Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 22. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2022&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2022&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az első 15 versben folytatódnak a személyes tulajdonnal kapcsolatos törvények. Ezek a törvények bővebben kifejtik a nyolcadik parancsolatot, amely így szól: „Ne lopj!" Isten azt akarta, hogy Izrael gyermekei különleges esetekkel ismerkedjenek meg azért, hogy teljesen megértsék a törvény mélységeit. Az ellopott ökröt, vagy juhot, amelyet már megöltek, négyszeresen, illetve ötszörösen kell megtéríteni. Ha még életben vannak, kettőt kell adni az eredeti tulajdonosnak. Általánosságban az ellopott javak kétszeres visszatérítésének az elvét találjuk ezekben a versekben (4, 7, 9). Az első és második parancsolat részletezése kifejezetten elítéli a varázslást, az idegen isteneknek való áldozást, az állatokkal való fajtalankodást, amelyek mind halállal büntetendőek. Ezeknek a bűnöknek a súlyossága bizonyítja azt, hogy Izrael egy teokratikus rendszerben élt. Ebben az összefüggésben az idegen isteneknek való áldozás felségárulást jelentett, és egyenlőnek tekintették azzal, mintha valaki más néphez tartozónak vallotta volna magát.
Ez a fejezet különleges figyelmet szentel az idegenek, az özvegyek és az árvák védelmének. Isten biztosítani akarta népét arról, hogy a közöttük levőkről gondoskodnak majd. 2008-ban az izraeli Khirbet Qeiyafaban egy feliratot találtak, a legrégebbi héber írással, amit valaha feltártak. Egy tudós azt vallja, hogy ez egy rendelkezés, amely arról szól, miként gondoskodjanak az özvegyekről és az árvákról, míg mások úgy vélik, hogy a királyság felállításával van kapcsolatban. Hogyha az első értelmezés igaz, akkor jó példa arra, hogy ezt vallották Izrael történelmének folyamán. Ha a második az igaz, ez egy fizikai bizonyíték a teokráciából az emberi király általi vezetésre való áttérésre. Ez felvet néhány fontos kérdést: a szükségben lévők megsegítését, és az állampolgársági hűséget. Azok, akik számára Isten a legfőbb tekintély, gondoskodni fognak a szegényekről és a kevésbé szerencsésekről
Michael Hasel
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelje azt a tényt, hogy a Te törvényes tökéletesebb minden földi törvénynél, mert Te gondoskodsz a szükségben lévőkről, így róla is, amikor szüksége van rá. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet
12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (6. rész)
Ábrahám hitének nagy tette fényoszlopként áll, és megvilágítja Isten minden eljövendő korszakban élő szolgáinak ösvényét. Ábrahám nem tagadta meg Isten akaratának teljesítését. A háromnapos út alatt volt elég ideje gondolkozni és - ha akart volna - Istenben kételkedni. Úgy okoskodhatott volna, hogy fiának megölése miatt gyilkosnak fogják tartani, egy második Kainnak; ezért tanítását elvetnék és semmibe vennék: jót sem tehetne többé embertársainak. Úgy érvelhetett volna, hogy idős kora felmenti az engedelmesség alól. De a pátriárka nem folyamodott egyik mentséghez sem. Ábrahám is ember volt, a mienkhez hasonló indulatai és gyengéd érzelmei voltak. Nem kérdezte meg, hogyan teljesülhetnek az ígéretek, ha Izsákot megöli. Nem tanácskozott fájó szívével. Tudta, hogy Isten minden kívánalmában igaz és igazságos, és Ábrahám az utolsó betűig engedelmeskedett a parancsnak.
"[...] Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett" (Jak 2:23). Pál pedig ezt mondja: "[...] akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai" (Gal 3:7). Ábrahám hite a cselekedeteiben mutatkozott meg. "Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit" (Jak 2:21-22). Sokan nem értik a hit és a cselekedetek viszonyát. Azt mondják: "Csak higgy Krisztusban és üdvözülsz. Nem kell a törvényt megtartanod." De a valódi hit engedelmességben mutatkozik meg. Így szólt Jézus a hitetlen zsidókhoz: "Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek" (Jn 8:39). A hívők atyjáról pedig az Úr ezt jelenti ki: "[...] hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:5). Jakab apostol pedig ezt mondja: "A hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában" (Jak 2:17). János is, aki olyan sokat foglalkozik a szeretettel, így szól: "az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait" (1Jn 5:3).
Az előkép és az ígéret útján Isten "előre hirdette [...] az evangéliumot Ábrahámnak" (Gal 3:8 új prot. ford.). A pátriárka hite az eljövendő Megváltóra összpontosult. Ezt mondta Krisztus a zsidóknak: "Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült" (Jn 8:56). Az Izsák helyett feláldozott kos jelképezte Isten Fiát, aki később meghalt helyettünk. Amikor Isten az embert a törvény áthágása miatt halálra ítélte, az Atya Fiára tekintett, és ezt mondta a bűnösnek: "Élj: találtam váltságdíjat!"
Isten egyrészt Ábrahám lelkébe akarta vésni, hogy az evangélium valóság, másrészt próbára akarta tenni hitét a paranccsal, hogy ölje meg fiát. Azért kellett elviselnie a lelki gyötrelmet e félelmes próba sötét napjaiban, hogy saját tapasztalata által felfogjon valamit abból a hatalmas áldozatból, amelyet a végtelen Isten hoz az ember megváltásáért. Semmi más próba nem gyötörhette volna meg úgy Ábrahám lelkét, mint fia feláldozása. Isten gyötrelmes és gyalázatos halálra adta Fiát. Az angyalok, akik Isten Fia megaláztatásának és lelki gyötrelmének tanúi voltak, nem léphettek közbe, mint ahogy Izsák esetében megtehették. Nem hangzott el ilyen kiáltás: "Elég!" A dicsőség Királya feláldozta életét, hogy megváltsa az elbukott emberiséget. Mivel bizonyíthatná Isten jobban végtelen könyörületét és szeretetét? "Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?" (Róm 8:32).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése