2026. november 14. SZOMBAT - Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

2026. november 14. SZOMBAT - Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3 – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

A remény itt kezdődik:

 

– JÉZUS

Az Újszövetség evangéliumi szakaszait olvassuk közösen, párhuzamosan az egyik legszebb Jézusról szóló könyvvel, a Jézus életével.

Ide kattintva olvashatod el a mai szakaszokat:

https://white-konyvtar.hu/hu/olvaso-terv/3/35/revidealt-karoli

Hívd meg barátaidat és ismerőseidet, hogy együtt olvassanak velünk és meghallják a legszebb Hangot!

Azoknak, akik a régi rendszer szerint szeretnék olvasni, itt találhatják meg és olvashatják el az adott fejezethez írt magyarázatot:

https://higgyetekazoprofetainak.blogspot.com/2020/05/higgyetek-az-o-profetainak-majus-3.html

A korábbi olvasmányokat itt találod meg:

https://egyhangegyszemelyjezus.blogspot.com/

 

Mt 4:1-3; Mk 1:12-13; Lk 4:1-3

Ellen White idézetek – JÉZUS ÉLETE – A megkísértés

Mt 4:1-3 1. Akkor a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög megkísértse. 2. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. 3. Ekkor a kísértő odament hozzá, és azt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré. Mk 1:12-13 12. A Lélek pedig azonnal elragadta őt a pusztába. 13. És a pusztában volt negyven napig, ahol a Sátán megkísértette, vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Lk 4:1-3 1. Jézus pedig Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélektől vezetve a pusztában töltött 2. negyven napot, ahol az ördög megkísértette. Nem evett semmit azokban a napokban, de azok elmúltával megéhezett. 3. Akkor az ördög így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré!

„Jézus pedig Szentlélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába.” ( Luk 4,1) Márk szavai még kifejezőbbek: „És a Lélek azonnal elragadá Őt a pusztába. És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt.” (Márk 1,12–13) „És nem evék semmit azokban a napokban.”(Luk 4,2) {DA 114.1} Jézust Isten Lelke a pusztába vezette, ahol megkísértetett. Nem Ő kereste a kísértést. Azért ment a pusztába, hogy egyedül legyen, küldetéséről és munkájáról elmélkedjen. Böjtöléssel és imádsággal vértezte fel magát a vérrel hintett útra, amelyen mennie kell. De Sátán tudta, hogy a pusztába ment, és úgy gondolta, ez a legjobb alkalom, hogy megkörnyékezhesse. {DA 114.2} Óriási tét forgott kockán a világosság Fejedelme és a sötétség birodalmának vezére közötti küzdelemben. Sátán, miután bűnre csábította az embert, azt állította, hogy a Föld az övé, és a világ fejedelmének tekintette magát. Miután ősszüleinket önmagához hasonlóvá tette, azt gondolta, hogy itt állíthatja fel birodalmát. Kijelentette, hogy az ember választotta uralkodójává. Az embereket irányítása alatt tartva uralkodott a Földön. Krisztus eljött, hogy Sátán állítását megcáfolja. Emberfiaként hűségesnek kellett maradnia Istenhez. Így mutatta meg, hogy Sátán nem szerezte meg a teljes uralmat az emberiség felett, és a világra vonatkozó igénye alaptalan. Mindazok, akik szabadulni szeretnének hatalmából, szabadokká is lesznek. Krisztus visszaszerzi azt az uralmat, amelyet Ádám a bűn miatt elveszített. {DA 114.3} Amióta az Édenben elhangzott a kígyóhoz intézett kijelentés: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között”(1Móz 3,15), Sátán tudta, hogy nincs korlátlan uralma a világ felett. Láthatta, hogy az emberekben olyan erő munkálkodik, amely ellenáll uralmának. Feszülten figyelte az áldozatokat, amelyeket Ádám és fiai mutattak be. Ezekben a szertartásokban felismerte a föld és a menny közötti kapcsolat jelképét. Elhatározta, hogy megzavarja ezt a kapcsolatot. Hamis színben tüntette fel Istent, és félremagyarázta az Üdvözítőre mutató szertartásokat. Félelmet keltett az emberekben Isten iránt, úgy mutatta be Őt, mint aki örömét leli pusztulásukban. Az áldozatokat, amelyekben az Atya szeretetét kellett volna felismerniük, csupán azért mutatták be, hogy haragját lecsillapítsák. Sátán gonosz szenvedélyeket szított az emberekben, hogy biztosítsa hatalmát felettük. Amikor Isten Igéjét írásba foglalták, Sátán tanulmányozta az Üdvözítő eljövetelére vonatkozó jövendöléseket. Nemzedékről nemzedékre azon igyekezett, hogy vakká tegye a népet e jövendölések iránt, s így az emberek elvessék Krisztust, amikor eljön. {DA 115.1} Krisztus születésekor Sátán tudta, hogy az jött el, akinek isteni megbízatása, hogy az ő uralmát megdöntse. Megremegett az angyali üzenet hallatán, amely az újszülött Király hatalmáról tanúskodott. Sátán jól tudta, hogy Krisztus milyen helyet töltött be a mennyben az Atya szeretett Fiaként. Csodálattal és balsejtelemmel töltötte el, hogy Isten Fia emberként jön a Földre. Nem tudta megfejteni e nagy áldozat titkát. Önző lelke nem volt képes megérteni ilyen szeretetet a becsapott emberiség iránt. A menny dicsőségéről, békességéről és az Istennel való közösség öröméről az embereknek csak homályos elképzelésük volt, de mindezt jól ismerte Lucifer, az oltalmazó kérub. Mivel elveszítette a mennyet, elhatározta, hogy másokat is bukásra késztet, így áll bosszút. Ezt csak úgy érheti el, ha ráveszi őket, hogy lebecsüljék a mennyei kincseket, és szívüket a földi dolgokhoz kössék. {DA 115.2} A menny Parancsnoka nem nyerhetett emberi lelkeket országa számára akadályoztatás nélkül. Kicsiny gyermekkorától kezdve állandóan ostromolta Őt a gonosz. Krisztusban az Isten képmása nyilvánult meg, és a sátáni tanács elhatározta, hogy le kell győzni. Olyan ember még nem született erre a világra, aki megmenekült volna a csábító hatalmából. A gonosz szövetség erői Jézus nyomába szegődtek, hogy felvegyék vele a harcot, és legyőzzék. {DA 116.1} Az Üdvözítő keresztségekor Sátán a szemtanúk között volt. Látta, amint az Atya dicsősége beragyogja Fiát. Hallotta az Úr hangját, amint igazolja Jézus istenségét. Ádám bűnesete óta megszakadt a közvetlen kapcsolat Isten és az emberiség között. A menny és a föld között Krisztus közvetített; de most, hogy Jézus „bűn testének hasonlatosságában” (Róm 8,3) jött el, maga az Atya szólt. Azelőtt Krisztus által érintkezett az emberiséggel, most pedig Krisztusban. Sátán azt remélte, hogy Isten bűnnel szembeni irtózata örök szakadékot hoz létre menny és föld között. Most viszont nyilvánvalóvá vált, hogy az Isten és ember közötti kapcsolat helyreállt. {DA 116.2} Sátán tudta, hogy vagy győz, vagy legyőzik. A küzdelem tétje túl nagy volt ahhoz, hogy szövetséges angyalaira bízza. Személyesen kell vezetnie a harcot. A hitehagyás minden energiáját egybegyűjtötte Isten Fia ellen. Krisztus a pokol minden fegyverének céltáblájává vált. {DA 116.3} Sokan úgy tekintenek a Krisztus és Sátán közötti küzdelemre, mintha egyáltalán nem lenne hatása a saját életükre, ezért kevés érdeklődést tanúsítanak iránta. Ám ez a küzdelem minden egyes emberi szívben lejátszódik. Soha nem léphet át senki úgy a gonosz soraiból Isten szolgálatába, hogy ne találná szembe magát Sátán támadásaival. Krisztus ellenállt azoknak a csábításoknak, amelyek legyőzését mi oly nehéznek találjuk. Pedig annál nagyobb mértékben kísértették, amennyivel jelleme a miénk felett áll. A világ bűneinek rettenetes súlyával a vállán, Krisztus kiállta az étvágy, a világ szeretete és az elbizakodottsághoz vezető feltűnési vágy próbáját. Ezek a kísértések győzték le Ádámot és Évát, s ezek azok, amelyek oly könnyen legyűrnek minket is. {DA 116.4} Sátán úgy mutatott Ádám bűnére, mint annak bizonyítékára, hogy Isten törvénye igazságtalan, nem lehet megtartani. Krisztusnak emberként kellett helyrehoznia Ádám kudarcát. De amikor a kísértő ostromolta Ádámot, ősatyánk még bűntelen volt. A tökéletes ember testi, szellemi képességeinek teljes erejével rendelkezett. Az Éden dicsősége vette körül, és mindennap együtt lehetett a mennyei lényekkel. Nem így volt ez Jézus esetében, amikor a pusztába ment, hogy megküzdjön Sátánnal. Az emberiség fizikai, értelmi és erkölcsi ereje négyezer éven át gyengült, s Krisztus az elkorcsosult emberiség gyengeségeit vette magára. Csak így emelhette fel az embert a romlás legmélyéről. {DA 117.1} Sokan azt állítják, hogy lehetetlen lett volna a kísértőnek Jézus Krisztust legyőznie. Akkor hogyan képviselhette volna a bűnös embert? Nem szerezhette volna meg ott a győzelmet, ahol Ádám kudarcot vallott. Ha bármilyen tekintetben súlyosabb próbánk lenne, mint Krisztusnak volt, akkor nem tudna segíteni nekünk. De a mi Megváltónk az emberi testet annak minden gyengeségével együtt vette fel. Felvette az ember természetét, azzal a lehetőséggel együtt, hogy enged a kísértésnek. Semmi olyat nem kell elviselnünk, amit neki nem kellett elszenvednie. {DA 117.2} Krisztusnál csakúgy, mint az első emberpárnál az Édenben, az első nagy kísértés az étvágy volt. Pontosan ott kell a megváltás munkájának elkezdődnie, ahol a romlás megindult. „És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre megéhezék. És hozzámenvén a kísértő, és monda neki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik.” (Mát 4,2–4) {DA 117.3} Ádámtól Krisztusig a kívánságok kielégítése szinte korlátlanul megnövelte az étvágy és a szenvedélyek hatalmát. Így az emberek lealacsonyodtak, megbetegedtek, és önmaguktól képtelenek legyőzni a kívánságokat. Az emberért Jézus győzelmet aratott, mivel kiállta a legnehezebb próbát. Az éhségnél és a halálnál is erősebb önuralmat gyakorolt értünk. Ez az első győzelem felölelte azokat a nehézségeket is, melyekkel a sötétség erőivel vívott valamennyi küzdelmünkben találkozunk. {DA 117.4} Amikor Jézus a pusztába ment, az Atya dicsősége övezte. Az Istennel való közösségben elmélyedve az emberi gyengeség fölé emelkedett. De a dicsőség eltávozott, Ő pedig ott maradt, hogy megküzdjön a kísértéssel. Ez minden pillanatban nyomasztotta. Emberi természete visszariadt a reá váró küzdelemtől. Negyven napig böjtölt és imádkozott. Az éhségtől legyengülten és lesoványodva, lelki vívódástól meggyötörten és elkínzottan, „rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt” (Ésa 52,14). Most jött el Sátán lehetősége. Azt remélte, hogy most legyőzheti Krisztust. {DA 118.1} Mennyei angyalnak álcázva, Jézus imáira kapott válaszként lépett az Üdvözítőhöz. Azt állította, hogy Istentől kapott megbízatása közölni: Krisztus böjtje véget ért. Ahogyan Isten angyalt küldött, hogy visszafogja Ábrahám kezét Izsák feláldozásától, úgy küld az Atya most is angyalt, hogy megszabadítsa Fiát, mivel megelégedett azzal, hogy Krisztus hajlandó a vérrel hintett útra lépni. Ezt az üzenetet hozta el Jézushoz. A Megváltó gyenge volt az éhségtől, sóvárgott a táplálék után, amikor Sátán hirtelen megjelent előtte. A kísértő rámutatott a pusztában szétszórt kövekre, és azt mondta: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mát 4,3) {DA 118.2} Bár a világosság angyalaként jelent meg, már első szavai elárulták jellemét: „Ha Isten Fia vagy.” (Mát 4,3) Ravaszsággal akart bizalmatlanságot kelteni. Ha Jézus megtenné, amit Sátán javasol, az a kétely elfogadását jelentené. A kísértő ugyanazzal a módszerrel próbálta legyőzni Krisztust, amely kezdetben az embernél oly sikeresnek bizonyult. Milyen ügyesen közelített Évához az Édenben: „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (1Móz 3,1) A kísértő igazat mondott, de hanglejtésében megvetés volt Isten szava iránt, burkolt tagadás, az Isten szavahihetősége iránti kétely. Sátán el akarta ültetni Éva tudatában azt a gondolatot, hogy Isten nem teszi meg, amit mondott; hogy egy ilyen gyönyörű gyümölcstől visszatartson, az ellentmondásban van az ember iránti szeretetével és könyörületével. Most tehát a kísértő a saját véleményét törekedett Krisztusba plántálni. „Ha Isten Fia vagy.” Szavaiból a gondolatvilágában rejlő keserűség áradt. Hangja a legteljesebb hitetlenséget fejezte ki. Így bánna Isten a saját Fiával? Otthagyná a pusztában, vadállatok között, táplálék, társak és vigasz nélkül? Sokat sejtetően arra célzott, hogy Isten sohasem akarta Fiát ilyen helyzetben látni. „Ha Isten Fia vagy”, mutasd meg a hatalmadat azzal, hogy megszabadítod magad ettől a gyötrő éhségtől. Parancsold meg, hogy a kő kenyér legyen! {DA 118.3} A mennyei szavak – „Ez amaz én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm”(Mát 3,17) – még Sátán fülében csengtek. De eltökélte, hogy kételyt ébreszt Krisztusban e bizonysággal szemben. Isten szava volt Krisztus biztosítéka küldetéséről. Eljött, hogy emberként éljen az emberek között, és ez a kijelentés bizonyította a mennyel való kapcsolatát. Sátánnak az volt a célja, hogy kételyt ébresszen e kijelentés iránt. Sátán tudta: ha Krisztus Istenbe vetett bizalma megrendül, elveszíti a küzdelmet. Sátán így legyőzhetné Jézust. Azt remélte, hogy a reményvesztettség és a rendkívüli éhezés hatására Krisztus elveszíti Atyjába vetett bizalmát, és csodát tesz a saját érdekében. Ha ezt megcselekszi, a megváltás terve meghiúsul. {DA 119.1} Amikor Sátán és Isten Fia először kerültek szembe, Krisztus a mennyei seregek parancsnoka volt, Sátán pedig a mennyei lázadás vezetője, aki onnan kivettetett. Most látszólag fordított helyzet állt elő, és Sátán a végsőkig ki akarta használni feltételezett előnyét. Az egyik leghatalmasabb angyalt száműzték a mennyből – mondta. Jézus Krisztus megjelenése jelzi, hogy Ő a bukott angyal, akit Isten és ember egyaránt elhagyott. Egy isteni lény képes lenne arra, hogy állítását csodatétellel támassza alá. „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.” (Mát 4,3) A teremtő erő ilyen megnyilvánulása – unszolta Sátán – az istenség döntő bizonyítéka lenne. Ez véget vetne a küzdelemnek. {DA 119.2} Jézus nem tudta belső küzdelem nélkül végighallgatni az őscsalót. De Isten Fiának nem volt szüksége arra, hogy istenségét bizonyítsa Sátán előtt, vagy megalázkodásának okát megmagyarázza. Ha enged a lázadó követeléseinek, azzal nem szolgálja az ember javát és Isten dicsőségét. Ha Krisztus elfogadja az ellenség javaslatát, Sátán még azt mondta volna: Mutass nekem jelt, hogy elhihessem, Isten Fia vagy. A bizonyítékok nem érték volna el, hogy megtörjék szívében a lázadás hatalmát. Krisztus a saját érdekében nem akarta gyakorolni isteni hatalmát. Azért jött, hogy úgy állja ki a próbát, ahogyan nekünk kell; a hit és az engedelmesség példáját hagyva ránk. Sem ekkor, sem más alkalommal földi élete során, nem tett csodát a saját érdekében. Csodálatos tettei mind mások javát szolgálták. Bár kezdettől felismerte Sátánt, soha nem engedett a kihívásnak, vitába sem bocsátkozott. Megerősödve a mennyei hang emlékével, megnyugodott az Atya szeretetében. Nem egyezkedett a kísértővel. {DA 119.3} Jézus az Írás szavaival válaszolt Sátánnak: „Meg van írva” (Mát 4,4) – mondta. Minden kísértésben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól istenségének jeleként. Ám az „Így szól az Úr” a szilárd bizalom minden csodánál nagyobb jele volt, amellyel nem lehetett vitába szállni. Ameddig Krisztus fenntartotta ezt az álláspontot, a kísértő nem juthatott előnyhöz.