Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 20. fejezet 1976. nap
EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELVEK
Az egészségügyi elvek ismerete nélkül senki sem alkalmas az élet felelősségeinek hordozására
20. fejezet (3. rész) – Általános egészségügyi követelmények
Szellőztetés és napfény
Mind a középületeket, mind a lakóházakat úgy kell
megtervezni, hogy szellőztetésük megfelelő legyen, és bőségesen kapjanak napot.
Sok templom és tanterem nem felel meg ennek a követelménynek. Jórészt a
megfelelő szellőztetés hiányának tulajdonítható, hogy a hívek az
istentiszteleten, illetőleg a diákok az iskolában bágyadtak és álmosak. Ez sok
prédikáció hatását lerontja, illetve a tanár munkáját fárasztóvá és
eredménytelenné teszi.
Amennyire csak lehetséges, minden lakóház épüljön magas, jó
szennyvízelvezető terepen. Így lesz a házhely száraz, és a nyirkosság és a gyilkos
pára miatti megbetegedés veszélye elhárul. Ezt a dolgot sokan nagyon is
felületesen kezelik. Állandó gyengélkedést, súlyos betegségeket és sokszor
halált okoz az alacsony fekvésű, rossz szennyvízelvezetésű házak nedvessége és
párássága.
A házak építésénél különösen fontos az alapos szellőztetés
és a bőséges napfény biztosítása. A ház minden szobáját járja át a levegő és a
napfény! A hálószobákat úgy kell elrendezni, hogy a levegő éjjel-nappal
szabadon cirkulálhasson bennük. Csak a napos és a naponként szellőztethető
szoba alkalmas alvásra. A legtöbb országban a hálószobáknak fűthetőknek kell
lenniük, hogy jó melegek és szárazak legyenek akkor is, amikor hideg van és
nedves az idő.
A vendégszobára épp olyan gondot kell fordítani, mint az
állandó használatra szánt szobákra. A többi hálószobához hasonlóan levegősnek
és naposnak kell lennie, és fűtését is biztosítani kell, hogy kiszáradjon a
nyirkosságtól, ami mindig megnövekszik a csak időnként használt szobában. Az
egészségét és sokszor az életét is kockáztatja az, aki olyan szobában alszik,
amely soha nem kap napot, vagy olyan ágyat használ, amely nincs alaposan
kiszárítva és levegőztetve.
Sokan az építkezésnél nagyon odafigyelnek a növényekre. A
nekik szánt üvegház vagy ablak meleg és napos, mert levegő, meleg és nap nélkül
a növények nem maradnak meg és nem fejlődnek. Ha ezek a feltételek létkérdést
jelentenek a növényeknél, mennyivel inkább megkívánja ezeket saját egészségünk,
illetve családunké és vendégeinké!
Ha azt akarjuk, hogy otthonunkban egészség és boldogság honoljon, ne nyirkos, ködös lapályra tegyük azt, hanem magaslatra, ahova szabad bejárásuk van a menny életadó eszközeinek. Tedd félre a nehéz függönyöket; tárd ki az ablakokat és zsalugátereket; ne hagyd, hogy futónövények - bármilyen szépek is - árnyékba borítsák az ablakokat, és fák se álljanak olyan közel a házhoz, hogy elzárják azt a napfénytől! Lehet, hogy a napfény kifakítja a függönyöket, a szőnyegeket és a képkereteket, de egészséges, rózsás színt varázsol a gyermekek arcára.
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás 46
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2046&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2046&version=NT-HU
E fejezetben Jeremiás könyvének újabb szakasza kezdődik
(Jeremiás 46-51) , a különböző népek és
törzsek sorsáról szóló próféciák kijelentésével.
Mai fejezetünk három részre tagolódik. Az első: a 3-12. versig Nékó fáraó hadseregéről szól, amely messze északon, az Eufrátesz folyó partján, Karkemisnél állomásozott. A második: a 12-24. versek, Isten prófétai szava Nabukodonozor babilóniai királyról, aki eljön és legyőzi az egyiptomiakat, és a 3.: a 27-28. versek, Isten bátorító szavai népéhez, Izraelhez, hogy ne féljenek.
Nézzük az első részt, ahol Jeremiás Nabukodonozor királynak az egyiptomiak feletti győzelmét jövendöli meg, ami az Eufrátesz folyónál fog történni. E versekből megtudjuk, hogy az egyiptomi hadseregben, ami olyan hatalmas volt, mint a megáradt Nílus-folyó, etióp, líbiai és lídiai zsoldos csapatok is szolgáltak. A 10. vers rámutat, hogy maga Isten lépett közbe, és segített Nabukodonozornak az egyiptomiak legyőzésében. Nagy szomorúság volt Egyiptom földjén, mert a hatalmas egyiptomi katonák elveszítették a hadjáratot. Mindez Júda királya, Jojákim uralkodásának 4. esztendejében történt.
A második szakaszban az Észak-Egyiptomban, Migdólban, Nófban és Táfnesben élő júdeaiaknak szóló üzenetet olvashatjuk. A 15. vers eredeti héber szövegének fordítása így hangzik: „Miért menekült el Ápisz?” , ami azt jelenti: „Miért menekült el az egyiptomi bika-isten, ahelyett, hogy az egyiptomiaknak segített volna?” Arra utal, hogy a Nabukodonozor által vezetett babiloni hadsereg olyan hatalmas, mint az izraeli Tábor-hegy és a Karmel-hegy. Üszőborjúnak mutatja be Egyiptomot, ami még egy böglyöt sem tud elűzni. Azt mondja, Nabukodonozor serege fejszékkel és favágókkal jön Egyiptom erdei ellen.
A harmadik rész bátorító prófécia úgy az Egyiptom északi részén élő, mint a majdan babiloni fogságban tartott júdeaiaknak, hogy majd visszatérhetnek hazájukba, Izraelbe. Így szól Isten: „… én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijessze.” (27. vers).
Isten valóban a népével kötött szövetségi kapcsolat helyreállítója. Ahogy akkor, történt, ismét úgy lesz, amikor az Úr visszajön értünk, és hazavisz bennünket.
Yoshitaka Kobayashi
279. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN 19-20. fejezeteihez (december 6-12.).
A nagy orvos lábnyomán c. könyv 19. fejezetében Ellen White leírja az előnyeit annak, ha zöld környezetben élünk, azaz fű, fák és egyéb növényzet mellett. A könyvben egy másik helyen kifejti, hogy a természetes környezetben való élet jót tesz a betegeknek és a gyerekeknek. Ma számos tudományos tanulmány igazolja a tanácsát. (Lépj kapcsolatba a Wildwood Egészségügyi Evangelizációs Központtal, ha linkeket szeretnél ezekhez a tanulmányokhoz.)
Akár már egy kis torna is a zöld környezetben javítja az önbecsülést és a hangulatot. A gyerekeknél, akik zöldebb környezetben nőnek fel, 55%-kal alacsonyabb kockázata lesz különféle mentális betegségeknek életük későbbi szakaszaiban.
Egy másik tanulmány szerint azok, akik 90 perces sétát tettek természetes környezetben, kevesebb visszatérő, negatív érzelmekre összpontosító gondolatokról számoltak be, és alacsonyabb idegi tevékenységet mutattak az agy azon területén, amely kapcsolatban van a mentális betegségek kialakulásának kockázatával, szemben azokkal, akik városi környezetben sétáltak.
A fák hihetetlenül értékesek az egészség visszaszerzésében. A 264. oldalon azt írja: „A fenyő balzsamában és a cédrus illatában éltető erő van. Egyéb fáknak is vannak gyógyító tulajdonságaik.” A fenyő, a nyír, a tölgy és más fák fitoncideket bocsátanak ki, amelyek levegőben terjedő kémiai anyagok, és amelyeket a növények bocsátanak ki, hogy megvédjék magukat a rovaroktól és a rothadástól. Ha rendszeresen lélegezzük be a fitoncideket, javíthatják az egészségünket. Ha időt töltünk az erdőben, az oldja a stresszt, javítja a hangulatot, csökkenti a dühöt és az agresszivitást, és növeli az általános boldogságérzetet. Az erdei látogatások erősítik az immunrendszerünket is, azáltal, hogy növelik a természetes ölősejtek tevékenységét és számát. Ezek az immunsejtek pusztítják el a vírusokat és a rákos sejteket.
Ámen ✝️🛐🙏🕊
VálaszTörlés