2016. május 8., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 8 - VASÁRNAP - 1 Királyok 11

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 24-25. fejezeteihez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 24. fejezet 301. nap

24. A Páskha ünnepe

Amikor Mózes először közölte Egyiptom királyával azt a kérését, hogy eressze el Izraelt, a legrettenetesebb csapások lehetőségére is felhívta figyelmét. Isten azért küldte el Mózest a fáraóhoz, hogy mondja meg neki a következőket: "[...] Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat" (2Móz 4:22-23). Bár az egyiptomiak megvetették őket, Isten kitüntette az izraelitákat azzal, hogy törvényének őrzésével bízta meg őket. Különleges áldásokkal és kiváltságokkal megadta nekik, hogy úgy tűnjenek ki a népek és nemzetek közül, mint ahogy az elsőszülött kitűnik a testvérei közül.

Az az ítélet, amelytől az Úr elsősorban óvta Egyiptomot, az az ítélet volt, amely utolsóként sújt le az egyiptomiakra. Isten hosszútűrő és bővölködik az irgalmasságban. Gyengéden gondoskodik azokról, akiket a saját képmására teremtett. Ha Egyiptomot termésük, nyájaik és csordáik elvesztése bűnbánatra készteti, akkor a csapások nem sújtanak le gyermekeikre. De ők konokul ellenálltak az isteni parancsnak, és ezért az Úr most készült lesújtani rájuk utolsó és legrettenetesebb csapásával.

A fáraó a halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg Mózesnek, hogy újra megjelenjék színe előtt. Mózesnek azonban Isten utolsó üzenetét is át kellett adnia a lázadó uralkodónak. Ezért Mózes a tiltás ellenére ismét megjelent a fáraó előtt, és közölte vele Isten szörnyű üzenetét: "Éjfél körül kimegyek Egyiptomba. És meghal Egyiptom földén minden elsőszülött, a Fáraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében ül, a szolgálónak első szülöttéig, aki malmot hajt; a baromnak is minden első fajzása. És nagy jajgatás lesz egész Egyiptom földén, amelyhez hasonló nem volt és hasonló nem lesz többé. De Izráel fiai közül az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertől kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Egyiptom között és Izráel között. És mindezek a te szolgáid lejönnek hozzám és leborulnak előttem, mondván: Eredj ki te és mind a nép, amely téged követ, és csak azután megyek el" (2Móz 11:4-8).

Mielőtt ezt az ítéletet végrehajtotta volna az Úr, Mózes útján utasítást adott Izrael gyermekeinek az Egyiptomból való eltávozásukkal kapcsolatban, különösképpen azt közölte velük, miként menekedhetnek meg az eljövendő ítélettől. Minden egyes izraelita családnak külön vagy más családokkal együtt egy "ép", hím bárányt vagy gödölyét kellett levágnia, a vérét pedig izsópköteggel rá kellett hintenie a "két ajtófélre és a szemöldökfára", hogy a pusztító angyal, amikor éjfélkor eljön, ne lépjen be a lakásba. A húst éjjel roston kell megsütniük és megenniük kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel úgy, ahogy Mózes mondta: "[...] Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az" (2Móz 12:11).

Az Úr kijelentette: "Mert általmégyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve a baromig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok [...] És a vér jelül lesz néktek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földét" (2Móz 12:12-13).

E nagy szabadulás emlékére Izrael népének évenként ünnepet kellett szentelni minden jövendő nemzetség idejében. "És legyen ez a nap néktek emlékezetül" - mondotta az Úr - "és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt" (2Móz 12:14). Amikor megtartják majd ezt az ünnepet az eljövendő években, akkor ismételten el kell mondaniuk gyermekeiknek a nagy szabadulás történetét úgy, ahogy Mózes megparancsolta nekik. Ez mondjátok: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta" (2Móz 12:27).

Úgy az ember, mint az állat elsőszülöttje az Úré kellett legyen. Ezeket az áldozatokat csak váltságdíjjal tarthatták meg annak elismeréseként, hogy amikor az elsőszülöttek Egyiptomban elpusztultak, akkor Izrael elsőszülötteit Isten kegyelmesen megőrizte, a bemutatott engesztelő áldozatért életben maradhattak. "Mert enyém minden elsőszülött; amikor megöltem minden elsőszülöttet Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr" (4Móz 3:13). A sátor-szolgálat intézményének bevezetése után az Úr Lévi törzsét választotta ki magának a sátor-szentély körüli szolgálatra a nép elsőszülöttei helyett. Azt mondta: "Mert bizony nékem adattak ők Izráel fiai közül; mind azok helyett, akik az ő anyjok méhét megnyitják; Izráelnek elsőszülöttei helyett vettem őket magamnak" (4Móz 8:16). A népnek később is meg kellett fizetnie a váltságdíjat az elsőszülött fiúért Isten irgalmának elismeréséül (4Móz 18:15-16).

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 11

Micsoda ellentét, és paradox helyzet bontakozik ki a 10. és a 11. fejezet között! A dicsőség és bizonyságtevés időszaka után hitehagyással és bálványimádással találjuk szemben magunkat.  Nehéz megérteni, hogy egy ilyen bölcs ember, mint Salamon, aki beszélt Istennel, és minden szellemi és fizikai ajándékát Tőle kapta, hogyan fordulhatott el az Ő törvényeitől. A történtek kulcsa ebben rejlik: „sok idegen asszonyt szeretett”. Az előző fejezetben egy uralkodónő előtt tesz bizonyságot, és az azt követőben pedig őt vezetik félre asszonyok. Tudvalevő, hogy egy nő el tudja fordítani egy férfi szívét Isten követésétől, és ugyanígy egy férfi is kárhozatba vezethet egy nőt. Ezek pedig pogány nők voltak, akik Salamon szívét elfordították Istenről, és hamis istenekhez vezették őt. 700 felesége és 300 ágyasa volt. Tisztában volt Isten parancsával, ami tiltotta az idegen népekkel való házasodást. Ez annyira alattomos folyamat volt, hogy szíve észrevétlenül alakult át.

Annyi fiatalt láthattunk, akik figyelmen kívül hagyva szüleik és lelkészeik tanácsát olyan emberekkel mennek bele kapcsolatokba, akik nem szeretik az Urat. Az ilyen kapcsolatok nagy része sok szenvedéssel jár. Így történt ez Salamonnal is, aki megépítette Isten templomát, és most Astóretet, a szerelem istennőjét, és Milkómot, az ammóniak főistenét követi. Isten, aki annyira büszke volt Salamonra, és akkora bölcsességet ajándékozott neki, csalódott benne. Egyedül Dávid miatt nem vette el a királyságot Salamontól, miatta uralkodhatott 40 évig.

Láthatjuk Salamon Istentől, és az Ő törvényétől való elszakadásának következményeit. Bajok következnek az országra, és maga az Úr forgatja azt fel. Az edómi Hadad herceg, aki Dávid napjaiban Egyiptomba menekült, amikor értesül Dávid haláláról, tüske lesz Salamon oldalában. A másik, aki bajt hoz rá, Rezón. Aki elutasítja Isten kegyelmét, annak szembe kell néznie a következményekkel, és amikor Isten elveszi az Ő védelmét, akkor sátán teret kap, hogy betörjön. Jeroboám is problémát jelentett Salamonnak. Salamon megbízott benne, mert értékes és tehetséges ember volt, de ő szembeszállt Salamonnal. Egy nap Jeroboám, ahogy elhagyta Jeruzsálemet, találkozott Ahija prófétával az úton. Jeroboám egy új köntöst viselt, amit Ahija elvett tőle és 12 részre szakította, ezzel szimbolizálva Izrael 12 törzsét. 10 törzset kapott Jeroboám és 2 lett Salamon fiáé Roboámé. Itt láthatjuk a bűn és hitehagyás eredményét. Amikor Salamon meghalt, a királysága szétszakadt, ahogy azt a próféta megmondta. Salamon utolsó napjai, amikor elhagyta az Urat és az Ő parancsolatait, egy megosztott királyság kialakulásához vezettek.

Leo Ranzolin

41. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 24-25. fejezeteihez (máj. 8-14.).

Csak úgy, mint Izrael gyermekei, mi is vágyjuk, hogy az életünk ajtófélfáját a Bárány vére borítsa be. Az Ő halála a mi életünk ígérete. Az Ő megszabadítása a bűn kötelekéből felszabadít minket a kétségbeesés alól. Amíg körülöttünk a világ jajveszékelését halljuk, a szívünk a szabadítással örvendezik.

„Az út, amelyen Isten vezet, lehet, hogy pusztaságon vagy tengeren keresztül visz, de biztonságos ösvény.” (290. o.) Ezek a szavak kihívást jelentenek számunkra az élet nehéz körülményei közepette. Időnként az éjszaka sötétsége áthatolhatatlannak tűnik. Máskor az utunkat leküzdhetetlen akadályok nehezítik. A mi emberi nézőpontunk számára a nehézségek sokszor lehetetlenségnek tűnnek, mégis, minden hívő szív számára rendelkezésre áll Isten szabadítása.

Lépjünk hát előre hitben hálás szívvel. Bízzunk benne, hogy Istennek több útja is van gondoskodni rólunk, amikor hiányt szenvedünk, mint mi el tudnánk képzelni. Nyíljon ki a szemünk az ég minden seregére, aki körülveszi Isten népét. Énekeljünk dicsőítő és hálaéneket a csodálatos áldásainkért. Beszéljük a hit nyelvét, és ne kételkedve szóljunk. Higgyünk, ne zsörtölődjünk és panaszkodjunk.

„Köszönjük, Urunk a jelenléted csodálatos ígéreteit. Láttuk, hogyan vezetted embereidet a múltban. Segíts hinnünk és bíznunk az ígéreteidben, hogy velünk lesznek minden kihívás során, amíg csak el nem érjük a Mennyet.”

 Jan White
 Társ lelkész
 Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése