Higgyetek az Ő prófétáinak - május 6 - PÉNTEK - 1 Királyok 9

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezet 299. nap

Azok pedig, akik bűnös lelkiismeretüket azzal a gondolattal nyugtatják meg, hogy gonosz útjukat akkor hagyják el, amikor akarják és játszhatnak Isten kegyelmének meghívásaival, nagy veszélynek teszik ki magukat a saját vesztükre. Azt gondolják, hogy bár eddig minden befolyásukat a nagy lázadó oldalán vetették be, de majd a legnagyobb válság pillanatában, amikor veszedelem veszi őket körül, egyszerűen vezetőt cserélnek. Ezt azonban nem lehet ilyen könnyen megtenni. Tapasztalataik, neveltetésük, bűnös engedékenységgel teljes életük úgy formálta meg jellemüket, hogy nem tudják aztán felölteni magukra Krisztus képét. Ha nem fénylett volna semmi világosság ösvényükre, akkor egészen más lenne esetük. Akkor a kegyelem közbelépne és alkalmat adna nekik arra, hogy elfogadják ajánlatait, de miután a világosságot régóta visszautasítják és megvetik, ezért Isten azt megvonja azt tőlük.

Ezután az Úr jégesővel fenyegette meg a fáraót, s így figyelmeztette: "Most annakokáért küldj el, hajtasd be barmaidat és mindenedet, valamid a mezőn van; minden ember és barom, amely a mezőn találtatik és házba nem hajtatik, - jégeső szakad arra, és meghal" (2Móz 9:19). Az eső vagy a jégeső szokatlan esemény volt Egyiptomban. Olyan viharról pedig, amelyet megjövendőtek, eddig még sohasem tettek bizonyságot. A híradás nagyon gyorsan terjedt, és mindazok, akik hittek az Úr szavának, beterelték a szarvasmarhákat, miközben azok, akik megvetették a figyelmeztetést, a mezőn hagyták azokat. Így Isten irgalma még az ítélet közepette is megmutatkozott. Isten próbára tette a népet, és ez a próba megmutatta, hogy Isten hatalmának a kinyilatkoztatása hány embert vezetett Isten félelmére.

A vihar pedig megérkezett és kitört úgy, ahogy Isten azt előre megmondta, mennydörgés, jég és tűz vegyült össze "[...] amelyhez hasonló nem volt az egész Egyiptom földén, mióta nép lakja. És elveré a jégeső egész Egyiptom földén mindazt, ami a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden füvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is egybe rontá" (2Móz 9:24-25). Rom és pusztaság jelezte a pusztító angyal ösvényét. Egyedül Gósen földjét kímélte meg Isten. Ezzel megmutatta az egyiptomiaknak, hogy az egész föld az élő Isten ellenőrzése alatt áll, és hogy még az elemek is engedelmeskednek szavának, és csak a neki való engedelmességben van biztonság.

Egész Egyiptom remegett az isteni ítélet szörnyű csapása alatt. A fáraó gyorsan elküldött a két testvérért és így kiáltott fel: "Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk. Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégeső, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább" (2Móz 9:27-28). Mózes pedig ezt válaszolta: "Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszűnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégeső, hogy megtudd, hogy az Úré a föld. De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől" (2Móz 9:29-30).

Mózes jól tudta, hogy a küzdelemnek még nincs vége. A fáraó beismerései és ígéretei nem a szívében végbemenő változás gyümölcsei voltak, hanem a rémület és a gyötrelem váltotta ki azokat. Mózes mindazáltal megígérte, hogy teljesíti kérését, mert nem akarta, hogy alkalma és oka legyen további makacsságra. Mózes ezután kiment a városból, mitsem törődve a dühöngő viharral. A fáraó, és akik körülötte voltak, tanúi lehettek annak, hogy Jahve hatalma megőrzi az övéit. A városon kívül Mózes "[...] felemelé kezeit az Úrhoz, és megszűnének a mennydörgések s a jégeső és eső sem ömlik vala a földre" (2Móz 9:33). A király azonban, amint szíve félelme elmúlt, azonnal visszatért ellenséges magatartásához.

Az Úr azután így szólt Mózeshez: "Menj be a Fáraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és az ő szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök. És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, amit Egyiptomban cselekedtem, és jeleimet, amelyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr" (2Móz 10:1-2). Az Úr kinyilatkoztatta hatalmát, hogy megerősítse Izrael hitét az ő Istenében, mint egyedüli igaz és élő Istenben. Isten félreérthetetlen bizonyítékát akarta adni annak, hogy az összes népek és nemzetek megtudják: a héberek, akiket ők megvetettek és elnyomtak, a menny Istenének a védelme alatt állnak.

Mózes figyelmeztette az uralkodót, hogyha továbbra is makacs marad, akkor sáskák lepik el és fedik be a föld színét, és felfalnak minden zöld növényt, ami még megmaradt. A sáskák megtöltik a házakat és még magát a palotát is. Olyan csapás lesz az, - mondta - "[...] amit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, amióta e földön vannak mind e mai napig" (2Móz 10:6).

A fáraó tanácsosai megdöbbenten álltak. A nemzet nagy veszteséget szenvedett el a szarvasmarhák elpusztulásával. Sok embert a jégeső ölt meg. Az erdők fái letörtek és kidőltek. A gabonaföldek termése megsemmisült. Egyiptom gyorsan elvesztette mindazt, amit a héberek munkájából szerzett. Az egész országot az éhínség fenyegette. A fejedelmek és a tanácsosok ott tolongtak a király körül és haragosan azt kérdezték: "Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az ő Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Egyiptom?" (2Móz 10:7).

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 9

Isten másodszor is megjelent Salamonnak. Micsoda kiváltság egy emberi lény számára, hogy közvetlenül beszélgethet a mindenható Istennel! Ez mindannak a jóváhagyása és elismerése volt, amit Salamon tett. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy kifejezzük megbecsülésünket azok iránt, akiket szeretünk, és köszönetet mondjunk mindazért, amit értünk tettek. Mindig helyénvaló egy-egy kedves szó azok felé, akik dolgoznak értünk, és segítségünkre vannak. Isten meghallgatta Salamon örökszép imáját, tetszését fejezte ki a templommal kapcsolatban, és megígérte, hogy jelenléte állandó lesz az új templomban.

 
Van egy másik kulcsfontosságú személy is ebben az igeszakaszban: Dávid király. Isten felelősséggel ruházta fel Salamont és szívére helyzete, hogyha olyan egyenes és tökéletes szívvel jár Ő előtte mint apja, akkor meg fogja erősíteni birodalma trónját mindörökké. Csodálatos az a gondolat, amit Isten Dávidról mond Salamonhoz intézett tanácsában. Noha egész életében hadviselő király volt, sok vér tapadt a kezéhez; házasságtörést követett el; ő szőtte Betsabé férje meggyilkolásának tervét; Isten mégis szíve szerint való férfiként ismerte el. Milyen csodálatos Istenünk van, aki kész megbocsátani és elfeledni vétkeinket! Nem számít mit tettünk, ha imádságunk és bűnbánatunk őszinte, Isten megbocsát, és olyanokká leszünk szemében, mint új teremtmények. Mindebben Salamon bizonyára érezte, hogyan árad felé Isten szerető irgalma. Ugyanaz a felelősség, ami Salamonnak adatott, a nép egészére is vonatkozott. Meg kellett maradniuk Isten rendeléseiben és parancsolataiban, éppúgy, ahogyan nekünk is. 

Láthatunk itt még egy nagyszerű cselekedetet Salamon részéről. Hírám, Tírusz királya gratulált Salamonnak királlyá koronázása alkalmából, és küldött neki 120 talentum (kb. 3636 kg ~ 42 700 000 000 forint) aranyat. Hírám adta a templomépítéshez szükséges anyagok jelentős részét is, amiért Salamon hálája kifejezéseképpen nagymennyiségű terményt adott neki, valamit felajánlott 20 kisebb várost is Izrael határvidékén. Meglehetősen költséges vállalkozás volt egy olyan óriási építményt emelni, mint amilyen a salamoni templom volt. Salamon kiváló szervező és tervező volt, nem akarta a népet a teljes költség erejéig megadóztatni, ugyanakkor amit elkezdett, azt be is fejezte.

Ez a fejezet azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy Salamon minden gazdagsága és felhalmozott anyagi javai ellenére sem feledkezett meg arról, hogy imádja az Urat. Alárendelte önmagát Istennek, hálás volt, és szüntelen imádkozott – úgy önmagáért, mint népéért is.

Leo Ranzolin

40. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 23. fejezetéhez (máj. 1-7.).

Ahogyan Isten népe egyre közelít a végső tetőponthoz, valóban úgy várunk megszabadítást ettől a fertőzött, romlott világtól, hogy ne lenne mellette komoly nehézség vagy szenvedés? Hányszor várjuk, hogy jól haladjon az életünk, hiszen Istent szolgáljuk, de ha nem megy jól, akkor megkérdőjelezzük Isten vezetését?

Vagy talán mi, mint a modern Izrael, elégedettek vagyunk az Egyiptomban lakozással. Hozzászoktunk a kedvteléseinkhez, a kényelmünkhöz, sőt még a társadalmilag elfogadható bálványainkhoz is. Mint a rabszolgák, inkább az ismerős és megszokott dolgokkal tartunk, mint hogy a bizonytalanságot és a szélsőséges hányattatások lehetőségét válasszuk. Talán jobban értékeljük a kompromisszumot, mint hogy kiálljunk az elvekért és Istenért?

Isten az Ő irgalmában és kegyelmében megengedi, hogy kihívások sorával találkozzunk életünk során – amelyek közül néhányban szánalmasan elbukunk. Aztán Isten gyengéden rávilágít hitünk hiányára, hogy így növekedhessünk a hitben, amiért Ő dolgozik a mi érdekünkben. És ha úgy döntene, hogy nem szabadít meg minket – mi, mint a három zsidó a tüzes kemencében, felkiáltunk: „A mi Istenünk képes minket megszabadítani, és még ha úgy is dönt, hogy nem teszi, mi akkor is hűségesek maradunk hozzá.”

„Ó, Urunk, Istenünk, adj nekünk hitet és bátorságot! Amikor a próbák jönnek, segíts, hogy rajtad őrizzük meg tekintetünket, téged dicsőítve a végső megszabadításért erről a bűntől fertőzött bolygóról. Ámen.”

 Jan White

 Társ lelkész

 Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba