Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 35. fejezet 1758. nap
Királyi rendeletek, egyetemes zsinatok és a világi hatalom
által támogatott egyházi utasítások intézkedtek arról, hogy a pogány ünnep
megtisztelő helyhez jusson a keresztény világban. A vasárnap ünneplését
kikényszerítő első hivatalos intézkedés a Konstantin császár által kiadott
törvény volt. Ez a rendelet megkövetelte a városlakóktól, hogy pihenjenek
"a napnak tiszteletre méltó napján", de megengedte a vidék népének a
mezőgazdasági foglalatosságot. Ezt a tulajdonképpeni pogány rendelkezést a
császár léptette életbe, miután névlegesen elfogadta a kereszténységet.
Mivel a császári parancs nem bizonyult elégségesnek Isten
tekintélyének helyettesítésére, Eusebius, a fejedelmek kegyeit kereső püspök,
Konstantin jó barátja és rajongója azt állította, hogy Krisztus áttette a
szombatot vasárnapra, de a Szentírás egyetlen kijelentésével sem bizonyította
az új tant. Maga Eusebius akaratlanul bevallja, hogy hamisítás történt, és megmondja,
kik voltak a változtatás igazi szerzői. "Mindazt - mondja -, amit
kötelességünk volt szombaton elvégezni, áthelyeztük az Úr napjára. " A
vasárnap melletti érvelés, bármilyen alaptalan volt, az embereket az Úr
szombatjának semmibe vételére bátorította. Mindazok, akik a világ dicsőítésére
vágytak, elfogadták a népszerű ünnepet.
Amikor a pápaság megerősödött, továbbra is a vasárnapot
dicsőítette. Egy ideig az emberek, amikor nem mentek templomba, elvégezték
munkájukat a földeken, de a hetedik napnak még mindig a szombatot tartották. De
fokozatosan változás történt. A papoknak tilos volt vasárnap polgári vitákban
ítéletet hozniuk. Nem sok idő múlva pedig mindenkinek - bármi is volt a rangja
- megtiltották, hogy vasárnap köznapi munkát végezzen; ha szabad ember volt,
bírság, ha pedig szolga, megkorbácsolás terhe mellett. Később elrendelték, hogy
a gazdagok vagyonuk felének elvesztésével bűnhődnek; és ha tovább is
makacskodnak, rabszolgák lesznek, az alacsonyabb néposztályokat pedig örökös
számkivetettséggel sújtják.
Csodákra is hivatkoztak. Többek között elmondták, hogy egy
földművesnek, aki éppen vasárnap akarta felszántani a földjét, és ekéjét egy
vasdarabbal tisztogatta, a vas hozzátapadt a kezéhez, és két évig
"mérhetetlen szenvedés és szégyen közepette" cipelte magával.
Később a pápa megparancsolta a plébániák papjainak, hogy
intsék meg a vasárnap megszentségtelenítőit. Mondják meg nekik, hogy járjanak
templomba és imádkozzanak, ha nem akarnak valami nagy csapást hozni magukra és
szomszédaikra! Egy papi zsinat azt az indokot hozta fel - amivel azóta még
protestánsok is sokszor érvelnek -, hogy mivel egyes emberekre vasárnapi
munkájuk közben villám sújtott le, minden bizonnyal a vasárnap a nyugalomnap.
"Ebből látszik - mondta a főpap -, hogy Isten mennyire haragudott rájuk e
nap semmibevevése miatt". Ezután felszólították a papokat és a
lelkészeket, a királyokat és a fejedelmeket, és minden hivő embert, hogy
"mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy az a nap visszakapja
megtisztelő helyét. A jövőben pedig a kereszténység dicsőségére őszintébben
ünnepeljék. "
Mivel a zsinati rendeletek elégtelennek bizonyultak, az
egyház felkérte a világi hatóságokat egy olyan rendelet kiadására, amely az
embereket megfélemlíti és a vasárnapi munkától eltiltja. Egy zsinat, amelyet
Rómában tartottak, minden korábbi döntésnek még nagyobb súlyt és fontosságot
adott. E döntések az egyházi törvényekben is helyet kaptak, a polgári hatóságok
pedig csaknem az egész keresztény világban kötelezővé tették őket.'
Még mindig nagy gondot jelentett az, hogy a vasárnap
megtartását nem lehetett a Szentírással szentesíteni. A nép kételkedett abban,
hogy tanítóinak joga volna Jahvénak - "a hetedik nap az Úrnak, a te
Istenednek szombatja" - határozott kinyilatkoztatását a Nap napjának
dicsőítéséért elvetni. A bibliai bizonyságtétel hiányának pótlására egyéb
eszközökre volt szükség. A vasárnap egyik fanatikus védelmezőjének, aki a XII.
század vége táján sorra látogatta az angliai gyülekezeteket, az igazság hűséges
tanúi ellenszegültek. E tanító erőfeszítései olyan eredménytelenek voltak, hogy
egy időre eltávozott az országból, és valami olyasmi után kutatott, amivel
érvényre juttathatja tanításait. Amikor visszatért, a hiányt pótolta, és
későbbi munkája eredményesebb lett. Hozott magával egy - állítólag Istentől
származó - tekercset, amely a vasárnap megtartásának hiányzó parancsát
tartalmazta, és félelmes fenyegetéseket az engedetlenek megfélemlítésére. Ezt a
nagyra becsült iratot, amely éppoly hamisítvány volt, mint az általa igazolt
intézmény, és amely - állítása szerint - a mennyből hullt alá, Jeruzsálemben, a
Golgotán levő Szent Simeon nevű oltáron találták meg. Az igazság azonban az,
hogy a római pápa palotája volt a születési helye, és onnan került ki. Az egyház
hatalmát és virágzását elősegítő csalásokat és hamisítványokat a pápai
hierarchia minden korban törvényesnek tartotta.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
95
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
A 95. fejezethez érve,
a zsoltárok hangulata megváltozik. Az előzők kérelmező lelkületével
ellentétben, ez a zsoltár dicsőítéssel és hálaadással van tele. Szerzője, Dávid
(Zsid 7:4) felsorolja az okokat, amiért az Urat dicsőség illeti, és arra
buzdít, hogy dicsőítsük Őt. Az öröm és a tisztelet legszebb kifejezéseit
használja.
A zsoltáros örömmel
telve sorolja az indokokat. Ő a megváltásunk sziklája, Ő a leghatalmasabb Isten
és király az istenek között, akiket az emberek tisztelnek, rajta kívül nincsen
más. Teremtményei minden irányban betöltik a Földet: a mélységet és magasságát
függőlegesen, az összes tengert és a szárazföldet vízszintesen. A tenger nem a
furcsa, ijesztő istenség lakhelye, ahogy a szomszédos népek hitték, hanem Isten
alkotta, akárcsak a szárazföldet (ez a Jelenések
könyvének 13. fejezetében szereplő, a földből feljövő fenevadra emlékeztet
bennünket).
Mindenekfelett Ő a mi
Istenünk. Ez olyan nagyszerű gondolat! A világmindenség alkotója a mi Istenünk,
és mi az Ő pásztorolt nyája vagyunk. Hatalmával és szerető jóságával gondot
visel ránk.
Valóban, minden okunk
megvan arra, hogy alázatos örömmel a szívünkben imádjuk és tiszteljük Őt.
A 8. verstől Izráel
népének a pusztai vándorlás idejében élt élete jelenik meg előttünk. Ők is az Úr
nyájának tagjai voltak, Aki vezette őket, és gondoskodott róluk. Furcsa módon,
ők mégis lázadó és keményszívű lelkületet mutattak Istennel szemben,
bizalmatlanok voltak, és próbára tették Őt.
Bízzunk Istenben! Ne
tegyük Őt próbára, nemtetszését kiprovokálva, ahogyan azok a régi emberek
tették. Mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy legyünk hálásak a különleges
jóságáért, amit irántunk mutat.
Hálaadással boruljunk
le előtte, és gyönyörködjünk a jelenlétében. Figyeljünk a hangjára, ahogy
közeledünk a lelki Kánaán földjéhez és az
időhöz, amikor belépünk az Ő örök nyugodalmába.
Sook-Young Kim
248. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
35. fejezetéhez (május 3-9.).
Ugyanaz a sötétség, amely a múltban elfedte a
Római Katolikus Egyház valódi jellegét, ma elrejti annak gonosz szándékait. A kegyesség
látszata alatt és a népszerű főpapja vezetésével a katolicizmus egy olyan
vallással nyeri el a világ szimpátiáját, amely kevésbé szabálykövető,
ugyanakkor a külsőségek rabja. Fényűző katedrálisai, lenyűgöző szertartásai és
makulátlan liturgiája elfedi az emberek szeme elől a hatékonyság hiányát és az
eretnek rendszer hamisságát.
Hamarosan ugyanaz a szigor, amely megfosztotta
az őskeresztényeket attól a szabadságtól, hogy hitük alapja a Biblia legyen,
lesz osztályrészük azoknak, akik „az Isten parancsolatainak megőrzői, és
akiknél van a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jelenések 12:17). Az állítólagos
kegyesség vezeti be az úgynevezett szükséges intézkedéseket a világbéke
érdekében. A Vatikán kezet fog nyújtani a protestáns egyházaknak (amelyet mellesleg
már láthattunk is), és a világ a vallási egységet fogja ünnepelni, amelynek az
ára azon igazságok elvesztése lesz, amelyet a protestánsok vérükkel védtek meg
korábban.
A küszöbén állunk annak, hogy meglássuk
Jelenések 13:12 beteljesülését. A prófétikus forgatókönyv feltárja a válság
kiváltó okát, amikor a világ nagyhatalma, az Amerikai Egyesült Államok átadja
az első fenevadnak a legfelsőbb hatalmat, beleértve azt is, hogy üldözze és
megölje a Mindenható utolsó szentjeit. Ismerjük Isten figyelmeztetéseit a
megtévesztés veszélyeiről. Akarunk-e odafordulni és meghallani ezeket? Isten
szava-e hitünk és gyakorlatunk mércéje?
Legyünk készek a súlyos üldözésekre, amelyek
előttünk állnak, miközben biztosak lehetünk felőle, hogy az igazság Istene a mi
oldalunkon lesz. Legyünk éberek és imádkozzunk!
Rosana Barros
Brazília
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés