2020. október 4., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - október 4 - VASÁRNAP - Ézsaiás 44

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 6. fejezet 1908. nap

AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS

6. fejezet (1. rész) – Szolgálatra váltott meg  

 Reggel köszöntött a Galileai tengerre. Jézus és tanítványai a háborgó tengeren töltött éjszaka után partot értek, és a felkelő nap sugarai, amikor megérintették a vizet és a szárazföldet, mintha békességet hoztak volna. Ám amint a hajó utasai kiléptek a partra, a vihartól hányatott tengernél is félelmetesebb látvány fogadta őket. A sírok rejtekéből két őrült rohant rájuk, mintha darabokra akarták volna tépni őket. Bilincsük darabjai lelógtak róluk, amelynek széttörése árán szöktek meg börtönükből. Felsértett testükből folyt a vér. Szemük kivillant hosszú fakó hajuk mögül. Mintha minden emberi vonást elvesztettek volna; inkább vadállatokhoz hasonlítottak, mint emberekhez.

A tanítványok és társaik rémülten menekültek; de mindjárt észrevették, hogy Jézus nem tart velük. Megfordultak, hogy lássák, hol van. Jézus ott állt, ahol hagyták. Aki lecsendesítette a vihart, aki előbb már találkozott Sátánnal, és legyőzte, nem futott el e démonoktól. Amikor a férfiak fogcsikorgatva és habzó szájjal rohantak felé, felemelte kezét, amely csendre intette a hullámokat, és a férfiak nem tudtak közelebb jönni. Ott álltak Jézus előtt, őrjöngve és tehetetlenül.

Jézus hatalommal parancsolta meg a tisztátalan lelkeknek, hogy távozzanak az emberekből. A szerencsétlenek rádöbbentek arra, hogy az a Valaki van ott, aki meg tudja szabadítani őket a gyötrő démonoktól. A Megváltó lábához estek, hogy irgalomért könyörögjenek; de amikor ajkuk beszédre nyílt, a démonok szavait kiáltották: "Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy... meggyötörj minket?" (Mt 8:29).

A gonosz lelkek kénytelenek voltak szabadon bocsátani áldozataikat, és csodálatos változás történt a megszállottakkal. Elméjük megvilágosodott. Szemük értelmet sugárzott. Arcuk, amely régóta a Sátán hasonlatosságára torzult, hirtelen szelíd lett, vérrel mocskolt kezük megpihent, és ajkuk Isten dicsőítésére nyílt.

Eközben az emberi lakóhelyükről kiűzött démonok a disznókba költöztek, és pusztulásba kergették őket. A disznópásztorok pedig siettek ezt elhíresztelni, és az egész lakosság odacsődült, hogy találkozzék Jézussal. A két megszállott a vidék réme volt. Most ezek az emberek felöltözve, józanul ültek Jézus lábánál, hallgatták szavait, és dicsőítették annak nevét, aki meggyógyította őket. De e csodálatos jelenet szemlélői nem örültek. A disznók elvesztése fontosabb volt számukra, mint Sátán e foglyainak szabadulása. Rémülettel tolongtak Jézus körül, és könyörögtek, hogy távozzék el tőlük. Jézus teljesítette kérésüket, és azonnal áthajózott a túlsó partra.

A meggyógyított ördöngősök egészen másként éreztek. Vágyódtak Szabadítójuk társaságára. Közelében biztonságban érezték magukat az életüket meggyötrő és lényüket emberi mivoltuktól megfosztó démonoktól. Amikor Jézus már indult, hogy belépjen a csónakba, nem maradtak el mellőle. Lábához borultak, és kérlelték, hadd maradjanak vele, ahol hallhatják szavait. De Jézus azt mondta, hogy menjenek haza, és mondják el, milyen nagyszerű dolgot művelt értük az Úr.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 44

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2044&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2044&version=NT-HU

Azt szeretem a legjobban ebben a fejezetben, amit a két fiamról és a lányomról mond, akik mára már mindhárman fiatal felnőttek. Talán a 49. fejezet 24. és 25. verse a legismertebb ézsaiási igeszakasz, amelynek ígéretét világszerte szülők sokasága igényli gyermekei számára. Arra jutottam, hogy a 44. fejezet 5. verse csaknem ugyanannyira ismert és szerettet igevers. Nemrég, az egyik reggel, amikor korán felébredtem, és egyik gyermekünk miatt aggódtam, valahogy ennél a fejezetnél nyitottam ki a Bibliámat. Isten így szólt hozzám gyermekeinkről: „kiöntöm lelkemet a te gyermekeidre, és áldásomat a te utódaidra” (3. vers), és „az egyik azt mondja: ez a nevem: »Én az Úré vagyok!« A másik Jákób után nevezi el magát, a következő ezt írja kezére (vagy kezével): »Az Úr tulajdona« (5. vers).

Évekkel ezelőtt egyszer gyermekeink nevei mellé írtam ezeket a kijelentéseket. A legidősebb ezt mondja majd „Az Úré vagyok”, a második Jákób neve után nevezi el magát, ami nem más, mint Izráel, a „Győző”, és a lányunk azt írja majd, hogy „Az Úr tulajdona”. Hányszor és hányszor igényeltem számukra ezeket a neveket imáimban Jézus Krisztus érdemeiért! 

Még a második versben található igen ritka kifejezés – Jeshurun – is a szülőknek szól. A szó Jákóbra utal, és azt jelenti, hogy egyenes, valaki, aki emelt fővel jár. Az „-un” végződés gyöngédségre utaló kicsinyítő képző, jelentése: „Én kicsi Jákóbom”. Nem nehéz elképzelnünk egy fiatal édesanyát, aki alvó babájához fordul, és arra vágyik, hogy egyenes ember váljék belőle. Vagy gondoljunk egy középkorú édesapára, aki hosszú, őszinte imáiban térdein azért esedezik, hogy távolban lévő gyermekei a hűség emberi legyenek. Istenünk is ekképpen vágyakozik arra, hogy mi is ilyenek legyünk.

Azonban még ennél is több van Ézsaiás könyve 44. fejezetében. Ugyanaz a szerető Isten, aki megígérte, hogy kiönti Lelkét utódainkra, azt is kijelenti, hogy nincs senki olyan, mint Ő. Az egyik bizonyíték erre, hogy Ő képes kijelenteni a jövőt. „És ki hirdetett hozzám hasonlóan?” – mondja Isten „a közeli és távoli jövőt” (7. vers). Olyan egyértelmű Isten a jövendölésekben, hogy az eseményt másfél évszázaddal megelőzően pontosan előre látta Cyrus, a Médó-Perzsa uralkodó szerepét Babilon elfoglalásában, látta előre, hogy Jeruzsálem újra benépesül, és Júda városait újjáépítik (26-28. vers). További jövendöléseket olvashatunk a holnapi, 45. fejezetben.

Ez az, amiért Isten nem érti, hogy miért kellene még csak gondolnunk is arra, hogy elforduljunk Tőle, és bálványokat imádjunk. A 9-20. versek leírását a bálványimádásról helytelenül értelmezve talán hamis biztonságérzetünk lehet, hiszen mi nem faragunk vagy öntünk bálvány szobrokat, és nem borulunk le előttük. Nem imádunk, és nem tisztelünk bálványokat. De tényleg nincsenek bálványaink? A bálványistenek mai megfelelő lehetnek a sport különböző formái, vagy a filmek, kitalált, virtuális dolgok, étel, ital, kinek mi a legvonzóbb a megannyi számunkra hozzáférhető dolgok közül, amelyek által elmenekülünk az élet gyakran fájdalmas valósága elől. Mihez vagy kihez fordulunk, amikor elkeseredettek, lehangoltak vagyunk, vagy jelentéktelennek érezzük magunkat? Bármi is legyen vigaszunk forrása, ahová menekülünk az igaz Isten helyett, az az „istenünk”, modernkori bálványunk. Az Úr emlékeztet bennünket „A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak”, nem érnek semmit (9. vers).

Istenünk azonban a semmiből teremtette ezt a világot. Ő nem csupán Teremtőnk, de Megváltónk is (24. vers). Ő mindig kész, hogy segítségünkre siessen. Hagyatkozzunk Rá, vigyük hozzá megnehezedett szívünket – minden terhünket és gondunkat – még ma. Ő alkotta az egész világegyetemet. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy megoldást tud nyújtani a mi problémáinkra is.

Ron E M Clouzet

270. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   6. fejezetéhez (október 4-10.).

Jézus és a tanítványai, amikor megérkeztek a partra, két ördögtől megszállott emberrel találkoztak, akik őrjöngtek, szakadtak és megtépázottak voltak. A tanítványok rémülten elmenekültek, de Jézus nyugodtan megparancsolta a démonoknak, hogy távozzanak az emberekből, azok egy közeli disznókondába költöztek, és leugrottak egy szikláról. A disznópásztorok siettek a városba, hogy elterjesszék a hírt, és amikor a városiak megérkeztek erre a helyszínre, a férfiak már rendesen felöltözöttek voltak, és elméjük megvilágosodott. Vajon Jézus adta nekik a saját felsőruháját? Az emberek esdekeltek Jézusnak, hogy menjen el. Miközben indult, a korábban megszállottak arra kérték, hogy kísérhessék el, Ő azonban azt mondta nekik, hogy maradjanak és meséljék el a barátaiknak a csodát, amelyben részesültek.

Amikor Jézus visszatért erre a helyre, ezrek tolongtak oda hozzá, hogy az Ő megváltási üzenetét hallják, köszönhetően a két férfi tanúságának, akiket meggyógyított.

A szamaritánus asszony hasonlóképpen elsietett a városba, és elhozta a sok városi embert, hogy lássák az Embert, aki csodát művelt a szívében. Ha valakit Jézus meggyógyít, akár fizikailag, mentálisan vagy mindkét módon, az vágyat kelt az ember szívében, hogy másokat szolgáljon, azáltal, hogy megosztja az átalakulás csodáját.

Nincs szükség arra, hogy nagy távolságokat tegyünk meg, hogy ott járhassunk, ahol Jézus is járt. El vagyunk hívva arra, hogy az Ő kezei legyünk, az Ő lábnyomain járjunk hűségesen úgy, hogy megosztjuk, ami rendelkezésünkre áll, szeressünk, bátorítsunk, ételről, ruházatról, menedékről gondoskodjunk, lehetővé tegyük, hogy egy fáradt anyuka megpihenhessen kicsit, azáltal, hogy a gyerekeiről gondoskodunk, meglátogassunk egy magányos idős embert, megmutatván Isten szeretetét minden alkalommal.

Eileen VanTassel
Gyülekezeti vén, Riverside hetednapi adventista gyülekezetez, Washougal, Washington, USA
Fordította Gősi Csaba
 

 

1 megjegyzés: