Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 5. fejezet 1554. nap
Művelt és kegyes emberek hiába próbálták megreformálni
ezeket a szerzetesrendeket. A tisztábban látó Wiclif azonban a baj gyökerére
tapintott, amikor kijelentette, hogy maga a rendszer rossz, és azt kell
megszüntetni. Az emberek kezdtek vitatkozni és kérdezősködni. Miközben a
szerzetesek járták az országot, és árulták a pápa bocsánatát, sokan kételkedtek
a bűnbocsánat pénzen való megvásárlásának lehetőségében, és megkérdezték, hogy
vajon ne Istentől kérjenek-e inkább bocsánatot, mint a római pápától. Nem kevés
volt azoknak a száma, akiket aggasztott a szerzetesek telhetetlensége,
kielégíthetetlennek látszó kapzsisága. "Róma szerzetesei és papjai
szétrágnak bennünket, mint a rák - mondták. - Istennek meg kell szabadítania
minket, különben a nép elpusztul. " Ezek a kolduló barátok - hogy
leplezzék kapzsiságukat - azt állították, hogy a Megváltó példáját követik,
hiszen Jézus és tanítványai is a nép alamizsnáiból éltek. Állításukkal saját
ügyüknek ártottak, mert hatásukra sokan a Bibliához fordultak - amit Róma a
legkevésbé akart -, hogy megtudják, mi az igazság. Az emberek figyelme az
igazság forrására terelődött, amelyet Róma szeretett volna elrejteni.
Wiclif tanulmányokat írt és adott ki a szerzetesek ellen;
nem annyira azért, hogy vitába bocsátkozzék velük, hanem hogy felhívja az
emberek figyelmét a Biblia tanításaira és Szerzőjére. A bűnök megbocsátására és
az egyházi kiközösítésre a pápának sincs több joga, mint az egyszerű papoknak -
mondta -, és tulajdonképpen senkit sem lehet kiközösíteni, csak azt, aki magára
vonta Isten ítéletét. Ennél hatásosabb módszert nem is választhatott volna a
pápa által emelt lelki és földi hatalom mamutépítményének megdöntésére, amely
milliók lelkét és testét tartotta fogva.
Wiclifnek újra meg kellett védenie az angol korona jogait
Róma túlkapásai ellen. Királyi követként két évet töltött Németalföldön, hogy a
pápa megbízottaival tanácskozzék. Itt kapcsolatba került francia, olasz és
spanyol egyházi személyekkel, és alkalma nyílt a kulisszák mögé nézni. Sok
mindent megtudott, ami Angliában rejtve maradt volna előtte. Tudomást szerzett
sok olyan dologról, ami segítségére volt későbbi munkájában. A pápai udvar e
képviselői útján képet kapott a papi kormányszervezet valódi jellegéről és
céljairól. Amikor visszatért Angliába, még nyíltabban és buzgóbban hangoztatta
korábbi tanításait, kimondta, hogy Róma istenei: a kapzsiság, a hivalkodás és a
megtévesztés.
Egyik tanulmányában azt mondta a pápáról és adószedőiről:
"Megfosztják
szegényeinket a megélhetéstől, és évente sok ezer márkát
vesznek el a király pénzéből szentségekre és lelki dolgokra. Ez pedig átkozott
eretnekség, amelyet az egész kereszténységgel jóváhagyatott, fenntartva a
szentségárulást. Ha királyságunknak egy hatalmas arany hegye lenne, és e gőgös
világi pap pénzbeszedőjén kívül soha senki más nem venne el belőle, akkor is
idővel elfogyna a hegy, mert ez az ember minden pénzt kihord országunkból, és
nem küld vissza semmit, csupán Isten átkát a szentségárulásért. "
Röviddel Angliába való visszatérése után Wiclif megkapta a
királytól a lutterworth-i parókiát. Ez azt bizonyította, hogy legalább a király
nem neheztel rá nyílt beszédéért. Wiclif befolyása érezhető volt az udvar
intézkedéseiben, valamint a nemzeti meggyőződés formálódásában.
A pápa nemsokára szórni kezdte rá villámait. Három bullát
küldött Angliába - az egyetemnek, a királynak és a főpapoknak -, amelyekben
megparancsolta, hogy azonnal és ellentmondást nem tűrve hallgattassák el az
eretnekség tanítóját. A bullák megérkezése előtt azonban az ügybuzgó püspökök
kihallgatásra maguk elé rendelték Wiclifet. A birodalom legtekintélyesebb
fejedelmei közül ketten elkísérték a törvényszékre. A nép, amely körülvette az
épületet, berontott, és annyira megfélemlítette a bírákat, hogy az eljárást egy
időre felfüggesztették, és Wiclifet békében elengedték. Nem sokkal később az
idős III. Edward, akit a főpapok a reformátor ellen próbáltak befolyásolni,
meghalt, és Wiclif korábbi pártfogója lett a birodalom uralkodója.
A pápai bullák azonban egész Angliát az eretnek
letartóztatására és bebörtönzésére kötelezték. Ezek az intézkedések egyenesen a
máglya felé mutattak. Biztosnak látszott, hogy Wiclif nemsokára áldozatul esik
Róma bosszújának. De aki valamikor ezt mondta: "Ne félj... én pajzsod
vagyok" (lMóz 15:1), ismét kinyújtotta kezét, hogy megvédje szolgáját.
Valaki meghalt, de nem a reformátor, hanem a pápa, aki megparancsolta
elpusztítását. XI. Gergely halt meg, és a Wiclif ügyének tárgyalására összegyűlt
egyházi személyek szétszéledtek.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 1
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Mit felelnél Isten
kérdésére, ha megjelenne neked, mint Salamonnak, és így szólna: „Kérj valamit, és megadom neked” (2Krón 1:7 - új prot. ford.). Első gondolatod a pénz lenne, az üzleti
sikerek, vagy a hosszú, egészséges élet? Milyen nagyobb szükségleted
felismerésére vezetne a körültekintő, imádságos átgondolás?
Salamon így szólt: „Most azért adj nekem bölcsességet és
tudományt, hogy vezetni tudjam a te nagy népedet”. Istennek tetszett a
válasza, hiszen nincsen nagyobb kincse az Ő népénél. Azt szeretné, hogy
mindnyájan Vele legyenek az örökkévalóságban.
Mi a helyzet a
kinccsel, amit rád bízott Isten? Kérsz naponta bölcsességet Istentől, hogyan
szeresd igazán házastársadat? Kéred percről percre Isten segítségét gyermekeid
vezetéséhez és szeretetben neveléséhez? Gazdagon áldottak az ügyfeleid,
kollégáid, vagy alkalmazottaid a tény által, hogy te kapcsolatban állsz minden
bölcsesség és tudomány Istenével? Még a szomszédságodra is pozitív hatást
gyakorol, hogy imádkozol értük?
Isten azt akarta, hogy
Izrael világszerte bemutassa az Ő dicsőségét, és megváltást hozzon mindenkinek.
Általad is ugyanezt akarja tenni úgy, hogy részt veszel az Ő királyságában.
Próbáld meg ma minden egyes lépésednél az Ő bölcsességét keresni. Mindenki, aki
így tesz, bizonyosan megtapasztalja, amit Salamon: „Az Úr, az ő Istene vele volt és igen naggyá tette őt” (2Krón 1:1).
Scott Griswold
219. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
5. fejezetéhez
(október 13-19.).
John Wycliffe, a reformáció hajnalcsillaga
inspirációt jelent az olyan fiatal tanulók számára, mint én. Igazi tanuló
szellemmel rendelkezett. Szilárdan hiszem, hogy ez az oka annak, hogy Isten
rendkívüli mértékben fel tudta őt használni a reformáció előfutáraként. Nem
jártak reformátorok előtte, „akiknek a munkájához igazíthatta volna reformjának
rendszerét”.
Wycliffe magának tanult. Nem a testi erejét
használta, és ez azt jelentette, hogy Isten képes volt tanítani őt. „Az utána
jövők kevesen értek fel hozzá műveltségben és a gondolatok tisztaságában; csak
kevesen képviselték olyan szilárdan, és védték olyan bátran az igazságot, mint
ő.”
Egy másik ok, amiért csodálom Wycliffe-t, az az,
hogy magához ragadta a kezdeményezést. Nem várt másokra, hogy elkezdjék a
munkát. Ahol szükséget látott, megtette, amit csak tudott. Ha valamennyi
egyháztagunk John Wycliffe buzgóságával rendelkezne, meglenne a világban az a
reformáció, ami a megújulásnak megfelelő, amiért te és én imádkozunk.
A Lukács 16-ban lévő szavakra emlékezem: „mert e
világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.” A világi
emberek buzgalma feddést jelent számunkra az Úrért végzett munkában. Csak egy
szikra kell, hogy a tűz lángra kapjon. Törekedjünk hát arra, hogy a
hatáskörünkben mi legyünk az a szikra. Vállaljuk azokat a felelősségeket, mint
Wycliffe, amelyek hanyagolva voltak, és tegyük meg, amit meg kell tenni, hogy
siettessük Urunk eljövetelét.
Ainy Evelyn Stephens
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója,
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés