Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 7. fejezet 1567. nap
Amikor Luther úgy érezte, hogy minden elveszett, Isten egy
barátot és segítőt adott mellé. A kegyes Staupitz megnyitotta előtte Isten
Igéjét. Kérte, hogy ne önmagára nézzen, hanem bűnbocsátó Megváltójára, Jézusra;
és ne foglalkozzon az Isten törvényének áthágásáért járó örök büntetéssel.
"Ne gyötörd magad bűneid miatt, hanem vesd magad a Megváltó karjába!
Bízzál benne, az Ő igaz életében, a halála általi engesztelésben! ... Hallgasd
Isten Fiát! Ő emberré lett, hogy biztosítson Isten pártfogásáról. Szeresd Őt,
aki előbb szeretett téged! "4 Így beszélt a kegyelem hírnöke. Szavai mély
nyomot hagytak Luther szívében. Soksok harc után, amelyet sokáig melengetett
hibáival vívott, fel tudta fogni az igazságot, és nyugtalan lelkébe béke
költözött.
Luthert pappá szentelték, és a kolostorból a wittenbergi
egyetem meghívta professzorának. Wittenbergben eredeti nyelven szorgalmasan
tanulmányozta, majd pedig tanította a Bibliát. A zsoltárokat, az evangéliumokat
és az apostoli leveleket tömegek hallgatták nagy elragadtatással. Staupitz,
Luther barátja és felettese, a szószéki szolgálatra, Isten szavának
prédikálására buzdította. Luther vonakodott, érdemtelennek érezve magát arra,
hogy Krisztus nevében szóljon az emberekhez. Csak hosszú küzdelem után engedett
barátai kérlelésének. A Szentírásban már jártas volt, és Isten kegyelme
nyugodott rajta. Ékesszólása lebilincselte hallgatóit; buzgalma érintette
szívüket, az igazság világos és energikus feltárása pedig meggyőzte őket.
Luther ekkor még a pápai egyház hű fia volt, és nem is
gondolt arra, hogy ez valaha másként lesz. A Gondviselés utat készített neki
egy római látogatásra. Gyalog ment, és útközben kolostorokban szállt meg. Az
egyik olaszországi kolostor gazdagságán, pompáján és fényűzésén mélyen elcsodálkozott.
A fejedelmi jövedelmet élvező szerzetesek pompás lakosztályokban laktak, a
legdíszesebb és
Ellen G. White A Nagy küzdelem
82
legdrágább ruhákba öltözködtek, roskadozó asztalokról
lakomáztak. Luther fájó kétségek között állította szembe e képpel saját
önmegtagadását és viszontagságait, és elbizonytalanodott.
A távolban végre megpillantotta a hét halmon épült várost.
Mélyen megindulva borult a földre, és így kiáltott: " Szent Róma,
köszöntelek!"' És belépett a városba. Meglátogatta a templomokat, hallgatta
a papok és szerzetesek csodálatos elbeszéléseit, és elvégzett minden
megkövetelt szertartást. Mindenütt olyan látvány tárult elé, ami csodálkozással
és iszonyattal töltötte el. A papság minden osztályában romlottságot látott.
Főpapok ajkáról illetlen vicceket hallott, és elborzadt rettenetes
szentségtörésükön, ami még a mise alkalmával sem maradt el. A szerzetesek és a
polgárok közé vegyülve tékozlással és kicsapongással találkozott. Amikor a
szent helyek felé fordult, szentségtörést látott. "Senki el sem képzelheti
- írta -, micsoda bűnöket és becstelen cselekedeteket követnek el Rómában.
Látni és hallani kell, hogy elhiggye az ember. Az a mondás járja: 'Ha van
pokol, Róma afölé épült.' Olyan örvény ez, ami mindenféle bűnt bocsát ki
magából. "
A pápa egyik újabb rendelete bűnbocsánatot ígért
mindazoknak, akik térdelve megmásszák "Pilátus lépcsőjé"-t, amelyen a
legenda szerint Megváltónk leereszkedett, miután távozott a rómaiak
tárgyalóterméből, és csodaképpen Jeruzsálemből Rómába került. Luther egy napon
áhítatosan kapaszkodott fel ezen a lépcsőn, amikor hirtelen mennydörgésszerű
hangon ezt hallotta: "Az igaz ember... hitből él" (Róm 1:17). Luther
talpra ugrott, és szégyenkezéssel vegyes rémülettel sietett el onnan. Ez az ige
soha nem csökkenő súllyal élt ezután lelkében. Ettől kezdve tisztábban látta,
mint valaha, milyen nagy tévedés az emberi cselekedetek üdvözítő erejében
bízni, és milyen nagy szükség van a Krisztus érdemeibe vetett állhatatos hitre.
Szeme kinyílt, és soha többé nem volt vak a pápa megtévesztéseivel szemben.
Amikor arcát elfordította Rómától, szívében is elfordult tőle, és ettől kezdve
egyre jobban mélyült a szakadék, mígnem Luther megszakított minden kapcsolatot
a pápai egyházzal.
Amikor Luther Rómából visszatért, a wittenbergi egyetemen
megkapta a hittudományok doktora címet. Most szabadabban szentelhette magát a
szeretett Szentírás kutatásának, mint bármikor azelőtt. Ünnepélyesen
megfogadta, hogy egész életében Isten Igéjét fogja figyelmesen tanulmányozni és
becsületesen prédikálni, nem pedig a pápák mondásait és tanait. Most már
nemcsak szerzetes és egyetemi tanár volt, hanem a Biblia hivatalos hirdetője
is. Isten elhívta, hogy pásztorolja nyáját, amely éhezett és szomjazott az
igazságra. Luther határozottan kimondta, hogy a keresztényeknek csak a
Szentírás tekintélyével alátámasztott tanítást szabad elfogadniuk. Ezek a
szavak a pápai fennhatóság alapját ingatták meg, és a reformáció létfontosságú
elvét hangsúlyozták.
Luther látta, hogy veszélyes dolog az emberi elméleteket
Isten Igéje fölé emelni. Bátran támadta az okoskodó teológusok hitetlenségét,
és ellenezte azt a filozófiát és teológiát, amely oly sokáig irányította és
befolyásolta az embereket. Nem csupán értéktelennek bélyegezte ezeket a tanításokat,
hanem ártalmasnak is tartotta őket, és igyekezett hallgatói figyelmét a
filozófusok és teológusok álokoskodásairól a próféták és apostolok által
ismertetett igazságra irányítani.
Drága volt az az üzenet, amelyet tolmácsolt a szavain
csüggő lelkes tömegeknek. Soha nem hallottak ilyen tanítást. A Megváltó
szeretetének örvendetes híre, a Jézus engesztelő vére által ígért bocsánat és
béke megörvendeztette szívüket, és az örökkévalóság reménységét ébresztette
bennük. Wittenbergben fény gyúlt. Sugarainak el kellett jutniuk a föld
legtávolabbi részeibe is, hogy az idők végéig egyre fényesebben ragyogjanak.
De a fény és a sötétség nem férhet meg egymással. Az
igazság és tévelygés között kibékíthetetlen ellentét van. Az egyik fenntartása
és megvédése a másik megtámadását és megdöntését jelenti. A Megváltó
kijelentette "Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy
fegyvert" (Mt 10:34). Néhány évvel a reformáció kezdete után Luther ezt
mondta: "Isten nem vezet, hanem előre taszít. Magával ragad. Nem vagyok a
magam ura. Szeretnék nyugodtan élni, de belekényszerültem a kavargások és
forrongások közepébe. "' A küzdelem már a küszöbön volt. Nem térhetett ki
előle.
A római egyház áruba bocsátotta Isten kegyelmét. A
pénzváltók asztalát (Mt 21:12) az oltár mellett állította fel. A levegő
visszhangzott a vevők és árusok kiabálásától. A pápa azzal az ürüggyel, hogy a
római Szent Péter-templom építéséhez gyűjti a pénzt, nyilvánosan árultatta a
bűnbocsánatot. Bűncselekmények árából akartak Isten tiszteletére templomot
építeni, szegletkövének lerakását pedig gonoszsággal akarták kifizetni. De
éppen az az eszköz, amelyet Róma a maga tekintélyének növelésére alkalmazott,
hívta ki a halálos csapást hatalma és nagysága ellen. Ez rázta fel a
katolicizmus legelszántabb és legsikeresebb ellenfeleit, és ez vezetett ahhoz a
harchoz, amely megingatta a pápa trónját és fején a hármas koronát.
Mai Bibliai szakasz: 2
Krónikák 14
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Vajon el tudjuk-e
egyáltalán képzelni, hogy milyen is lehet az, amikor egy egymilliós sereg támad
ellenünk 300 harckocsival megerősítve? Asának, Júdea királyának pontosan egy
ilyen erejű hadsereggel kellet szembenéznie. Jól felkészült a harcra. A
városokat, egyiket a másik után, falakkal, bástyákkal, zárakkal és rácsokkal
ellátott kapukkal erősítette meg. Még a magaslatokat és az idegen istenek
oltárait is lerombolta, összetörte a bálványoszlopokat, és kivágta az
Asera-oszopokat. Vajon elegendő volt mindez?
Olvassuk el figyelmesen
ezt a csodálatos imát: „Ó Urunk! Senki sem segíthet rajtunk, egyedül csak
te! Te meg tudod segíteni a gyengét épp úgy, mint az erőset – segíts most
rajtunk, Örökkévaló Istenünk! Csak benned bízunk, és a te nevedben megyünk e
rettenetes sereg ellen. Urunk, te vagy Istenünk, ne győzzön halandó ellened!”
(11. vers – Easy-to-Read Version).
Az egymillió
alulmaradt. Ezt a történetet a mi tanulságunkra őrizte meg a Biblia. „Asa
imáját minden hívő keresztény imádkozhatja. Mi is harcot vívunk, de ’nem test
és vér ellen’, hanem ’erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a
gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak’ (Ef 6:12 új prot.
ford.). A élet harcában találkozhatunk az igazság ellen felsorakozó gonosz
erőkkel. Reménységünk nem emberben, hanem az élő Istenben van. Teljes hittel és
bizonyossággal számíthatunk arra, hogy Isten egyesíti hatalmát az emberi
eszközök igyekezetével neve dicsőségére. Igazságának fegyverzetében győzhetünk minden
ellenségen” (Ellen G. White: Próféták és
királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 111. oldal).
A mai nap a te
győzelmed napja. Mondd el Asa imáját és higgy!
Scott
Griswold
221. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
7. fejezetéhez
(október 27 – november 2.).
Luther Mártonra korának igen nagy szüksége volt.
Buzgó volt, odaszánt és lángolt, nem ismervén félelmet, pusztán az Isten
félelmét, és csak a Szentírást ismerte el a vallásos hit alapjának. Rajta
keresztül Isten óriási munkát végzett el, hogy az egyházat megreformálja és a
világot felvilágosítsa. Luthert Isten a viszontagságok, nélkülözések és a
kemény fegyelmezés iskolájában készítette fel élete fontos küldetésére.
Élete korai szakaszában azonban hibás nézetei
voltak a hit jelentéséről. Aztán felfedezett egy latin nyelvű Bibliát,
tanulmányozta, és mélyen áthatotta bűnös állapotának tudata. Azonban a
bűnbocsánatról való helytelen nézete arra késztette, hogy a megbocsátást az
által keresse, hogy az egyház valamennyi szertartásának megfeleljen, és így
nyerjen békét. Isten egy barátját küldte hozzá, hogy segítse Luthert ennek a
félreértésnek a tisztázásában. Aztán megragadta az igazságot, és békére lelt,
végül pedig a római egyházzal való kapcsolatát is felbontotta.
Luther szilárdan hű maradt elveihez, még később
is, amikor a korábbi egyháza részéről sokféle büntetéssel, még halállal is
fenyegették. Határozottan hitte, hogy Isten vele van. Tudta, hogy Isten munkája
Isten ereje által be lesz fejezve.
Alyssa Haijon
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet hallgatója
(Malajzia)
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁ𝗆𝖾𝗇🛐✝🙏
VálaszTörlés