2016. március 15., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - március 15 - KEDD - 1 Sámuel 12

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezet 247. nap

Az angyalok felfedték Lótnak küldetésük célját: "[...] elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt" (1Móz 19:13). Az idegenek, akiket Lót védeni próbált, most megígérték, hogy megvédik őt, és megmentik családjának minden tagját, aki vele elmenekül a gonosz városból. A csőcselék kimerült és eltávozott, Lót pedig elment, hogy figyelmeztesse gyermekeit. Elismételte nekik az angyalok szavát: "[...] keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost" (1Móz 19:14). De azt hitték, hogy Lót tréfál. Nevettek babonás félelmén. Lányai férjük befolyása alatt álltak. Elég gazdagok voltak. A veszély semmi jelét nem észlelték. Minden úgy volt, ahogy azelőtt. Nagy vagyonuk volt, és lehetetlennek tartották, hogy a gyönyörű Sodoma elpusztul.

Lót szomorúan tért haza, és elmondta kudarcának történetét. Az angyalok megparancsolták, keljen fel, vegye feleségét és a még otthon levő két lányát, és hagyja el a várost. De Lót késlekedett. Bár naponta aggodalommal szemlélte az erőszakos cselekményeket, de nem volt igazán fogalma a gonosz város lealjasító és förtelmes romlottságáról. Nem fogta fel, hogy Isten kénytelen büntető ítéletével határt szabni a bűnnek. Gyermekei közül volt, aki ragaszkodott Sodomához, és felesége nem akart nélkülük távozni. Az a gondolat, hogy otthagyja azokat, akik a legdrágábbak számára a földön, több volt, mint amit Lót el tudott viselni. Nehéz volt elhagyni fényűző otthonát és mindazt a gazdagságot, amit egész életének munkájával szerzett, és nincstelen vándorként elmenni. Megbénította a fájdalom, és nem tudta rászánni magát a távozásra. Isten angyalai nélkül mindnyájan elpusztultak volna Sodoma romjai között. A mennyei követek kézen fogták őt, feleségét és lányait, és kivezették őket a városból.

Az angyalok ott magukra hagyták őket, és visszafordultak Sodomába, hogy elvégezzék a pusztítás munkáját. Valaki más - akivel Ábrahám vitába szállt - most Lóthoz szólt. A síkság összes városában még tíz igaz embert sem lehetett találni, de a pátriárka imájára válaszul Isten kiragadta a pusztulásból az egyetlen embert, aki félte őt. A parancs megdöbbentő erővel hangzott el: "[...] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne vessz" (1Móz 19:17). Most végzetes lenne a tétovázás vagy halogatás. Egyetlen késleltető pillantás a romlásra ítélt városra; pillanatnyi megtorpanás, szép otthonuk elhagyása feletti sajnálkozás az életükbe kerülne. Isten ítéletének vihara csak addig várt, amíg ezek a szegény menekülők biztonságba jutottak.

A lesújtott és megriadt Lót úgy érezte, nem tudja megtenni, amit kérnek tőle; félt, hogy valami rossz éri és halál fenyegeti. Amíg e gonosz városban hitetlenek között élt, hite meggyengült. A menny Fejedelme mellette volt, mégis úgy könyörgött életéért, mintha Isten, aki figyelmet és szeretetet tanúsított iránta, nem őrizné meg továbbra is. Teljesen a mennyei követre kellett volna bíznia magát; minden kérdés és kétely nélkül az Úr kezébe kellett volna tennie akaratát és életét. De ahogyan oly sokan mások is, saját elképzelését akarta követni: "Imhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd meneküljek kérlek oda, lám kicsin az; és én életben maradok" (1Móz 19:20). Az említett város Béla volt, később Czóárnak nevezték. Csak néhány mérföldnyire volt Sodomától, és ahhoz hasonlóan romlott volt. Isten azt is pusztulásra ítélte. De Lót kérte az Urat, hogy kímélje meg azt a várost, azt bizonyítva, hogy ez csak egy kis kérés. Kívánsága teljesült. Az Úr megígérte neki: "[...] tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, amelyről szólottál" (1Móz 19:21). Ó! milyen irgalmas az Isten tévelygő teremtményeihez!

Mai Bibliai szakasz: 1 Sámuel 12

Azután, hogy Saul felszabadította Jábes-Gileádot, királlyá koronázták, és a koronázási szertartáson Sámuel próféta így szólt a néphez: „Meghallgattam szavatokat, és királyt adtam nektek. Íme, itt áll! Ő fiatal és erős, de én öreg és ősz vagyok. Van tanú ellenem, hogy elvettem bármit is, ami nem az enyém volt? Megcsaltam, elnyomtam bárkit is? Elfogadtam-e ajándékot, hogy amiatt szemet hunyjak?" És a nép így felelt: „Egyiket sem tetted ezek közül." Ekkor Sámuel ezt mondta: „Az Úr a tanúja annak, amit mondtatok." És ők ezt válaszolták: „Az Úr a mi tanúnk."

Ezután Sámuel emlékeztette őket azokra a hatalmas csodákra, amelyeket az Úr tett Izráelért Mózes és Áron ideje alatt, illetve később, mikor imádkoztak és sírtak az Úrhoz segítségért, és Ő olyan embereket használt fel mint Gedeon és a többiek, hogy megmentse őket ellenségeik kezéből. Majd Sámuel így folytatta: „És amikor Náhás, az ammoniták királya felvonult, hogy elfoglalja Jábes-Gileád városát, az Úr Lelke leszállt Saulra, aki épp a mezőn szántott, és megverte az ammonitákat a ti érdeketekben. Mivel ti kitartottatok amellett, hogy legyen királyotok, miközben az Úr volt a ti királyotok, aki nagy dolgokat tett értetek, ezért itt a király, akit ti választottatok. Most tehát engedelmeskedjetek az Úrnak, és ha mind ti, mind a királyotok követitek az Urat, minden rendben lesz veletek. Azonban, ha nem tesztek így, az Úr keze ellenetek lesz, hasonlóképp ahogy ellene volt a ti atyáitoknak, amikor hűtlenek voltak.”

Hogy megmutassa a népnek az Úr erejét, Sámuel imádkozott mennydörgésért és esőért. Az Úr meghallgatta Sámuel imáját és mennydörgést és esőt küldött. Akkor a nép erősen félni kezdte az Urat és Sámuelt, az Ő prófétáját, mert ez volt a búzaaratásnak azon időszaka, amikor ilyen vihar egyáltalán nem fordult elő. Miután a mennydörgés és eső elvonult, Sámuel felbátorította az embereket, és így szólt: „Ne féljetek! Ugyan nem tettétek helyesen, hogy királyt választottatok, de kövessétek az Urat, és szolgáljatok Neki teljes szívetekből és Ő nem fog elhagyni titeket. És Isten őrizzen meg attól, hogy vétkezzek az által, hogy nem imádkozom értetek, hanem tovább tanítalak titeket a jó és helyes útra."

Ennek a fejezetnek az első leckéje magától értetődő. Akik azt állítják, hogy a prófétaság ajándékát birtokolják – és az elmúlt évek során néhányan a gyülekezeteinkben ilyen állítást tettek – valamint a vezetőknek is ugyanolyan becsületesnek és szilárdnak kell lenniük mint amilyen Sámuel volt. Mindenben, amit tesznek, készségesen ki kell mondaniuk, hogy „Az Úr a mi tanúnk." A második fontos lecke számunkra, hogy elfogadjuk Jézust királyunknak, elfogadjuk az Ő tanácsait, és higgyük el, hogy ha bármit rendbe kell tenni a munkánk sűrűjében, Ő a saját idejében majd mindent helyreállít. A harmadik lecke pedig az, hogy ne vétkezzünk azzal, hogy nem imádkozunk a saját gyülekezetünkért és azokért, akiket kiválasztottak arra, hogy prédikálják és tanítsák a helyes utat.

Jack J. Blanco

33. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 14. fejezetéhez (márc 13-19).

„[Lót] példájának befolyása megmentette volna feleségét is attól a bűntől, amely megpecsételte sorsát.” (161. o.) Amikor a családunk Michiganbe költözött, a lányom, Olivia három éves volt. Én mint az új lelkész, alig vártam, hogy tanítványi csoportokat indíthassak. Az általam választott tananyag nagyon intenzív volt, és hozzátartozott, hogy a Biblia 74%-át elolvassuk 34 hét alatt. Nekem magamnak is oda kellett szánnom magamat az olvasnivalóm érdekében. Reggelenként Olivia bebújt hozzám az ágyba, és tudta, hogy nyugodtan nézegetheti saját kis könyvecskéjét vagy csendben befészkelheti magát, amíg anyu a „tanítványi” házi feladatával van elfoglalva.

A születésnapom reggelén úgy döntöttem, kivételesen megengedem magamnak, hogy úgy kezdem a napot, hogy azt a könyvet olvasom, amit néhány hónapja vettem meg. Ennek semmi köze nem volt a szakmai kötelezettségemhez, és nem is volt kimondottan lelki tartalmú. Hamarosan a kis álmos Olivia tántorgott be a szobába, és bújt be mellém az ágyba. Pár perccel később csodálkozva nézett a könyv borítójára, és tanácstalanul komoly hangon kérdezte: „Anyu, nem kéne neked tanítványnak lenned?”

Körülnéztem és az ágyon ott volt a tanítványi házi feladatom, mint amivel nem törődnek. Aznap reggel rossz döntést hoztam. Szerencsére a lányomra tett korábbi jó befolyás oda vezetett, hogy feltette a kérdését, amivel viszont ő tett jó befolyást rám.

Ma te fogsz másokat befolyásolni – hogy miképp, az csak rajtad múlik. Emlékezz Lótra.

Esther Ramharacksingh Knott
Andrews University Theological Seminary

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése