MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet 247. nap
Az
angyalok felfedték Lótnak küldetésük célját: "[...] elvesztjük e helyet,
mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy
elveszítsük ezt" (1Móz 19:13). Az idegenek, akiket Lót védeni próbált,
most megígérték, hogy megvédik őt, és megmentik családjának minden tagját, aki
vele elmenekül a gonosz városból. A csőcselék kimerült és eltávozott, Lót pedig
elment, hogy figyelmeztesse gyermekeit. Elismételte nekik az angyalok szavát:
"[...] keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e
várost" (1Móz 19:14). De azt hitték, hogy Lót tréfál. Nevettek babonás
félelmén. Lányai férjük befolyása alatt álltak. Elég gazdagok voltak. A veszély
semmi jelét nem észlelték. Minden úgy volt, ahogy azelőtt. Nagy vagyonuk volt,
és lehetetlennek tartották, hogy a gyönyörű Sodoma elpusztul.
Lót
szomorúan tért haza, és elmondta kudarcának történetét. Az angyalok
megparancsolták, keljen fel, vegye feleségét és a még otthon levő két lányát,
és hagyja el a várost. De Lót késlekedett. Bár naponta aggodalommal szemlélte
az erőszakos cselekményeket, de nem volt igazán fogalma a gonosz város
lealjasító és förtelmes romlottságáról. Nem fogta fel, hogy Isten kénytelen
büntető ítéletével határt szabni a bűnnek. Gyermekei közül volt, aki
ragaszkodott Sodomához, és felesége nem akart nélkülük távozni. Az a gondolat,
hogy otthagyja azokat, akik a legdrágábbak számára a földön, több volt, mint
amit Lót el tudott viselni. Nehéz volt elhagyni fényűző otthonát és mindazt a
gazdagságot, amit egész életének munkájával szerzett, és nincstelen vándorként
elmenni. Megbénította a fájdalom, és nem tudta rászánni magát a távozásra.
Isten angyalai nélkül mindnyájan elpusztultak volna Sodoma romjai között. A
mennyei követek kézen fogták őt, feleségét és lányait, és kivezették őket a
városból.
Az
angyalok ott magukra hagyták őket, és visszafordultak Sodomába, hogy elvégezzék
a pusztítás munkáját. Valaki más - akivel Ábrahám vitába szállt - most Lóthoz
szólt. A síkság összes városában még tíz igaz embert sem lehetett találni, de a
pátriárka imájára válaszul Isten kiragadta a pusztulásból az egyetlen embert,
aki félte őt. A parancs megdöbbentő erővel hangzott el: "[...] Mentsd meg
a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj,
hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Most végzetes lenne a tétovázás vagy
halogatás. Egyetlen késleltető pillantás a romlásra ítélt városra; pillanatnyi
megtorpanás, szép otthonuk elhagyása feletti sajnálkozás az életükbe kerülne.
Isten ítéletének vihara csak addig várt, amíg ezek a szegény menekülők
biztonságba jutottak.
A
lesújtott és megriadt Lót úgy érezte, nem tudja megtenni, amit kérnek tőle;
félt, hogy valami rossz éri és halál fenyegeti. Amíg e gonosz városban
hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis
úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított
iránta, nem őrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna
bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie
akaratát és életét. De ahogyan oly sokan mások is, saját elképzelését akarta
követni: "Imhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd
meneküljek kérlek oda, lám kicsin az; és én életben maradok" (1Móz 19:20).
Az említett város Béla volt, később Czóárnak nevezték. Csak néhány mérföldnyire
volt Sodomától, és ahhoz hasonlóan romlott volt. Isten azt is pusztulásra
ítélte. De Lót kérte az Urat, hogy kímélje meg azt a várost, azt bizonyítva,
hogy ez csak egy kis kérés. Kívánsága teljesült. Az Úr megígérte neki:
"[...] tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, amelyről
szólottál" (1Móz 19:21). Ó! milyen irgalmas az Isten tévelygő
teremtményeihez!
Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 12
Azután, hogy Saul felszabadította
Jábes-Gileádot, királlyá koronázták, és a koronázási szertartáson Sámuel
próféta így szólt a néphez: „Meghallgattam szavatokat, és királyt adtam nektek.
Íme, itt áll! Ő fiatal és erős, de én öreg és ősz vagyok. Van tanú ellenem,
hogy elvettem bármit is, ami nem az enyém volt? Megcsaltam, elnyomtam bárkit
is? Elfogadtam-e ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak?" És a nép így
felelt: „Egyiket sem tetted ezek közül." Ekkor Sámuel ezt mondta: „Az Úr a
tanúja annak, amit mondtatok." És ők ezt válaszolták: „Az Úr a mi
tanúnk."
Ezután Sámuel emlékeztette őket azokra a
hatalmas csodákra, amelyeket az Úr tett Izráelért Mózes és Áron ideje alatt,
illetve később, mikor imádkoztak és sírtak az Úrhoz segítségért, és Ő olyan
embereket használt fel mint Gedeon és a többiek, hogy megmentse őket
ellenségeik kezéből. Majd Sámuel így folytatta: „És amikor Náhás, az ammoniták
királya felvonult, hogy elfoglalja Jábes-Gileád városát, az Úr Lelke leszállt
Saulra, aki épp a mezőn szántott, és megverte az ammonitákat a ti érdeketekben.
Mivel ti kitartottatok amellett, hogy legyen királyotok, miközben az Úr volt a
ti királyotok, aki nagy dolgokat tett értetek, ezért itt a király, akit ti
választottatok. Most tehát engedelmeskedjetek az Úrnak, és ha mind ti, mind a
királyotok követitek az Urat, minden rendben lesz veletek. Azonban, ha nem
tesztek így, az Úr keze ellenetek lesz, hasonlóképp ahogy ellene volt a ti
atyáitoknak, amikor hűtlenek voltak.”
Hogy megmutassa a népnek az Úr erejét, Sámuel
imádkozott mennydörgésért és esőért. Az Úr meghallgatta Sámuel imáját és
mennydörgést és esőt küldött. Akkor a nép erősen félni kezdte az Urat és
Sámuelt, az Ő prófétáját, mert ez volt a búzaaratásnak azon időszaka, amikor
ilyen vihar egyáltalán nem fordult elő. Miután a mennydörgés és eső elvonult,
Sámuel felbátorította az embereket, és így szólt: „Ne féljetek! Ugyan nem
tettétek helyesen, hogy királyt választottatok, de kövessétek az Urat, és
szolgáljatok Neki teljes szívetekből és Ő nem fog elhagyni titeket. És Isten
őrizzen meg attól, hogy vétkezzek az által, hogy nem imádkozom értetek, hanem
tovább tanítalak titeket a jó és helyes útra."
Ennek a fejezetnek az első leckéje magától
értetődő. Akik azt állítják, hogy a prófétaság ajándékát birtokolják – és
az elmúlt évek során néhányan a gyülekezeteinkben ilyen állítást tettek –
valamint a vezetőknek is ugyanolyan becsületesnek és szilárdnak kell lenniük
mint amilyen Sámuel volt. Mindenben, amit tesznek, készségesen ki kell
mondaniuk, hogy „Az Úr a mi tanúnk." A második fontos lecke számunkra,
hogy elfogadjuk Jézust királyunknak, elfogadjuk az Ő tanácsait, és higgyük el,
hogy ha bármit rendbe kell tenni a munkánk sűrűjében, Ő a saját idejében majd
mindent helyreállít. A harmadik lecke pedig az, hogy ne vétkezzünk azzal, hogy
nem imádkozunk a saját gyülekezetünkért és azokért, akiket kiválasztottak arra,
hogy prédikálják és tanítsák a helyes utat.
Jack J. Blanco
33. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 14.
fejezetéhez (márc 13-19).
„[Lót] példájának
befolyása megmentette volna feleségét is attól a bűntől, amely megpecsételte
sorsát.” (161. o.) Amikor a családunk Michiganbe költözött, a lányom, Olivia
három éves volt. Én mint az új lelkész, alig vártam, hogy tanítványi
csoportokat indíthassak. Az általam választott tananyag nagyon intenzív volt,
és hozzátartozott, hogy a Biblia 74%-át elolvassuk 34 hét alatt. Nekem magamnak
is oda kellett szánnom magamat az olvasnivalóm érdekében. Reggelenként Olivia
bebújt hozzám az ágyba, és tudta, hogy nyugodtan nézegetheti saját kis
könyvecskéjét vagy csendben befészkelheti magát, amíg anyu a „tanítványi” házi
feladatával van elfoglalva.
A születésnapom reggelén úgy döntöttem,
kivételesen megengedem magamnak, hogy úgy kezdem a napot, hogy azt a könyvet
olvasom, amit néhány hónapja vettem meg. Ennek semmi köze nem volt a szakmai
kötelezettségemhez, és nem is volt kimondottan lelki tartalmú. Hamarosan a kis
álmos Olivia tántorgott be a szobába, és bújt be mellém az ágyba. Pár perccel
később csodálkozva nézett a könyv borítójára, és tanácstalanul komoly hangon
kérdezte: „Anyu, nem kéne neked tanítványnak lenned?”
Körülnéztem és az ágyon ott volt a tanítványi
házi feladatom, mint amivel nem törődnek. Aznap reggel rossz döntést hoztam.
Szerencsére a lányomra tett korábbi jó befolyás oda vezetett, hogy feltette a
kérdését, amivel viszont ő tett jó befolyást rám.
Ma te fogsz másokat befolyásolni – hogy
miképp, az csak rajtad múlik. Emlékezz Lótra.
Esther Ramharacksingh
Knott
Andrews University Theological
Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése