MEGHALLGATHATOD itt: https://drive.google.com/folderview?id=0B6R9KENCNxRZSmE2MmpVU19jMzA&us+p=sharing
Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 12. fejezet 235. nap
Mélységes
tisztelettel és alázattal tárta fel kérését: "[...] Immár merészkedtem
szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok" (1Móz 18:27). Nem volt
magabízó, nem kérkedett a saját igazságával. Nem kért kegyet engedelmességéért,
vagy Isten akaratát teljesítő áldozataiért. Mint aki maga is bűnös, úgy
könyörgött a bűnösért. Ilyen lelkületet kell tanúsítaniuk mindazoknak, akik
Istenhez közelednek. De Ábrahám a szeretett atyához könyörgő gyermek bizalmáról
tett bizonyságot. Közelebb ment a mennyei követhez, és buzgón könyörgött. Bár
Lót Sodomába költözött, de nem osztozott lakói gonoszságában. Ábrahám azt
gondolta, hogy abban a népes városban bizonyára mások is imádják az igaz
Istent. Ezt szem előtt tartva esedezett: "Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot
cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal [...] távol legyen tőled! Avagy
az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?" (1Móz 18:25). Ábrahám
nemcsak egyszer kért, hanem sokszor. Bátrabbá vált, amikor kérése teljesült, s
addig folytatta a könyörgést, amíg megkapta az ígéretet, hogy Isten akkor is
megkíméli a várost, ha csak tíz igaz embert talál benne.
A
pusztuló lelkek iránti szeretet ihlette Ábrahám imáját. Gyűlölte a romlott
város bűneit, de arra vágyott, hogy a bűnösök megmeneküljenek. Sodomáért való
mélységes aggodalma mutatja, hogyan kellene aggódnunk a megrögzött bűnösökért.
Gyűlölnünk kell a bűnt, de szánnunk és szeretnünk kell a bűnöst. Körülöttünk
emberek rohannak a reménytelen és félelmetes pusztulásba, mint egykor
Sodomában. Mindennap lezárul valakinek a kegyelmi ideje. Minden órában vannak,
akik átlépik a kegyelem határát. Ki inti és kérleli a bűnöst, hogy hárítsa el
ezt a félelmes végzetet? Hol vannak azok a kezek, amelyek kinyúlnak érte, hogy
visszatartsák a haláltól? Hol vannak azok, akik alázatosan és rendületlen
hittel könyörögnek értük Istenhez?
Ábrahám
lelkülete Krisztus lelkülete volt. Isten Fia a nagy Közbenjáró, aki közbenjár a
bűnös érdekében. ő, aki lefizette a bűnös megváltásának árát, tudja, milyen
értékes az emberi lélek. Krisztus úgy gyűlöli a bűnt, ahogy csak egy
makulátlanul tiszta lény gyűlölheti, de úgy szereti a bűnöst, ahogy csak a
végtelen jóság tud szeretni. A kereszthalál gyötrelmeiben, amikor reá
nehezedett az egész világ bűneinek szörnyű terhe, szidalmazóiért és
gyilkosaiért imádkozott: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit
cselekesznek" (Luk 23:34).
Ábrahámról
azt írja a Szentírás, hogy "[...] Isten barátjának neveztetett" (Jak
2:23) és "[...] atyja [...] mindazoknak, akik [...] hisznek" (Róm
4:11). Isten így tesz bizonyságot e hűséges pátriárkáról: "[...] hallgata
Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat,
rendeléseimet és törvényeimet" (1Móz 26:5). Majd pedig így: "Mert
tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utána, hogy
megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr
Ábrahámon, amit szólott felőle" (1Móz 18:19). Nagyon megtisztelő volt az a
feladat, amelyre Isten Ábrahámot elhívta - hogy atyja legyen annak a népnek,
amely századokon át védi és őrzi Isten igazságát a világ számára, annak a
népnek, amelyen keresztül a megígért Messiás adventjével Isten megáldotta a
föld minden nemzetét. De aki elhívta a pátriárkát, méltónak ítélte erre. Isten
az, aki szól. ő, aki messziről érti a gondolatokat, és helyesen ítéli meg az
embereket, azt mondja: "Tudom róla..." Ábrahám nem fogja önző
célokért elárulni az igazságot, megtartja a törvényt, igazságosan és egyenesen
cselekszik. Nemcsak ő maga féli az Urat, de gyakorolja a vallást családjában:
igazságra oktatja családját. Isten törvénye lesz háznépének irányítója.
Ábrahám
háznépe több mint ezer emberből állt. Táborában otthonra leltek azok is, akiket
tanításaival az egy Isten imádásához vezetett; és itt, mint az iskolában eligazítást
kaptak és megtanulták, hogyan képviseljék az igaz hitet. Így súlyos felelősség
nehezedett Ábrahámra. Családfőket nevelt, akik alkalmazták irányítási módszerét
abban a családban, amelynek fejévé lettek.
Mai Bibliai szakasz: Ruth 4
Bár Mózes ötödik könyve 25:7-10 azt a
szégyen-szertartást írja le, ami akkor volt esedékes, ha egy közeli
hozzátartozó nem akarta elvenni az elhunyt személy feleségét, Boáz azonban
nemesen cselekszik ebben az helyzetben. Udvariasan elkéri a rokon saruját, hogy
ezzel pecsételje meg az egyezséget. Ahelyett, hogy a közeli rokont „a saruját
lehúzó”-nak nevezné el, a történet – igen tapintatosan – nem említi az illető
nevét, hogy ezzel is Isten vezetése kerüljön előtérbe a döntésben. Urunk jósága
nem munkálja senki kárát!
A történet kimenetele két okból is egyedi. Először is,
Ruth gyermekének születésekor az asszonyok Naominak gratulálnak. Ez csak addig
tűnik furcsának, míg eszünkbe nem jut, hogy az elbeszélés az ő keserű
reménytelenségével kezdődött. Erre a történetre éppúgy illene a Naomi könyve
megnevezés is!
Másodszor, az árpa bőséges aratásának előképe, ami az
előző fejezetek végén újra és újra feltűnik, itt teljesedik be, hiszen utód
születik Dávid vérvonalába. Ez pedig Krisztushoz, a mi Urunkhoz vezet – ahogy
azt mindenki tudja, aki tanulmányozta már a próféciákat. A szerelmes mesék
„boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezésétől eltérően Ruth története az
eljövendő Messiás ígéretével bátorítja az olvasó lelkét. Egy novella sem
végződik az irodalomban ilyen izgalmasan, vagy éppen – a prófécia ígérete
feletti – ekkora örömujjongással!
Jan Haluska
31. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 12.
fejezetéhez (feb. 28- márc 5).
Ebben a fejezetben
Ábrahám Isten vezetését kezdi követni, elhagyja a kultúráját és szülővárosát,
és ismeretlen irányba vándorol. Ő nem igazán utazó evangélista. Nem kapott
hatalmas üzenetet, hogy hirdesse, mint ahogyan Jónás kapott. Viszont ami
elkezdődik, az egy lassú személyes átváltozás – jóllehet a régi, „légy óvatos
önmagaddal’” viselkedés alkalmanként visszatér.
Vajon melyik része a legszembeszökőbb a 100
éves karakter átalakulásának ebben a fejezetben? Ha figyelembe vesszük, hogy
„Minden bűn az önzés.” (The Workers’ Bulletin, 1902. szeptember 9.), jobb, ha
megértjük Ábrahám szívének átalakulását. Cseréljük ki néhány szóban az „ön”-t
„én”-re, hogy az „ön” természetét bemutathassuk: az Ábrahám és Lót életében
fellépő incidens során „Ábrahám nemes, [én]zetlen lelkülete nyilvánult meg ez
alkalommal is.” „Az [én]felmagasztalás szelleme Sátán lelkülete; azonban az a
szív, amelyben Krisztus szeretete él, irgalmat gyakorol és nem keresi a maga
hasznát.”
Azt a folyamatot, ahogyan mi is mindannyian
átalakulhatunk, ahogyan Ábrahám, mint valóságos, kibányászásra való kincset
megtaláljuk ebben a fejezetben. „Amíg
Krisztus lakozik a szívben, lehetetlen jelenlétének fényét elfedezni, vagy
világosságát elhalványítani. Ellenkezőleg, napról napra jobban és jobban
sugárzik; az [én]zés és bűn lelkét körülvevő homálya pedig eltűnik az igazság
napjának fénylő ragyogása előtt.”
Kathy Beagles
Andrews University
Theological Seminary
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése