Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 8. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%208&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%208&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Ebben a fejezetben arról olvashatunk, hogy Mózes újra kéri a fáraót, engedje el Izraelt, hogy áldozzon a pusztában. A fáraónak még a békák, a legyek és tetvek csapása után sincs szándékában elengedni a népet, még akkor sem, ha a saját mágusai már nem tudják utánozni azokat a csodákat, amelyeket Isten tesz az Ő népe érdekében.
A 9-10. versekben az egész emberiségre jellemző, figyelemre méltó szempontot fedezhetünk fel. Mózes kérdésére, hogy mikorra kérje az Urat, hogy távolítsa el a békákat a palotából, az otthonokból és a konyhákból, a fáraó önmagához, mint megátalkodott bűnöshöz méltóan válaszol: „HOLNAP!” El tudjuk hinni ezt? A mai keresztények (fáraók) inkább vesztegelnek bűneikben még egy napot, minthogy megkérnék Istent, hogy AZONNAL vegye el bűneiket. Ne legyünk hát túl szigorúak az ősi fáraóhoz, miközben mi is azt tesszük, amit ő.
Akár úgy olvassuk a kifejezést, hogy Isten keményítette meg a fáraó szívét (9:12), akár úgy, hogy a fáraó (8:15) keményítette meg saját szívét, az eredmény ugyanaz. A fáraó úgy döntött, hogy ellenáll annak a világos bizonyítéknak, hogy Istennek hatalma van Egyiptom fölött, ezért nem engedi el Izraelt. Döntése mellett ki is tartott.
A fáraó mágusainak sikerült utánozni Isten csodáit: a botot kígyóvá változtatták, a vizet vérré, békákat is hoztak fel a folyóból, de amikor a harmadik csapás következett, már nem tudták utánozni. Tetveket már nem tudtak hozni emberre és állatra. A fáraó pedig annak ellenére sem változtatott véleményén, hogy tudatában volt: „Isten ujja ez.”
Kenneth Mathews, Jr.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy engedjen Neked, amikor Te készteted őt! Adjad, hogy ne halassza holnapra a bűneiből való szabadulást, amit ma is megkaphat, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 10-11. fejezet
11. fejezet – ÁBRAHÁM ELHÍVÁSA (2. rész)
Isten akkor szólt először Ábrahámhoz, amikor "Úr-Kaszdim"-ban lakott. A pátriárka engedelmesen Háránba költözött. Háránig elkísérte atyja családja, mivel bálványimádásuk keveredett az igaz Isten imádásával. Ábrahám itt maradt Tháré haláláig. De a mennyei hang elhívta atyja sírjától, és megparancsolta: menjen tovább. Testvére, Nákhor és családja ragaszkodott otthonához és bálványaihoz. Feleségén, Sárán kívül csak Lót, a már régen halott Hárán fia osztozott a pátriárka zarándok életében. Mégis egy nagy csapat indult útnak Mezopotámiából. Ábrahámnak már hatalmas nyája, sok keleti kincse és nagyszámú kísérete volt. Szolgák sokasága vette körül. Úgy távozott atyái földéről, hogy soha nem tér oda vissza, és magával vitte mindazt, amije volt: "[...] minden szerzeményöket, amelyet szereztek vala, és a cselédeket, akikre Háránban tettek vala szert" (1Móz 12:5). Sokukat a szolgaságnál és önérdeknél szentebb meggondolások vezették. Háráni tartózkodásuk alatt Ábrahám és Sára másokat is megnyertek az igaz Isten imádására és szolgálatára, akik ragaszkodtak a pátriárka családjához, és elkísérték őt az ígéret földjére. "[...] és elindulának, hogy Kánaán földére menjenek, és el is jutának a Kánaán földére" (1Móz 12:5).
Először Sikhemben telepedtek le. Móréh tölgyeinek árnyékában, az Ebál és Garizim hegye közötti tágas, füves völgyben, olajfaligetek és bővizű patakok szomszédságában táborozott le Ábrahám. Szép és kellemes volt az a vidék, ahova a pátriárka eljutott - "[...] bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. Búza-, árpa-, szőlőtő-, fige- és gránátalma-termő földre, faolaj- és méztermő földre" (5Móz 8:7-9). De Jahve imádói látták, hogy sötét árnyék borul a fákkal borított dombra és a termékeny síkságra. "Akkor Kananeusok valának azon a földön". Ábrahám elérte reménylett célját, de ez országot idegen, bálványimádó nép lakta. A ligetekben hamis istenek oltárai álltak, és a szomszédos magaslatokon emberáldozatokat mutattak be. Ábrahám Isten ígéretébe kapaszkodott, de balsejtelmek között verte fel sátrát. Akkor "megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet" (1Móz 12:7). Ez az ígéret megerősítette hitét abban, hogy Isten vele van, hogy nincs kiszolgáltatva a gonosz kényének-kedvének. "És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki" (1Móz 12:7). A még mindig vándor Ábrahám nemsokára Béthel közelébe költözött; ott ismét oltárt épített, és segítségül hívta az Úr nevét.
Ábrahám, "Isten barátja", jó példát mutatott nekünk. Élete az ima élete volt. Mindig oltárt épített ott, ahol felverte sátorát; reggel és este áldozatra hívta össze egész táborát. Amikor sátorát lebontotta, az oltár ottmaradt. Az elkövetkező években Ábrahámtól tanult kószáló kananeusok közül, aki eljutott az oltárhoz, tudta, ki volt ott előtte; és amikor felverte sátorát, kijavította az oltárt, és imádta ott az élő Istent.
Ábrahám folytatta útját dél felé, és hite újra próbára lett téve. Nem esett az eső, a völgyekben kiszáradtak a patakok, és a fű elszáradt a síkságokon. A nyáj nem talált legelőt, és az egész tábort éhínség fenyegette. Megkérdőjelezte-e ekkor a pátriárka a Gondviselés vezetését? Nem gondolt-e vágyakozva vissza a bőven termő káldeai síkságokra? Mindenki feszülten figyelte, mit tesz Ábrahám, amikor egyik baj a másikat érte. Amíg bizalmát megingathatatlannak látták, úgy érezték, van remény: biztosak voltak abban, hogy Ábrahám Isten barátja, és még mindig vezeti őt.
Ábrahám nem tudta mivel magyarázni a Gondviselés vezetését. Nem valósultak meg reményei, de rendületlenül bízott az ígéretben: "megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz." Buzgón imádkozva fontolgatta, hogyan tudná megóvni népét és nyáját, de nem hagyta, hogy a körülmények megingassák Isten szavába vetett hitét. Lement Egyiptomba, hogy megmeneküljön az éhínségtől. Nem hagyta el Kánaánt, nem fordult vissza a nyomor miatt Káldeába, ahonnan jött, ahol nem volt hiány kenyérben, hanem átmeneti menedéket keresett az ígéret földjéhez lehető legközelebb, azzal a szándékkal, hogy visszatér oda, ahova Isten helyezte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése