Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 5. fejezet 1558. nap
Wiclif a legnagyobb reformátorok egyike volt. Az utána
jövők kevesen értek fel hozzá műveltségben és a gondolatok tisztaságában; csak
kevesen képviselték olyan szilárdan, és védték olyan bátran az igazságot, mint
ő. Tiszta élet, fáradhatatlan szorgalom a tanulásban és munkában,
megvesztegethetetlen becsületesség, krisztusi szeretet és hűség a szolgálatban
- ez jellemezte az első reformátort, aki értelmileg sötét és erkölcsileg
romlott korban született.
Wiclif jelleme a Szentírás nevelő, átalakító hatalmáról
tanúskodik. A Biblia formálta olyanná, amilyen volt. Amikor az ember igyekszik
megérteni a kinyilatkoztatás nagy igazságait, minden képessége megélénkül és megacélosodik.
Ez az erőfeszítés csiszolja az agyat, élesíti a felfogóképességet, és éretté
teszi az ítélőképességet. Nincs olyan tanulás, amely annyi nemes gondolatot,
érzést és vágyat tudna ébreszteni az emberben, mint a Biblia kutatása. Ez a
tanulás céltudatossá, türelmessé, bátorrá és állhatatossá tesz; csiszolja a
jellemet és megszenteli a lelket. A Szentírás buzgó, áhítatos kutatása, amely
közvetlen kapcsolatot teremt a végtelen Isten és a kutató ember értelme között,
nagyobb, lángeszűbb gondolkodókat, nemesebb elveket valló embereket adott a
világnak, mint az emberi filozófia nyújtotta legnagyszerűbb nevelés. "A Te
beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktat" - mondja a zsoltáríró
(Zsolt 119:130).
Wiclif tanításai egy ideig még terjedtek. Követői, a
lollardok, nemcsak Angliát járták be, hanem más országokat is, és hirdették az
evangéliumot. Most, hogy vezérük eltávozott, a prédikátorok még nagyobb
buzgósággal dolgoztak. Tömegek gyűltek össze, hogy hallgassák tanításaikat. A
nemesség közül is megtértek egynéhányan, sőt még a királyné is hivő lett. Sok
helyen a nép viselkedése feltűnően megjavult, és a katolicizmus bálványimádást
tükröző szimbólumait eltávolították a templomokból. Az üldözés könyörtelen
vihara azonban csakhamar rátört azokra, akik a Bibliát, mint útmutatót el
merték fogadni. Az angol uralkodók, akik Róma támogatásával akarták
megerősíteni hatalmukat, tétovázás nélkül feláldozták a reformátorokat. Anglia
történelmében először fordult elő, hogy máglyahalálra ítélték az evangélium
követőit. Egyik mártírhalál a másikat követte. Az igazság megbélyegzett és
megkínzott képviselői csak a seregek Urának sírhatták el panaszukat. Az egyház
ellenségeiként és a birodalom árulóiként üldözve tovább prédikáltak titkos
helyeken is, menedéket keresve ott, ahol tudtak: a szegények szerény
otthonában, sokszor barlangok és üregek rejtekén.
A vallásos hit megromlása elleni csendes, buzgó, komoly,
türelmes tiltakozás még századokon át hangzott a tomboló üldözés ellenére is. A
régi idők keresztényei csak részben ismerték az igazságot, de megtanulták
szeretni és követni Isten szavát, és türelmesen szenvedtek érte. Az apostoli
kor tanítványaihoz hasonlóan, sokan feláldozták földi javaikat Krisztus
ügyéért. Akik otthonukban maradhattak, szíves-örömest nyújtottak menedéket
száműzött testvéreiknek; és amikor őket is elűzték, készségesen vállalták a
száműzöttek sorsát. Igaz, hogy ezrek, megrémülve üldözőik dühétől, hitük
feláldozásával vásárolták meg szabadságukat, és vezeklő öltözetben távoztak
börtönükből, hogy közhírré tegyék hitük megtagadását. De nem volt kevés azoknak
a száma sem - és voltak köztük nemesi származású és szegény, egyszerű emberek
egyaránt -, akik föld alatti börtöncellákban, "Lollard-tornyok"- ban,
vagy kínzások és lángok között tettek bizonyságot az igazságról, és örültek
annak, hogy Isten méltóvá tette őket arra, hogy Krisztus szenvedéseiben
részesüljenek.
A katolikusok nem vihették véghez szándékukat az élő
Wicliffel, és gyűlöletüknek nem szerezhettek elégtételt addig, míg teste
csendben nyugodott a sírban. A konstanzi zsinat által hozott rendelet
értelmében azonban halála után több mint negyven évvel kihantolták csontjait,
és nyilvánosan elégették, hamuját pedig egy közeli patakba szórták. "Ez a
patak - mondja egy régi író - hamvait az Avonba vitte, az Avon a Severnbe, a
Servern a tengerszorosokba, azok pedig a nagy óceánba. Wiclif hamvai így
szimbolizálják tanait, amelyek elterjedtek az egész világon. "' Ellenségei
aligha eszméltek rá, hogy milyen sokat mond rosszindulatú tettük. Wiclif írásai
késztették arra a csehországi Husz Jánost is, hogy megtagadja a katolicizmus
számos tévedését, és reformációt kezdjen. Így szóródtak szét az igazság magvai
ebben a két, egymástól oly távol eső országban. Csehországból a munka más
országokba is elterjedt. Az emberek figyelme Isten régen elfelejtett Igéjére
terelődött. A mennyei kéz elkészítette a nagy reformáció útját.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 5
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A templom építése befejeződött, és eljött annak az ideje,
hogy Izrael legszentebb kincsét, a frigyládát benne elhelyezzék.
Gondosan elvitték az égőáldozati oltár mellett, át a
szentélyen egészen a szentek szentjéig. Minden a mennyei minta alapján készült.
Aranyból készült angyalok árnyékolják be a láda helyét, amelyek szimbólumai a
megszámlálhatatlan mennyei angyalnak, akik örömmel tartózkodnak Isten
jelenlétében.
A ládát a tökéletes négyzetnek pontosan a közepére
helyezik. A láda annak a jelképe, hogy Isten a világegyetem kormányának trónján
ül. Ez az uralkodás a Tízparancsolatban összefoglalt tökéletes szereteten és igazságon
alapszik. Ezért van az, hogy a frigyládában kizárólag a Tízparancsolat
kőtábláit helyezték el.
Ahogy a papok kijöttek, csodálatos dicsőítő énekek
hangzottak fel. Egy gyönyörű ének összefoglalását a 13. versben találjuk: „ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága.”
Ez az egy egyszerű kifejezés összefoglalja azt az igazságot, amelyre
feltétlenül szükségünk van. A tökéletes Isten jelenlétében, akinek a törvénye
tökéletes, szükségünk van az Ő tökéletes kegyelmére.
Szent Istenünk bővölködik a megbocsátásban, és mi
csatlakozhatunk az angyalokhoz, hogy vég nélkül dicsőítsük Őt, aki szeret
bennünket!
Scott
Griswold
219. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
5. fejezetéhez
(október 13-19.).
John Wycliffe, a reformáció hajnalcsillaga
inspirációt jelent az olyan fiatal tanulók számára, mint én. Igazi tanuló
szellemmel rendelkezett. Szilárdan hiszem, hogy ez az oka annak, hogy Isten
rendkívüli mértékben fel tudta őt használni a reformáció előfutáraként. Nem
jártak reformátorok előtte, „akiknek a munkájához igazíthatta volna reformjának
rendszerét”.
Wycliffe magának tanult. Nem a testi erejét
használta, és ez azt jelentette, hogy Isten képes volt tanítani őt. „Az utána
jövők kevesen értek fel hozzá műveltségben és a gondolatok tisztaságában; csak
kevesen képviselték olyan szilárdan, és védték olyan bátran az igazságot, mint
ő.”
Egy másik ok, amiért csodálom Wycliffe-t, az az,
hogy magához ragadta a kezdeményezést. Nem várt másokra, hogy elkezdjék a
munkát. Ahol szükséget látott, megtette, amit csak tudott. Ha valamennyi
egyháztagunk John Wycliffe buzgóságával rendelkezne, meglenne a világban az a
reformáció, ami a megújulásnak megfelelő, amiért te és én imádkozunk.
A Lukács 16-ban lévő szavakra emlékezem: „mert e
világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.” A világi
emberek buzgalma feddést jelent számunkra az Úrért végzett munkában. Csak egy
szikra kell, hogy a tűz lángra kapjon. Törekedjünk hát arra, hogy a
hatáskörünkben mi legyünk az a szikra. Vállaljuk azokat a felelősségeket, mint
Wycliffe, amelyek hanyagolva voltak, és tegyük meg, amit meg kell tenni, hogy
siettessük Urunk eljövetelét.
Ainy Evelyn Stephens
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója,
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁ𝗆𝖾𝗇🛐✝🙏
VálaszTörlésÁmen .
VálaszTörlés