2018. szeptember 21., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 21 - PÉNTEK - Jelenések 1


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – Jézus élete 67. fejezet 1166. nap

A Megváltó folytatta az írástudók és farizeusok feddését: "Jaj néktek, vak vezérek, akik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, amely szentté teszi az aranyat? És ha valaki az oltárra esküszik, tartozik az. Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, amely szentté teszi az ajándékot?" (Mt 23:16-19). A papok Isten követelményeit saját hamis és szűk mértékük alapján magyarázták. Aprólékosan különbséget merészeltek tenni különféle bűnök viszonylagos súlya között, egyeseket könnyedén elnéztek, másokat - talán csekélyebb kihatásúakat - megbocsáthatatlanoknak ítéltek meg. Anyagi megfontolásból egyeseket feloldoztak esküjük alól. Nagy összegekért néha súlyos bűnöket néztek el. Ugyanakkor ezek a papok és vezetők más esetekben súlyos ítéleteket mondtak ki, jelentéktelen áthágásokért.

"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok amik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni" (Mt 23:23). Ezekkel a szavakkal Krisztus ismét elítéli a visszaélést a szent kötelességekkel. Magát a kötelességet nem oldja fel. A tizedrendszert Isten rendelte, és a legrégibb idők óta megtartották. Ábrahám, a hívők atyja tizedet fizetett mindenből, amije volt. A zsidó vezetők elismerték a tizedfizetés jelentőségét, és ez helyes volt, ám nem hagyták a népet, hogy saját meggyőződésük szerint járjanak el e kötelességben. Önkényes szabályokat állítottak fel. Olyan bonyolulttá váltak a követelmények, hogy lehetetlen volt teljesíteni őket. Senki sem tudta, mikor tesz eleget kötelezettségének. Ahogyan Isten adta, a törvény igaz és ésszerű volt, ezt pedig a papok és rabbik fárasztó teherré tették.

Isten minden parancsának következményei vannak. Krisztus elismerte a tizedfizetés kötelességét, de megmutatta, hogy ez nem lehet mentség más kötelességek elhanyagolására. A farizeusok nagyon pontosan fizettek tizedet a kerti füvekből, például mentából, ánizsból, köményből, ez alig került valamibe, viszont hírnevüket öregbítette pontosságuk és szentségük miatt. Ugyanakkor értelmetlen korlátozásaik elnyomták a népet, és lerombolták a tiszteletet Isten saját elrendelésű szent rendszere iránt. Az emberek gondolatait jelentéktelen különbségtételekkel kötötték le, figyelmüket elfordították az alapvető igazságoktól. A törvény nehezebb pontjait, a jogosságot, az irgalmasságot és az igazságot elhanyagolták. "Ezeket kellene cselekedni, - mondta Krisztus és amazokat sem elhagyni" (Mt 23:23).

Más törvényeket is hasonlóképpen csavartak el az írástudók. A Mózes által adott utasítások szerint tilos volt bármilyen tisztátalan dolgot megenni. Tilos volt a disznóhús és bizonyos egyéb állatok húsának fogyasztása, mint amelyek tisztátalanná teszik a vért és megrövidítik az életet. A farizeusok azonban nem hagyták annyiban ezeket a korlátozásokat, ahogyan Isten rendelte. Felhatalmazás nélkül szélsőségekbe merültek. Többek között a néptől megkövetelték az összes felhasznált víz megszűrését, nehogy a legkisebb rovar legyen benne, ami a tisztátalan állatok közé sorolható. Jézus szembeállította ezeket a jelentéktelen megkötéseket a farizeusok valóságos bűneinek nagyságával, és így szólt hozzájuk: "Vak vezérek, akik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek" (Mt 23: 24).

"Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák" (Mt 23:27). Ahogyan a fehérre meszelt és szépen díszített sír belül rothadó maradványokat tartalmaz, úgy a papok és vezetők külső szentsége is bűnt rejtegetett. Jézus folytatta: "jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert építitek a próféták sírjait és ékesítgetitek az igazak síremlékeit. És ezt mondjátok: Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében. Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, akik megölték a prófétákat" (Mt 23: 29-31). Az elhunyt próféták iránti tiszteletük kifejezéseképpen a zsidók igen buzgón díszítgették sírjaikat, de tanításaikat nem hasznosították, dorgálásaikat nem szívlelték meg.

Krisztus idejében babonás figyelmet tanúsítottak a halottak nyughelyei iránt, a díszítésre hatalmas összegeket fordítottak. Isten szemében ez bálványimádás volt. A halottak iránt tanúsított aránytalan figyelem elárulta, hogy nem szeretik Istent mindenekfelett, sem embertársaikat, mint önmagukat. Ugyanez a bálványimádás hódít tért napjainkban is. Sokan vétkesek az özvegyek és árvák, a betegek és a szegények elhanyagolásában, de ugyanakkor költséges emlékműveket építenek a halottaknak. E célra bőkezűen szentelnek időt, pénzt és munkát, miközben az élők iránti kötelesség - amit Krisztus világosan megparancsolt - elvégezetlen marad.

A farizeusok építgették a próféták sírját, ékesítgették síremléküket, és ezt mondták egymásnak: "Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében" (Mt 23:30). Ugyanakkor készek voltak Isten Fiát megölni. Szolgáljon ez tanulságul számunkra. Nyissa meg szemünket, lássuk Sátán hatalmát, miként vezeti félre az igazság fényétől elforduló elmét. Sokan haladnak a farizeusok nyomdokain. Tisztelettel övezik azokat, akik hitükért haltak meg. Csodálkoznak a zsidók vakságán, hogy elvetették Krisztust. Ha mi az Ő korában éltünk volna - jelentik ki - boldogan magunkévá tettük volna tanítását; sosem részesedtünk volna azok bűnében, akik elvetették a Megváltót. Mikor azonban az Isten iránti engedelmesség önmegtagadást és alázatot követel, ugyanezek az emberek elfojtják meggyőződésüket, és megtagadják az engedelmességet. Ezáltal ugyanazt a lelkületet nyilvánítják ki, mint a Krisztus által elítélt farizeusok.

A zsidók kevéssé érzékelték a szörnyű felelősséget, amit Krisztus elutasítása jelentett. Attól kezdve, hogy az első ártatlan vér kiontatott, amikor az igaz Ábel elesett Káin kezétől, ismétlődik ugyanaz a történet, s a bűn egyre nő. A próféták minden korban felemelték szavukat a királyok, vezetők és a nép bűnei ellen, az Isten által adott igéket szólták, s még életük kockáztatása árán is engedelmeskedtek akaratának. Nemzedékről nemzedékre szörnyű büntetés halmozódott fel a világosság és az igazság elutasítói számára. Ezt Krisztus ellenségei most a saját fejükre vonták. A papok és vezetők bűne minden megelőző generációénál nagyobb volt. A Megváltó visszautasításával minden, Ábeltől Krisztusig meggyilkolt igaz ember véréért felelőssé tették magukat. Csordultig akarták tölteni gonoszságuk poharát. Hamarosan az ő fejükre öntetik, mint visszafizető ítélet. Erre figyelmeztette őket Jézus:

"Hogy reátok szálljon minden igaz vér, amely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, akit a templom és az oltár között megöltetek. Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre" (Mt 23:35-36).

Mai Bibliai szakasz: Jelenések 1

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A Jelenések könyve – ahogy az első vers is igazolja – Krisztusról szóló kijelentés, magától Krisztustól, amit Ő az Atyától kapott (vö. Jn 8:28; 17:8). Itt, ahogy végig az egész könyvben, az Atyáról és a Szentlélekről kapunk pillanatképeket (Jel 1:4), de maga Jézus Krisztus áll a középpontban.

Mint a hű tanúbizonyság (5. vers), Jézus az élő Ige, aki pontosan nyilatkoztatja ki Isten akaratát számunkra (Jel 19:13; vö. Jn 1:1, 18). Mint az első zsenge, aki a halálból feltámadt, az Ő feltámadása teszi lehetővé azt, hogy mi is feltámadjunk az örök életre (1Kor 15:17-23). Mint a föld királyainak fejedelme vagy ura, ennek a világnak az irányítását is a kezében tartja. Ő nagyon szeret bennünket. Megmosott és megtisztított minket a kereszten kifolyt vére által. Létrehozta az Ő országát bennünk, és megbízott bennünket is azzal, hogy legyünk papok, és növeljük országát azáltal, hogy az Ő dicsőségét hirdetjük, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el bennünket (6. vers; 1Pt 2:9). Ami pedig a legfontosabb: Jézus nemsokára eljön, és „minden szem meglátja őt” (Jel 1:7). De ez még nem minden.

János látomása Krisztusról ebben a fejezetben az egyik leglenyűgözőbb leírás az egész Bibliában. Jézus főpapi öltözékben van, és hét gyertyatartó között jár – amelyek Kisázsia hét gyülekezetét jelképezik, továbbá Krisztus egész egyházát a keresztény történelem folyamán (19. vers). Az üzenet világos. Jézus nem feledkezett meg rólunk. Tenyerébe metszett bennünket (Ézs 49:16). Nem feledte egyházát sem. Vezetői – keresztény lelkészek, akikre úgy utal, mint az „angyalokra”, vagy hírnökeire, s akiket a hét csillag jelképez (Gospel Workers, 13. oldal), szintén az Ő kezében vannak. Krisztus az egyház feje. És, ahogy Jelenések könyve egészen világossá teszi, végig fog vezetni bennünket az úton. Mivel Ő győzött, kegyelme által mi is győztesek leszünk, és uralkodni fogunk Vele együtt az újjáteremtett Földön (Jel 22:5).  

Dr. Clinton Wahlen

163. heti olvasmány a JÉZUS ÉLETE  66-67. fejezeteihez (szeptember 16-22.).

„Jézus a nép lelkére kötötte: ne adjanak embernek olyan megtisztelő címet, mely arra mutatna, hogy az illető uralkodhat lelkiismeretük vagy hitük felett.”

A gyülekezetünk vitái és a tekintélyelvűség előtérbe helyezése, amelyet néhány vezető alkalmaz, súlyos teherként nyomják a szívemet. Arra vágyom, hogy egyetértésben legyek Istennel és egyetértésben legyek a gyülekezeti vezetőkkel. Úgy vélem, Jézus is így tett.

Az emberek rabok lettek, mert a hagyományoknak hódoltak, és vakon hittek a megromlott papságnak. Vannak olyanok, akik lelkiismereti nyomást gyakorolnának rám, ha lehetőségük adódna, ám ezzel szembe mennének a Szentlélek életemre gyakorolt befolyásával. Vannak olyanok, akiknek fő célja másokat irányítani és az énjüket magasba emelni. Jézus keresztüllátott ezen, és azonnal a szívek mezsgyéjére lépett. Rang szerint Ő senki sem volt abban a társadalomban, mint ahogy én sem vagyok senki ebben. De Jézus királyként viselkedett, mert ő a Király. Én pedig a Király gyermeke vagyok. Semmitől sem kell félnem.

Jézus gyűlölte a bűnt, de szerette a bűnöst. Lehetséges higgadtnak maradni és uralkodni magunkon a konfliktusok közepette, vagy amikor stressz ér minket, de ehhez meg kell értenünk, hogyan hat Lucifer a szívünkre. Nem mindig könnyű szeretni azokat, akik irányítani vagy bántani akarnak minket, azonban Jézus, a lelkek barátja, megmutatta nekünk, hogyan tegyük.

Jennifer Howland
zenei koordinátor és diakónus
North Anderson Hetednapi Adventista Gyülekezet
Anderson, Dél-Karolina
Fordította Gősi Csaba

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése