2016. május 26., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 26 - CSÜTÖRTÖK - 2 Királyok 7

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezet 319. nap

Izrael népén erőt vett a rettegés. Isten kinyilatkoztatásának félelmetes hatalma több volt annál, mint amennyit a remegő szívek el tudtak hordozni. Mert amikor Isten a jog és az igazság nagy szabályát elébük tárta, akkor azonnal felfogták azt, és oly mértékben tudatára ébredtek a bűn támadó jellegének és saját bűnüknek is, mint soha azelőtt a szent Isten szemei előtt. Félelemmel és rettegéssel húzódtak vissza a hegytől. A sokaság így kiáltott Mózeshez: "Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk" (2Móz 20:19). Mózes pedig ezt válaszolta: "Ne féljetek, mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek" (2Móz 20:20). A nép bizonyos távolságra maradt a hegytől és rettegéssel tekintett a jelenetre, mialatt Mózes "[...] közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala" (2Móz 20:11).

A nép elméje, amelyet megvakított és durvává tett a rabszolgaság és a pogányság, nem készült fel arra, hogy teljes mértékben meg tudja érteni Isten Tízparancsolatának messze ható alapelveit. Isten azért, hogy a Tízparancsolatot az izraeliták jobban megérthessék és érvényre juttathassák, további előírásokat adott, hogy ezekkel szemléltesse a Tízparancsolat alapelveit. E törvényeket ítéletnek mondták, egyrészt mert Isten végtelen bölcsesség és jogosság keretébe foglalta ezeket, másrészt mert az elöljáróknak ezek szerint kellett az ítéletet meghozniuk. A Tízparancsolattól eltérően azonban ezeket a rendeleteket Isten nem nyilvánosan adta át Mózesnek, de neki kellett azokat közölni a néppel.

E törvények közül az első a rabszolgákra vonatkozott. Az ősi időkben a gonosztevőket néha rabszolgáknak adatták el a bírák. Néhány esetben a hitelezők adták el rabszolgáknak adósaikat. Sokszor a szegénység kényszerítette rá a szülőket arra, hogy rabszolgáknak adják el magukat vagy gyermekeiket. A héber embert azonban nem lehetett, nem volt szabad egész életére rabszolgának eladni. Rabszolgaságának időtartamát hat évre korlátozták. A hetedik évben szabadon kellett bocsátani. Az emberrablást, a szándékos gyilkosságot és a szülői tekintély elleni lázadást halállal kellett büntetni. A nem izraelita születésű rabszolgák tartása megengedett dolog volt, de életüket és személyüket szigorúan meg kellett védeni. A rabszolgák gyilkosait meg kellett büntetni. Ha pedig a rabszolgát az ura részéről valamiféle testi sérelem érte, mint fogának a kiverése, akkor ez feljogosította szabadsága visszanyerésére.

Eddig maguk az izraeliták is rabszolgák voltak. Most, amikor olyan helyzetbe kerültek, hogy maguk is tarthattak rabszolgákat, óvakodniuk kellett az olyan kegyetlenkedéstől és kizsákmányolástól, amelytől maguk is sokat szenvedtek az egyiptomi munkavezetők velük szemben gyakorolt eljárása során. Saját keserű szolgaságuk emléke arra kellett indítsa őket, hogy a rabszolgák helyzetébe képzeljék magukat és ezért igyekezzenek azokhoz kedvesek és könyörületesek lenni. Úgy viselkedjenek velük szemben, amiként szeretnék, hogy velük szemben mások viselkedjenek.

Az özvegyek és árvák jogait különösképpen meg kell védelmezniük. Tehetetlen helyzetük gyengéd tekintetbevételét az Úr nagyon a lelkükre kötötte. "Ha nyomorgatod azt, és hozzám kiált, meghallgatom az ő kiáltását. És felgerjed haragom és megöllek titeket fegyverrel, és a ti feleségeitek özvegyekké lésznek, a ti fiaitok pedig árvákká" (2Móz 22:23-24). Azokat az idegeneket is meg kellett oltalmazniuk minden rossztól és elnyomástól, akik egyesültek Izraellel. "A jövevényt ne nyomorgasd, hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mivelhogy jövevények voltatok Egyiptom földén" (2Móz 23:9).

Isten az uzsorakamat szedését is megtiltotta a szegényektől. Ha valaki egy szegény ember ruháját vagy takaróját zálogba vette, még naplemente előtt vissza kellett azt neki adnia. Attól, aki lopott, megkövetelték, hogy az ellopott tárgyaknak a kétszeresét adja vissza. Isten a nép lelkére kötötte az elöljárókat és a főembereket megillető tisztelet megadását; a bírókat pedig óva intette az ítélet elferdítésétől és attól, hogy hamis ügyet támogassanak és megvesztegethetők legyenek. Isten a rágalmazást és a becsületsértést is megtiltotta. Ellenben lelkére kötötte népének, hogy viselkedjék kedvesen mindenkivel, még az ellenségeivel is.

Isten azután ismét emlékeztette a népet a szombat megtartásának szent kötelességére. Az évenkénti ünnepeket is kijelölte, amelyeken a nemzet minden férfiának össze kellett gyülekeznie az Úr előtt és elhoznia neki hálaáldozatait és termésének első zsengéit, gyümölcseit. Isten mindezeknek az előírásoknak a célját is közölte velük. Ezek egyike sem származott korlátlan egyeduralma gyakorlásából. Isten ezen előírások mindegyikét Izrael javára adta. Az Úr azt mondta: "Szent emberek legyetek én előttem" (2Móz 22:31) - méltók arra, hogy elismerjen benneteket a szent Isten.

Mai Bibliai szakasz: 2 Királyok 7

A 7. fejezet a samáriai súlyos éhínség történetével folytatódik, amely az előző fejezetben kezdődött a szíriaiak Izrael elleni ostromával. Az éhínség olyan méreteket öltött, hogy egyes anyák saját gyermekeik megölésére és elfogyasztására vetemedtek. Az Úr Mózesen keresztül előre megmondta, hogy ez történik, ha a népe elpártol tőle és más isteneket imád (5Móz 28:53).

Az első versekben Elizeus megjósolja, hogy 24 órán belül bőségesen lesz élelem a városban. A következő versek elmondják, hogyan használta Isten a városkapunál táborozó négy leprást, hogy beteljesítse ezt a próféciát – semmi kétség, a többi leprás már éhen halt. Ez a négy ember különösen nehéz helyzetben volt. Leprájuk miatt nem mehettek be otthonukba, Szamária városába, és nem mehettek messzebb a szíriai hadsereg által körülvett várostól sem. Annak tudatában, hogy hamarosan ők is meghalhatnak, úgy döntöttek, hogy megközelítik a szíriai sereget, irgalmukban reménykedve, de felkészülve a halálra.

A keresztény csata az egyetlen háború, amely megadással nyerhető meg. Miután mindent átadtunk Jézusnak, nyerjük el a győzelmet. „Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8:35-36 - új prot. ford.).

Amikor a leprások reszketve bemerészkedtek a szíriai táborba, azt üresen találták, az összes katona elment. Pánikba estek és megrémültek egy képzelt hadseregtől. „A gonoszok elfutnak, még ha nem is üldözik őket, az igazak pedig bátrak, mint az ifjú oroszlán” (Péld 28:1). A kiéhezett leprások bementek egy sátorba, ahol ételt találtak, és ott ettek és ittak. Aztán úgy döntöttek, hogy magukkal viszik az aranyat, ezüstöt és a felszerelést, amit találtak a samáriai városfalhoz, és ott elrejtik. Nem tudván, hogy az éhínség és az ostrom meddig fog tartani, óvatosan merészkedtek vissza az ellenség táborába. Azt még mindig üresen találván, más sátrakba is bementek és újabb adag kincset gyűjtöttek. Ez így ment egész éjszaka, a négy leprás összehordta és elrejtette az élelmiszerkészletet, amit csak el bírtak cipelni. Végül egyiküknek eszébe jutott, hogy Samária városában kiéhezett barátaik és rokonaik vannak,  ők pedig megtartják maguknak a jó híreket. A zsidó történetíró, Josephus leírása szerint a négy leprás egyike Géházi volt, Elizeus volt szolgája, aki a szíriai parancsnoktól, Naámántól kapta el a leprát, mert kapzsi volt. Úgy tűnik, ő lehetett, akit vádolt a lelkiismerete a harácsolás miatt, és így szólt: „Ez a jó hír napja, és mi megtartjuk azt magunknak?”

Barátom, mit jelent az evangélium szó? Jó hír! Ez az örömhír napja? Azért adta Jézus a jó hírt és egy új életet, hogy megtartsuk magunknak? A leprás ezt mondta: „Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Jertek azért, menjünk és mondjuk el ezt a királyi palotában!” (2Kir 7:9 – új prot. ford.) Nem tarthatjuk meg magunknak a jó hírt anélkül, hogy továbbadnánk. Körbe vagyunk véve az élet kenyerének morzsáira éhezőkkel. Igen, az Úr a gyengék leggyengébbjeit használta, hogy elvigyék a jó hírt a kiéhezett városnak, és Ő téged is használni tud, hogy megoszd a jó hírt éhező barátaiddal. A leprások megosztották a csodálatos örömhírt a királlyal, és hamarosan egész Samária ünnepelt.

Drága Jézus, segíts állandóan észben tartanunk, hogy ma van az üdvösség napja. A holnap kötelezvény, a tegnap érvénytelen csekk, de csak ma van birtokunkban a keresztényi szeretet. Segíts nekünk, hogy használni tudjuk ezt az erős valutát, hogy megosszuk a bővölködő életet, és az éhező lelkek örvendezhessenek az igazság felett! Ámen.

Doug Batchelor

43. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 27. fejezetéhez (máj. 22-28.).

Amit elviszek ebből a fejezetből, az a szörnyű kezdőjelenete. A rettenetes mennydörgés és a sötétség leírása, a földrengés és a villámok, amelyek nem világítottak be a behatolhatatlan sötétségbe, amely körbezárta a Sínai-hegyet. A hegy lábánál valamennyi ember, Mózest is beleértve, reszketett, mielőtt Isten mennydörgő hangjával lassan kijelentette a tíz  parancsolatot, amelyet elvárt a népétől, hogy megtartsanak.

Néhányan csodálkozhatnak, hogy miért volt szükséges ez a földet megrengető színpadiasság? De tényleg színpadias volt ez? Nem hinném, hogy az lett volna. Amit Isten tett, az azért volt, hogy véget vessen annak a versengésnek, amit az egyiptomi istenek támaszthattak, és amely megfertőzhette az Izráel népét. Itt volt az Ő teremtő Istenük!

Mitől is félünk? Bármilyen nagy is a fülsüketítő lárma, sosem lesz akkora, mint az Istenünk hatalma. Bármekkora kihívásokkal szembesülünk is életünk során, és van sok ilyen, a Teremtő Istenünk nagyobb. Istenünk mindössze egy hívásnyi távolságra van. Ismeri a felfordulást az életünkben, és kész cselekedni értünk, a lehető legjobb érdekünkben, ha látnánk a véget a kezdettől fogva. Ismeri valamennyiünk szívét név szerint és szükséglet szerint, és képes beavatkozni. Amit kér az mindössze a bizalom. Ha már minden más elveszett, bízz benne! Látni fogjuk őt szemtől szembe és érezni fogjuk a meleg ölelését.

Mert hűséges Ő nagyon!

Elaine Pugh, gyülekezeti vén
Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése