és küzdelem embere. De minél jobban fenyegetnek, annál jobban örülök... Becsületem és jó hírnevem már oda van. Csak egy dolog maradt meg: nyomorult testem. Vegyék el azt is! Életemet csak néhány órával rövidítik meg. De a lelkemet nem tudják elvenni. Aki arra vágyik, hogy Krisztus szavát hirdesse a világnak, annak minden pillanatban számítania kell a halálra. "

Luther Augsburgba érkezésének hírét a pápai nuncius nagy örömmel fogadta. Úgy látszott, hogy a sok gondot okozó eretnek, aki felkeltette az egész világ figyelmét, most Róma hatalmában van; és a nuncius nem akarta, hogy kicsússzon a kezükből. A reformátor nem szerzett menlevelet magának. Barátai nyomatékosan figyelmeztették, hogy menlevél nélkül ne jelenjék meg a római követ előtt. Ők maguk vállalták, hogy megszerzik a császártól. A nuncius visszalépésre szerette volna kényszeríteni Luthert, ha pedig ez nem sikerül, Rómába vitetni, hogy osztozzon Husz és Jeromos sorsában. Ezért megbízottai útján igyekezett rábírni arra, hogy menlevél nélkül jelenjék meg előtte, bízza rá magát az ő irgalmára. Ezt a reformátor udvariasan, de határozottan visszautasította. Csak akkor jelent meg a pápai nuncius előtt, amikor megkapta a hivatalos írást, amelyben a császár szavát adta, hogy megvédi.

A pápa hívei elhatározták, hogy taktikából megkísérlik Luthert a kedvességgel megnyerni. A nuncius a kihallgatásokon nagyon nyájasnak mutatkozott, de követelte, hogy Luther fenntartás nélkül hódoljon meg az egyház tekintélye előtt, és adja fel minden tételét érvelés és kérdezés nélkül. A követ nem mérte fel, milyen emberrel van dolga. Luther válaszában kifejezte, hogy tiszteli az egyházat; hogy vágyik az igazságra; hogy kész válaszolni a tanításaival szembeni ellenvetésekre, és tanait egyes élen járó egyetemek döntésének alávetni. De tiltakozott az ellen, amit a bíboros követelt tőle: hogy lépjen vissza anélkül, hogy tévedését bebizonyították volna.

Erre egyetlen választ kapott: "Lépj vissza, lépj vissza!" A reformátor tanúsította, hogy állásfoglalását a Szentírás támasztja alá, és határozottan kijelentette, hogy nem tudja megtagadni az igazságot. A nuncius, mivel képtelen volt Luther érveire válaszolni, a hagyományból és az atyák mondásaiból vett idézetekkel vegyített szemrehányásokat, csúfolódásokat és gúnyos dicsérgetéseket zúdított rá, alkalmat sem adva Luthernek a szólásra. Luther, aki látta, hogy semmi értelme nincs egy ilyen tárgyalásnak, végül, ha nehezen is, de engedélyt kapott arra, hogy válaszát írásban megadhassa.

"Ha így teszek - írta egyik barátjának -, akkor az elnyomottak kétszeresen nyernek. Először is, annak elbírálására, ami le van írva, másoknak is lehetőségük nyílhat; másodszor, így az embereknek nagyobb az esélyük arra, hogy ha nem is tudnak hatást gyakorolni az öntelt, fecsegő zsarnok lelkiismeretére, de félelmet ébreszthetnek benne, aki máskülönben parancsoló beszédével lehengerelné őket. "

A következő tárgyaláskor Luther, miután felolvasta világos, tömör és meggyőző, számos szentírási idézettel tökéletesen alátámasztott magyarázatát, átadta azt a bíborosnak. De ő megvetően félredobva, üres szavak és a tárgyhoz nem illő idézetek tömkelegének nevezte. Luther most a bíboros saját területén, az egyház hagyományainak és tanításainak talaján érvelt, és teljes mértékben megdöntötte e főpap következtetéseit.

Amikor a főpap látta, hogy Luther érveit nem lehet megdönteni, önuralmát elveszítve dühösen kiáltott: "Lépj vissza, vagy Rómába küldelek, az ügyedben döntésre illetékes bírák elé! Ki foglak közösíteni a híveiddel, és mindazokkal együtt, akik egyszer is melléd állnak; kiűzöm őket az egyházból!" Végül dölyfösen és mérgesen kijelentette: "Lépj vissza, vagy soha többé ne lássalak!"

A reformátor azonnal visszavonult barátaival. Ezzel világosan kifejezte, hogy visszalépésről szó sem lehet. A bíboros nem ezt akarta. Azzal áltatta magát, hogy megfélemlítéssel engedelmességre tudja kényszeríteni Luthert. Most, hogy párthíveivel együtt maradt, egyikről a másikra nézett, mérhetetlenül bosszankodva tervének váratlan kudarcán.

Luther erőfeszítései ezúttal nem voltak eredménytelenek. A jelenlevő sokaságnak alkalma volt összehasonlítani a két embert, és megítélni lelkületüket, valamint állításaik súlyát és megbízhatóságát. Milyen szembetűnő volt a különbség! Az egyszerű, alázatos, határozott reformátor Isten erejével állt ki. Az igazság az ő oldalán volt. A pápa fontoskodó, pöffeszkedő, gőgös és méltánytalan képviselője egyetlen érvet sem hozott a Szentírásból, csak indulatosan kiabált: "Lépj vissza, vagy a büntetésért Rómába küldelek! "

A pápa hívei Luther elfogását és bebörtönzését tervezték, annak ellenére, hogy Luthernek volt menlevele. Barátai kérlelték, hogy mivel értelmetlen volna tovább maradni, haladéktalanul térjen vissza Wittenbergbe, tervét a legnagyobb óvatossággal leplezze. Ezért Luther még pirkadat előtt lóháton, egyetlen kísérővel, akit a magisztrátus adott mellé, elhagyta Augsburgot. Titokban, sűrű balsejtelmek között haladt át a város sötét, csendes utcáin. Az éber és kegyetlen ellenség el akarta pusztítani. Megmenekül-e vajon a neki készített csapdától? A szorongás és buzgó ima pillanatai voltak ezek. Eljutott egy kis kapuig, amelyet a város falába vágtak. A kapu kinyílt előtte, és kísérőjével együtt akadálytalanul lépett át rajta. S amikor már biztonságban kijutottak a városból, sietve menekültek. Mire a nuncius tudomást szerzett Luther távozásáról, üldözői már nem érhették utol. Sátán és követei kudarcot vallottak. Az az ember, akiről azt hitték, hatalmukban van, megmenekült, mint a madár a madarász tőréből.

Mai Bibliai szakasz: 2 Krónikák 17

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nika+17&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20Kr%C3%B3nik%C3%A1k+17&version=NT-HU

Jósafát király „nem kereste a Baálokat, hanem atyja Istenét kereste és az Ő parancsolatai szerint élt... Mivel az ÚR útjain járt, egyre bátrabb lett" (3, 6. vers – új prot. ford.). Milyen szép leírás arról, milyenek legyünk mi, keresztények! Az Isten parancsai szerint való járás cselekvő élet, sokkal többet jelent, mint puszta hitvallomás. Gyönyörködni az Úr útjaiban, pedig még mélyebb tapasztalat! Ez bizonyítja a Szentlélek bennünk végzett munkáját, aki szívünkbe írja az Ő törvényét,  amíg már igazi boldogságot jelent, ha együtt vagyunk Istennel, és mindent akarata szerint cselekszünk. 

„Ezért az Úr megerősítette kezében a királyi hatalmat. Egész Júda ajándékot adott Jósafátnak” (5. vers új prot. ford.). Isten örömmel megáldja gyermekeit. Az Isten iránti engedelmesség gyakran hoz sikert, illetve jóindulatot az emberek részéről. A Példabeszédek könyve tele van hihetetlenül hasznos tanácsokkal a pénzügyekkel, a családdal, az egészséggel, és a vezetéssel kapcsolatban.

Jósafát még több bálványt semmisített meg, és uralkodásának harmadik évében vezetőket küldött egész Júdába, hogy tanítsanak a törvénykönyv Istenéről. A velük határos, ellenséges népek érezték az istenfélelmet, és nem támadtak. Néhányan közülük ajándékokat is hoztak! Ez is egy példa arra, miként vezethetjük nagyobb örömre mindazokat, akik az ismeretségi körünkben élnek – úgy, ha megosztjuk velük Isten tanácsait. 

Ma is keressük meg a módját, hogyan legyünk olyanok, mint Jósafát; szolgáljunk, tanítsunk és leljük örömünket Istenben!

Scott Griswold

221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  7. fejezetéhez (október 27 – november 2.).

Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt. Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.

Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát, tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt, végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.

Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája Isten ereje által be lesz fejezve.

Alyssa Haijon

a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója (Malajzia)

Fordította Gősi Csaba