2016. május 15., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 15 - VASÁRNAP - 1 Királyok 18

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Új olvasmány a fejezet végén a Pátriárkák és próféták 26. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezet 308. nap

26. A Vörös-tengertől a Sinai-hegyig

A Vörös-tengertől Izrael seregei továbbmentek útjukon a felhőoszlop vezetése alatt. Körülöttük kopár vidék, elhagyatottnak látszó hegyek, terméketlen síkság és a messzire nyúló tenger terült el, amelynek partján ellenségük holttestei hevertek. Szabadságuk tudatában mégis örömmel és boldogsággal volt tele szívük és az elégedetlenség elcsitult bennük.

Utazásuk első három napja alatt azonban nem találtak sehol sem ivóvizet. Vízkészletük kimerült. Nem volt semmi, amivel olthatták volna égő szomjúságukat, amint fáradtan vonszolták magukat a napégette síkságon. Mózes, aki jól ismerte ezt a vidéket, tudta, amit a többiek nem, hogy Márában, a legközelebbi forráslelő helyen, a víz ihatatlan. Nagy aggodalommal figyelte az őket vezető felhőoszlopot. Amikor pedig eljutottak Márába, csüggedő szívvel hallgatta vándorló népe örvendező kiáltását: "Víz! víz" - visszhangzott a kiáltás a sorokon végig. Férfiak, nők és gyermekek boldogan tódultak a forráshoz, azután egyszerre gyötrelmes kiáltás tört ki belőlük - a víz keserű volt.

Ijedtségükben és kétségbeesésükben korholni kezdték Mózest, hogy miért vezette őket ilyen úton. Nem gondoltak arra, hogy tulajdonképpen nem Mózes, hanem a felhőoszlopban lakozó isteni jelenlét vezette Mózest is éppen úgy, mint őket. Nehéz helyzetük miatt érzett fájdalmában Mózes nagyon komolyan Istenhez kiáltott segítségért: "[...] és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék" (2Móz 15:25). Ezután Mózes útján Isten ilyen ígéretet adott a népnek: "Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, ami kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód" (2Móz 15:26).

Márából Élimbe vonult a nép, ahol "[...] tizenkét forrás vala és hetven pálmafa" (2Móz 15:27). Mielőtt bevonultak volna Szin pusztaságába, néhány napig itt maradtak. Már egy hónapja távol voltak Egyiptomtól, amikor először letáboroztak a pusztaságban. Az élelmiszer fogytán volt. Miként lássák el élelemmel ezt a hatalmas sokaságot? Kétség támadt a szívekben és zúgolódni kezdtek. Még a nép kormányzói és vénei is csatlakoztak azokhoz, akik panasszal voltak tele az Isten által kijelölt vezetők ellen: "Bár megholtunk volna az Úr keze által Egyiptom földén, amikor a húsos fazék mellett ültünk vala, amikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg" (2Móz 16:3).

Eddig még nem szenvedtek éhségtől. Jelenlegi szükségleteikről is gondoskodott Isten, de féltek a jövőtől. Nem tudták elképzelni, hogy miként fog majd megélni ez a hatalmas sokaság a pusztában, amelyen át kell vonulniuk. Képzeletükben már maguk előtt látták éhező gyermekeiket. Az Úr pedig megengedte a nehézségeket, az élelem csökkenését, hogy teljes szívvel hozzá forduljanak, aki mindeddig Szabadítójuk volt. Ha szükségükben őt hívják segítségül, akkor megajándékozza őket szeretete és gondoskodása nyilvánvaló jeleivel. Isten megígérte nekik, hogyha engedelmeskednek parancsainak, akkor nem betegednek meg. Részükről bűnös hitetlenség volt az, amikor előre úgy látták, hogy ők és gyermekeik éhségtől halnak meg.

Mai Bibliai szakasz: 1 Királyok 18

Ez talán a Biblia egyik legeseménydúsabb fejezete. Illés, továbbra is Isten hangjának vezetése alatt, bátorságáról tanúbizonyságot téve, találkozóra hívja Akhábot, Izrael királyát, és a Biblia azt írja, hogy „Akháb pedig Illés elé ment”, majd „Izrael megrontójának” nevezte őt. Szomorú tény, hogy Akháb neve arra világít rá, hogy szíve változatlan és megbánás nélküli maradt a három és fél év szárazság után is, amely idő alatt Baál semmit sem volt képes tenni Izraelért.
A fejezet talán legkiemelkedőbb pillanata a Kármel-hegyi küzdelem. Illés a néphez intézett sürgető felhívása a mi időnkben is visszhangzik: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig a Baál, akkor őt kövessétek!” Ez az éles kérdés arra emlékeztet minket, hogy nem szolgálhatunk két úrnak. Nincs helye önteltségnek a tanítványságunkban, amiben Jézus Krisztust követjük. Vagy szeretjük Jézust, vagy nem. Sokan túl sokáig éltek abban a hitben, hogy Isten elfogadja a mi részleges alárendelésünket Neki való teljes alárendeltségként. Illés története arra emlékeztet minket, hogy ez nem igaz. Minden szívben csak egyetlen trónnak van helye. Bár mindannyian úgy döntenénk, mint Józsué, aki így szólt: „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk.”
Milyen csodálatos az a tudat, hogy a mi Istenünk nem olyan, mint Baál! A mi Istenünk él. Ő valódi. Ő sosem túl elfoglalt ahhoz, hogy válaszoljon a mi segítségkérésünkre. „Bizony nem szunnyad, nem alszik Izrael őrizője” (Zsolt 121:4). Baál négyszázötven prófétájának kántálásával és őrjöngő viselkedésével erős ellentétben áll Illés őszinte, hő és alázatos imájának feljegyzése. Azt pedig tudjuk, hogy Isten elfogadta az imáját – mivel Isten tűzzel válaszolt.
Miután a mennyből tűz jött alá, és megvilágította a hegytetőt, a Biblia arról számol be, hogy Illés esőért imádkozott – nem egyszer vagy kétszer, hanem hétszer. Isten csak a hetedik ima után válaszolt egy emberkéz nagyságú felhővel kelet felől. Miért nem válaszolt Isten Illésnek már az első imája után? Az a gyanúm, Isten emlékezteti akarta Illést, hogy ez nem róla szól. Gondolj bele, hogy kellett hangoznia az imádságának? Minél tovább imádkozott, annál inkább megüresítette magát az énjétől, míg végül így kiáltott: „Uram, ez nem rólam szól! Ez egyedül csak Rólad szól!” Amint eljutott Illés erre a következtetésre, meglátta a felhőt – és a hite az sugallta, hogy ez elég lesz; Isten megválaszolta az imáját. Bárcsak mi is mindig oda tudnánk figyelni arra, hogy az énünk ne álljon az utunkba! Ha szeretjük Jézust, akkor a történet csak róla szól.

Charissa Fong

42. heti olvasmány a PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 26. fejezetéhez (máj. 15-21.).

Ez a fejezet az alábbi gyerekdalra emlékeztet: „Morgolódva vagy utálattal teli, vagy alázatosan vagy hálával teli? Melyik a te hozzáállásod? Morgolódsz és sóhajtozol, vagy elismered és hálás vagy mindazért, amit Isten tett érted?”

Hogyan reagálunk a nehézségekre, kihívásokra, kényelmetlenségekre a bűnnek ezen a terméketlen világán? Istenre nézünk-e bizalommal és örvendezve, hisz neki ezer útja van arra, hogy gondoskodjon rólunk? Vagy a vezetésünket hibáztatjuk a megpróbáltatásokért? Megtanultunk-e már hinni, hogy még a nehézségek idején is, Ő a keresztény hitünket növeli és Ő gondoskodni fog rólunk?

Amikor ebben a terméketlen pusztaságban megszomjazunk, kortyolunk-e mélyen az Élet vizéből, felismervén, hogy csak Krisztus olthatja a szomjunkat? Vagy megelégszünk a világ keserű, szennyezett vizével?
Éhezünk-e mannára – Isten szavára? Vagy morgolódunk és panaszkodunk, mert Egyiptom húsosfazekait dédelgetjük?

Az Egyiptomból a Sínai-félszigetig vezető útra való reflektálás arra emlékeztet, hogy többet imádkozzam, kevesebbet kritizáljak, és naponta egyek és igyak Krisztus életéből. Hittel akarom keresni az Ő gondviselését, és bízni akarok az ő megmentő kegyelmében és irgalmasságában az élet száraz időszakai alatt.

„Drága Atyám, bocsásd meg, hogy siránkoztam és panaszkodtam a sivatagban. Bocsásd meg, hogy elfelejtettem, hogy Te vagy az, aki vezet. Adj, kérlek, hálás és hittel teli szívet. Ámen.”
Jan White
Associate Pastor
Simi Valley Seventh-day Adventist Church, California

Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése