2016. május 1., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 1 - VASÁRNAP - 1 Királyok 4

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 23. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 294. nap

23. Egyiptomi csapások

Az angyalok utasítására Áron is elindult, hogy találkozzék testvérével, akit olyan régen nem látott. A puszta magányában, a Hóreb közvetlen közelében találkoztak. Itt beszélgettek egymással. Mózes elmondta Áronnak "[...] az Úr mindama szavait, melyekkel őt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala" (2Móz 4:28). Innen együtt mentek Egyiptomba. Amikor eljutottak Gósen földjére, összehívták Izrael véneit. Áron elbeszélte mindazt, amit Isten Mózessel tett, ezután pedig Mózes bemutatta azokat a jeleket, amelyeket Isten adott neki. "És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának" (2Móz 4:31).
Isten a király számára szóló üzenettel is megbízta Mózest. A két testvér a királyok Királya követeként lépett be a fáraó palotájába és az ő nevében szóltak a fáraóhoz: "Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában" (2Móz 5:1) A fáraó erre azt kérdezte tőlük: "Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt" (2Móz 5:2).

Ők pedig így válaszoltak: "A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát három napi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak, a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel" (2Móz 5:3).

Róluk, és a nép között felkeltett érdeklődésről már hallott a király. Fellobbant haragja és így szólt hozzájuk: "Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet az ő munkáitól? menjetek dolgotokra" (2Móz 5:4). A királyság már így is veszteséget szenvedett ezeknek az idegeneknek a beavatkozása miatt. Erre gondolva hozzátette: "Ímé a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat" (2Móz 5:5).

A rabszolgaságban az izraeliták elfelejtették Isten törvényét és eltértek a törvény előírásaitól. A szombatot alig tisztelték. A felügyelők olyan erőszakosan követelték a munkát, hogy lehetetlenné tették a szombat megünneplését. Mózes azonban megmutatta népének, hogy szabadulásuk első feltétele az Isten iránti engedelmesség. A szombat megtartása érdekében tett erőfeszítések nem maradtak észrevétlenek elnyomóik részéről.

A király teljesen felháborodott és azzal gyanúsította az izraelitákat, hogy lázadás útján szándékoznak kitörni szolgálatából. Azt állította, hogy tétlenségük eredménye az elégedetlenség, ezért gondoskodott arról, hogy ne legyen semmi szabad idejük veszedelmes terveik készítésére. Olyan törvényt vezetett be, amellyel szorosabbá tette bilincseiket és megtörte független lelkületüket. Még azon a napon kiadott rendelet munkájukat keményebbé, és az elnyomást elviselhetetlenebbé tette. Az ország legközönségesebb építőanyaga a napszárította vályog volt. A legpompásabb épületek falait is ebből építették, azután kővel borították be. A vályog készítésével a rabszolgák sokasága foglalkozott. Az összevagdalt és odaszállított szalma agyaggal keverve tartotta össze a vályogot. Nagy mennyiségű szalmára volt szükségük a vályog készítéséhez. A király most elrendelte, hogy a rabszolgákat ne lássák el többé szalmával. A dolgozóknak maguknak kellett ezután a szalmát is előteremteniük, miközben ugyanannyi vályogot kellett elkészíteniük mint előzőleg. Az egyiptomi munkavezetők héber felügyelőket jelöltek ki a munka ellenőrzésére. Felelősek voltak a rájuk bízottak munkájáért. Amikor a király szigorú rendelete életbe lépett, a nép szétszóródott az egész határban, hogy a tarlókon szalmát szedjen, de még így is lehetetlen volt elkészíteni a szokásos mennyiséget. Ezért a héber felügyelőket kegyetlenül megverték. (Lásd: Függelék 1.sz. megjegyzését.)

Ezek a felügyelők feltételezték, hogy elnyomásuk a munkavezetőktől származott és nem a királytól. Ezért panaszukkal a királyhoz fordultak. A fáraó gúnyosan fogadta őket: "Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak" (2Móz 5:17). Visszarendelte őket munkájukhoz és kijelentette, hogy terheiket semmiképpen nem könnyítik meg. Visszatérésük közben találkoztak Mózessel és Áronnal és kiáltozni kezdtek rájuk: "Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Fáraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket" (2Móz 5:21).

Amikor Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. A nép szenvedései nagyon megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében Isten elé járult kiáltva: "Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet" (2Móz 5:22-23).

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 4

Amint Salamon előkészíti munkacsoportját az elkövetkező néhány évre, ahogy a vezetők a múltban is tették, tudja, hogy segítségre van szüksége. Ez a fejezet számtalan nevet sorol fel, akik a királyi kormánytanács tagjai voltak. A választások befejezése után minden vezető bejelenti azokat a neveket, akik a különböző területek felelősei lesznek az országban. Salamon nagyon bölcsen választott. Olyan vezetőkre volt szüksége, akik pozitív befolyással lesznek az országban.

Figyelemre méltó, hogy a Hetednapi Adventista Egyház öt évente tisztviselőket és osztályvezetőket választ, akik az elnököt segítik hatalmas feladatában, hogy a világszéles egyházat vezesse. Salamon tizenkét tisztviselőt választott, akik a pénzügyeket intézték, összegyűjtötték az adókat az udvar működtetésére. Maga Jézus is tizenkét férfit választott, hogy az Igét hirdessék, és elvigyék szeretetéről és együttérzéséről szóló üzenetét a világnak. Ez a vezetés elengedhetetlen feltétele, és Salamon gondosan választotta ki azokat, akik segítenek majd neki a királyság megszilárdításában. Az Istentől kapott értelem és bölcsesség segítette őt abban, hogy Izraelt befolyásos, erős országgá tegye. Hírneve és bölcsessége az ország határain túl is ismert lett, és az emberek mindenhonnan jöttek őt hallgatni. Emberileg lehetetlennek tűnik, hogy valaki háromezer példabeszédet és 1005 éneket írjon Isten segítsége és beavatkozása nélkül. Igaz, hogy gazdag volt, de az is igaz, hogy ezt az ország előmenetelére használta. Dicséretre méltó, hogy Salamon milyen alaposan ismerte a természetet, Isten legfontosabb tankönyvét. Szakértelme kiterjedt a fákra, madarakra, halakra, és csúszómászókra. Mindenek felett pedig együtt érző szíve volt.

Minden megszerzett tudásunkon túl szükség van arra, hogy együttérző szívvel rendelkezzünk.

Leo Ranzolin

40. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez (máj. 1-7.).

Ahogyan Isten népe egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?

Vagy talán mi, mint a modern Izrael, elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy kiálljunk az elvekért és Istenért?

Isten az Ő irgalmában és kegyelmében megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben. És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”

„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől fertőzött bolygóról. Ámen.”

 Jan White
 Társ lelkész
 Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése