Higgyetek az Ő prófétáinak - július 3 - HÉTFŐ - Ézsaiás 44

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Új olvasmány a fejezet végén a Próféták és királyok 30. fejezetéhez

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből

2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez

3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezet 721. nap

Az elnyomó hatalma meg fog törni. Uralkodása első éveiben Ezékiás még tovább fizette a hadisarcot Asszíriának, az Akház által kötött megállapodás értelmében. Időközben a király "tanácskozott vezető embereivel és vitézeivel", minden lehetségest megtett országa védelmére. Gondoskodott arról, hogy bőségesen legyen víz Jeruzsálem falain belül, mialatt a városon kívül az kevés lesz. "Majd nekibátorodva, fölépítette az egész várfalat, ahol sérült volt; megnagyobbította az őrtornyokat, építetett kívül egy másik falat, és megerősítette a Millót Dávid városában. Csináltatott sok hajítófegyvert és pajzsot is. A hadinép élére csapatparancsnokokat rendelt..." (2Krón 32:5-6). Mindent megtett, amit tudott, hogy a várost felkészítse az ostromra.

Mielőtt Ezékiás Júda trónjára lépett, az asszírok már sok foglyot vittek Izráel fiai közül az északi királyságból. Néhány évvel azután, hogy uralkodni kezdett, és mialatt még erősítgette Jeruzsálem védelmi készültségét, az asszírok megostromolták és bevették Samáriát, a tíz törzset pedig szétszórták az asszír tartományokban, Júda határai csak néhány mérföldnyire voltak, Jeruzsálem pedig nem egészen ötven mérföldre; és a templomban található gazdag zsákmány visszatérésre csábította az ellenséget.

Júda királya azonban eltökélte, hogy mindent megtesz az ellenség visszaverésére. Miután elkövetett mindent, amire emberi ügyesség és erő képes, összegyűjtötte és bátorságra buzdította seregét. "...nagy közötted Izráel Szentje!" (Ézsa 12:6), volt Ézsaiás próféta Júdához intézett üzenete. A király rendíthetetlen hittel mondta: "Velünk... Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket és velünk együtt harcol" (2Krón 32:8).

Semmi sem lelkesít jobban a hitre, mint a hit gyakorlása. Júda királya felkészült a közelgő viharra. Biztos volt az asszírok ellen mondott prófécia teljesedésében, és ráhagyatkozott Istenre. "És megbátorodott a hadinép Ezékiásnak... beszédétől" (2Krón 32:8). Mit számít, ha Asszíria seregei a föld legnagyobb nemzeteinek meghódításáról új erőre kapva és Izráelben Samária felett diadalmaskodva most Júda ellen fordulnak? Mit számít, ha így kérkednek: "Ahogyan elérte kezem a bálványok országait, bár több bálványszobruk volt, mint Jeruzsálemnek és Samáriának, ahogyan elbántam Samáriával és bálványaival, úgy fogok elbánni Jeruzsálemmel és bálványaival" (Ézsa 10:10-11). Júdának semmitől sem kellett félnie, mert Jahvéban bízott.

A régóta várható válság végül is bekövetkezett. A győzelmesen előrenyomuló asszír csapatok megjelentek Júdeában. A győzelemben biztos vezetők haderejüket két seregre osztották. Az egyikkel délen az egyiptomi sereggel akartak szembeszállni, a másikkal pedig Jeruzsálemet akarták megostromolni.

Júda egyedüli reménysége Isten volt. Az Egyiptomtól várható minden segítségtől elvágták őket, és nem volt más nemzet a közelben, hogy baráti segítséget nyújtson.

Az asszír tisztek fegyelmezett seregük erős voltának tudatában megbeszélésre hívták Júda főembereit. A tárgyalás során arcátlanul követelték a város átadását. Követelésüket a héberek Istene elleni istenkáromló gyalázkodásokkal kísérték. Izráel és Júda gyengesége és hitehagyása miatt a nemzetek már nem tisztelték, hanem szüntelen becsmérelték Isten nevét. Lásd: Ézsa 52:5!

"Mondjátok meg Ezékiásnak - szólt Rabsaké, Szanhérib egyik főtisztje -, hogy ezt üzeni a nagy király, Asszíria királya: Miféle elbizakodottság ez? Miben bízol? Üres beszéd az, amit gondolsz, hogy csak ész és erő kell a hadakozáshoz! Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem?" (2Kir 18:19-20).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 44

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=isa+44&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=isa+44&version=NT-HU

Azt szeretem a legjobban ebben a fejezetben, amit a két fiamról és a lányomról mond, akik mára már mindhárman fiatal felnőttek. Talán a 49. fejezet 24. és 25. verse a legismertebb ézsaiási igeszakasz, amelynek ígéretét világszerte szülők sokasága igényli gyermekei számára. Arra jutottam, hogy a 44. fejezet 5. verse csaknem ugyanannyira ismert és szerettet igevers. Nemrég, az egyik reggel, amikor korán felébredtem, és egyik gyermekünk miatt aggódtam, valahogy ennél a fejezetnél nyitottam ki a Bibliámat. Isten így szólt hozzám gyermekeinkről: „kiöntöm lelkemet a te gyermekeidre, és áldásomat a te utódaidra” (3. vers), és „az egyik azt mondja: ez a nevem: »Én az Úré vagyok!« A másik Jákób után nevezi el magát, a következő ezt írja kezére (vagy kezével): »Az Úr tulajdona«” (5. vers).

Évekkel ezelőtt egyszer gyermekeink nevei mellé írtam ezeket a kijelentéseket. A legidősebb ezt mondja majd „Az Úré vagyok”, a második Jákób neve után nevezi el magát, ami nem más, mint Izráel, a „Győző”, és a lányunk azt írja majd, hogy „Az Úr tulajdona”. Hányszor és hányszor igényeltem számukra ezeket a neveket imáimban Jézus Krisztus érdemeiért! 

Még a második versben található igen ritka kifejezés – Jeshurun – is a szülőknek szól. A szó Jákóbra utal, és azt jelenti, hogy egyenes, valaki, aki emelt fővel jár. Az „-un” végződés gyöngédségre utaló kicsinyítő képző, jelentése: „Én kicsi Jákóbom”. Nem nehéz elképzelnünk egy fiatal édesanyát, aki alvó babájához fordul, és arra vágyik, hogy egyenes ember váljék belőle. Vagy gondoljunk egy középkorú édesapára, aki hosszú, őszinte imáiban térdein azért esedezik, hogy távolban lévő gyermekei a hűség emberi legyenek. Istenünk is ekképpen vágyakozik arra, hogy mi is ilyenek legyünk.

 
Azonban még ennél is több van Ézsaiás könyve 44. fejezetében. Ugyanaz a szerető Isten, aki megígérte, hogy kiönti Lelkét utódainkra, azt is kijelenti, hogy nincs senki olyan, mint Ő. Az egyik bizonyíték erre, hogy Ő képes kijelenteni a jövőt. „És ki hirdetett hozzám hasonlóan?” – mondja Isten „a közeli és távoli jövőt” (7. vers). Olyan egyértelmű Isten a jövendölésekben, hogy az eseményt másfél évszázaddal megelőzően pontosan előre látta Círusz, a Médó-Perzsa uralkodó szerepét Babilon elfoglalásában, látta előre, hogy Jeruzsálem újra benépesül, és Júda városait újjáépítik (26-28. vers). További jövendöléseket olvashatunk a holnapi, 45. fejezetben.

Ez az, amiért Isten nem érti, hogy miért kellene még csak gondolnunk is arra, hogy elforduljunk Tőle, és bálványokat imádjunk. A 9-20. versek leírását a bálványimádásról helytelenül értelmezve talán hamis biztonságérzetünk lehet, hiszen mi nem faragunk vagy öntünk bálvány szobrokat, és nem borulunk le előttük. Nem imádunk, és nem tisztelünk bálványokat. De tényleg nincsenek bálványaink? A bálványistenek mai megfelelő lehetnek a sport különböző formái, vagy a filmek, kitalált, virtuális dolgok, étel, ital, kinek mi a legvonzóbb a megannyi számunkra hozzáférhető dolgok közül, amelyek által elmenekülünk az élet gyakran fájdalmas valósága elől. Mihez vagy kihez fordulunk, amikor elkeseredettek, lehangoltak vagyunk, vagy jelentéktelennek érezzük magunkat? Bármi is legyen vigaszunk forrása, ahová menekülünk az igaz Isten helyett, az az „istenünk”, modernkori bálványunk. Az Úr emlékeztet bennünket „A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak”, nem érnek semmit (9. vers).

Istenünk azonban a semmiből teremtette ezt a világot. Ő nem csupán Teremtőnk, de Megváltónk is (24. vers). Ő mindig kész, hogy segítségünkre siessen. Hagyatkozzunk Rá, vigyük hozzá megnehezedett szívünket – minden terhünket és gondunkat – még ma. Ő alkotta az egész világegyetemet. Egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy megoldást tud nyújtani a mi problémáinkra is.

Ron E. M. Clouzet

101. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezetéhez (július 2-8.).

„Semmi sem lelkesít jobban a hitre, mint a hit gyakorlása.” A hit egy nagyon szép gondolat, amiről beszélgethetünk, szebb még annál is, ha valaki egy életen keresztül gyakorol valamilyen cselekedetet. Sajnos, ahhoz, hogy a hitet használjuk, ki kell bírnunk valamilyen megpróbáltatást az életünkben. Bár nincs hiány az élet kihívásaiból, remélhetőleg sosem kell ugyanolyan kihívással szembenézned majd, mint amilyennel e fejezet szerint Ezékiás királynak kellett egykor. Júda a megsemmisülés rémével néz szembe, az fenyegeti, hogy egy ellenséges, hatalmas nemzet rohanja le, amely már más országokat is elpusztított.

Bármilyen megpróbáltatás mellett természetes megkérdeznünk Istent, hogy segíteni fog-e. Bizonyára csábító volt Ezékiásnak azon tűnődni, hogy „Vajon meg fog Isten segíteni bennünket? Vajon beváltja Isten a hozzá fűzött reményt?” A fejezet teljes története tartalmaz egy zengő „Igen!”-t. Ezékiással ellentétben nekünk megvan az az előnyünk, hogy minden megpróbáltatásra a kereszt fényében nézhetünk. Tudjuk, hogy bármilyen megpróbáltatás ér is bennünket, Jézus már legyőzte az ellenséget.

                             

A korai keresztény író, Pál szavait visszaadva, semmi, még a halál sem választhat el minket Jézustól. Ez az a hit, amiről beszélhetünk, és ami alapján cselekedhetünk a nehéz helyzetekben is. Bízhatunk abban, hogy Isten szeretete erősebb bármilyen gyötrelemnél, amit ebben az életben elszenvedhetünk. Végül Jézus győzedelmeskedik, és mi is győzedelmesnek számítunk a benne való hit által.

Tommy Poole

segédlelkész

Walla Walla University, USA

 Fordította: Gősi Csaba