2020. október 15., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 15 - CSÜTÖRTÖK - Ézsaiás 55

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 7. fejezet 1919. nap

AZ ORVOS FELADATAI

7. fejezet (5. rész) – Isten és az ember közös munkája  

 Az orvos, aki ezt az utat követi, betegét Őhozzá vezeti, akitől élete függ, aki a legreménytelenebb helyzetben is meg tudja őrizni azt, aki hozzá fordul.

Az orvos-misszionáriusi munkába bele kell vinni a lelkek iránti mélységes szeretetet. Az orvos éppúgy, mint az evangélium szolgája, a legszentebb megbízatást kapta, amit ember valaha is kaphatott. Akár tudatában van ennek, akár nem, minden orvost a lelkek gyógyításával bízott meg Isten.

A betegség és halál közelségében az orvosok nagyon sokszor szem elől tévesztik az eljövendő élet ünnepélyes valóságát. Miközben buzgón igyekeznek elhárítani a testet fenyegető veszélyt, elfeledkeznek a lelket fenyegető veszélyről. Annak az embernek az élete, akit szolgálnak, talán már nem sokáig tart ki. Utolsó percei csúsznak ki a kezéből. És Krisztus ítélőszéke előtt az orvosnak ismét találkoznia kell vele.

Ha nem mondunk ki kellő időben egy szót, sokszor elmulasztjuk a legdrágább áldásokat. Ha nem figyelünk oda az arany alkalomra, az el fog veszni. A betegágynál nem vallásról kell beszélni vagy vitatkozni. A szenvedő figyelmét hívjuk fel Jézusra, aki kész megmenteni mindenkit, aki hittel fordul hozzá. Komolyan, gyengéden igyekezzünk segíteni az élet és halál között lebegő léleknek.

Az orvos, aki tudja, hogy Krisztus az ő személyes Megváltója, mert őt is elvezették a Menedékhez, tudja azt is, hogyan kell bánni a remegő, vétkes, bűnbeteg lelkekkel, akik segítségért fordulnak hozzá. Ő tud válaszolni erre a kérdésre: "Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" El tudja mondani a Megváltó szeretetének történetét. Tapasztalatból tud beszélni a bűnbánat és hit erejéről. Egyszerű, komoly szavakkal imában Isten elé tudja tárni a lélek szükségletét, és a beteget is arra tudja bátorítani, hogy kérje és fogadja el a könyörületes Megváltó kegyelmét. Amikor így szolgál a betegágy mellett, igyekezve segítséget és vigaszt nyújtó szavakat szólni, az Úr munkálkodik vele és általa. A szenvedő szívét Krisztus békéje tölti be, amikor figyelme a Megváltóra irányul, és lelki gyógyulása Isten kezében eszköz lesz a test egészségének helyreállításában.

A beteg ellátásakor az orvos gyakran talál alkalmat arra, hogy a szenvedő ember barátainak szolgáljon. A beteg ágyánál virrasztva ezek a barátok érzik, hogy tehetetlenek; hogy a gyötrelem egyetlen töredékét sem képesek elhárítani, és ekkor szívük meglágyul. Az orvos előtt sokszor kifejezésre jut a mások előtt elrejtett fájdalom. Ekkor itt az alkalom arra, hogy felhívja e szomorú emberek figyelmét Krisztusra, aki magához hívja az elfáradtakat és gondterhelteket. Sok ilyen esetben lehet imádkozni értük és velük, szükségleteiket minden bánat Gyógyítója, minden fájdalom Csillapítója elé tárni.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 55

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2055&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2055&version=NT-HU

Isten ebben a fejezetben a pogányokhoz beszél. Mivel Jézus feláldozta magát a kereszten, ezáltal megnyitotta az ajtót, hogy minden ember, legyen bármilyen életkörülmények között, a föld minden szegletéről, az Ő családjába tartozhasson. Ennek az alfejezetnek ez egy csodálatos lezárása. Meghívás egy ünnepségre, egy örömünnepre. A Szolga halála volt a fizetség erre az ünnepre.

Amikor ezt a fejezetet olvasom, úgy gondolom, hogy Isten megadja a receptjét annak, hogy hogyan lehet elérni azokat, akik nem ismerik a Menny Istenét. Meghívás és üdvözlés (1. vers), az emberi körülmények leírása (2. vers), Jézus személyének bemutatása (3-5. vers), felhívás Isten keresésére a megbocsátás alapján (6-7. vers). Szintén fontos, az alábbiak felismerése: Isten talán nem olyan, amilyennek mi magunk képzeljük (8-9. vers), a felszólítás, hogy hallgassunk Isten Szavára, mert az megbízható (10-11. vers), és a tartalmas élet csakis Krisztussal lehetséges (12-13. vers).

Víz, bor, tej és kenyér jelképezi a megváltás áldását. Isten hívja azokat, akiknek „nincs pénzük” azok megszerzésére, és mégis a következő sorban azt mondja, „vegyetek és egyetek” (1. vers). Hogyan tudnánk venni bármit is, mikor az előbb tisztáztuk, hogy nincsen pénzünk? Muszáj pénz és ár nélkül vásárolnunk. Senki sem tudja megvásárolni azt a megváltást, amit Jézus kínál nekünk, mert ez az ajánlat felbecsülhetetlen értékű, és ingyen van. Mi lehetne Dávid fiának, a dicsőség Királyának, a föld Teremtőjének az ára? Ő megfizethetetlen.

És mégis siettetnek minket, hogy vásároljunk. Jézus megváltotta a lelkünket a kihullatott vérével, ezt a Biblia nyilvánvalóvá is teszi (Jel 5:9). Akkor mégis mit jelent az, hogy vegyünk megváltást? Jézus saját maga magyarázta meg ezt évszázadokkal később. Úgy, mint ahogy az az ember, aki kincset talált a földjén, és a másik, aki értékes gyöngyszemet talált, mindketten mindenüket eladták azért, hogy megtarthassák azt, amit találtak (Mt 13:44-46). Hajlandónak kell lennünk megválni bármitől, amit szeretünk azért, hogy megkapjuk Őt, akire lelkünk vágyik.  Ez sokkal inkább arról szól, hogy engedjük el a dolgokat, mint arról, hogy legyen hatalmunk vásárolni.

Isten kérése egyszerű: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. Hagyja el a gonosz az ő útát. és térjen az Úrhoz” (6-7. vers). Tudjátok, hol van a kincs. Még nem ismeritek végtelen értékét, de sejthetitek, hogy a leghatalmasabb dolog, amit valaha ismertetek. Isten azt mondja, ne várjatok.  Ne tereljék el a figyelmeteket kisebb dolgok! Amit Ő mond, meg fog történni (11. vers).  Sietve hagyj magad mögött mindent, hogy már most élvezhesd ezt a hatalmas Kincset!

Ha ezt teszitek, „örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak” örömükben (12. vers). Az egész természetet újnak és életrevalónak fogjátok érezni.  Az életért érdemes élni, és Istenért érdemes szeretni az örökkévalóság végtelen korszakain át!  

Gyere a vízhez még ma!

Ron E. M. Clouzet 

271. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   7. fejezetéhez (október 11-17.).

A keresztény orvosoknak megvan az a kiváltságuk, hogy Krisztus munkatársai lehetnek. Ők nem csak arra törekszenek, hogy kiváló orvosok legyenek, hanem megpróbálják a beteget Isten gyógyító erejével is összekapcsolni, mint a megbocsátás és a szeretet, bátorítva azokat, akikről gondoskodnak, hogy kapcsolódjanak össze Istennel, és rábízzák a lelküket. Betegeiket tanítaniuk kell az egészséges életmódra, annak érdekében, hogy együttműködjenek Istennel a testi és a lelki egészség helyreállításában.

A keresztény orvosoknak nagyszerű lehetőségük nyílik és felelősségük van abban, hogy Jézussal járjanak a nap minden órájában, miközben a betegek életét a kezükben tartják. Egyetlen látszólag apró tévedés a diagnózisban vagy az eljárásban halált jelenthet a beteg számára. De az orvos, aki Jézussal jár és a mennyei tudásért, tisztánlátásért esdekel a szorgalmas tanulás mellett, képes lesz határozott élet-halál döntéseket hozni, és biztos kézzel dolgozni.

Azok a betegek, akik hallják, hogy az orvosuk felemeli őket imában Istenhez, tökéletesen megbízhatnak az eredményben, hogy az Isten legjobb tudása szerinti lesz, és ők bizalommal és hálával telnek meg, ami elősegíti a testi gyógyulást. Valóban, az orvosok, akik tanulmányozzák Isten szavát, és megtervezik a gyógyulás szabályait, olyan szoros együttműködésben dolgoznak vele, hogy mások ezt látják majd a sikerük alapjának, és a hatásukra vonzani fogja őket a közelebbi kapcsolat felé Jézussal. Az istenfélő orvosok áldást jelentenek, bárhol is szolgálják az emberiséget.

Eileen VanTassel
Gyülekezeti vén, Riverside hetednapi adventista gyülekezetez, Washougal, Washington, USA
Fordította Gősi Csaba
 

  

2 megjegyzés: