Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 7. fejezetéből
A
fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli
Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%207&version=KAR
Új
protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%207&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az
első hét versben azt olvashatjuk, hogy Isten elmondja Mózesnek és Áronnak, mit
fog tenni. Ez egy versenyhelyzet a menny Istene és Egyiptom istenei között.
Mózes mintegy isten lesz a fáraó számára és megalázza Egyiptom fő bálványait.
Áron lesz a szószólója. Mózes és Áron meglátogatják a fáraót a palotájában, de
annak ellenére, hogy Áron pálcája (kígyó) felfalja a mágusok pálcáit (kígyóit),
a fáraó nem hallgat rájuk. Aztán egy reggelen a folyóparton találkoznak a
fáraóval, és újabb esélyt adnak neki, de ő nem akarja elengedni Izraelt; ezért
a minden egyiptomi anyaistenét pálcasuhintás éri, ami vérré változtatja, és
megöl benne minden halat.
Ki
keményítette meg a fáraó szívét? Ez a kérdés sok kereszténynek okozott már
dilemmát. A kifejezés, hogy „az Úr megkeményítette a fáraó szívét” nagy
valószínűséggel egy héber nyelvi sajátosság. „Isten megkeményítette a szívét”
abban az értelemben, hogy biztosította a körülményeket és a helyzetet arra,
hogy a fáraó döntésre kényszerüljön. Mózes közölte az isteni útmutatásokat,
amelyeket csodával társított, hogy hitelesítse az üzenet isteni eredetét. A
fáraó úgy döntött, hogy szembeszegül Isten követelményeivel. Önszántából
makacsul ellenállt a kérésnek. Isten volt, aki kialakította ezt a döntési
helyzetet, de nem ő volt a fáraó megátalkodottságának és dacosságának a
szerzője.
Kenneth Mathews, Jr.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd
meg az olvasót, hogy semmilyen helyzetben se keményítse meg a szívét, hanem
mindig engedjen a Te hívásodnak és a Te késztetésednek, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 10-11. fejezet
11. fejezet – ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (1.
rész)
Miután Bábel tornyának építői
szétszéledtek, a bálványimádás újra majdnem általános lett. Az Úr végül hagyta,
hogy a konok törvényszegők saját gonosz utaikat kövessék. Sém családjából pedig
kiválasztotta Ábrahámot, hogy megőrizze törvényét a jövő nemzedékek számára.
Ábrahám a babonaság és a pogányság légkörében nőtt fel. Atyja családjának
tagjai is, akik még őrizték Isten ismeretét, engedtek a környező befolyás
csábjának, és Jahve helyett "idegen isteneket" szolgáltak. De az igaz
hit nem tűnhetett el a földről. Isten mindig megőrzött egy maradékot az ő
szolgálatára. Ádám, Séth, Énók, Methusélah, Noé, Sém korszakról korszakra
töretlenül megőrizte Isten akaratának drága kinyilatkoztatásait. Tháré fia lett
e szent megbízatás örököse. Hiába csalogatta mindenfelől a bálványimádás. E
hívő a hitetlenek között, akit nem tudott megrontani az eluralkodó hitehagyás,
rendíthetetlenül imádta az egy igaz Istent. "Közel van az Úr minden őt
hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt" (Zsolt 145:18). Isten közölte
akaratát Ábrahámmal; világosan megismertette törvénye kívánalmaival és a
Krisztus által megvalósuló megváltással.
Ábrahám a kora emberének különösen
értékes ígéretet kapott, - nemzeti nagyság és sok-sok utódot ígéretét:
"[...] megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet és áldás
leszesz" (1Móz 12:2). Ez kiegészült azzal az ígérettel, ami a hit örököseinek
minden ígéretnél drágább volt - az ő családjából fog származni a világ
Megváltója. Ám az ígéret teljesedésének első feltétele a hit próbája volt, ami
áldozatot követelt.
Így szólt Isten Ábrahámhoz: "Eredj
ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a
földre, amelyet én mutatok néked" (1Móz 12:1). Ábrahámnak előbb el kellett
szakadnia ifjúkori társaitól ahhoz, hogy Isten alkalmassá tehesse nagy
feladatára, a szent jövendölések megőrzésére. A rokonok és barátok befolyása
gátolta volna azt a nevelést, amelyet Isten akart szolgájának adni. Most, hogy
különleges kapcsolatba került a mennyel, idegenek között kellett élnie.
Jellemének sajátosnak, a világétól eltérőnek kellett lennie. Nem is tudta
megmagyarázni barátainak cselekedeteit úgy, hogy megértsék. Lelki dolgok csak
lelkileg foghatók fel, és a bálványimádó rokonság nem érthette meg Ábrahám
indítékait és cselekedeteit.
"Hit által engedelmeskedett Ábrahám,
mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő vala, és
kiméne, nem tudván, hová megy" (Zsid 11:8). Ábrahám feltétel nélküli
engedelmessége a hit egyik legcsodálatosabb bizonyítéka az egész Bibliában.
Számára a hit "[...] a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott
dolgokról való meggyőződés" volt (Zsid 11:1). Isten ígéretében bízva, a
teljesedés legkisebb külső biztosítéka nélkül elhagyta otthonát, rokonságát,
szülőhazáját, és elindult, bár nem tudta, Isten hova vezeti. "Hit által
lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és
Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival" (Zsid 11:9).
Nem volt könnyű Ábrahám próbája. Nem volt
kis áldozat, amit Isten kívánt tőle. Erős szálak kötötték hazájához,
rokonságához és otthonához. De tétovázás nélkül engedelmeskedett a hívásnak.
Nem kérdezett semmit az ígéret földjéről - hogy termékeny-e a talaj,
egészséges-e az éghajlat, hogy kellemes-e az ország környezete, és van-e ott
alkalom a vagyongyűjtésre? Isten szólt, és szolgájának engedelmeskednie
kellett. Számára az volt a földön a legboldogabb hely, ahova Isten küldte.
Most is sokaknak Ábrahámhoz hasonló
próbája van. Nem hallják közvetlenül a mennyből Isten hangját, de ő szól
hozzájuk Igéjének tanítása és gondviselésének eseményei által. Talán azt
kívánja tőlük, hogy adják fel a gazdagságot és megbecsülést ígérő életpályájukat,
hagyják el kellemes és előnyös társaságukat, szakadjanak el rokonságuktól, hogy
önmegtagadást igénylő viszontagságos, áldozatos útra lépjenek. Isten feladatot
szánt nekik, de a barátok, a rokonok befolyása és a jólét akadályozná a
megvalósításhoz fontos jellemvonások kifejlődését. Isten kivonja őket az emberi
befolyás alól, megvonja tőlük az emberi segítséget; érezteti velük, hogy az ő
segítségére van szükségük, és megtanítja őket egyedül őbenne bízni, hogy
kinyilatkoztathassa önmagát nekik. Ki kész Isten hívására megtagadni
dédelgetett terveit és lemondani meghitt barátairól? Ki vállal új feladatokat,
és ki lép ismeretlen területre, hogy odaszánt szívvel végezze Isten munkáját,
Krisztusért nyereségnek tartva a veszteségeket? Aki ezt teszi annak olyan hite
van, mint Ábrahámnak, és az osztozni fog vele abban az "[...] igen-igen
nagy örökség"-ben, amelyhez "nem hasonlítható" az, "amiket
most szenvedünk" (2Kor 4:17; Róm 8:18).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése