2026. november 13. PÉNTEK - Mt 3:13-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22 – JÉZUS ÉLETE – A keresztség

2026. november 13. PÉNTEK - Mt 3:13-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22 – JÉZUS ÉLETE – A keresztség

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/34/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-2.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 3:13-17; Mk 1:9-11; Lk 3:21-22

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A keresztség

Mt 3:13-17 13. Akkor Jézus Galileából a Jordán mellé ment Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék általa. 14. János azonban tiltakozott, és azt mondta: Nekem kell általad megkereszteltetnem, és te jössz hozzám? 15. Jézus pedig így felelt: Hagyd ezt most, mert így illik nekünk minden igazságot betöltenünk. János erre engedett neki. 16. Amint Jézus megkeresztelkedett, azonnal kilépett a vízből, és íme, megnyílt neki a menny, és látta, amint az Isten Lelke leszáll rá, mint egy galamb. 17. És íme, egy mennyei hang ezt mondta: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.   Mk 1:9-11 9. Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte a Jordánban. 10. És amint kijött a vízből, látta, hogy a menny megnyílik, és a Lélek mint galamb leszáll reá. 11. És szózat hangzott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm.   Lk 3:21-22 21. Történt pedig, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett és imádkozott, megnyílt az ég, 22. és leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm!

A pusztai próféta örömhíre és csodálatos kijelentése elterjedt egész Galileában. Az üzenet eljutott a legtávolabbi hegyi falvakban élő földművesekhez, a tengernél lakó halászokhoz, és ezekben az egyszerű, komoly szívekben talált igazán válaszra. Názáretben, József ácsműhelyében is beszéltek róla, ahol valaki felismerte a hívást. Eljött az Ő ideje. Nem folytatta mindennapi munkáját, elbúcsúzott anyjától, és követte földijeit, akik a Jordánhoz igyekeztek. {DA 109.1} Jézus és János unokatestvérek voltak, s születésük körülményeiben is volt hasonlóság, de személyesen még nem találkoztak egymással. Jézus a galileai Názáretben töltötte életét, János pedig Júdea pusztájában. Egészen eltérő környezetben, visszavonultan éltek, és egyáltalán nem volt kapcsolat közöttük. A Gondviselés rendelte ezt, mert így nem lehetett alapot adni a vádnak, hogy összejátszottak egymás támogatására. {DA 109.2} János ismerte azokat az eseményeket, amelyek Jézus születését jelezték. Hallott a gyermekkorában tett jeruzsálemi látogatásáról, a rabbik iskolájában történtekről is. Tudott bűntelen életéről, és hitte, hogy Ő a Messiás; de erről nem volt tényleges bizonyossága. A tény, hogy Jézus oly sok évig ismeretlenségben maradt, és nem adta különleges bizonyítékát küldetésének, alkalmat adott a kételkedésre, vajon Ő-e a Megígért? Keresztelő János azonban hittel várt, és bízott abban, hogy Isten a maga idejében mindent világossá tesz. Kinyilatkoztatást kapott, hogy a Messiás tőle kér keresztséget, és akkor majd jelet kap isteni mivoltáról. Így majd bemutathatja Őt a népnek. {DA 109.3} Amikor Jézus eljött, hogy megkeresztelkedjen, János olyan jellemtisztaságot ismert fel benne, amilyet még soha senkiben nem érzékelt. Jelenlétének légköre is szent és tiszteletet keltő volt. A Jordánnál köré sereglő tömegtől János sötét rémtörténeteket hallott, és találkozott bűnök milliárdjaitól meggörnyedt lelkekkel, de még sohasem került kapcsolatba olyan emberrel, akiből ilyen isteni befolyás áradt. Mindez összhangban volt azzal a kinyilatkoztatással, amelyet János a Messiásra vonatkozóan kapott. Mégis visszariadt attól, hogy Jézus kérését teljesítse. Hogyan keresztelhetné meg ő, a bűnös a Bűntelent? Akinek egyáltalán nincs szüksége bűnbánatra, miért veti alá magát egy olyan szertartásnak, amely a bűnök megvallását és lemosását ábrázolja? {DA 110.1} Amikor Jézus a keresztséget kérte, Keresztelő János visszahőkölt, és így szólt: „Nékem kell általad megkeresztelkednem, és Te jössz énhozzám?” (Mát 3,14) Jézus határozottan, mégis szelíd hatalommal válaszolt: „Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk.” (Mát 3,15) János engedett, bevezette az Üdvözítőt a Jordánba, és alámerítette a vízben. Jézus „azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és Ő látta az Istennek Lelkét alájőni, mintegy galambot, és Őreá szállani” (Mát 3,16). {DA 111.1} Jézus nem a saját bűneinek megvallására nyert keresztséget. Azonosította magát a bűnösökkel, megtette azokat a lépéseket, amelyeket nekünk kell megtennünk, és elvégezte azt a munkát, melyet nekünk kell végeznünk. Szenvedésekkel teli élete és türelmes állhatatossága keresztsége után is példa számunkra. {DA 111.2} Amint kijött a vízből, Jézus leborult imádkozni a folyóparton. Egy új és fontos korszak kezdődött az életében. Most nagyobb színtéren folytatódtak a küzdelmei. Noha a békesség Fejedelme volt, mégis kivont karddal kellett jönnie. Az az ország, amelynek alapítására jött, éppen az ellenkezője volt annak, amire a zsidó nép vágyakozott. Őreá, aki Izráel szertartási és vallási rendszerének alapzata volt, úgy tekintettek, mint annak ellenségére és elpusztítójára. Őt, aki kihirdette a törvényt a Sínai-hegyen, mint törvényszegőt kárhoztatták. Őt, aki azért jött el, hogy megtörje Sátán hatalmát, Belzebubnak bélyegezték. Senki sem értette meg Őt ezen a földön, és szolgálata idején egyedül kellett járnia. Anyja és testvérei sem értették meg küldetését élete során, sőt még tanítványai sem. Egy volt Istennel, örök világosságban lakozott, de földi életét magányban kellett eltöltenie. {DA 111.3} Azonosult velünk, hordoznia kellett vétkeink és gondjaink terhét. A Bűntelennek éreznie kellett a bűn szégyenét. A békesség kedvelőjének küzdelemmel kellett együtt élnie, az igazságnak a hamissággal, a tisztaságnak a gonoszsággal. Minden bűn, viszály, szennyes vágy, amit a törvényszegés hozott magával, gyötrelem volt a lelkének. {DA 111.4} Egyedül kellett járnia az utat, egyedül kellett viselnie a terhet. Tőle függött a világ megváltása, letette dicsőségét, és elfogadta az emberiség gyengeségeit. Mindezt látta és érezte, de elhatározása szilárd maradt. Az elbukott emberiség üdvössége Jézustól függött, és Ő kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a Mindenható Szeretet karját. {DA 111.5} Az Üdvözítő a mennybe tekintett, amint imádságban kiöntötte lelkét. Nagyon jól tudta, hogy a bűn mennyire megkeményítette az emberek szívét, s mennyire nehezen fogják küldetését megérteni, és a megváltás ajándékát elfogadni. Az Atyához könyörgött erőért, hogy legyőzze hitetlenségüket, letörje bilincseiket, amelyekkel Sátán foglyul ejtette őket. Buzgón fohászkozott, hogy legyőzhesse a pusztítót. Bizonyosságot kért arra, hogy Isten elfogadja az emberiséget Fia személyében. {DA 111.6} Az angyalok még sohasem hallottak ilyen imádságot. Szerették volna elvinni szeretett Parancsnokuknak a bizonyosság és vigasztalás üzenetét. De maga az Atya válaszolt Fia kérésére. Dicsőségének fénysugarai közvetlenül a tróntól áradtak. Az egek megnyíltak, és az Üdvözítőre a legtisztább világosság szállt alá galamb alakban, mint a szelíd és alázatos Jézushoz legjobban illő jelkép. {DA 112.1} A Jordánnál összesereglett óriási tömegből Jánoson kívül csak néhányan érzékelték a mennyei látomást. Az isteni jelenlét ünnepélyessége mégis megérintette az összegyűlteket. A nép némán állt, és nézte Krisztust. Alakja abba a világosságba öltözött, amely Isten trónját mindig körülveszi. Felemelt arcán olyan dicsőség ragyogott, amelyet emberi arcon még sohasem láttak. Az egekből hang hallatszott: „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.”(Mát 3,17) {DA 112.2} Azért hangzottak el ezek a bizonyító szavak, hogy hitet ébresszenek a jelenlévőkben, és az Üdvözítőt megerősítsék küldetésében. Noha a bűnös világ vétkei Krisztusra nehezednek, és megaláztatás volt számára, hogy a mi elbukott természetünket magára vegye, a mennyei hang mégis örökkévaló Fiának jelentette ki Őt. {DA 112.3} János mélyen megindult, amint látta, hogy Jézus esedezve leborul, és könnyek között könyörög az Atya jóváhagyásáért. Amikor Isten dicsősége körülvette Őt, és a mennyei hang hallatszott, János felismerte a jelet, amelyet Isten megígért. Tudta, hogy a világ Üdvözítőjét keresztelte meg. A Szentlélek megnyugodott rajta, kinyújtott kézzel Jézusra mutatott, és így kiáltott: „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Ján 1,29) {DA 112.4} Hallgatói közül senki, még maga Keresztelő János sem értette e szavak fontosságát: „Isten ama báránya.” A Mórija hegyén Ábrahám hallotta fia kérdését: „Atyám… hol van az égőáldozatra való bárány?” (1Móz 22,7) Az apa így felelt: „Az Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról, fiam.” (1Móz 22,8) A kosban, melyről Isten gondoskodott Izsák helyett, Ábrahám annak a jelképét látta, aki majd meghal az emberek bűneiért. Ésaiás is vázolja ezt a képet, amikor a Szentlélek által az Üdvözítőről jövendöl: „Mint bárány, mely mészárszékre vitetik… de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá veté.” (Ésa 53,7. 6) Izráel népe nem értette meg a tanítást. Közülük sokan úgy tekintettek az áldozatokra, ahogyan a pogányok saját áldozataikra – ajándéknak szánták azokat, amelyekkel saját maguk engesztelhetik ki az istenséget. Isten arra vágyott, hogy megértesse velük: az Ő szeretetéből fakad az az ajándék, amely megbékélteti őket Vele. {DA 112.5} „Ez ama én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm” (Mát 3,17) – ez az ige az egész emberiségnek szól. Isten Jézushoz mint képviselőnkhöz szólt. Nem vet el bennünket mint értékteleneket, összes bűneinkkel és gyengeségünkkel. „Megajándékozott minket ama Szerelmesben.” (Eféz 1,6) A Krisztuson megnyugodott dicsőség Isten szeretetének biztosítéka, amely az ima erejéről tesz bizonyságot. Elmondja: hogyan juthat az emberi hang Isten szívéhez, és miként találnak könyörgéseink meghallgatásra a mennyei udvarokban. A föld a bűn miatt elszakadt a mennytől, és elidegenedett a mennyei közösségtől, de Jézus összekapcsolta az égi dicsőséggel. Szeretete körülvette az embert, és elért az egekig. Az a világosság, amely a megnyílt kapukon az Üdvözítőre ragyogott, ránk is áradni fog, ha segítségért imádkozunk, hogy ellenálljunk a kísértésnek. A Jézus Krisztushoz szóló hang minden hívő lelket megszólít: „Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” {DA 113.1} „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Őhozzá; mert meg fogjuk Őt látni, amint van.” (1Ján 3,2) Megváltónk megnyitotta az utat, amelyen a legbűnösebb, a legszegényebb, a legelnyomottabb és legmegvetettebb is az Atyához juthat. Mindenkinek lehet otthona azokban a hajlékokban, amelyeket Jézus Krisztus készít: „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: …ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat.” (Jel 3,7–8)