2018. szeptember 23., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 23 - VASÁRNAP - Jelenések 3

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 68. fejezet 1168. nap

68. A külső udvarban

"Néhány görög is vala azok között, akik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen; ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk Jézust. Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak" (Jn 12:20-22).

Ebben az időben úgy tűnt, hogy Krisztus munkáját keserves kudarc kíséri. Győzött a papokkal és farizeusokkal vívott küzdelemben, de nyilvánvaló volt, hogy sohasem fogják Messiásnak elfogadni. Megtörtént a végső szétválás. Tanítványai számára az ügy reménytelennek tűnt. Krisztus azonban közeledett munkája bevégzéséhez. A nagy esemény, mely nemcsak a zsidó nemzetet, hanem az egész világot is érinti, hamarosan bekövetkezik. Amikor Krisztus hallotta a sóvárgó kérést: "Látni akarjuk a Jézust" (Jn 12:21), melyet visszhangzott az egész éhező világ kiáltása, ábrázata felderült és így szólt: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek fia" (Jn 12:23). A görögök kérésében meglátta nagy áldozata eredményét, aratását. Amikor egykor a napkeleti bölcsek eljöttek, hogy megtalálják Krisztust, földi élete kezdetén, úgy jöttek most élete végén ezek az emberek Nyugatról. Krisztus születésekor a zsidók olyannyira elfoglaltak voltak saját nagyravágyó terveikkel, hogy nem vettek tudomást jöveteléről. A mágusok pogány földről jöttek a bölcsőhöz ajándékaikkal, hogy imádják a Megváltót. Ugyanígy ezek a görögök a nemzeteket, törzseket, a világ népeit képviselték, mikor eljöttek, hogy lássák Jézust. Ugyanígy minden kor és minden föld népeit vonzani fogja a Megváltó keresztje. Így "sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában" (Mt 8:11).

A görögök hallottak Krisztus győzedelmes jeruzsálemi bevonulásáról. Egyesek feltételezték - elterjedt a hír -, hogy miután kiűzte a papokat és vezetőket a templomból, Dávid trónjára lép, és uralkodik, mint Izrael királya. A görögök szerették volna tudni az igazat küldetését illetően. "Látni akarjuk a Jézust" - mondták. Vágyuk teljesült. Ő a templomnak abban a részében volt, ahová csak zsidók léphettek be, de kiment a görögökhöz a külső udvarba, és személyes beszélgetést folytatott velük.

Eljött Krisztus megdicsőülésének órája. Ott állt a kereszt árnyékában, és a görögök érdeklődése megmutatta Neki, hogy az áldozat, melyet hozni készül, sok férfit és nőt vonz majd Istenhez. Tudta, hogy a görögök hamarosan olyan helyzetben látják majd Őt, amilyenről nem is álmodtak. Látják, amint Barabbás, a rabló és gyilkos mellé állítják, akit a választás alapján szabadon engednek Isten Fia helyett. Hallják, amint a papoktól és főemberektől befolyásolt nép dönt. S a kérdésre: "Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?" - ezt a választ adják: - "Feszíttessék meg!" (Mt 27:22). Az emberek bűneiért így szerzett engesztelés révén - Krisztus tudta - országa létrejön, s kiterjed az egész világra. Helyreállítóként fog munkálkodni, s Lelke győzedelmeskedik. Egy pillanatra a jövőbe tekintett, s hallotta a hangokat, melyek a föld minden részén hirdetik: "Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29). Ezekben az idegenekben a nagy aratás zsengéjét látta, amikor leomlanak a zsidók és pogányok közti válaszfalak, s minden nemzet, nyelv és nép meghallja az üdvösség üzenetét. Ennek az előrevetítése, a reménység beteljesedése fejeződik ki a szavakban: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia" (Jn 12:23). Azonban magát az utat, melyen ennek a megdicsőítésnek végbe kell mennie, Krisztus sohasem tévesztette szem elől. A pogányok begyűjtésének az Ő közelgő halála után kellett bekövetkeznie. A világ csakis halála által menekülhet meg. Mint a gabonamagnak, az ember Fiának is úgy kellett a földbe vettetnie és meghalnia, eltemettetnie szem elől, azonban újra élni fog.

Krisztus a természet dolgainak képével ismertette a jövőjét, hogy a tanítványok megértsék. Küldetésének igazi célját halálával éri el. "Bizony, bizony mondom néktek: - így szólt - Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24). Ha a gabonamag a földbe hull és elhal, kikel és gyümölcsöt terem. Így Krisztus halála is gyümölcsöt fog hozni Isten országa számára. A növényvilág törvényével összhangban halálának eredménye lehetett az élet.
A föld művelői mindig szemtanúi ennek a példázatnak. Az ember évről évre úgy biztosítja gabonaszükségletét, hogy látszólag elszórja a legjobb részét. Egy időre a barázda alá kell rejteni, hogy az Úr felügyelje. Azután megjelenik a levél, majd a kalász és végül a mag a kalászban. Ez a fejlődés azonban nem mehet végbe, ha a magot nem takarják el szem elől, nem rejtik el, és látszatra el nem veszítik.

A földbe temetett mag gyümölcsöt terem, s azt azután ismét elvetik. Így sokszorozódik meg a termés. Hasonlóképpen Krisztus halála a Kálvária keresztjén gyümölcsöt fog hozni az örök életre. Az ezen az áldozaton való elmélkedés lesz a dicsősége azoknak, akik annak gyümölcseként örökké élni fognak.

A saját életét megtartó gabonamag nem teremhet gyümölcsöt. Maga marad. Krisztus, ha úgy dönt, megmenthette volna magát a haláltól. Ha azonban ezt teszi, egyedül maradt volna. Egyetlen gyermeket sem vihetett volna Istenhez. Csak életének letevésével adhatott életet az emberiségnek. Csak azzal, hogy a földbe hullott és meghalt, válhatott a magjává annak a roppant aratásnak - a nagy sokaságnak -, mely minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és népből Isten üdvözültjeit alkotja.

Krisztus ezzel az igazsággal köti össze az önfeláldozás leckéjét, melyet mindenkinek meg kell tanulnia. "Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt" (Jn 12:25). Mindenkinek, aki munkásként Krisztussal együtt akar gyümölcsöt teremni, először a földbe kell hullnia és meghalnia. Az életet a világ szükségleteinek barázdájába kell vetni. Az önszeretetnek, önérdeknek el kell vesznie. Az önfeláldozás törvénye saját megtartásunk törvénye is. A gazda úgy őrzi meg gabonáját, hogy elveti. Így van ez az emberi életben is. Adni ugyanaz, mint élni. A megőrzött élet az, amit önként adunk Isten és az emberek szolgálatára. Akik Krisztus kedvéért feláldozzák életüket e világban, az örök életre tartják meg azt.

A magunkért eltöltött élet olyan, mint a megevett gabona. Eltűnik anélkül, hogy megsokszorozódna. Az ember összegyűjthet magának mindent, amit csak tud, élhet, gondolkodhat, tervezhet magának, de élete elmúlik és semmije sem marad. Az én szolgálatának törvénye az önpusztítás törvénye.

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 3

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A hét gyülekezethez intézett levelekben Jézus felvázolja a keresztény történelmet és a mi történetünket. Mindegyik levélben egy kicsit mélyebbre ás, és segít világosabban megláttatni velünk – önmagunkat. Az efézusi hamis apostoloktól kezdve a sátán zsinagógájáig Szmirnában, majd a pergámumi nikolaitákon át magáig Jézabelig Thiatirában (Jel 2:2, 9, 15, 20) a problémák egyre súlyosabbak voltak. A hanyatlás képe ez, ami a hét levél közül az utolsóban, a leghosszabb üzenetben éri el tetőpontját, ami egy csábító asszony hatalma alatt ábrázolja az egyházat, aki bálványimádásba és lelki paráznaságba vezeti az egyházat. Az asszony később később úgy jelenik meg a könyvben, mint „a nagy Babilon, a paráznáknak… anyja” (Jel 17:5). 

Szerencsére, mire a 3. fejezethez érünk, a kép némileg felderül. Jézus jelzi, hogy Sárdisban vannak néhányan, „akik nem fertőztették meg a ruháikat” (4. vers). A filadelfiai gyülekezetről azt mondja: „megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet”, „megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet” (8, 10. vers). Ezért olyan sokkoló az a tény, hogy a hetedik és egyben utolsó gyülekezet, a laodiceai gyülekezet nem rendelkezik semmilyen elismerésre méltó tulajdonsággal. Ez az egyetlen gyülekezet, amiben Jézus nem talál semmilyen dicséretre méltót.

Ám Laodiceát sem hagyja remény nélkül. Jézus nem adja fel, mert szereti egyházát. Különleges figyelmének tárgya vagyunk. Meghalt értünk és értünk él. Eljön újra, hogy elvigyen arra a helyre, amit készített nekünk. „Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg” (19. vers). Nem térhetünk meg mások helyett. ez egyénre szabott üzenet. Jézus megáll az ajtó előtt és kopogtat. Várakozik. Vágyik arra, hogy együtt lehessen velünk, és együtt fogyasszuk el a Bárány menyegzőjének vacsoráját (Jel 3:20; 19:7-8). Mennyire vagyunk készen arra, hogy most időt töltsünk Jézussal? Mennyire vagyunk készen arra, hogy megtérjünk ridegségünkből, mezítelenségünkből és feöltözzünk az Ő igazságának és szeretetének ruhájába? A világ, akár tudja akár nem, arra vár, hogy hallja, miként válaszolunk erre a kérdésre. 


Dr. Clinton Wahlen

164. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  68-69. fejezeteihez (szeptember 23-29.).

A vég felé közeledünk. A Jézus által említett jelek itt vannak körülöttünk. Látjuk a természeti katasztrófákat: tüzek, földrengések, betegségek, vulkánkitörések, szökőárak, hurrikánok, tornádók. Látjuk az ember által okozott katasztrófákat: olajkitörések és sugárzási katasztrófák. Látjuk, hogyan lökdösődnek és könyökölnek az emberek az előléptetésért és a jutalmakért. Látjuk azok gonoszságát, akik azt választják, hogy a saját fejük után mennek. Látjuk azokat a jeleket, amelyekről Jézus beszélt, hogy a második eljövetelének jelei lesznek, mégis néha úgy viselkedünk, mintha Ő soha sem jönne el.

Azonban Ő jön hamarosan! Olyanoknak kell lennünk, mint Noé, aki figyelmeztette az embereket a próbaidő közeli lejártára. El kell mondanunk a többieknek, hogy Jézus szereti őket, értük halt meg, és most is készíti mennyei otthonunkat. Meg fog változtatni minket, hogy megállhassunk majd az Atya előtt.

Az élet nehéz. Sok a kihívás, és tudjuk, hogy a küzdelem csak egyre erőteljesebb lesz, ahogy az Úr napja közeleg. Jézus történetébe fogok kapaszkodni, mégpedig abba az epizódba, amikor azzal a döntésével küzdött, hogy elfogadja az emberek megvetését, és az Atya Istentől való elválasztását. Látom, amint feladta saját akaratát, és hallom az Atya Isten hangját mennydörögni: „Meg is dicsőítettem (Jézus életét), és újra megdicsőítem.”

Lelki szemeimmel látom, hogy az Atya egy tűzfelhőben jön, és körülöleli Jézust. Bizonyos vagyok felőle, hogy az élet legnehezebb pillanataiban Isten körülvesz végtelen hatalmával és szerető karjaival. Végig kísér minket.

Jennifer Howland
zenei koordinátor és diakónus
North Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése