Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Gondolatok Mózes második könyve 20. fejezetéből
A
fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli
Gáspár fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2020&version=KAR
Új
protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=2%20M%C3%B3zes%2020&version=NT-HU
Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet
üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod
meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak
A következő négy fejezetben található
polgári törvények az erkölcsi törvény lelkiségén alapultak, de olyan speciális
társadalmi szokásokkal foglalkoztak, amelyek az akkori kor és kultúra szerves
részei voltak. Fontos megérteni, hogy Izrael épphogy csak elhagyta Egyiptomot;
Isten elhelyezte őket onnan, ahol voltak, és azt várta tőlük, hogy
megváltozzanak, és egyik napról a másikra az Ő elképzelései szerint valóvá
váljanak. Sok esetben ezek a törvények összehasonlíthatóak az ősi Közel-Kelet
törvényeivel, és sokkal humánusabbnak bizonyulnak azoknál.
Az 1902-ben felfedezett régészeti lelet,
egy kőtábla, amely több mint 300 törvényt tartalmaz, s amelyek Hammurapi
uralkodása idején kormányozták Babilóniát, mutat némi hasonlóságot ezzel a
bibliai fejezettel. 2Móz 21:16 szerint – csakúgy, mint a Hammurapi
törvénykönyvben –, a rabszolga-kereskedelem súlyos bűnnek számított, és
halálbüntetést vont maga után. 2Móz 21:23-ban a kioltott emberéletért az
elkövetőnek saját életével kellett fizetnie. A babilóniai törvény azt mondja,
hogy a bűnös saját maga helyett feláldozhatja lánya életét. A mózesi törvény
azonban nem enged meg ilyen igazságtalanságot. 2Móz 21:26 egy olyan példa, ahol
a babilóniai törvény értelmében a rabszolga sérülései a gazdája számára
jelentenek kárt, nem pedig magának a szolgának. A héber törvény azonban,
egyedülálló módon, nem tekinti a szolgát gazdája feltétel nélküli tulajdonának.
Általánosságban Mózes második könyvének törvényei az ember egyéni jogait, és az
élet szentségét helyezik a középpontba. Bár sok törvény különbözik a Hammurapi-kódexben,
mégis találhatunk arra utaló jeleket, hogy a két törvénygyűjtemény közös
forrásból építkezik.
Isten a méltányosság és igazságosság
gyakorlását kívánta népétől. Mi hogyan bánunk a körülöttünk élőkkel?
Michael Hasel
Ima éretted: Istenem, kérlek, segítsd
meg az olvasót, hogy értékelje azt a tényt, hogy a Te törvényes tökéletesebb
minden földi törvénynél, mert a Te jellemedet tükrözi és nyugodtan rábízhatjuk
magunkat, Jézus nevében. Ámen!
Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK
ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet
12. fejezet – A HIT PRÓBÁJA (5.
rész)
A kijelölt helyen felépítették az oltárt,
és ráhelyezték a fát. Aztán Ábrahám reszkető hangon elmondta fiának Isten
üzenetét. Izsák rémült csodálkozással hallgatta, mi lesz a sorsa, de nem
ellenkezett. Elmenekülhetett volna gyászos végzete elől, ha akart volna. A
három nap küzdelmében kimerült, fájdalomtól lesújtott öreg ember nem tudott
volna szembeszállni az életerős ifjúval. De Izsákot gyermekkorától fogva
készséges, bízó engedelmességre nevelték, és amikor megtudta Isten akaratát,
engedelmesen meghajolt előtte. Osztozott Ábrahám hitében, és megtiszteltetésnek
tartotta, hogy életét feláldozhatja Istennek. Gyengéden igyekezett könnyíteni
atyja fájdalmán, és segítette, hogy erőtlen kezével odakösse az oltárhoz.
Elhangzottak az utolsó szerető szavak,
elsírták utolsó könnyeiket, és utoljára ölelték meg egymást. Az atya felemelte
a kést, hogy megölje fiát, és ekkor hirtelen valaki megálljt parancsolt. Egy
angyal, Isten angyala szólította a mennyből a pátriárkát: "[...] Ábrahám!
Ábrahám!" Gyorsan válaszolt: "Imhol vagyok". A hang ismét
hallatszott: "Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt:
mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te
egyetlenegyednek én érettem" (1Móz 22:11-12). {PP 152.3}
Ekkor Ábrahám megpillantott egy kost,
amely megakadt "szarvánál fogva a szövevényben". A pátriárka gyorsan
megfogta az új áldozatot, és feláldozta "az ő fia helyett". Örömében
és hálájában Ábrahám új nevet adott annak a szent helynek -
"Jahve-jire" "az Úr gondoskodik".
Mórija hegyén Isten ismét megújította
szövetségét, és ünnepélyes esküvel erősítette meg az Ábrahámnak és magvának
ígért, minden eljövendő nemzedéken át tartó áldást: "[...] Én magamra
esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te
fiadnak, a te egyetlenegyednek: hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen
megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a
tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő
ellenségeinek kapuját. És megáldatnak a te magodban a földnek minden
nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek" (1Móz 22:16-18).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése