2020. október 24., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 24 - SZOMBAT - Ézsaiás 64

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 8. fejezet 1928. nap

AZ ORVOS FELADATAI

8. fejezet (7. rész) – Az orvos mint nevelő  

A betegséggel és a halállal való küzdelem az elviselhetőség határáig igénybe veszi minden energiáját. E rettenetes erőfeszítésnek a reakciója a végsőkig megpróbálja a jellemet. Itt támad rá a legnagyobb erővel a kísértés. Jobban, mint bármilyen más hivatásban, az orvosnak önuralomra, a lélek tisztaságára van szüksége, és arra a hitre, amelynek fogódzója a menny. Mások és önmaga miatt sem hagyhatja figyelmen kívül a test törvényeit. A testi szokások terén való meggondolatlanság az erkölcsi dolgokban való meggondolatlanságra hajlamosít.

Az orvos csak akkor van biztonságban, ha minden körülmények között elvből cselekszik, erőt és segítséget merítve abból a szilárd szándékból, amely egyedül Istenben található. Isten tökéletes jellemét kell követnie. Napról napra, óráról órára, percről percre magán kell éreznie a láthatatlan világ tekintetét. Ki kell tartania, ahogy Mózes is tette, aki "erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant."

Az igaz élet a kegyességben gyökerezik. Csak az az ember tud embertársainak tiszta, erőteljes életet tartósan felmutatni, ha az az élet el van rejtve Krisztussal az Istenben. Minél nagyobb a hatóköre az emberek között, annál szorosabb közösségben kell lennie a mennyel.

Minél súlyosabbak az orvos feladatai, és minél nagyobb a felelőssége, annál nagyobb szüksége van mennyei erőre. Időt kell szakítania - akár a földi dolgok terhére is - az örökkévaló dolgokon való elmélkedésre. Ellen kell állnia a világ tolakodásának, amely kényszerítő erővel akarja elszakítani az erő Forrásától. Imával és igetanulással mindenki másnál jobban el kell rejtőznie Isten védőpajzsa mögé. Szüntelenül és tudatosan kell összhangban élnie az igazság, igazságosság és irgalom elveivel, amelyek Isten tulajdonságait jelenítik meg a lélekben.

Isten szava - befogadásának és követésének arányában - lesz hatással tetteire és érinti a jellem minden megnyilvánulását. Megtisztít minden gondolatot, szabályoz minden vágyat. Akik Isten szavába helyezik bizalmukat, azok bátran viselkednek és erősek lesznek; minden alantas dolog fölé emelkednek, olyan légkörbe, amely mentes minden szennytől.

Ha az ember közösségben van Istennel, életét makulátlanul tisztává teszi az a rendíthetetlen szándék, amely megőrizte Józsefet és Dánielt a pogány udvar romlottsága között. Jellemruhája hótiszta lesz. Életében Krisztus világossága fényesen ragyog. Változatlan dicsőségével jelenik meg fölötte a fényes Hajnalcsillag.

Ez az ember éltető erősség lesz a társadalomban; gát a bűn ellen, védelem a megkísértetteknek, vezérlő fény azoknak, akik a nehézségek és csüggesztő körülmények között a helyes utat keresik.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 64

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2064&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2064&version=NT-HU

A 63. fejezet 9. és 10. verse készíti elő számunkra a 64. fejezetet: Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcolt ellenük” (új prot. ford.).

Milyen megrázó szavak! Lehet-e bármi borzalmasabb, mint amikor Isten hallgat? Nélküle a világmindenség magányos és rémisztő. Milyen félelmetes lehet Isten számára ellenségünkké lenni és harcolni ellenünk! Nem csoda, hogy Ézsaiás így kiált fel a 64. fejezetben: „Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának” (1. vers)! Vajon szükségünk van nekünk is – mint az ősi Izráelnek – a Sínai-hegyi tapasztalatra, amikor Isten rettenetes fensége félelmetes módon nyilatkozott meg népe számára, hogy megremegjen makacs szívük, és végre megalázkodjanak Őelőtte (2. vers). Olyan fagyos a szívünk, hogy Isten „halk és szelíd hangja” (1Kir 19:12) képtelen megolvasztani?

Nem csoda, hogy Isten arra hív bennünket, hogy emlékezzünk. Valóban, „Nincs mitől tartanunk, hacsak nem megfeledkezünk az útról, amelyen az Úr vezetett bennünket, és arról, amit Tőle tanultunk történelmünk során” (Ellen White, CET p. 204). Bizonyára Ézsaiás szavai képesek megrendíteni a legkeményebb szíveket is: Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet, híre sem jutott fülébe, nem látott más Istent kívüled, aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért!" (4. vers - 3. vers a Károli fordításban).  

A 63. fejezet 11. versétől a 64. fejezet 7. verséig Ézsaiás felidézi Izráel történelmét, visszaemlékezve, hogy Isten milyen hűséges pásztora népének (63:14) és milyen készségesen siet segítségére mindenkinek, aki örömét leli az igazságos tettekben, és tetszésére él (64:5). Megemlékezik arról is, hogy milyen makacs volt Izrael, és porig sújtja, ahogy Izráel oly sokszor bánt szerető, türelmes Istenével.

Egy meglepő fordulatra figyelhetünk fel, amikor a próféta hirtelen a mi ügyünket kezdi képviselni. Arra kéri Istent, hogy "Emlékezzen". Valójában azt mondja, hogy „Emlékezz meg róla, Uram, hogy nem vagyunk egyebek, csak cserépedények” (8. vers – ERV-HU ford., 7. vers a Károli fordításban), törékenyek, halandók, és még legjobb cselekedeteink is olyanok, mint „bemocskolt ruha” (6. vers). Háromszor is emlékezteti az URAT, hogy „Atyánk vagy” (63:16a, b; 64:8), hogy „Te vagy a Fazekas” (8. vers), „Öröktől fogva Megváltónk vagy - ez a neved!” (63:16).

Mint Mózes, ő is azért könyörög, hogy Isten ne vesse el népét, és ne rejtse el arcát előlük (7. vers), ha másért nem, legalább az Ő nevéért és neve dicsőségéért (63:14; 64:10,11).

Amikor úgy érezzük, hogy eltávolodtunk Istentől, kiáltsuk együtt Ézsaiással: „Oh, ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ne hallgass és ne büntess bennünket felettébb” (9. [8.] és 12. [11.] vers). Alázatos könyörgésünkre válaszul miénk lesz Isten ígérete: „Mielőtt kiáltanának, én már felelek is nekik, még be sem fejezték kérésüket, máris teljesítem” (65:24). És megtudjuk, hogy Istennek nem kell „megszakasztani az egeket és leszállni”, mert Ő állandóan közel van mindnyájunkhoz, minden nap velünk van.

Aleta Bainbridge 

272. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   8. fejezetéhez (október 18-24.).

Ki vigyáz az egészségedre? Alapjában véve te. A mai mű világunkban az élet, a gondolkodás és az egészség józan elvei támadás alatt vannak. A mentális, a testi és a lelki egészség a gyakorlatban összefonódik és kihatnak egymásra – nem lehet őket elválasztani. Szerencsére Istennek megvan a saját orvos „csapata”, akik még mindig házhoz mennek, és szerencsére elérhetők számunkra. Megtalálod őket a mai olvasmányban.

Jó, ha eszünkbe jut, hogy míg a tálentumok adottak, a mag felnövekszik. A Lélek gyümölcse a Galáciabeliekhez írt levél 5:22-ben a „magból” nő ki, vagyis Isten szavából, amit a szívbe ültetnek el. Ez a mennyei gyümölcs nem nő a természetes szív köves talaján. Azonban, ó, milyen jó látni, ahogyan növekszik a Krisztus által megújított szívünkben, amikor alárendeljük magunkat az ő irányító szeretetének és legfelsőbb akaratának. Szeretet, öröm, békesség, szívesség, hűség…mértékletesség fog teremni benned, hasonlóképpen, mint ahogy egy átlagos kert növekszik. Amikor zöldséget ültetek, figyelem, művelem, védelmezem, kigyomlálom a gazt, ami elfojtaná az életét – és a csoda megtörténik: növekszik. A gyümölcs, amelyet termesztünk, Isten jelleme – az Ő jellemvonásai – a mennyei módon újjászületett szívben! A mértékletesség nem egy listán kipipálandó tétel – hanem a Krisztusban elrejtett életről szól. Műveljük hát a mennyei magot, amelyet belülre plántáltak és figyeljük, amint növekszik!

Vicki Griffin
Egészségügyi Szolgálatok Igazgatója/Lifestyle Matters
A Hetednapi Adventista Egyház Michigani Egyházterülete, USA
Fordította Gősi Csaba

 

 

2 megjegyzés: