Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 35. fejezet 1759. nap
A tekercs szerint tilos dolgozni a szombat kilencedik
órájától, azaz délután három órától, hétfő napfelkeltéig. A tekercs
megbízhatóságát állítólag sok csoda támasztotta alá. Például a megadott idő
után dolgozó emberek megbénultak. Egy molnár, aki megkísérelte gabonáját
megőrölni, liszt helyett vérzuhatagot látott kiömölni, és a malomkerék a nagy
erővel rázuhanó víz ellenére is mozdulatlan maradt. Egy asszony, aki tésztát
tett a sütőbe, nyersen vette ki, pedig a sütő forró volt. Egy másik, aki a
kilencedik órára megdagasztotta a kenyerét, de úgy döntött, hogy hétfőig
félreteszi, másnapra - mennyei csoda folytán - megsült cipók formájában talált
rá. Egy ember, szombaton a kilencedik óra után sütött kenyeret. Másnap reggel,
amikor megtörte, vér folyt belőle. Ilyen képtelen és babonás koholmányokkal
próbálták a vasárnap hívei megalapozni e nap szentségét.
Skóciában, akárcsak Angliában nagyobb becsülete volt a
vasárnapnak, amikor az ősi szombat egy részével együtt ünnepelték. De hogy
mennyi időt kellett szentnek tartani, az változó volt. A skót király
rendelkezése szerint "a szombatot déli tizenkét órától kell szentnek
tartani", és hétfő reggelig senki sem foglalkozhat világi dolgokkal.
Bár a pápisták mindent megtettek a vasárnap szentségének
megalapozásáért, ők maguk nyilvánosan megvallották a szombat mennyei
tekintélyét, és azt is, hogy az az intézmény, amely a szombat helyére került,
emberi eredetű. Egy XVI. századi pápai zsinat világosan kimondta:
"Egyetlen keresztény se felejtse el, hogy a hetedik napot Isten
megszentelte, és nemcsak a zsidók kapták és ünnepelték, hanem azok is, akik úgy
tettek, mintha Istent imádnák; habár mi, keresztények az ő szombatjukat az Úr
napjára tettük át. " Isten törvényének meghamisítói tudták, mit csinálnak.
Szántszándékkal helyezték magukat Isten fölé.
A valdensek közül némelyek szombatot ünnepeltek. Sokáig
tartó, véres üldözésük beszédesen szemlélteti, milyen politikát folytatott Róma
a vele ellenszegülőkkel. Mások is hasonlóképpen szenvedtek a negyedik
parancsolat iránti hűségükért. Az etióp és abesszin egyház történelme
különösképpen sokatmondó. A középkor sötétjében Közép-Afrika keresztényeit szem
elől veszítette a világ, és ők hosszú századokon át szabadon gyakorolhatták
hitüket. De Róma végül tudomást szerzett létezésükről, és az abesszin császárt
csakhamar rávette, hogy ismerje el a pápát Krisztus helytartójának. Ezt további
egyezkedések követték. Majd egy rendelet született, amely a legszigorúbb
büntetés terhe mellett megtiltotta a szombat ünneplését. A pápai zsarnokság
azonban nemsokára olyan kellemetlen iga lett, hogy az abesszinok elhatározták:
letörik a nyakukról. Iszonyú harc árán kiűzték birodalmukból a római
katolikusokat, és helyreállították az ősi hitet. A gyülekezetek boldogan
köszöntötték a szabadságot, és soha nem felejtették el azt a leckét, amelyet
Róma megtévesztéseiről, fanatizmusáról és önkényuralmáról tanultak. E félreeső
ország népe örült, ha a keresztény világ többi része nem vett róla tudomást.
Az afrikai gyülekezetek úgy tartották a szombatot, mint a
pápai egyház, mielőtt teljesen hitehagyóvá lett. Míg Isten parancsának
engedelmeskedve megtartották a hetedik napot, az egyház szokásaihoz
alkalmazkodva vasárnap sem dolgoztak. Róma, miután övé lett a legfőbb hatalom,
sárba taposta Isten nyugalomnapját, hogy felmagasztalja a sajátját. De a
majdnem ezer évig rejtőzködő afrikai gyülekezetek nem osztoztak hitehagyásában.
Amikor Róma uralma alá kerültek, kénytelenek voltak az igazi szombat
ünneplésével felhagyni, és tiszteletben tartani a hamisítványt. De mihelyt
visszanyerték függetlenségüket, újra engedelmeskedtek a negyedik
parancsolatnak.
Ezek a feljegyzések, amelyek megörökítik a múltat,
világosan tanúsítják, hogy Róma gyűlöli az igazi szombatot és e szombat híveit.
Kiderül belőlük, hogy milyen eszközöket használ a maga alkotta intézmény
megünnepeltetésére. Isten Igéje azt tanítja, hogy ezek az események meg fognak
ismétlődni, amikor Róma hívei és a protestánsok összefognak, hogy
felmagasztalják a vasárnapot.
A Jelenések könyve 13. fejezetének próféciája
kinyilatkoztatja, hogy a bárányszarvú fenevad által jelképezett hatalom
"azt cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják" a pápaságot,
amelyet itt a párduchoz hasonló fenevad szimbolizál. A kétszarvú fenevad azt is
mondja "a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét", és
ez a hatalom mindenkivel - "kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és
szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal" - elfogadtatja a fenevad bélyegét
(Jel 13:11-16). Bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államok az a hatalom, amelyet
a bárányszarvú fenevad jelképez, és hogy ez a prófécia akkor fog teljesedni,
amikor az Egyesült Államok kikényszeríti a vasárnap megtartását. E nap
megünneplésére Róma a maga felsőbbségének elismeréseként tart igényt. De
nemcsak az Egyesült Államok fog meghódolni a pápaság előtt. Róma befolyása
azokban az országokban, amelyek egykor elismerték főhatalmát, korántsem szűnt
meg. A prófécia pedig megjövendöli hatalmának visszaállítását. "Látám,
hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő
halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld követé a fenevadat"
(Jel 13:3). A halálos seb azt a kudarcot jelzi, amely a pápaságot 1798-ban
érte. Ezután - ahogy a próféta mondja - "az ő halálos sebe
meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld követé a fenevadat". Pál
világosan kijelenti, hogy a "bűn embere" a második adventig megmarad
(2Thessz 2:3-8). Egészen az idők végéig fogja folytatni csaló munkáját. A
Jelenések könyvének írója ugyancsak a pápaságra utal, amikor azt mondja, hogy
"imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek
könyvébe" (Jel 13:8). Mind az Óvilág, mind az Új, a vasárnap tiszteletével
- amely kizárólag a római egyház tekintélyén alapszik - hódolni fog a pápaság
előtt.
Mai Bibliai szakasz: Zsoltárok
96
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a zsoltár felöleli a
teremtéstől Jézus második eljövetelén át az örökkévalóságig tartó időszakot (5.
és 13. vers). Képzeljük csak el, hogy mi is a mennyei kar részei leszünk,
akik énekkel dicsőítik az Urat. Az angyalsereggel és az el nem bukott lényekkel
együtt az örökkévalóságon át énekelni fogunk, és dicsőséget adunk Istennek.
Milyen nagyszerű gondolat!
A zsoltáros oly nagyon
akarta dicsőíteni az Urat, hogy sokszor elismétli, énekeljünk az Úrnak.
Felsorolja az Istennek tulajdonított összes tiszteletreméltó tulajdonságot:
dicsőség, becsületesség, fenség, erő, szépség és szentség. Ez A jelenések
könyvének arra a jelenetére emlékeztet, amikor az angyalok és a teremtett lények
a vénekkel együtt jellemzik Isten és a Bárány fenségét (Jel 4:8-11; 5:9-14).
A mi korlátozott és véges értelmünk nem tudja eléggé elképzelni, hogy
mekkora dicsőség és kiváltság Istent az örökkévalóságon át dicsőíteni. Szeretnénk az Istent dicsőítő hatalmas kar
tagjai lenni.
Sok szép dolog létezik
a világban: természeti szépség, gyönyörű virágok, épületek, szép hölgyek és
széplelkű, jószívű emberek. A zsoltáros azonban úgy mutatja be a szentséget,
mint amit nagy becsben kell tartanunk. Ezért mondja azt is, hogy „Pompa és
fenség jár előtte, ékesség és méltóság van az Ő szentélyében.” (6. vers)
Ha Jézus vére által
legyőzzük a hiányosságunkat és a vétkeinket, közelebb kerülhetünk a szentség
szépségéhez. Ő a Bárány és a Főpap, aki megtisztítja a vétkeinktől a fent
említett szentélyt.
Ha nem feledjük, hogy
Krisztus megváltó ereje által nyerünk tisztességet, ami által „új éneket”
énekelhetünk az angyali karokkal a Mennyben, akkor az Úr ösztönözni fog
bennünket, és ad elég erőt a gyengeségünk legyőzésére.
Semmiért, amit a világ
kínálhat, nem akarjuk ezt a dicsőséget és tisztességet elcserélni.
„Énekelj az Úrnak, te
egész Föld!”
Sook-Young Kim
248. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
35. fejezetéhez (május 3-9.).
Ugyanaz a sötétség, amely a múltban elfedte a
Római Katolikus Egyház valódi jellegét, ma elrejti annak gonosz szándékait. A
kegyesség látszata alatt és a népszerű főpapja vezetésével a katolicizmus egy
olyan vallással nyeri el a világ szimpátiáját, amely kevésbé szabálykövető,
ugyanakkor a külsőségek rabja. Fényűző katedrálisai, lenyűgöző szertartásai és
makulátlan liturgiája elfedi az emberek szeme elől a hatékonyság hiányát és az
eretnek rendszer hamisságát.
Hamarosan ugyanaz a szigor, amely megfosztotta
az őskeresztényeket attól a szabadságtól, hogy hitük alapja a Biblia legyen,
lesz osztályrészük azoknak, akik „az Isten parancsolatainak megőrzői, és
akiknél van a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jelenések 12:17). Az állítólagos
kegyesség vezeti be az úgynevezett szükséges intézkedéseket a világbéke
érdekében. A Vatikán kezet fog nyújtani a protestáns egyházaknak (amelyet
mellesleg már láthattunk is), és a világ a vallási egységet fogja ünnepelni,
amelynek az ára azon igazságok elvesztése lesz, amelyet a protestánsok vérükkel
védtek meg korábban.
A küszöbén állunk annak, hogy meglássuk
Jelenések 13:12 beteljesülését. A prófétikus forgatókönyv feltárja a válság
kiváltó okát, amikor a világ nagyhatalma, az Amerikai Egyesült Államok átadja
az első fenevadnak a legfelsőbb hatalmat, beleértve azt is, hogy üldözze és
megölje a Mindenható utolsó szentjeit. Ismerjük Isten figyelmeztetéseit a
megtévesztés veszélyeiről. Akarunk-e odafordulni és meghallani ezeket? Isten
szava-e hitünk és gyakorlatunk mércéje?
Legyünk készek a súlyos üldözésekre, amelyek
előttünk állnak, miközben biztosak lehetünk felőle, hogy az igazság Istene a mi
oldalunkon lesz. Legyünk éberek és imádkozzunk!
Rosana Barros
Brazília
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés