Itt
találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a
Pátriárkák és próféták 24-25. fejezeteihez
Az
olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White
könyvéhez
Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 24. fejezet 301. nap
24.
A Páskha ünnepe
Amikor
Mózes először közölte Egyiptom királyával azt a kérését, hogy eressze el
Izraelt, a legrettenetesebb csapások lehetőségére is felhívta figyelmét. Isten
azért küldte el Mózest a fáraóhoz, hogy mondja meg neki a következőket:
"[...] Elsőszülött fiam az Izráel. Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én
fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te
elsőszülött fiadat" (2Móz 4:22-23). Bár az egyiptomiak megvetették őket,
Isten kitüntette az izraelitákat azzal, hogy törvényének őrzésével bízta meg
őket. Különleges áldásokkal és kiváltságokkal megadta nekik, hogy úgy tűnjenek
ki a népek és nemzetek közül, mint ahogy az elsőszülött kitűnik a testvérei
közül.
Az az
ítélet, amelytől az Úr elsősorban óvta Egyiptomot, az az ítélet volt, amely
utolsóként sújt le az egyiptomiakra. Isten hosszútűrő és bővölködik az
irgalmasságban. Gyengéden gondoskodik azokról, akiket a saját képmására
teremtett. Ha Egyiptomot termésük, nyájaik és csordáik elvesztése bűnbánatra
készteti, akkor a csapások nem sújtanak le gyermekeikre. De ők konokul
ellenálltak az isteni parancsnak, és ezért az Úr most készült lesújtani rájuk
utolsó és legrettenetesebb csapásával.
A fáraó
a halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg Mózesnek, hogy újra megjelenjék
színe előtt. Mózesnek azonban Isten utolsó üzenetét is át kellett adnia a
lázadó uralkodónak. Ezért Mózes a tiltás ellenére ismét megjelent a fáraó
előtt, és közölte vele Isten szörnyű üzenetét: "Éjfél körül kimegyek
Egyiptomba. És meghal Egyiptom földén minden elsőszülött, a Fáraónak
elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében ül, a szolgálónak első
szülöttéig, aki malmot hajt; a baromnak is minden első fajzása. És nagy
jajgatás lesz egész Egyiptom földén, amelyhez hasonló nem volt és hasonló nem
lesz többé. De Izráel fiai közül az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertől
kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Egyiptom között
és Izráel között. És mindezek a te szolgáid lejönnek hozzám és leborulnak
előttem, mondván: Eredj ki te és mind a nép, amely téged követ, és csak azután
megyek el" (2Móz 11:4-8).
Mielőtt
ezt az ítéletet végrehajtotta volna az Úr, Mózes útján utasítást adott Izrael
gyermekeinek az Egyiptomból való eltávozásukkal kapcsolatban, különösképpen azt
közölte velük, miként menekedhetnek meg az eljövendő ítélettől. Minden egyes
izraelita családnak külön vagy más családokkal együtt egy "ép", hím
bárányt vagy gödölyét kellett levágnia, a vérét pedig izsópköteggel rá kellett
hintenie a "két ajtófélre és a szemöldökfára", hogy a pusztító
angyal, amikor éjfélkor eljön, ne lépjen be a lakásba. A húst éjjel roston kell
megsütniük és megenniük kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel úgy, ahogy
Mózes mondta: "[...] Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és
pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája
az" (2Móz 12:11).
Az Úr
kijelentette: "Mert általmégyek Egyiptom földén ezen éjszakán és megölök
minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve a baromig, és
Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok [...] És a vér jelül lesz néktek
a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és
nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom
földét" (2Móz 12:12-13).
E nagy
szabadulás emlékére Izrael népének évenként ünnepet kellett szentelni minden
jövendő nemzetség idejében. "És legyen ez a nap néktek emlékezetül" -
mondotta az Úr - "és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről
nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt" (2Móz 12:14).
Amikor megtartják majd ezt az ünnepet az eljövendő években, akkor ismételten el
kell mondaniuk gyermekeiknek a nagy szabadulás történetét úgy, ahogy Mózes
megparancsolta nekik. Ez mondjátok: "Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki
elment az Izráel fiainak házai mellett Egyiptomban, mikor megverte az
Egyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta" (2Móz 12:27).
Úgy az
ember, mint az állat elsőszülöttje az Úré kellett legyen. Ezeket az áldozatokat
csak váltságdíjjal tarthatták meg annak elismeréseként, hogy amikor az
elsőszülöttek Egyiptomban elpusztultak, akkor Izrael elsőszülötteit Isten
kegyelmesen megőrizte, a bemutatott engesztelő áldozatért életben maradhattak.
"Mert enyém minden elsőszülött; amikor megöltem minden elsőszülöttet
Egyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben; akár
ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr" (4Móz 3:13). A
sátor-szolgálat intézményének bevezetése után az Úr Lévi törzsét választotta ki
magának a sátor-szentély körüli szolgálatra a nép elsőszülöttei helyett. Azt
mondta: "Mert bizony nékem adattak ők Izráel fiai közül; mind azok
helyett, akik az ő anyjok méhét megnyitják; Izráelnek elsőszülöttei helyett
vettem őket magamnak" (4Móz 8:16). A népnek később is meg kellett fizetnie
a váltságdíjat az elsőszülött fiúért Isten irgalmának elismeréséül (4Móz
18:15-16).
Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 11
Micsoda ellentét, és paradox helyzet
bontakozik ki a 10. és a 11. fejezet között! A dicsőség és bizonyságtevés
időszaka után hitehagyással és bálványimádással találjuk szemben magunkat. Nehéz megérteni, hogy egy ilyen bölcs ember,
mint Salamon, aki beszélt Istennel, és minden szellemi és fizikai ajándékát
Tőle kapta, hogyan fordulhatott el az Ő törvényeitől. A történtek kulcsa ebben
rejlik: „sok idegen asszonyt szeretett”. Az előző fejezetben egy
uralkodónő előtt tesz bizonyságot, és az azt követőben pedig őt vezetik félre
asszonyok. Tudvalevő, hogy egy nő el tudja fordítani egy férfi szívét Isten
követésétől, és ugyanígy egy férfi is kárhozatba vezethet egy nőt. Ezek pedig
pogány nők voltak, akik Salamon szívét elfordították Istenről, és hamis
istenekhez vezették őt. 700 felesége és 300 ágyasa volt. Tisztában volt Isten
parancsával, ami tiltotta az idegen népekkel való házasodást. Ez annyira alattomos
folyamat volt, hogy szíve észrevétlenül alakult át.
Annyi fiatalt láthattunk, akik figyelmen
kívül hagyva szüleik és lelkészeik tanácsát olyan emberekkel mennek bele
kapcsolatokba, akik nem szeretik az Urat. Az ilyen kapcsolatok nagy része sok
szenvedéssel jár. Így történt ez Salamonnal is, aki megépítette Isten
templomát, és most Astóretet, a szerelem istennőjét, és Milkómot, az ammóniak
főistenét követi. Isten, aki annyira büszke volt Salamonra, és akkora
bölcsességet ajándékozott neki, csalódott benne. Egyedül Dávid miatt nem vette
el a királyságot Salamontól, miatta uralkodhatott 40 évig.
Láthatjuk Salamon Istentől, és az Ő
törvényétől való elszakadásának következményeit. Bajok következnek az országra,
és maga az Úr forgatja azt fel. Az edómi Hadad herceg, aki Dávid napjaiban
Egyiptomba menekült, amikor értesül Dávid haláláról, tüske lesz Salamon
oldalában. A másik, aki bajt hoz rá, Rezón. Aki elutasítja Isten kegyelmét,
annak szembe kell néznie a következményekkel, és amikor Isten elveszi az Ő
védelmét, akkor sátán teret kap, hogy betörjön. Jeroboám is problémát jelentett
Salamonnak. Salamon megbízott benne, mert értékes és tehetséges ember volt, de
ő szembeszállt Salamonnal. Egy nap Jeroboám, ahogy elhagyta Jeruzsálemet,
találkozott Ahija prófétával az úton. Jeroboám egy új köntöst viselt, amit
Ahija elvett tőle és 12 részre szakította, ezzel szimbolizálva Izrael 12
törzsét. 10 törzset kapott Jeroboám és 2 lett Salamon fiáé Roboámé. Itt
láthatjuk a bűn és hitehagyás eredményét. Amikor Salamon meghalt, a királysága
szétszakadt, ahogy azt a próféta megmondta. Salamon utolsó napjai, amikor
elhagyta az Urat és az Ő parancsolatait, egy megosztott királyság
kialakulásához vezettek.
Leo
Ranzolin
41. heti
olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS
PRÓFÉTÁK 24-25. fejezeteihez
(máj. 8-14.).
Csak úgy, mint Izrael
gyermekei, mi is vágyjuk, hogy az életünk ajtófélfáját a Bárány vére borítsa
be. Az Ő halála a mi életünk ígérete. Az Ő megszabadítása a bűn kötelekéből
felszabadít minket a kétségbeesés alól. Amíg körülöttünk a világ
jajveszékelését halljuk, a szívünk a szabadítással örvendezik.
„Az út, amelyen Isten vezet, lehet, hogy pusztaságon
vagy tengeren keresztül visz, de biztonságos ösvény.” (290. o.) Ezek a szavak
kihívást jelentenek számunkra az élet nehéz körülményei közepette. Időnként az
éjszaka sötétsége áthatolhatatlannak tűnik. Máskor az utunkat leküzdhetetlen
akadályok nehezítik. A mi emberi nézőpontunk számára a nehézségek sokszor
lehetetlenségnek tűnnek, mégis, minden hívő szív számára rendelkezésre áll
Isten szabadítása.
Lépjünk hát előre hitben hálás szívvel.
Bízzunk benne, hogy Istennek több útja is van gondoskodni rólunk, amikor hiányt
szenvedünk, mint mi el tudnánk képzelni. Nyíljon ki a szemünk az ég minden
seregére, aki körülveszi Isten népét. Énekeljünk dicsőítő és hálaéneket a
csodálatos áldásainkért. Beszéljük a hit nyelvét, és ne kételkedve szóljunk.
Higgyünk, ne zsörtölődjünk és panaszkodjunk.
„Köszönjük, Urunk a jelenléted csodálatos
ígéreteit. Láttuk, hogyan vezetted embereidet a múltban. Segíts hinnünk és
bíznunk az ígéreteidben, hogy velünk lesznek minden kihívás során, amíg csak el
nem érjük a Mennyet.”
Jan White
Társ lelkész
Simi Valley Seventh-day Adventist Church,
California
Fordította: Gősi Csaba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése