2017. július 5., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - július 5 - SZERDA - Ézsaiás 46

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány - PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezet 723. nap

A kérkedő fenyegetéshez e szavakat fűzte: "Ne engedd, hogy rászedjen téged Istened, akiben bízva azt gondolod, hogy nem kerül Jeruzsálem az asszír király kezébe! Hiszen te is hallottad, hogy mit vittek véghez Asszíria királyai minden országban, kiirtva mindent. Te talán megmenekülhetsz? Megmentették-e más népek istenei azokat, akiket elődeim elpusztítottak: Gózánt és Háránt, Recefet és Eden fiait, akik Telasszárban voltak? Hol van Hamát királya, Arpád királya és Szefarvaim városának a királya, meg Héna és Ivvá?" (2Kir 19:10-13).

Amikor Júda királya megkapta a gúnyolódó levelet, elvitte a templomba, "kiterítette azt... az Úr előtt" (2Kir 19:14), és erős hittel mennyei segítségért könyörgött, hogy hadd tudják meg a föld népei; most is él és uralkodik a héberek Istene! Jahve méltósága forgott kockán. Egyedül Ő hozhat szabadulást.

"Uram, Izráel Istene, aki a kerúbokon ülsz, egyedül te vagy a föld minden országának Istene, te alkottad a mennyet és a földet! Uram, hajtsd hozzám füledet, és hallgass meg! Uram, nyisd ki szemedet, és láss! Halld meg Szanhérib beszédét, aki ideküldte ezt az embert, hogy gyalázza az élő Istent! Igaz, Uram, hogy Asszíria királyai elpusztították a pogány népeket és országaikat. Isteneiket tűzbe vetették, mert azok nem is voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő, azért pusztíthatták el azokat. De most te, Urunk Istenünk, szabadíts meg bennünket az ő kezéből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy, Uram, az egyedüli Isten!" (2Kir 19:15-19).

Figyelj ránk, Izráel pásztora,
aki úgy terelgeted Józsefet,
mint egy nyájat!
Te, aki kerúbokon trónolsz,
jelenj meg ragyogva
Efraimnak, Benjáminnak és Manassénak!
Mutasd meg hatalmadat,
jöjj segítségünkre!
Istenünk, újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat,
hogy megszabaduljunk!

Uram, Seregek Istene,
meddig füstölög haragod
néped imádsága ellenére?
Kenyér helyett könnyel etetted őket,
bőségesen adtál inni könnyeket,
Te okoztad, hogy civakodnak velünk szomszédaink,
ellenségeink pedig gúnyolnak minket.
Seregek Istene, újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat,
hogy megszabaduljunk!

Egy szőlőt hoztál el Egyiptomból.
Népeket űztél el, ezt meg elültetted.
Helyét elegyengetted,
gyökeret vert, és ellepte a földet.
Árnyéka hegyeket borított be,
vesszői vetekednek
a hatalmas cédrusokkal.
Indáit a tengerig növesztette,
hajtásait a Folyamig.

Miért romboltad le kerítéseit,
hogy szedhessen róla, aki csak arra jár?!
Lerágja az erdei vadkan...

Újíts meg bennünket!
Ragyogtasd ránk orcádat,
hogy megszabaduljunk" (Zsolt 80. fejezet.).

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 46

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:

Bél egyike volt a főbb isteneknek Babilonban. Bél, hasonlóan Baálhoz, azt jelenti „úr” és ezzel a titulussal illették meg Bélt, főistenüket, Mardukot (Jer 50:2), valamint a fiát, Nebót is, aki a tudás és irodalom istene volt. A babiloniak gyakran zarándokoltak el Bél városába minden év kezdetekor, és állatokkal húzott szekereken vitték az istenek képeit. De természetesen az egész hiábavalóság volt, mivel ezek az istenek nem tudták megakadályozni Babilon bukását (2. vers).

Habár nincs bizonyíték arra, hogy ezt a jelképes szertartást eljátszották volna akkor is, amikor mindezekre mikor Círusz átvette Babilon felett az irányítást, a figyelmes tanuló fel tudja fedezni, hogy mindez pontosan egy évszázaddal azelőtt történt, hogy Nabukonodozor elpusztította Jeruzsálemet. Az asszír király, Szanhérib lerombolta Babilont és elvitte Marduk bálványát is zsákmányként. Isten azt mondta: ez már egyszer megtörtént, és újra meg fog történni.

De a különbség a hasznavehetetlen babiloni istenek, és Izráel csodálatos Istene között még nagyobb! Míg a pogányok isteneit szekereken kellett hordozni, Isten saját maga hordozza tenyerén gyermekeit születésüktől fogva a halálukig! „Hallgassatok rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka, akiket magamra raktam anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta; Vénségtekig én vagyok az, és megőszüléstekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom” (3-4. vers).

Hallottad már a Lábnyomok című verset? Biztosan hallottad már. „Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam…” A szerző (akárki is volt) visszatekintve a megtett útra, helyenként csak egy pár láb nyomát vélte felfedezni a homokban, és ez megzavarta, hiszen úgy tűnt, hogy az Úr nem volt vele életének legnehezebb szakaszaiban. Végül azonban az Úr ezeket a szavakat suttogja a fülébe: „azért láttad csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!” (Túrmezei Erzsébet fordítása).

Milyen nehéz is elviselni, ha Isten hallgat! Teljesen természetes, hogy elcsüggedünk, amikor úgy tűnik, minden rosszra fordul körülöttünk, a lelkünk sötétségbe burkolózik, és a sötétség befészkeli magát a szívünkbe. Isten az ő szolgáján, Ézsaiáson keresztül emlékeztet minket arra, hogy isteneket gyártani az általa teremtett dolgokból, nem megoldás (5-7. vers). Ha minden gondolatunkat Őreá összpontosítjuk, aki kijelenti kezdettől fogva a véget (10. vers) összpontosítjuk, egyedül akkor leszünk bizonyosak abban, hogy az ő szabadítása nem késik (13. vers). Figyeljünk minden nap Istenre, és arra, hogy a szabadítása már közel van!

Ron E. M. Clouzet

101. heti olvasmány a PRÓFÉTÁK ÉS KIRÁLYOK 30. fejezetéhez (július 2-8.).

„Semmi sem lelkesít jobban a hitre, mint a hit gyakorlása.” A hit egy nagyon szép gondolat, amiről beszélgethetünk, szebb még annál is, ha valaki egy életen keresztül gyakorol valamilyen cselekedetet. Sajnos, ahhoz, hogy a hitet használjuk, ki kell bírnunk valamilyen megpróbáltatást az életünkben. Bár nincs hiány az élet kihívásaiból, remélhetőleg sosem kell ugyanolyan kihívással szembenézned majd, mint amilyennel e fejezet szerint Ezékiás királynak kellett egykor. Júda a megsemmisülés rémével néz szembe, az fenyegeti, hogy egy ellenséges, hatalmas nemzet rohanja le, amely már más országokat is elpusztított.

Bármilyen megpróbáltatás mellett természetes megkérdeznünk Istent, hogy segíteni fog-e. Bizonyára csábító volt Ezékiásnak azon tűnődni, hogy „Vajon meg fog Isten segíteni bennünket? Vajon beváltja Isten a hozzá fűzött reményt?” A fejezet teljes története tartalmaz egy zengő „Igen!”-t. Ezékiással ellentétben nekünk megvan az az előnyünk, hogy minden megpróbáltatásra a kereszt fényében nézhetünk. Tudjuk, hogy bármilyen megpróbáltatás ér is bennünket, Jézus már legyőzte az ellenséget.
                             
A korai keresztény író, Pál szavait visszaadva, semmi, még a halál sem választhat el minket Jézustól. Ez az a hit, amiről beszélhetünk, és ami alapján cselekedhetünk a nehéz helyzetekben is. Bízhatunk abban, hogy Isten szeretete erősebb bármilyen gyötrelemnél, amit ebben az életben elszenvedhetünk. Végül Jézus győzedelmeskedik, és mi is győzedelmesnek számítunk a benne való hit által.

Tommy Poole
segédlelkész
Walla Walla University, USA
 Fordította: Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése