Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – Jézus élete 66. fejezet 1161. nap
66.
Küzdelem
A papok és vezetők némán hallgatták Krisztus nyomatékos
feddéseit. Nem tudták megcáfolni vádjait. Még inkább eltökélték, hogy csapdába
ejtik, ezért kémeket küldtek a nyomába, "akik igazaknak tetteték magukat,
hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó
hatalmának" (Lk 20:20). Nem az idős farizeusokat küldték, akikkel Jézus
gyakran találkozott, hanem fiatalokat, lelkeseket, buzgókat, akiket
elgondolásuk szerint Krisztus nem ismert. Őket Heródes-pártiak kísérték, hogy
hallják Krisztus szavait, és tanúskodhassanak ellene a tárgyaláson. A
farizeusok és heródiánusok esküdt ellenségek voltak, most azonban egyesültek
Krisztus ellen.
A farizeusokat mindig bosszantotta a rómaiak adószedése. Az
adófizetést Isten törvényével ellentétesnek tartották. Itt volt a lehetőség,
hogy tőrbe ejtsék Jézust. A kémek hozzá jöttek, s látszólagos őszinteséggel,
mintha csak meg akarnák tudni kötelességüket, így szóltak: "Mester,
tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem
az Istennek útát igazán tanítod: szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak,
vagy nem?" (Lk 20:21 22).
Ha őszinték lettek volna e szavak: "tudjuk, hogy te
helyesen beszélsz és tanítasz" (Lk 20:21), felértek volna egy csodálatos
vallomással. Megtévesztő szándékkal ejtették ki őket, a bizonyságtétel mégis
igaz volt. A farizeusok tudták, hogy Krisztus helyesen beszél és tanít, és
saját bizonyságtételük ítéli el őket.
A kérdezők azt hitték, megfelelően palástolják szándékukat,
Jézus azonban nyitott könyvként olvasott szívükben, és leleplezte
képmutatásukat. "Mit kísértetek engem?" (Lk 20: 23) - kérdezte, és
ezzel - bár nem kérték - jelt adott nékik: megmutatta, hogy ismeri titkos
szándékukat. Még inkább összezavarodtak, amikor hozzátette: "Mutassatok
nékem egy pénzt" (Lk 20:24). Odahoztak egyet, s Ő megkérdezte: "Kinek
a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré. " Jézus a
pénzen levő feliratra mutatott, és így szólt: "Adjátok meg azért ami a
császáré, a császárnak, és ami az Istené, az Istennek" (Lk 20:24-25).
A kémek azt várták, hogy Jézus közvetlenül - vagy így, vagy
úgy - válaszol kérdésükre. Ha azt mondja: törvénytelen dolog adót fizetni a
császárnak, feljelentették volna a római hatóságoknál, és letartóztatják
lázadás szításáért. Ha kijelenti, hogy az adófizetés törvényes, elhatározták,
hogy bevádolják a népnél, mert ellentmond Isten törvényének. Most zavarba
jöttek, legyőzöttnek érezték magukat. Tervük szétzilálódott. Olyan sommás
választ kaptak kérdésükre, amire nem volt mit mondaniuk.
Krisztus felelete nem kibúvó volt, hanem a kérdés
elfogulatlan megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár
nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hatalom védelme
alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen
addig, amíg az nem ütközik magasabb kötelezettségükkel. Az ország törvényeinek
békeszeretően alá kell vetniük magukat, de elsődlegesen mindenkor Istenhez kell
hűségesnek lenniük.
A Megváltó szavai "Adjátok meg [...] ami az Istené, az
Istennek" (Lk 20:25) - súlyos dorgálást jelentettek az ármánykodó
zsidóknak. Ha hűségesen teljesítették volna Isten iránti kötelességüket, nem
váltak volna megtört, idegen hatalomnak alávetett nemzetté. Nem lengett volna
római zászló Jeruzsálem felett, nem állt volna római őrszem kapujában, nem
uralkodott volna római helytartó falai közt. A zsidó nemzet ekkor viselte
Istentől való eltávolodásának büntetését.
Amikor a farizeusok meghallották Krisztus válaszát,
"elcsodálkozának; és otthagyván őt, elmenének" (Mt 22: 22). Jézus
megdorgálta képmutatásukat, elbizakodottságukat, de ugyanakkor egy nagy
alapelvet is felállított, mely világosan meghatározza az ember kötelességét a
polgári kormányzat, illetve Isten iránt. Sokak lelkében elcsitult egy
nyugtalanító kérdés. 'Attól fogva a helyes elvhez tartották magukat. Bár sokan
elégedetlenül távoztak, de látták, hogy a kérdés alapját képező elvet Krisztus
világosan kifejtette. Csodálták éleslátását.
Alighogy elhallgattak a farizeusok, amikor a szadduceusok
jöttek elő körmönfont kérdéseikkel. A két párt között kibékíthetetlen ellentét
feszült. A farizeusok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz. Pontosan
végrehajtották a külső ceremóniákat, szorgalmasan tisztálkodtak, böjtöltek,
hosszan imádkoztak, hivalkodva alamizsnát osztogattak. Krisztus azonban
kijelentette, hogy hiábavalóvá tették Isten törvényét, mivel emberek
parancsolatait és tantételeit oktatták. Mint osztály, vakhitűek és képmutatóak
voltak, de akadtak köztük őszintén kegyesek is, akik elfogadták Krisztus
tanításait és tanítványaivá lettek. A szadduceusok elvetették a farizeusok
hagyományait. Azt állították, hogy a Szentírás nagyobb részében hisznek, és
életelvnek tekintik azt, de valójában szkeptikusok és materialisták voltak.
A szadduceusok tagadták az angyalok létezését, a halottak
feltámadását, a jövendő élet tanítását a jutalmakkal és büntetésekkel együtt.
Mindezekben a kérdésekben különböztek a farizeusoktól. A két párt közötti vita
a feltámadás tárgyában csúcsosodott ki. A farizeusok szilárdan hittek a
feltámadásban, de ezekben a jövendő állapotot illető vitákban
elbizonytalanodtak. A halál számukra megmagyarázhatatlan rejtélynek számított.
Képtelenek voltak megfelelni a szadduceusok érveire, s ez folytonos
ingerültségre adott okot. A két párt közötti megbeszélések rendszerint mérges
vitákba torkollottak, melyek nyomán messzebb kerültek egymástól, mint azelőtt.
Mai Bibliai szakasz: 1 János
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
János első levele 4.
fejezet visszatér a „bűntelen” hazugokhoz, akik gyűlölettel és megvetéssel
viszonyulnak gyülekezeti testvéreikhez, miközben azt állítják, hogy szeretik
Istent. János nem kertel. Azt mondja, hogy „Ha
valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug...
azt a parancsolatot is kaptuk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a
testvérét is” (4:20-21). Így vannak azok is, akik azt gondolják, hogy
szétválaszthatják Máté 22:36-40 két parancsolatát.
Miután elolvastuk János
első levelét (és az evangéliumát), nem lesz kétségünk a probléma gyökerével, a
hazug „bűntelenekkel” kapcsolatban. Ők nincsenek közösségben hittestvéreikkel
(1:9) és gyűlölködő a magatartásuk és a tetteik (2:9). És ennek
eredményeképpen, a „bűntelen”
állapotuk ellenére „nincs örök életük”
(3:15) és Krisztus sem az övék (3:14).
Ők János gyülekezetének
a tagjai lehettek, de lekésték a vonatot, abban az értelemben, hogy mit jelent
megmentve és kereszténynek lenni. Mivel nem jöttek rá arra, hogy „Isten a
szeretet” (4:8), istent alkottak maguknak a saját képükre.
János pásztori lelke
vérzik, ahogy könyörög nekik, hogy változzanak meg. „ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett
teljessé bennünk” (4:12). Az apostol nem is fogalmazhatott ennél
világosabban.
Ellen White így ragadta
meg ezt az üzenetet: „Krisztus sóvárogva várja, hogy képmása megmutatkozzék
egyházában. Krisztus akkor jön el népéért, ha majd az Ő jellemét tökéletesen
tükrözni fogja” (Krisztus példázatai 69. oldal az angolban). Olvasók furcsa
dolgot tettek ezzel a szakasszal, amikor félreértették az író szándékát. Az
összefüggés tisztázza a kérdést. A 67. és 69.oldalon nyilvánvaló, hogy
összhangban van Jánossal, amikor megjegyzi, hogy a mi „szeretetünk” lesz
tökéletes, ahogy egyre inkább tükrözzük Krisztus hasonlatosságát és részesülünk
az Ő Lelkében. Ez érthető. Végül is Isten jellemének a magva a szeretet (4:8).
És Isten azt szeretné, ha olyanok lennénk, mint Ő, amikor Jézus visszajön. Így
az utolsó nemzedék bizonyságtétele, akik Jézus eljövetelekor a földön élnek, az
Ő jellemének, a szeretetnek megláttatása (Krisztus példázatai 415. oldal az
angolban).
George R. Knight
163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE
66-67. fejezeteihez
(szeptember 16-22.).
„Jézus a nép lelkére
kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy
az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”
A gyülekezetünk vitái
és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz,
súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek
Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is
így tett.
Az emberek rabok
lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak.
Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük
adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával.
Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba
emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett.
Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok
senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a
Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.
Jézus gyűlölte a bűnt,
de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a
konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell
értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat,
akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja,
megmutatta nekünk, hogyan tegyük.
Jennifer Howland
zenei koordinátor és
diakónus
North Anderson
Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlés