Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 34. fejezet 1051. nap
Az önszeretet hoz békétlenséget. Ha odafentről születünk,
ugyanaz a gondolkodás hat át bennünket is, ami Jézust, - ez késztette, hogy
megalázza Magát és megmentsen minket. Ekkor nem keressük a legmagasabb polcot.
Arra vágyunk, hogy Jézus lábainál ülhessünk, Tőle tanulhassunk. Megértjük:
munkánk értékét nem az szabja meg, hogy mekkora port verünk fel, mekkora zajt
csapunk a világban, vagy milyen aktívak, buzgók vagyunk a magunk erejéből.
Munkánk értéke azzal arányos, amilyen mértékben a Szentlélekből részesülünk. Az
Istenben való bizodalom szentebb magasságokba emeli az elmét, úgyhogy
nyugalomban őrizhetjük meg lelkünket.
Az igát azért helyezik a baromra, hogy segítsen a súlyt
húzni, könnyítse a terhet. Így van ez Krisztus igájával is. Ha akaratunk
beleolvad Isten akaratába, ajándékait mások áldására használjuk, meglátjuk,
hogy az élet terhe könnyű. Aki Isten parancsolatainak útján jár, az Krisztussal
jár, s az Ő szeretetében megnyugszik a szív. Amikor Mózes így imádkozott:
"Mutasd meg nékem a te utadat, hogy ismerjelek meg téged ", az Úr
felelt neki: "Az én orcám menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak?"
(2Móz 33:13-14) A próféták által adatott az üzenet: "Így szólt az Úr: Álljatok
az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik
a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek!"
(Jer 6 :16) Így szól az Úr: " Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra!
olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger
habjai" (Ésa 48:18).
Akik Krisztus szavát megfogadják, lelküket vele őriztetik,
életüket parancsainak alávetik, azok békességet, nyugalmat lelnek. A világon
semmi sem képes elszomorítani őket, ha Jézus boldogít jelenlétével. A tökéletes
belenyugvásban tökéletes a béke. Az Úr ezt mondja: "Kinek szíve reád
támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Tebenned bízik" (Ésa
26:3). Életünk összekuszálódhat, de ha alávetjük magunkat a bölcs
Mesterművesnek, Ő olyan mintázatú életet és jellemet alakíthat ki, amely az Ő
dicsőségére szolgál. Az olyan jellemet, amely Krisztus dicsőségét - jellemét -
fejezi ki, befogadják Isten Paradicsomába. Megújult nemzetség fog Vele járni
fehérben, mert méltó lesz rá.
Mivel Jézus által elnyerjük a nyugalmat, a menny már itt
elkezdődik. Engedünk hívásának - "jöjjetek, tanuljatok tőlem" -,
megyünk, s ezzel elkezdődik számunkra az örök élet. A menny: szüntelen
közeledés Istenhez Krisztus által. Amennyivel többet időzünk a menny
fényességében, annyival nagyobb és nagyobb dicsőség tárul fel előttünk, s minél
többet tudunk Istenről, annál inkább növekszik boldogságunk. Mivel már ebben az
életben Jézussal járunk, eltölthet szeretete, kielégíthet jelenléte. Amit csak
befogadhat az emberi természet, azt itt megkaphatjuk. De mi ez ahhoz képest,
ami ezután következik? Ezek "vannak az Isten királyiszéke előtt; és
szolgálnak néki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül,
kiterjeszti sátorát felettük. Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé;
sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség: mert a Bárány, aki a királyiszéknek
közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és
eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet" (Jel 7:15-17).
Mai Bibliai szakasz: Róma
7
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Ez a fejezet folytatja
Pál előző gondolatmenetét, ahol leszögezi, hogy vagy a bűn, vagy az
igazság szolgái vagyunk. Szándékait gyakran félreértik és helytelenül
alkalmazzák, miközben Pál ebben a fejezetben azt írja le, hogy milyen a bűn
rabszolgájának lenni.
Pál a házasság törvényén keresztül magyarázza a lelki egységünket Krisztussal. Krisztus nélkül a bűn óemberéhez, a rabszolgatartónkhoz vagyunk kötve. Azért, hogy egységben legyünk Krisztussal, a bűn óemberének meg kell feszíttetnie (1-4. vers). Krisztus nem fog lelki házasságtörést elkövetni. Rengeteg keresztény képtelen igazi egységben lenni Krisztussal, mert a bűn óembere még részben életben van, de ők mégis úgy gondolják, hogy egységben vannak az Úrral. Isten nem fogja ránk erőltetni magát. Ellenben, ha teljesen átadjuk magunkat Neki, életünket átformáló lelki egységbe fog kerülni velünk.
A kulcs, hogy
megérthessük ezt a fejezetet a 14. versben található. Pál ezt mondja: „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én
testi vagyok, a bűn alá rekesztve.” A Római levél 7. fejezetének
hátralevő része leírja, hogy milyen a bűn rabszolgájának lenni a törvény
ítélete alatt. Pál élete illusztrálja ezt: „Mert
amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, amit akarok, hanem amit
gyűlölök, azt cselekeszem” (15. vers). Pál bűnös természete még mindig
házasságban van a bűnnel, ő szeretné tökéletesen megtartani a törvényt, de a
bűnös természete visszatartja, ezért tesz néha olyan dolgokat, melyeket nem
szeretne, és nem teszi meg az összes (helyes) dolgot, amit viszont szeretne. Amikor
azt mondja: „Most azért már nem én
cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn” (17. vers), akkor úgy érti, hogy
a bűn óembere még mindig részese az életének, még akkor is, ha Pál nem
szeretné.
A következő versekben
leírja harcát azzal, hogy tudja mi a helyes, de részben még mindig a bűn foglya
(19-23. vers). Ezek után Pál kétségbeesetten kiált fel: „Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak
testéből?” (24. vers). A nyomorult szó görögül talaiporos, és az
Újtestamentumban csak egyetlen egy másik helyen, Jelenések könyvének 3:17-ben található
a laodiceabeli gyülekezethez címzett üzenetben. Mi vagyunk a laodiceabeli
gyülekezet, és bár közülünk sokan a vakság állapotában vannak, mégis – hitük
szerint – egyenlővé teszik ezt az állapotot az igazsággal. Krisztus meg
szeretne váltani minket ebből a fogságból, és később látni fogjuk, hogyan teszi
ezt Pállal a következő fejezetben. Igazán hálásak lehetünk Istennek, ahogy Pál
a 25. versben írja, azért, ami velünk történhet Jézus Krisztus, a mi Urunkon által.
Norman McNulty, M.D.
147. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
34-35. fejezeteihez
(május 27 – Június 2.).
„Jöjjetek énhozzám” - mondja Jézus -, „és én megnyugvást adok
nektek.” Vigasztalannak és megterhelt szívűnek érzed magadat? Keresed-e, hogy a
szíved vágyódása elcsendesedjen? Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy megnyugvást
találjunk benne.
Ez a fejezet arra
emlékeztet engem, hogy semmit nem kell egyedül elhordoznunk. Jézus esedezve kér
bennünket, hogy kérjük tőle, hogy vegye át a terhet megfáradt vállainkról, hogy
bízzuk valamennyi gondunkat Őrá. Amikor az Úr elé járulunk, BÍZNUNK kell benne,
hogy Ő megnyugvást fog adni. Fáj a szíved a terhek súlya alatt? Ő azt mondja:
„Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Mennyei Atyánknak ezer meg
ezer útja van, hogy gondoskodjon rólunk, és mi ezekről semmit sem tudunk.
Amikor ezeket a
fejezeteket olvastam, arra jöttem rá, hogy nagyon gyakran a tanítványok
tapasztalata az enyém is volt! Amikor a kísértés viharfelhői gyülekeznek, és
heves villámok villámlanak, és a hullámok körülöttünk sepernek, gyakran egyedül
akarjuk megküzdeni a vihart, elfelejtve, hogy van Valaki, aki segíthet. Ha a
Megváltó ott van a szívünkben, nincs mitől félnünk. Emlékeznünk kell Jézusra,
és Őt hívnunk: „Uram, ments meg minket; mert elveszünk.” Kiáltásunk nem lesz
hiábavaló.
Ha pedig szaván fogjuk
Krisztust, és az Ő gondviselésére bízzuk a szívünket, mi magunk is békét
találunk és lelki nyugalmat. Semmi sem szomoríthat el minket, ha Jézus tesz
minket boldoggá.
Kellie Nixon
Önkéntes, „Tedd és
merd!” Biblia-tábor
Victoria, Ausztrália
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés