2018. május 15., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - május 15 - KEDD - Az apostolok cselekedetei 21


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 31. fejezet 1037. nap

Az irgalmasok irgalmat nyernek, a tiszta szívűek pedig meglátják az Istent. Minden tisztátalan gondolat beszennyezi a lelket, tompítja az erkölcsi érzéket, s közömbösíti a Szentlélek hatását. Elhomályosítja a lelki látást, és az ember nem láthatja Istent. Az Úr megbocsáthat és meg is bocsát a megtérő bűnösnek, de a lélek ennek ellenére megsebzett marad. Minden tisztátalan beszédtől, gondolattól óvakodnia kell annak, aki világosan akarja látni a lelki igazságot.

Krisztus szavai azonban többet jelentenek, mint a testi tisztátalanságtól vagy a ceremóniák beszennyezésétől való mentességet, amitől a zsidók oly szigorúan óvakodtak. Az önzés miatt nem láthatjuk Istent. A haszonleső lélek egészében olyannak képzeli Istent, mint amilyen ő maga. Csak az önzetlen szív, az alázatos, bízó lélek látja, hogy Isten "irgalmas és kegyelmes, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú" (2Móz 34:6).

"Boldogok a békességre igyekezők" (Mt 5:9). Krisztus békéje az igazságból fakad, Istennel összhangban áll. A világ ellenségeskedik Isten törvényével, a bűnösök ellenségeskednek Alkotójukkal, ennek eredményeként egymással is. Ám a zsoltáros kijelenti: "A te törvényed kedvelőinek nagy békességük van, és nincs bántódásuk" (Zsolt 119:165). Az ember nem tud békét teremteni. Az egyén vagy a társadalom megtisztítására, felemelésére szolgáló emberi tervek nem hozhatnak békét, mert nem hatolnak a szívig. Azt egyetlen erő, amely az igazi békét létrehozhatja, fenntarthatja, Krisztus kegyelme. Ha ez meggyökerezik a szívben, kiveti onnan a gonosz szenvedélyeket, amelyek egyenetlenséget, civódást okoznak. "A tövis helyén ciprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik", és az élet pusztája "örül és virul mint őszike" (Ésa 55:13; 35:1).

A sokaság álmélkodva hallgatta e tanítást, amely annyira különbözött a farizeusok előírásaitól és példájától. A nép úgy hitte, hogy a boldogság az evilági dolgok birtoklásából áll, s igen kívánatosnak tekintette a hírnevet, az emberek tiszteletét. Nagyon tetszetős dolog volt a "rabbi" megszólítás, az, ha bölcsnek, vallásosnak dicsőítették őket, ha érdemeiket említették a közvélemény előtt. Ezt tekintették a boldogság koronájának. Ám a hatalmas tömeg színe előtt Jézus kijelentette, hogy az ilyen emberek összes jutalma a földi nyereség és tisztelet. Bizonyossággal beszélt, meggyőző erő áradt szavaiból. A nép elcsendesedett, félelemérzés söpört végig rajtuk. Kétkedve néztek egymásra. Kicsoda menekülhet meg, ha ez az Ember igazat szól? Ám sokan meggyőződtek arról, hogy ezt a figyelemre méltó Tanítót Isten Lelke indítja, véleménye isteni ihletésű.

Miután elmagyarázta, miből áll az igazi boldogság, és hogyan szerezhető meg, Jézus még határozottabban rámutatott tanítványai kötelességeire, mint akiket Isten választott ki arra, hogy másokat az igazság és az örök élet útjára vezessenek. Tudta, hogy gyakran fognak csalódni, elcsüggedni, kemény ellenállásba ütköznek, bántják őket, tanúságtételüket elutasítják. Jól tudta, hogy küldetésük végrehajtásakor azok az emberek, akik most oly figyelmesen hallgatják szavait, gyalázatot, kínzást, börtönt és halált szenvednek majd, és így folytatta:

"Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa. Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek énérettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak" (Mt 5:10-12).
A világ szereti a bűnt, és gyűlöli az igazságot, ezért ellenségeskedett Jézussal. Mindenki, aki visszautasítja a végtelen szeretetet, a kereszténységet zavaró dolognak találja. Krisztus világossága elűzi a bűnöket takargató sötétséget, és a megújulás szükségessége nyilvánvalóvá válik. Akik alávetik magukat a Szentlélek befolyásának, azok saját magukkal kezdenek harcolni, míg akik a bűnhöz ragaszkodnak, azok az igazság és képviselői ellen háborúznak.

Így jön létre a viszály, és a nép megzavarásával vádolták Krisztus követőit. Valójában Istennel való közösségük miatt vonják magukra a világ gyűlölködését; Krisztus gyalázatát hordozzák. Azon az ősvényen haladnak, amelyen a világ legnemesebbjei jártak, nem szomorúan, hanem örvendezve, még ha üldözték is őket. Minden tüzes próba Isten eszköze megtisztításukra, amely egyre alkalmasabbá teszi őket a Vele történő együttmunkálkodásra. Minden ütközet az igazságért vívott nagy küzdelem részét képezi, és mindegyik nagyobbá teszi a végső győzelem örömét. Ezt szem előtt tartva hitük és türelmük próbáját inkább derűsen, mint rettegéssel fogadják, nem akarják elkerülni. Isten szolgái az Ő jóváhagyására sóvárognak, teljesíteni akarják a világ iránti kötelezettségüket, minden feladatukat, függetlenül az emberek félelmétől vagy kegyétől.

"Ti vagytok a földnek savai" (Mt 5 :13) mondotta Jézus. Ne vonuljatok vissza a világtól, hogy elkerüljétek az üldöztetést. Az emberek között lakozzatok, hogy az isteni szeretet íze sóként őrizze meg a világot a romlástól.

Mai Bibliai szakasz: Az apostolok cselekedetei 21

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Pál átváltozása vallási fanatikus zsidóból – aki halálra üldözte és kínozta a keresztényeket (ApCsel 22:4-5) – szeretett apostollá, egyszerűen lenyűgöző. Nézzünk csak a sokaságra, akikre Pál szolgálata hatást gyakorolt. Amikor Pál és társai megérkeztek Tíruszba, a helyiek meghívták, hogy maradjon velük egy hétig. Amikor eljött a távozás ideje, „mindannyian elkísérték” őket „feleségükkel és gyermekeikkel” együtt a partra, ahol térdre estek és együtt imádkoztak (4-5. vers). Majd Pál és kísérői továbbindultak, és megérkeztek Cézáreába, ahol Agabus megjövendölte, hogy Pált Jeruzsálemben le fogják tartóztatni. Ezt hallva, mind a helyiek, mind társai megpróbálták Pált meggyőzni, hogy ne menjen oda (8-13. vers).

Talán a Szentlélek egyszerre bátorította Pált, hogy menjen Jeruzsálembe, miközben megpróbálta vissza is tartani ettől? A szövegek figyelmes olvasása során azt láthatjuk, hogy a Szentlélek figyelmeztette Pált a rá váró bilincsekre és megpróbáltatásokra, de nem irányította őt szükségszerűen Jeruzsálembe. Pál saját óhaja volt a pünkösdi ünnep idejére Jeruzsálembe érni (ApCsel 20:16). Nagyon szerette volna átadni a pogány törzsek gyülekezetei által gyűjtött felajánlásokat a szükséget szenvedő júdeai gyülekezetek javára.

Amikor Pál megérkezett Jeruzsálembe, mennyire más fogadtatás várta, mint azt a missziós területeken megszokhatta! Találkozott Jakabbal, aki ma a Generál Konferencia elnökének felelne meg, és a vénekkel (18. vers). Bár dicsőséget adtak Istennek a munkáért, amit Pál az elmúlt öt évben végzett a pogány törzsek között, sokak számára ezen vezetők közül „ismeretlenek voltak a változó körülmények és a különleges szükségletek, amivel a távoli vidékek munkásai néztek szembe.” Úgy érezték, hogy hatalmukban áll „irányítani ezeken a területeken élő testvéreiket” (Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó. 263. oldal), még a messzi pogányok nagylelkű felajánlásának átvétele után is. A jeruzsálemi vezetők szerint Pál arra tanította a pogányok között élő zsidókat, hogy hagyják el Mózest, és forduljanak Krisztushoz (21. v.). Így felajánlották Pálnak, hogy vegyen részt zsidó tisztulási rítusban a Templomban, hogy az emberek számára is nyilvánvaló legyen: Pál nem fordult el a júdai hagyományoktól.

Pál beleegyezett, de micsoda hibának bizonyult ez! Az ünnep utolsó napján néhány Ázsiából való zsidó, régi ellenségei, meglátták őt, és nagy lármát csaptak. Kivonszolták Pált a templomból, és meg akarták ölni (30-31. v.). Pált letartóztatták, és kísérlete, hogy megbékítse a zsidókat „csak súlyosbította a válságot, fokozta megjövendölt szenvedéseit, megingatva az egyház egyik legerősebb tartóoszlopát, és szomorúságot hozva sok keresztény szívbe mindenfelé.” (Az apostolok története. 405-406. o.). Isten nagy emberei is elkövetnek hibákat. De, ha szívüket folyamatosan Isten felé fordítják, Ő ezeket a hibákat felhasználja az Ő jó munkája javára. Pál végül is Rómába kerül majd.
Ron E. M. Clouzet

145. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  31. fejezeteihez (május 13–19.).

Képzeletemben egy napsütéses napot látok Kapernaum poros városában. Miközben Jézus és a tanítványai lassan haladnak az utcákon, körbeveszi őket a helyiek tömege, akik azért jöttek elő házaikból, hogy üdvözöljék őt, és kérésekkel forduljanak hozzá. Hamarosan azonban vallási vezetők érkeznek a városból csoszogva és idegesen Jézushoz. Zavartan árulják el, hogy a helyi százados küldte őket, hogy Jézustól azt kérjék, járjon el a százados beteg szolgája ügyében. Ezt a zavart próbálják levetkőzni magukról, amikor elmagyarázzák Jézusnak, hogy bár római küldte őket, de ez a százados méltó rá. „Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nékünk.” (Lukács 7:5)

Jézus azonban felfedi számunkra, hogy a vallási vezetők tévedtek az indoklásukkal, hogy miért érdemelte ki ez a pogány ember a segítséget. Megérdemelte a kegyelmet, mert volt hite abban, hogy meg fogja kapni. Ennyi volt az egész. Nem azért, mert jótékonyságból zsinagógát építtetett, vagy azért, mert csodálta a zsidó kultúrát és vallást, hanem azért, mert hitte, hogy Jézus biztosítani fogja számára a legerőteljesebb vágyát és szükségletét.

Erre a részre kitérve Ellen White azt írja: „…Isten kegyelmére az egyetlen jogalapunk az, hogy mennyire szükségünk van rá.” Nem a származás, a gyülekezeti pozíció, a jótékonykodó tettek, az önfeláldozó böjtölések vagy a fennkölt imák azok, amik elérhetővé teszik számunkra, hogy Krisztus kegyelméből részesülhessünk. Hasonlóképpen, nem zár ki bennünket abból, hogy Krisztus tiszta jelleméből részesüljünk sem a szégyenteljes múlt, sem felmenőink vétkei, sem számkivetettségünk, sem pedig az, ha szemernyi bibliai tudással sem rendelkezünk. Éreznünk kell szükségletünket, és hinnünk kell, hogy Krisztus örömmel betölti ezt a szükségletet.

Harley Southwell
Avondale főiskolai hallgató, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: