MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet 234. nap
Az
emberrel kötött szövetségének biztosítékaként Isten egy füstölgő kemencét és
egy égő fáklyát vonultatott el - mint jelenlétének szimbólumait - a kettévágott
áldozatok között, teljesen megemésztve azokat. Ábrahám ismét hangot hallott,
amely megerősítette azt az ígéretet, hogy "[...] Egyiptomnak folyóvizétől
fogva, az Eufrátes folyóvízig" (1Móz 15:18) leszármazottai ajándékba
kapják Kánaán földjét.
Ábrahám
már közel huszonöt éve volt Kánaánban, amikor az Úr megjelent neki, és így
szólt: "[...] Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy
tökéletes" (1Móz 17:1). A pátriárka megilletődve arcra borult. Az üzenet
folytatódott: "[...] ímhol az én szövetségem te veled, hogy népek
sokaságának atyjává leszesz" (1Móz 17:4). E szövetség teljesedésének jeleként
neve, amely eddig Ábrám volt, Ábrahámra változott; jelentése "sokaság
atyja". Szárai neve Sára - "fejedelemasszony" - lett, mert -
mondta a mennyei hang - "[...] nemzetek királyai származzanak ő
tőle"(1Móz 17:16).
Ekkor
kapta Ábrahám a körülmetélkedés rítusát "[...] körülmetéletlenségében
tanúsított hite igazságának pecsétjéül" (Róm 4:11). A pátriárkának és
ivadékainak ezt annak jeleként kellett gyakorolnia, hogy elkülönülve a
bálványimádóktól Isten szolgálatára szentelődjenek, és Isten különleges kincsévé
fogadja őket. E rítussal elkötelezték magukat arra, hogy teljesítik az
Ábrahámmal kötött szövetség feltételeit. Nem volt szabad pogányokkal házasságot
kötniük, mert ezzel elvesztik Isten és szent törvénye iránti tiszteletüket és
beleesnek abba a kísértésbe, hogy más nemzetek bűnös szokásait gyakorolják, és
bálványaikat imádják.
Isten
megbecsülte Ábrahámot. Mennyei angyalok látogatták meg őt és beszélgettek vele,
mint barát a baráttal. Amikor Sodoma megítélése közeledett, Isten nem titkolta
el Ábrahám elől, és a pátriárka közbenjárt Istennél a bűnösökért. Az
angyalokkal való találkozása a vendégszeretetnek is szép példája.
Egy
forró nyári napon, délidőben a pátriárka sátra ajtajában ült a csendes tájat
szemlélve, amikor a távolból három vándort látott közeledni. Az idegenek,
mielőtt a sátorhoz értek, megálltak, mintha azt beszélték volna meg, hogy merre
menjenek. Nem várva, hogy szívességet kérjenek, Ábrahám gyorsan felállt, és
amikor úgy tűnt, hogy az idegenek más irányba térnek, utánuk sietett és udvariasan
kérte őket, tiszteljék meg és pihenjenek meg nála. Saját maga hozott vizet,
hogy lemoshassák lábukról az út porát, ő maga választott nekik ételt, és amíg
az árnyékban pihentek, az étel el is készült. Tisztelettel állt mellettük, amíg
vendégszeretetében részesültek. Ezt az udvarias tettet Isten olyan fontosnak
tartotta, hogy feljegyeztette Igéjében, és ezer évvel később az ihletett
apostol így utalt rá: "A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez
által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg" (Zsid 13:2).
Ábrahám
először csak három fáradt vándort látott vendégeiben. Nem is sejtette, hogy
közöttük van az, akinek imádatával nem vétkezik. De a mennyei követek most
felfedték kilétüket. Bár a harag szolgáiként indultak útnak, először Ábrahámnak,
a hit emberének áldást hirdettek. Isten szigorúan elítéli a gonoszságot és
bünteti a törvényszegést, de nem gyönyörködik a bosszúállásban. Neki, akinek
szeretete végtelen, "szokatlan" a pusztítás munkája.
"Az
Úr bizodalmas az őt félőkhöz" (Zsolt 25:14). Ábrahám tisztelte Istent, és
az Úr tisztelte őt. Bevonta tanácskozásába, és kinyilatkoztatta neki szándékát.
"[...] Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, amit tenni akarok?" - mondta az
Úr - "[...] Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az
ő bűnök felettébb megnehezedett: alámegyek azért és meglátom, vajon
teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni
akarom" (1Móz 18:17.20-21). Isten tudta jól, milyen nagy Sodoma vétke, de
emberi módon fejezte ki magát, hogy megértsék bánásmódjának igazságos voltát.
Mielőtt megbünteti a törvényszegőket, ő maga elmegy, hogy megvizsgálja
életüket. Ha még nem lépték át kegyelmének határát, időt ad nekik a megtérésre.
Két
mennyei követ eltávozott, és egyedül hagyták Ábrahámot Vele, akiről most már
tudta, hogy Isten Fia. A hit embere könyörgött Sodoma lakóiért. Egyszer
megmentette őket kardjával, most imával igyekezett megmenteni őket. Lót és
családja még ott lakott; és az az önzetlen szeretet, amely arra sarkallta
Ábrahámot, hogy mentse meg őket az elámitáktól, most meg akarta menteni - ha
megegyezik Isten akaratával - a mennyei ítélet viharától.
Mai Bibliai szakasz: Ruth 3
A fejezet Naomi káprázatos tervével kezdődik. A titok, amit Naomi és Ruth
Boázzal eljátszanak, telítve van az Istentől származó szeretettel. A zsidó
menyasszonyoknál szokás volt, hogy az első éjszakán mint férjes asszony a férje
lábainál aludjon, férje köntösének a szélével betakarva. Lopódzva elfoglalt
helyével, Ruth házassági ajánlatot tesz Boáznak, de mert titokban tette, nem
hozta Boázt zavarba, ha esetleg visszautasítaná. Boáz azonban ajándékként
értékeli ezt az ajánlatot. Naomihoz hasonlóan őt is kétségek gyötrik, hogy
valaha is megtalálja a boldogságot egy teljes családban. Jövője, Ruth jövője,
és Naomi jövője, egy közös csoda része, amit egyikőjük sem tudott volna előre
megjósolni. Az üzenet egyértelmű: Isten gondviselése egyvalaki iránt áldást hoz
másoknak is. Ez a fejezet is bőséges aratással ér véget. A „hat mérték” árpa
körülbelül 27 kilogrammot, vagy ennél is többet jelentett! Péter halakkal
megrakott hajójához hasonlóan (János 21:6), ez a szakasz is arra emlékeztet
minket, hogy Isten arra vágyik, annyi áldást árasszon ránk, amennyit csak el
tudunk fogadni. Végül Naomi bölcsen azt tanácsolja Ruthnak, hogy várjon az
isteni gondviselésre, amely nem siet, és nem is késik.
Jan Haluska
31. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 12.
fejezetéhez (feb. 28- márc 5).
Ebben a fejezetben
Ábrahám Isten vezetését kezdi követni, elhagyja a kultúráját és szülővárosát,
és ismeretlen irányba vándorol. Ő nem igazán utazó evangélista. Nem kapott
hatalmas üzenetet, hogy hirdesse, mint ahogyan Jónás kapott. Viszont ami
elkezdődik, az egy lassú személyes átváltozás – jóllehet a régi, „légy óvatos
önmagaddal’” viselkedés alkalmanként visszatér.
Vajon melyik része a legszembeszökőbb a 100
éves karakter átalakulásának ebben a fejezetben? Ha figyelembe vesszük, hogy
„Minden bűn az önzés.” (The Workers’ Bulletin, 1902. szeptember 9.), jobb, ha
megértjük Ábrahám szívének átalakulását. Cseréljük ki néhány szóban az „ön”-t
„én”-re, hogy az „ön” természetét bemutathassuk: az Ábrahám és Lót életében
fellépő incidens során „Ábrahám nemes, [én]zetlen lelkülete nyilvánult meg ez
alkalommal is.” „Az [én]felmagasztalás szelleme Sátán lelkülete; azonban az a
szív, amelyben Krisztus szeretete él, irgalmat gyakorol és nem keresi a maga
hasznát.”
Azt a folyamatot, ahogyan mi is mindannyian
átalakulhatunk, ahogyan Ábrahám, mint valóságos, kibányászásra való kincset
megtaláljuk ebben a fejezetben. „Amíg
Krisztus lakozik a szívben, lehetetlen jelenlétének fényét elfedezni, vagy
világosságát elhalványítani. Ellenkezőleg, napról napra jobban és jobban
sugárzik; az [én]zés és bűn lelkét körülvevő homálya pedig eltűnik az igazság
napjának fénylő ragyogása előtt.”
Kathy Beagles
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése