Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 18. fejezet 1967. nap
A BETEGEK GONDOZÁSA
"Betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak."
18. fejezet (3. rész) – A test és a lélek kölcsönhatása
Ne engedjük, hogy a jövő a maga súlyos problémáival és
nyugtalanító kilátástalanságával elcsüggessze szívünket, remegővé tegye
térdünket, kezünket pedig erőtlenné! "Fogja meg erősségemet - mondja a
mindenható Isten -, kössön békét velem, békét kössön velem" (Ésa 27:5).
Akik Isten vezetésére bízzák és szolgálatára szentelik életüket, sohasem
kerülhetnek olyan helyzetbe, ami Isten gondviselésén kívül esik. Bármilyen
legyen is a helyzetünk, ha Igéjének cselekvői vagyunk, van Vezetőnk, aki
igazgatja utunkat; bármilyen bonyolult is a problémánk, biztos Tanácsadónk van;
bármi a bánatunk, veszteségünk, vagy bármilyen elhagyatottak vagyunk is,
együttérző Barátunk van.
Ha tudatlanságunkban hibát követünk el, a Megváltó nem hagy
cserben minket. Sohasem kell egyedül éreznünk magunkat. Angyalok a társaink. A
Krisztus nevében ígért és küldött Vigasztaló velünk lakozik. Az Isten városába
vezető úton nincsenek olyan nehézségek, amelyeket a benne bízók le ne
küzdhetnének.
Nincsenek olyan veszélyek, amelyekből ki ne
menekedhetnének. Nincs olyan bánat, nincs olyan sérelem, nincs olyan emberi
gyengeség, amelyre Krisztusnál ne lenne orvosság.
Senkinek sem kell elcsüggednie, sem kétségbeesnie! Lehet,
hogy Sátán kegyetlenül megkísért. Ezt mondja: "Reménytelen eset vagy;
téged nem lehet megmenteni". De Krisztusnál van remény számodra! Isten nem
azt parancsolja, hogy saját erőnkkel győzzünk, hanem arra kér, hogy húzódjunk
közel hozzá. Bármilyen nehézségek között dolgozzunk is, bármilyen teher alatt
roskadozik is testünk és lelkünk, ő szabadulást kínál.
Ő, aki magára vette az emberi természetet, tudja, hogyan
fejezze ki, hogy együttérez az ember szenvedéseivel. Krisztus nemcsak ismer
minden egyes embert, sajátos szükségleteivel és próbáival együtt, de ismeri
azokat a körülményeket is, amelyek bántják és megzavarják lelkét. Szánó
szeretettel nyúl minden szenvedő gyermeke felé. Aki nagyon szenved, azt nagyon
szánja, és mélységesen együttérez vele. Megindul gyengeségünkön, és szeretné,
ha kétségeinket, bajainkat letennénk lábaihoz, és ott is hagynánk.
Nem bölcs dolog önmagunkat figyelni és érzéseinket
elemezgetni. Ha ezt tesszük, az ellenség olyan nehézségeket és kísértéseket
támaszt, amelyek gyengítik hitünket, és elbátortalanítanak bennünket.
Érzelmeink vizsgálgatásával és szabadjára engedésével kaput tárunk a kétely
előtt, és elveszítjük tisztánlátásunkat. Ne önmagunkra tekintsünk, hanem
Jézusra!
Ha kísértések ostromolnak, ha elborít a gond, a kétség és a
sötétség, tekints arrafelé, ahol utoljára láttad a fényt! Nyugtasson meg az a
tudat, hogy Krisztus szeret és megoltalmaz! Amikor a bűn erőt akar venni a
szíveden, amikor gyötör a bűntudat, és furdal a lelkiismeret, amikor kétely üli
meg a lelked, gondolj arra, hogy Krisztus kegyelme elég a bűn legyőzéséhez, a
sötétség eloszlatásához! A Megváltóval közösségbe lépve a béke birodalmába
lépünk.
A gyógyítás ígéretei
És senki meg nem lakol, aki őbenne bízik" (Zsolt 34:23).
És az ő fiainak lesz menedéke" (Péld 14:26).
És rólam elfeledkezett az Úr!
Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről,
Hogy ne könyörüljön méhe fián?
És ha elfeledkeznének is ezek:
Én terólad el nem feledkezem.
Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged" (Ésa 49:14-16).
Ne csüggedj, mert én vagyok Istened;
Megerősítelek, sőt megsegítlek,
És igazságom jobbjával támogatlak" (Ésa 41:10).
Világra jöveteletek óta viszlek:
Vénségetekig ugyanaz maradok,
Ősz korotokig én hordozlak!
Én alkottalak, én viszlek,
Én hordozlak, én mentelek meg" (Ésa 46:3-4 - új prot. ford.).
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás 37
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2037&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2037&version=NT-HU
Jeremiás prófétának ebben a fejezetben Sedékiással, Júda utolsó királyával volt dolga, uralkodásának kilencedik esztendejében. Nabukodonozor, Babilónia uralkodója nevezte ki Sedákiást Júda királyává (1. vers). „De nem hallgatott sem ő, sem szolgái, sem az ország népe az Úr szavára, amelyet Jeremiás próféta által szólt” hozzájuk (2. vers).
Mit tehet az orvos, ha a beteg nem akarja bevenni az általa rendelt gyógyszert? Sedékiás király Jeremiáshoz küldte két emberét, Júkált és Sofóniást (akinek apja pap volt) a kéréssel: „könyörögj értünk az Úrhoz, a mi Istenünkhöz!” (3. vers). Az egyiptomi fáraó éppen akkor tervezte, hogy seregével Jeruzsálem segítségére siet. A babiloniak a fáraó közeledtéről értesülve visszavonultak egy időre (5. vers).
Sedákiás a siker hamis illúzióját táplálta. Isten azonban elmondta Jeremiásnak, hogy az egyiptomiak vissza fognak fordulni és hazatérnek (7. vers). Sedékiás és népe elszalasztotta az alkalmat, amikor az embernek inkább egy elejétől a végéig mindent tudó Istenbe, és nem a politikába kell bizalmát vetnie.
A babiloniak visszatérnek és felégetik Jeruzsálemet (8. vers). Ez a biztos valóság (9-10. vers). Amikor a babiloniak egy kis időre elvonultak, Jeremiás Benjámin földjére indult, hogy családi örökségét kikérje (12. vers). A városkapuban észrevette őt egy őr és azzal gyanúsította, hogy a káldeusokhoz akar szökni (13. vers). Hamis vádakkal a fejedelmek elé vitte Jeremiást, akik annyira megharagudtak a prófétára, hogy nagyon megverették az ártatlan embert (14-15. vers), és fogságba vetették Jónátán írnok házában (15. vers). Jeremiás hosszú időt töltött abban a börtöncellában (16. vers).
Sedékiás király kihozatta, titokban a palotájába vitette, és megkérdezte, van-e kijelentése az Úrtól (17. vers). A próféta a következő üzenetet adta át a királynak: „A babiloni király kezébe adatol”. Majd szóvá tette a király és főemberei igazságtalan eljárását, amivel őt ártatlanul börtönbe vetették (18. vers).
Jeremiás rákérdezett, vajon hol vannak azok a próféták, akik azt jövendölték, hogy a babiloniak soha nem támadják meg Jeruzsálemet (19. vers). Könyörgött a királynak, ne küldje vissza a börtönbe (20. vers). Sedékiás király ezért elrendelte, hogy a börtön udvarában tartsák fogva Jeremiást és minden nap adjanak neki egy cipót a pékek utcájából (21. vers). Sedékiás úgy gondolta, hogy ha kedves az Úr prófétájához, talán az Úr is jót tesz majd vele. Ám a király jóindulata igen rövid életűnek bizonyult.
„Drága Istenünk! Prófétáid naponta kérlelnek minket, hogy teljesen, feltétel nélkül adjuk át magunkat a te szolgálatodnak. Sokunk fülének és szívének nehéz ezt hallani, ahogy Sedékiásnak is az volt. Segíts, kérünk, hogy engedelmeskedjünk utasításaidnak, amíg nem késő! Ámen.”
Koot van Wyk
278. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN 18. fejezetéhez (november 29 – december 5.).
Az elme az egyike a legelhanyagoltabb területeknek, amikor az egészségről beszélünk általában. Amikor a fizikai test általános betegségével foglalkozunk, nagyon ritkán vesszük figyelembe az elmét. Azonban az egészség nem csak a testi, hanem a mentális és lelki vonatkozásokat is magában foglalja. Ha valami hatással van az egyikre, az rendszerint a másikra is hatással van.
Gondoljunk vissza a gutaütött esetére Márk 2. fejezetében, akit azért vittek Jézus elé, mert testi gyógyulásra volt szüksége. A legelső dolog, amivel Jézus foglalkozott, az a mentális és lelki szükséglete volt. A bűneinek a megbocsátása felszabadította az egész életében cipelt tehertől, amit a bűntudat és a stressz okozott. A stressz, az aggodalom, a szorongás, az elégedetlenség, a depresszió, a harag és a félelem mind negatív hatással van a testre. Ezek az érzések rendszerint lecsökkentik az életerőnket, azáltal, hogy lelassítják és megakadályozzák, hogy a test szervrendszerei megfelelően működjenek és valójában romlást, betegséget és halált hoznak.
Meglepő, de néhány kutatás eredménye azt mutatja, hogy 10 betegségből 6-ot a stressz okoz, ami ismét visszavezet minket az elméhez. Milyen fontos, hogy ne csak a testi vonatkozásra figyeljünk oda, hanem a mentálisra is, amikor az egészséggel és a jóléttel foglalkozunk.
Ámen!
VálaszTörlés