Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 23. fejezetéhez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 294. nap
23.
Egyiptomi csapások
Az
angyalok utasítására Áron is elindult, hogy találkozzék testvérével, akit olyan
régen nem látott. A puszta magányában, a Hóreb közvetlen közelében találkoztak.
Itt beszélgettek egymással. Mózes elmondta Áronnak "[...] az Úr mindama
szavait, melyekkel őt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá
bízott vala" (2Móz 4:28). Innen együtt mentek Egyiptomba. Amikor eljutottak
Gósen földjére, összehívták Izrael véneit. Áron elbeszélte mindazt, amit Isten
Mózessel tett, ezután pedig Mózes bemutatta azokat a jeleket, amelyeket Isten
adott neki. "És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel
fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és
leborulának" (2Móz 4:31).
Isten a
király számára szóló üzenettel is megbízta Mózest. A két testvér a királyok
Királya követeként lépett be a fáraó palotájába és az ő nevében szóltak a
fáraóhoz: "Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet,
hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában" (2Móz 5:1) A fáraó erre azt
kérdezte tőlük: "Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam
Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt" (2Móz 5:2).
Ők pedig
így válaszoltak: "A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát
három napi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak, a mi Istenünknek, hogy
meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel" (2Móz 5:3).
Róluk,
és a nép között felkeltett érdeklődésről már hallott a király. Fellobbant
haragja és így szólt hozzájuk: "Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet
az ő munkáitól? menjetek dolgotokra" (2Móz 5:4). A királyság már így is
veszteséget szenvedett ezeknek az idegeneknek a beavatkozása miatt. Erre
gondolva hozzátette: "Ímé a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velök
az ő munkáikat" (2Móz 5:5).
A
rabszolgaságban az izraeliták elfelejtették Isten törvényét és eltértek a
törvény előírásaitól. A szombatot alig tisztelték. A felügyelők olyan
erőszakosan követelték a munkát, hogy lehetetlenné tették a szombat
megünneplését. Mózes azonban megmutatta népének, hogy szabadulásuk első
feltétele az Isten iránti engedelmesség. A szombat megtartása érdekében tett
erőfeszítések nem maradtak észrevétlenek elnyomóik részéről.
A király
teljesen felháborodott és azzal gyanúsította az izraelitákat, hogy lázadás
útján szándékoznak kitörni szolgálatából. Azt állította, hogy tétlenségük
eredménye az elégedetlenség, ezért gondoskodott arról, hogy ne legyen semmi
szabad idejük veszedelmes terveik készítésére. Olyan törvényt vezetett be,
amellyel szorosabbá tette bilincseiket és megtörte független lelkületüket. Még
azon a napon kiadott rendelet munkájukat keményebbé, és az elnyomást
elviselhetetlenebbé tette. Az ország legközönségesebb építőanyaga a
napszárította vályog volt. A legpompásabb épületek falait is ebből építették,
azután kővel borították be. A vályog készítésével a rabszolgák sokasága
foglalkozott. Az összevagdalt és odaszállított szalma agyaggal keverve tartotta
össze a vályogot. Nagy mennyiségű szalmára volt szükségük a vályog
készítéséhez. A király most elrendelte, hogy a rabszolgákat ne lássák el többé
szalmával. A dolgozóknak maguknak kellett ezután a szalmát is előteremteniük,
miközben ugyanannyi vályogot kellett elkészíteniük mint előzőleg. Az egyiptomi
munkavezetők héber felügyelőket jelöltek ki a munka ellenőrzésére. Felelősek
voltak a rájuk bízottak munkájáért. Amikor a király szigorú rendelete életbe
lépett, a nép szétszóródott az egész határban, hogy a tarlókon szalmát szedjen,
de még így is lehetetlen volt elkészíteni a szokásos mennyiséget. Ezért a héber
felügyelőket kegyetlenül megverték. (Lásd: Függelék 1.sz. megjegyzését.)
Ezek a
felügyelők feltételezték, hogy elnyomásuk a munkavezetőktől származott és nem a
királytól. Ezért panaszukkal a királyhoz fordultak. A fáraó gúnyosan fogadta
őket: "Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az
Úrnak" (2Móz 5:17). Visszarendelte őket munkájukhoz és kijelentette, hogy
terheiket semmiképpen nem könnyítik meg. Visszatérésük közben találkoztak
Mózessel és Áronnal és kiáltozni kezdtek rájuk: "Lásson meg titeket az Úr
és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Fáraó előtt és az ő szolgái
előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket" (2Móz 5:21).
Amikor
Mózes meghallotta a szemrehányásokat, igen elcsüggedt. A nép szenvedései nagyon
megszaporodtak. Az egész országban a fiatalok és az öregek kétségbeesett
kiáltása hallatszott, és az emberek egyöntetűen őt vádolták azért a
megszigorításért, amely súlyosbította nehéz helyzetüket. Lelke keserűségében
Isten elé járult kiáltva: "Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a
néppel! Miért küldél engem ide? Mert attól fogva, hogy bemenék a Fáraóhoz, hogy
a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem
szabadítád meg a te népedet" (2Móz 5:22-23).
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 4
Amint
Salamon előkészíti munkacsoportját az elkövetkező néhány évre, ahogy a vezetők
a múltban is tették, tudja, hogy segítségre van szüksége. Ez a fejezet
számtalan nevet sorol fel, akik a királyi kormánytanács tagjai voltak. A
választások befejezése után minden vezető bejelenti azokat a neveket, akik a
különböző területek felelősei lesznek az országban. Salamon nagyon bölcsen
választott. Olyan vezetőkre volt szüksége, akik pozitív befolyással lesznek az
országban.
Figyelemre
méltó, hogy a Hetednapi Adventista Egyház öt évente tisztviselőket és
osztályvezetőket választ, akik az elnököt segítik hatalmas feladatában, hogy a
világszéles egyházat vezesse. Salamon tizenkét tisztviselőt választott, akik a
pénzügyeket intézték, összegyűjtötték az adókat az udvar működtetésére. Maga
Jézus is tizenkét férfit választott, hogy az Igét hirdessék, és elvigyék
szeretetéről és együttérzéséről szóló üzenetét a világnak. Ez a vezetés
elengedhetetlen feltétele, és Salamon gondosan választotta ki azokat, akik
segítenek majd neki a királyság megszilárdításában. Az Istentől kapott értelem
és bölcsesség segítette őt abban, hogy Izraelt befolyásos, erős országgá tegye.
Hírneve és bölcsessége az ország határain túl is ismert lett, és az emberek
mindenhonnan jöttek őt hallgatni. Emberileg lehetetlennek tűnik, hogy valaki
háromezer példabeszédet és 1005 éneket írjon Isten segítsége és beavatkozása
nélkül. Igaz, hogy gazdag volt, de az is igaz, hogy ezt az ország előmenetelére
használta. Dicséretre méltó, hogy Salamon milyen alaposan ismerte a
természetet, Isten legfontosabb tankönyvét. Szakértelme kiterjedt a fákra,
madarakra, halakra, és csúszómászókra. Mindenek felett pedig együtt érző szíve
volt.
Minden
megszerzett tudásunkon túl szükség van arra, hogy együttérző szívvel
rendelkezzünk.
Leo
Ranzolin
40. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez
(máj. 1-7.).
Ahogyan Isten népe
egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a
fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy
szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent
szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?
Vagy talán mi, mint a modern Izrael,
elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a
kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható
bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal
tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások
lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy
kiálljunk az elvekért és Istenért?
Isten az Ő irgalmában és kegyelmében
megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül
néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk
hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben.
És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a
tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és
még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”
„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és
bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg
tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől
fertőzött bolygóról. Ámen.”
Jan White
Társ lelkész
Simi Valley Seventh-day Adventist Church,
California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése