Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 14. fejezetéből
A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2014&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2014&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
Az izraeliek egész hitéletének középpontjában a Vörös-tengernél átélt megmenekülés állt – amikor az Úr kiszabadította őket a rabszolgaságból „erős kézzel és kinyújtott karral”. Az Írás mindig visszatér ehhez a momentumhoz.
„Vagy volt-e olyan isten, amelyik megpróbált előállni, hogy kivigyen egy népet a többi nép közül próbatételekkel, jelekkel és csodákkal, harcok árán is, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmes tettekkel, ahogyan veletek megtette mindezt Istenetek, az Úr Egyiptomban, szemetek láttára?” (5Móz 4:34 – új prot. ford.)
„Az Urat féljétek, őt imádjátok, és neki áldozzatok, mert Ő hozott föl benneteket Egyiptomból nagy erővel és kinyújtott karral” (2Kir 17:36).
Egy nagyon személyes példa található a kivonulás felidézésére a 77. zsoltárban (új prot. ford.) – ahol a szerző, Ászáf teljesen elkedvetlenedve érzi magát. „Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám.” – írja. „Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni…”
„Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon… Láttak téged a vizek, ó Isten, láttak a vizek, és megremegtek, a mély vizek is reszkettek… Utad a tengeren át vezetett, ösvényeid a nagy vizeken, lépteid nyoma nem látszott.”
Ha az izraeliták mindig az Egyiptomból való szabadulásuk emlékéhez tértek vissza, vajon keresztényként nekünk milyen szabadulásra kell emlékeznünk? Hogyan változtathatja meg az életünket ma, ha dicsőítjük Istent azért, amit a múltban tett értünk? (lásd 2Krónika 20. fejezetét, mint lenyűgöző példát a hálaadásra és dicséretre).
Andy Nash
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd meg az olvasót, hogy hálás legyen azért, hogy Te erős kézzel és kinyújtott karral megszabadítottad őt. Adjad, hogy legyen egy olyan szabadulásélménye, amihez mindig vissza tud térni, és amit mindig meg tud ünnepelni, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet
12. fejezet – ÁBRAHÁM KÁNAÁNBAN (5. rész)
Két mennyei követ eltávozott, és egyedül hagyták Ábrahámot Vele, akiről most már tudta, hogy Isten Fia. A hit embere könyörgött Sodoma lakóiért. Egyszer megmentette őket kardjával, most imával igyekezett megmenteni őket. Lót és családja még ott lakott; és az az önzetlen szeretet, amely arra sarkallta Ábrahámot, hogy mentse meg őket az elámitáktól, most meg akarta menteni - ha megegyezik Isten akaratával - a mennyei ítélet viharától.
Mélységes tisztelettel és alázattal tárta fel kérését: "[...] Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok" (1Móz 18:27). Nem volt magabízó, nem kérkedett a saját igazságával. Nem kért kegyet engedelmességéért, vagy Isten akaratát teljesítő áldozataiért. Mint aki maga is bűnös, úgy könyörgött a bűnösért. Ilyen lelkületet kell tanúsítaniuk mindazoknak, akik Istenhez közelednek. De Ábrahám a szeretett atyához könyörgő gyermek bizalmáról tett bizonyságot. Közelebb ment a mennyei követhez, és buzgón könyörgött. Bár Lót Sodomába költözött, de nem osztozott lakói gonoszságában. Ábrahám azt gondolta, hogy abban a népes városban bizonyára mások is imádják az igaz Istent. Ezt szem előtt tartva esedezett: "Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal [...] távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?" (1Móz 18:25). Ábrahám nemcsak egyszer kért, hanem sokszor. Bátrabbá vált, amikor kérése teljesült, s addig folytatta a könyörgést, amíg megkapta az ígéretet, hogy Isten akkor is megkíméli a várost, ha csak tíz igaz embert talál benne.
A pusztuló lelkek iránti szeretet ihlette Ábrahám imáját. Gyűlölte a romlott város bűneit, de arra vágyott, hogy a bűnösök megmeneküljenek. Sodomáért való mélységes aggodalma mutatja, hogyan kellene aggódnunk a megrögzött bűnösökért. Gyűlölnünk kell a bűnt, de szánnunk és szeretnünk kell a bűnöst. Körülöttünk emberek rohannak a reménytelen és félelmetes pusztulásba, mint egykor Sodomában. Mindennap lezárul valakinek a kegyelmi ideje. Minden órában vannak, akik átlépik a kegyelem határát. Ki inti és kérleli a bűnöst, hogy hárítsa el ezt a félelmes végzetet? Hol vannak azok a kezek, amelyek kinyúlnak érte, hogy visszatartsák a haláltól? Hol vannak azok, akik alázatosan és rendületlen hittel könyörögnek értük Istenhez?
Ábrahám lelkülete Krisztus lelkülete volt. Isten Fia a nagy Közbenjáró, aki közbenjár a bűnös érdekében. ő, aki lefizette a bűnös megváltásának árát, tudja, milyen értékes az emberi lélek. Krisztus úgy gyűlöli a bűnt, ahogy csak egy makulátlanul tiszta lény gyűlölheti, de úgy szereti a bűnöst, ahogy csak a végtelen jóság tud szeretni. A kereszthalál gyötrelmeiben, amikor reá nehezedett az egész világ bűneinek szörnyű terhe, szidalmazóiért és gyilkosaiért imádkozott: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek" (Luk 23:34).
Ábrahámról azt írja a Szentírás, hogy "[...] Isten barátjának neveztetett" (Jak 2:23) és "[...] atyja [...] mindazoknak, akik [...] hisznek" (Róm 4:11). Isten így tesz bizonyságot e hűséges pátriárkáról: "[...] hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:5). Majd pedig így: "Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle" (1Móz 18:19). Nagyon megtisztelő volt az a feladat, amelyre Isten Ábrahámot elhívta - hogy atyja legyen annak a népnek, amely századokon át védi és őrzi Isten igazságát a világ számára, annak a népnek, amelyen keresztül a megígért Messiás adventjével Isten megáldotta a föld minden nemzetét. De aki elhívta a pátriárkát, méltónak ítélte erre. Isten az, aki szól. ő, aki messziről érti a gondolatokat, és helyesen ítéli meg az embereket, azt mondja: "Tudom róla..." Ábrahám nem fogja önző célokért elárulni az igazságot, megtartja a törvényt, igazságosan és egyenesen cselekszik. Nemcsak ő maga féli az Urat, de gyakorolja a vallást családjában: igazságra oktatja családját. Isten törvénye lesz háznépének irányítója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése