Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 12. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2012&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2012&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A zsidók mély érzéssel gondolnak arra az 50 napos időszakra, amely az első húsvéttal (páskával) és az Egyiptomból való szabadulással kezdődött, majd folytatódott a sivatagon és a nagy víztömegen át, amelyet Vörös- tengernek neveznek, és a Sínai-hegynél ért véget, ahol a 12 törzs megkapta Isten törvényét. A keresztények is mély érzéssel gondolnak a hitüket alakító 50 napra. Ez az 50 nap Jézus keresztre feszítésével kezdődött, és 50 nappal később ért véget egy felházban a Sion hegyén, ahol a 12 apostol megkapta a Szentlelket.
Van egy érdekesség ebben: mind a két 50 napos időszak az évnek egyazon napján kezdődött, és végződött. Jézust húsvét napján feszítették keresztre, ugyanúgy, ahogy a bárány húsvétkor lett áldoztatott meg - Nisszan hónap negyedikén. Ha visszamegyünk e hét előtti napokra, a páskabárányt négy nappal a húsvét előtt választották ki. Ez alatt a négy nap alatt a bárányt megfigyelték, hogy megbizonyosodjanak arról, nincs benne hiba.
Jézus négy nappal húsvét előtt jött el utoljára a templomba jeruzsálemi bevonulása után: Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.
Kenneth Mathews, Jr.
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy értékelni tudja, hogy a Bárány a maga idejében meghalt érette is, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet
12. fejezet – ÁBRAHÁM KÁNAÁNBAN (3. rész)
Hasonló próbában kevés ember cselekedne olyan nemesen, mint Ábrahám. Kevesen állnának ellen a kísértésnek, ha ilyen gazdag zsákmányra tehetnének szert. Ábrahám példája megfeddi az önző, pénzsóvár lelkületet. Tiszteletben tartotta a méltányosság és emberség követelményeit. Viselkedése szemlélteti ezt az ihletett elvet: "[...] szeressed felebarátodat, mint magadat" (3Móz 19:18). "[...] Felemeltem az én kezemet az Úrhoz" - mondta - "a Magasságos... Istenhez, ég és föld teremtőjéhez: hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot" (1Móz 14:22). Nem akart lehetőséget adni nekik arra a feltevésre, hogy nyereségvágyból indult harcba; és azt sem akarta, hogy jólétét ajándékaiknak vagy kegyeiknek tulajdonítsák. Isten megígérte, hogy megáldja Ábrahámot, és a dicsőség Jahvét illette meg.
Melkhisédek, Sálem királya is eljött, hogy köszöntse a győztes pátriárkát. Kenyeret és bort hozott, hogy felfrissítse Ábrahám seregét. Mint a "[...] Magasságos Istennek papja", megáldotta Ábrahámot, és köszönetet mondott az Úrnak, aki szolgája által oly nagy szabadulást szerzett. Ábrahám pedig "[...] tizedet ada néki mindenből" (1Móz 14:18.20).
Ábrahám boldogan tért vissza sátrához és nyájához, de lelke zaklatott volt. A béke embere volt. Amennyire tehette, kerülte az ellenségeskedést, a viszályt, és borzadva gondolt vissza a mészárlásra, amelynek tanúja volt. De azok a nemzetek, amelyeknek seregeit legyőzték, kétségkívül újra meg fogják támadni Kánaánt, és különösen ő lesz bosszújuk tárgya. Mivel így belebonyolódott a nemzeti viszályba, élete békés nyugalmának vége szakadt. Ráadásul még nem vette birtokba Kánaánt, és most már nem remélhetett örököst sem, akiben az ígéret teljesedhetne.
Egy éjszakai látomásban újra hallotta a mennyei hangot: "[...] Ne félj Ábrám" - hangzott a fejedelmek Fejedelmének szava - "én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges" (1Móz 15:1). De Ábrahám lelkét balsejtelmek nyomasztották annyira, hogy most nem fogadta az ígéretet olyan feltétlen bizalommal, mint azelőtt. Kézzelfogható bizonyítékért könyörgött, hogy az ígéret teljesedni fog. Hogyan valósulhat meg a szövetségi ígéret, ha még mindig nincs fia? "[...] mit adnál énnékem" - kérdezte - "holott én magzatok nélkül járok? [...] és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm" (1Móz 15:2.3). Eliézert, hűséges szolgáját akarta fiává fogadni, és vagyona örökösévé tenni. De Isten azt ígérte, a saját gyermeke lesz az örökös. Azután kivezette Ábrahámot sátrából, és azt mondta, hogy nézzen fel az égen ragyogó számtalan csillagra. És amikor Ábrahám feltekintett, ezek a szavak hangzottak: "[...] így lészen a te magod" (1Móz 15:5). "[...] Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul" (Róm 4:3).
A pátriárka még mindig látható jelért könyörgött hitének megerősítésére, és a későbbi nemzedéknek bizonyítékul, hogy Isten velük való kegyes szándékai megvalósulnak. Az Úr kész volt az abban a korban szokásos szerződési formák alkalmazásával szövetséget kötni szolgájával. Mennyei irányítással Ábrahám megáldozott egy üszőt, egy kecskét és egy kost - három éveseket. Kétfelé hasította őket, és a darabokat egymástól kis távolságra helyezte el. Tett még ezekhez egy gerlicét és egy galambfiat, de ezeket nem vágta ketté. Ezután tisztelettel áthaladt az áldozatok részei között, ünnepélyes esküvel örök engedelmességet fogadva Istennek. Napnyugtáig a tetemek mellett maradt őrködve, nehogy ragadozó madarak beszennyezzék vagy felfalják őket. Napnyugta körül mély álomba merült; és "[...] ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá" (1Móz 15:12). Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor feltárult előtte a megváltás terve - a nagy áldozat Krisztus halála által, valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségben helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként örökkévaló birtokába ad Isten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése