MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet 233. nap
Hasonló
próbában kevés ember cselekedne olyan nemesen, mint Ábrahám. Kevesen állnának
ellen a kísértésnek, ha ilyen gazdag zsákmányra tehetnének szert. Ábrahám
példája megfeddi az önző, pénzsóvár lelkületet. Tiszteletben tartotta a
méltányosság és emberség követelményeit. Viselkedése szemlélteti ezt az
ihletett elvet: "[...] szeressed felebarátodat, mint magadat" (3Móz
19:18). "[...] Felemeltem az én kezemet az Úrhoz" - mondta - "a
Magasságos... Istenhez, ég és föld teremtőjéhez: hogy én egy fonalszálat, vagy
egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy ne mondjad: Én
gazdagítottam meg Ábrámot" (1Móz 14:22). Nem akart lehetőséget adni nekik
arra a feltevésre, hogy nyereségvágyból indult harcba; és azt sem akarta, hogy
jólétét ajándékaiknak vagy kegyeiknek tulajdonítsák. Isten megígérte, hogy
megáldja Ábrahámot, és a dicsőség Jahvét illette meg.
Melkhisédek,
Sálem királya is eljött, hogy köszöntse a győztes pátriárkát. Kenyeret és bort
hozott, hogy felfrissítse Ábrahám seregét. Mint a "[...] Magasságos
Istennek papja", megáldotta Ábrahámot, és köszönetet mondott az Úrnak, aki
szolgája által oly nagy szabadulást szerzett. Ábrahám pedig "[...] tizedet
ada néki mindenből" (1Móz 14:18.20).
Ábrahám
boldogan tért vissza sátrához és nyájához, de lelke zaklatott volt. A béke
embere volt. Amennyire tehette, kerülte az ellenségeskedést, a viszályt, és
borzadva gondolt vissza a mészárlásra, amelynek tanúja volt. De azok a
nemzetek, amelyeknek seregeit legyőzték, kétségkívül újra meg fogják támadni
Kánaánt, és különösen ő lesz bosszújuk tárgya. Mivel így belebonyolódott a
nemzeti viszályba, élete békés nyugalmának vége szakadt. Ráadásul még nem vette
birtokba Kánaánt, és most már nem remélhetett örököst sem, akiben az ígéret
teljesedhetne.
Egy
éjszakai látomásban újra hallotta a mennyei hangot: "[...] Ne félj
Ábrám" - hangzott a fejedelmek Fejedelmének szava - "én paizsod
vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges" (1Móz 15:1). De
Ábrahám lelkét balsejtelmek nyomasztották annyira, hogy most nem fogadta az
ígéretet olyan feltétlen bizalommal, mint azelőtt. Kézzelfogható bizonyítékért
könyörgött, hogy az ígéret teljesedni fog. Hogyan valósulhat meg a szövetségi
ígéret, ha még mindig nincs fia? "[...] mit adnál énnékem" - kérdezte
- "holott én magzatok nélkül járok? [...] és ímé az én házam
szolgaszülöttje lesz az én örökösöm" (1Móz 15:2.3). Eliézert, hűséges
szolgáját akarta fiává fogadni, és vagyona örökösévé tenni. De Isten azt
ígérte, a saját gyermeke lesz az örökös. Azután kivezette Ábrahámot sátrából,
és azt mondta, hogy nézzen fel az égen ragyogó számtalan csillagra. És amikor
Ábrahám feltekintett, ezek a szavak hangzottak: "[...] így lészen a te
magod" (1Móz 15:5). "[...] Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és
tulajdoníttaték az ő néki igazságul" (Róm 4:3).
A
pátriárka még mindig látható jelért könyörgött hitének megerősítésére, és a
későbbi nemzedéknek bizonyítékul, hogy Isten velük való kegyes szándékai
megvalósulnak. Az Úr kész volt az abban a korban szokásos szerződési formák
alkalmazásával szövetséget kötni szolgájával. Mennyei irányítással Ábrahám
megáldozott egy üszőt, egy kecskét és egy kost - három éveseket. Kétfelé hasította
őket, és a darabokat egymástól kis távolságra helyezte el. Tett még ezekhez egy
gerlicét és egy galambfiat, de ezeket nem vágta ketté. Ezután tisztelettel
áthaladt az áldozatok részei között, ünnepélyes esküvel örök engedelmességet
fogadva Istennek. Napnyugtáig a tetemek mellett maradt őrködve, nehogy ragadozó
madarak beszennyezzék vagy felfalják őket. Napnyugta körül mély álomba merült;
és "[...] ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá" (1Móz 15:12).
Majd meghallotta Isten hangját, amely arra figyelmeztette, hogy ne reménykedjék
az Ígéret Földjének azonnali birtokba vételében, és megjövendölte azt is, hogy
Ábrahám ivadékai szenvedni fognak, mielőtt letelepednek Kánaánban. Ekkor
feltárult előtte a megváltás terve - a nagy áldozat Krisztus halála által,
valamint dicsőséges eljövetele. Ábrahám látta az édeni szépségben
helyreállított földet is, amelyet az ígéret végső és tökéletes teljesedéseként
örökkévaló birtokába ad Isten.
Mai Bibliai szakasz: Ruth 2
Boáz a „közeli rokon” is megjelenik a történetben.
Először abban látjuk a hitét, ahogyan munkásait üdvözli: „Az Úr legyen veletek.” Ők is viszonozzák a köszöntést,
bizonyítva azt, hogy kapcsolatukat a kölcsönös szeretet és tisztelet jellemzi,
Isten áldásával. (A szeretetet úgy is meghatározhatjuk, mint állhatatos
törekvést arra, hogy a másik javára éljek.) Boáz egyértelművé teszi, hogy
ugyanígy nézzenek Ruthra is, mert ő is odaadóan gondoskodik Naomiról. A Ruthért
mondott imája, amelyet a 12-ik versben olvashatunk, ugyanúgy jó kívánságokkal teli,
mint amilyen jó szándékúak az aratással kapcsolatos utasításai. A „szárnyak”
Isten törődésére és védelmére utalnak, és talán el tudjuk képzelni, hogy
csillognak az Úr szemei a gondolatra, hogy miként fog válaszolni az imára.
Naomi arca is azonnal felragyog azokra a hírekre, hogy Ruth hogyan töltötte a
napját. A fejezet zárásként még egyszer megemlíti az árpaaratást, felállítva
egyfajta szimbolikus ígéret-ritmust, aminek majd a történet kibontakozásakor
lesz szerepe.
Jan Haluska
Southern Adventist University
31. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 12.
fejezetéhez (feb. 28- márc 5).
Ebben a fejezetben
Ábrahám Isten vezetését kezdi követni, elhagyja a kultúráját és szülővárosát,
és ismeretlen irányba vándorol. Ő nem igazán utazó evangélista. Nem kapott
hatalmas üzenetet, hogy hirdesse, mint ahogyan Jónás kapott. Viszont ami
elkezdődik, az egy lassú személyes átváltozás – jóllehet a régi, „légy óvatos
önmagaddal’” viselkedés alkalmanként visszatér.
Vajon melyik része a legszembeszökőbb a 100
éves karakter átalakulásának ebben a fejezetben? Ha figyelembe vesszük, hogy
„Minden bűn az önzés.” (The Workers’ Bulletin, 1902. szeptember 9.), jobb, ha
megértjük Ábrahám szívének átalakulását. Cseréljük ki néhány szóban az „ön”-t
„én”-re, hogy az „ön” természetét bemutathassuk: az Ábrahám és Lót életében
fellépő incidens során „Ábrahám nemes, [én]zetlen lelkülete nyilvánult meg ez
alkalommal is.” „Az [én]felmagasztalás szelleme Sátán lelkülete; azonban az a
szív, amelyben Krisztus szeretete él, irgalmat gyakorol és nem keresi a maga
hasznát.”
Azt a folyamatot, ahogyan mi is mindannyian
átalakulhatunk, ahogyan Ábrahám, mint valóságos, kibányászásra való kincset
megtaláljuk ebben a fejezetben. „Amíg
Krisztus lakozik a szívben, lehetetlen jelenlétének fényét elfedezni, vagy
világosságát elhalványítani. Ellenkezőleg, napról napra jobban és jobban
sugárzik; az [én]zés és bűn lelkét körülvevő homálya pedig eltűnik az igazság
napjának fénylő ragyogása előtt.”
Kathy Beagles
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése