Higgyetek az Ő prófétáinak - május 2 - HÉTFŐ - 1 Királyok 5

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 23. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 295. nap

Az Úr pedig így felelt néki: "Majd meglátod mit cselekszem a Fáraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről" (2Móz 6:1). Mózes - miután Isten ismét figyelmeztette őt a szövetségre, amelyet az atyákkal kötött, biztos volt abban, hogy az Úr beváltja ígéretét.

Az egyiptomi rabszolgaság évei alatt az izraeliták között mindig voltak néhányan, akik hűek maradtak Jahve tiszteletéhez. Ezeknek az embereknek nagy fájdalmat okozott, amikor látták, hogy gyermekeik naponta tanúi a pogányok utálatosságainak, sőt meg is hajolnak a hamis istenek előtt. Gyötrelmükben az Úrhoz kiáltottak, hogy szabadítsa meg őket az egyiptomiak igájától, és így megszabaduljanak a bálványimádás bomlasztó befolyásától. Nem rejtették el hitüket, hanem kijelentették az egyiptomiaknak, hogy imádatuk tárgya az ég és a föld

Teremtője, az egyedüli igaz és élő Isten. Újra és újra felsorolták Isten létezésének és hatalmának bizonyítékait, a teremtés kezdetétől kezdve Jákób napjáig. Az egyiptomiaknak így alkalmuk volt megismerni a héberek vallását, de rangjukon alulinak tekintették, hogy rabszolgáiktól tanuljanak. Jutalmak ígéretével próbálták elcsábítani Isten tisztelőit és imádóit. Amikor ez nem sikerült, fenyegetésekkel és kegyetlenkedésekkel akarták megvalósítani szándékukat.

Izrael vénei az atyáknak tett isteni ígéretek és József halála előtti, a szabadulásról szóló szavainak ismételgetésével próbálták fenntartani testvéreik hanyatló hitét. Néhányan odafigyeltek a vének szavaira és hittek. Mások az őket körülvevő körülményekre tekintettek és minden reményüket elvesztették. Az egyiptomiak, amikor hallották, hogy milyen hírek és remények keringenek héber rabszolgáik körében, kinevették várakozásukat és gúnyolódva tagadták Istenük hatalmát. Rámutattak helyzetükre, hogy rabszolganéppé lettek, és kötekedve ezt mondták nekik: "Ha a ti Istenetek igazságos és irgalmas, ha olyan hatalmas és felette áll Egyiptom isteneinek, miért nem tesz szabad néppé benneteket?" Saját helyzetükre hívták fel az izraeliták figyelmét. Bár ők olyan istenségeket imádnak, akiket az izraeliták hamis isteneknek neveznek, ők mégis gazdag és erős nép. Kijelentették, hogy isteneik jóléttel áldották meg őket, az izraelitákat pedig szolgákként ajándékozták nekik. Kérkedtek erejükkel, hogy az Úrnak szolgálókat joguk van elnyomni és elpusztítani. Maga a fáraó is azzal dicsekedett, hogy a héberek Istene nem tudja kiszabadítani őket az ő kezéből.

Az ilyen és ezekhez hasonló beszédek az izraeliták közül sokak szívéből kiöltek minden reménységet. Úgy tűnt előttük, csakugyan úgy van, ahogy az egyiptomiak mondják. Igaz volt, hogy rabszolgák voltak és el kellett tűrniük a kegyetlen bánásmódot, hogy elnyomóik azt tesznek velük, amit akarnak. Gyermekeiket üldözték és megölték. Saját életük is veszélyben volt. ők azonban mégis az egek Urát tisztelték és imádták. Ha Jahve valóban minden istenek felett való Isten, akkor biztosan nem hagyja őket, hogy a bálványimádók rabszolgái maradjanak. Azok azonban, akik hűsegesek maradtak Istenhez, megértették, hogy mindez csak azért van így, mert Izrael elpártolt Istentől. Mindig hajlamosak voltak az idegen népekkel való házasságra és így a bálványimádásra. Hitték, hogy emiatt engedte meg Isten rabszolgaságukat, de testvéreiket biztosították arról, hogy az Úr nemsokára széttöri elnyomóik igáját.

A héberek azt várták, hogy minden különösebb megpróbáltatás vagy szenvedés és nehézség nélkül szabaduljanak meg. Az izraeliták azonban még nem voltak készek a szabadulásra. Istenbe vetett hitük fogyatékos volt. Nem voltak hajlandók türelmesen elviselni szenvedéseiket, várni Istenre. Sokan hajlandók voltak inkább a rabszolgaságra, mintsem szembenézzenek az Egyiptomból való kimenetellel és egy számukra idegen országba való költözés nehézségeivel. Néhányuk szokásai annyira beleolvadtak az egyiptomi szokásokba, hogy szívesebben maradtak volna ott. Ezért az Úr nem szabadította meg őket, amikor hatalmát és erejét először tette nyilvánvalóvá a fáraó előtt. Isten úgy irányította az eseményeket, hogy az egyiptomi király teljesen kifejthesse zsarnoki lelkületét, és így még tökéletesebben jelenthesse ki magát népének. Amikor népe látja majd igazságát, hatalmát és szeretetét, akkor úgy dönt, elhagyja Egyiptomot és az ő szolgálatára szenteli magát. Mózes feladata sokkal könnyebb lett volna, ha az izraeliták közül sokan nem lettek volna annyira megtévesztve, hogy Egyiptomot sem voltak hajlandók elhagyni.

Az Úr azt parancsolta Mózesnek, hogy menjen el újra a néphez és ismét adja tudtukra kiszabadításuk ígéretét, az isteni kegyelem újabb biztosítékával. Mózes úgy cselekedett, ahogy Isten parancsolta neki, de nem hallgattak rá. A Szentírás így jegyezte fel: "[...] de nem hallgatának Mózesre, a kislelkűség és a kemény szolgálat miatt" (2Móz 6:9). Ezután ismét üzenetet kapott Mózes: "Eredj be, szólj a Fáraónak, Egyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait az ő földéről" (2Móz 6:11). Mózes csüggedten ezt felelte az Úrnak: "Ímé Izráel fiai nem hallgatnak reám, hogy hallgatna hát reám a Fáraó, holott én nehéz ajkú vagyok?" Isten ekkor azt mondta neki, hogy vegye maga mellé Áront és így menjen a fáraó elé, és ismét követelje tőle, "[...] hogy hozzák ki az Izráel fiait Egyiptom földéről" (2Móz 6:12-13).

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 5

Végre békesség volt az országban! Ez minden uralkodó vágya, habár vannak olyanok, akik olyan nagyravágyóak, hogy soha nem lesznek elégedettek. Dávidot arról ismerték, hogy ő a harcos király, ám végül fia, Salamon érte el a békét. A neve is azt jelenti: „békés”. Tudjuk, nem Isten akarata volt, hogy Izrael háborúzzon, és folyton ellenséges viszonyban legyen a szomszédos nemzetekkel. Dávid legnagyobb vágya az volt, hogy templomot építhessen az Úrnak. A Mindenható azonban nem engedte meg neki, de biztosította őt arról, hogy Salamon meg fogja valósítani ezt a tervet. Salamon elfogadta a megbízatást apjától, és fontos feladatának tartotta uralkodása alatt. Hírám – Tírusz királya – Dávid nagy barátja volt. Amikor tudomást szerzett Dávid tervéről, nagyon tetszett neki, és követeket küldött Salamonhoz azt üzenvén, készségesen segít neki. Salamon bölcs szavai nagyon megérintették Hírámot, mert a király a szidóniak szakértelmét dicsérte. Az volt ám az árucsere! Faanyagért élelmet kaptak cserébe.  A föníciaiak és a szidóniak bizonyára nagyon értettek a szálfák és gerendák megmunkálásához.

Különös nyomon követni a két király barátságának alakulását. Salamon nagyszerűen tudott bizonyságot tenni, és megismertetni Izrael Istenét a környező nemzetekkel. Pontosan ezt várja Isten attól a nemzettől, amely vallja, hogy Őt követi. Mind a nemzet, mind annak polgárai feladatuknak kell, hogy tekintsék az országot irányító mennyei törvények és alapelvek megismertetését. A Tírusz királyával kötött szövetség által Salamon meg tudta alapozni Izrael történelmének egyik legdicsőségesebb korszakát. Salamon teljesíteni akarta apjának tett ígéretét. Ez a vágy szerető szívének legmélyéről fakadt. Elkötelezett volt amellett is, hogy fenséges templomot emeljen Isten tiszteletére, ami annak jelképe lesz, hogy az Úr népe között lakozik. Hatalmas köveket faragtak Isten háza számára. E nagyszerű álom megvalósításához Salamonnak segítségre és munkásokra volt szüksége. Körülbelül 30 000 munkást toboroztak. Egy hónapig dolgoztak Libanonban, majd két hónapig otthon. Salamon irgalmat és együttérzést tanúsított munkásai irányában.

Ez jó példa a mai munkáltatók számára is, miként kell jóindulattal és szívvel bánni alkalmazottaikkal.

Leo Ranzolin

40. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez (máj. 1-7.).

Ahogyan Isten népe egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?

Vagy talán mi, mint a modern Izrael, elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy kiálljunk az elvekért és Istenért?

Isten az Ő irgalmában és kegyelmében megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben. És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”

„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől fertőzött bolygóról. Ámen.”

 Jan White

 Társ lelkész

 Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba