2019. december 17., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 17 - KEDD - Eszter 5


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 14. fejezet 1617. nap

Amikor szemtől szembe került Skócia királynőjével, aki előtt sok protestáns vezető buzgósága alábbhagyott, Knox János határozottan bizonyságot tett az igazságról. Őt nem lehetett megnyerni kedveskedéssel. Ő nem hunyászkodott meg fenyegetésekre. A királynő eretnekséggel vádolta. Knox az állam által betiltott vallás elfogadására buzdítja az embereket - mondta a királynő -, és ezzel áthágja azt az isteni parancsot, hogy az alattvalók engedelmeskedjenek fejedelmüknek. Knox határozottan válaszolt:

"Mivel az igaz vallás sem kezdeti erejét, sem tekintélyét nem a világi fejedelmektől kapta, hanem egyedül az örökkévaló Istentől, ezért az alattvalók sincsenek arra kötelezve, hogy fejedelmeik ízlése szerint alakítsák hitüket. Mert gyakran előfordul, hogy éppen a fejedelmek ismerik a legkevésbé Isten igaz vallását... Ha Ábrahám minden magva a fáraó vallását vette volna fel, akinek hosszú ideig alattvalói voltak, könyörgöm, felség, milyen vallás lenne ma a világon? Vagy ha az apostolok idejében mindenki a római császárok vallását tette volna magáévá, milyen vallás terjedt volna el a föld színén?... És így, felség, megértheti, hogy az alattvalók nincsenek fejedelmeik vallásához kötve, noha engedelmességgel tartoznak nekik."

Mária így szólt: "Ön így magyarázza az Írásokat, Róma tanítói pedig másképpen. Kinek higgyek tehát, és ki legyen a bíró?" "Istennek higgyen, aki világosan beszél Igéje által! - válaszolta a reformátor. - És azt a tanítást, ami nem az Igére épül, se az egyiktől, se a másiktól ne fogadja el! Isten Szava világos önmagában is, s ha valamelyik része sötétnek tűnik, a Szentlélek, aki soha nem szól önmagával ellentétesen, ugyanazt a dolgot világosan megmagyarázza egy másik igével úgy, hogy semmi kétség nem fér hozzá. Csak azok kételkednek, akik csökönyösen megmaradnak tudatlanságukban.

Ezek voltak azok az igazságok, amelyeket a bátor reformátor élete kockáztatásával hirdetett a királynő füle hallatára. Rettenthetetlen bátorsággal tartott ki elhatározása mellett, imádkozva és az Úr harcát harcolva, míg Skócia fel nem szabadult a katolicizmus alól.

Angliában, amikor a protestantizmus nemzeti vallás lett, csökkent az üldözés, de nem szűnt meg egészen. Míg Róma számos tantételét megtagadták, nem kevés volt azoknak a formaságoknak a száma, amelyeket megtartottak. A pápa felsőbbségét elvetették, de helyette a királyt tették az egyház fejévé. Az egyházi liturgia még mindig messze volt az evangéliumi tisztaságtól és egyszerűségtől. A vallásszabadság nagyszerű elvét még mindig nem ismerték el. Bár a protestáns uralkodók csak ritkán folyamodtak azokhoz a szörnyű kegyetlenségekhez, amelyeket Róma alkalmazott az eretnekség ellen, de nem ismerték el, hogy minden embernek joga van saját lelkiismeretének parancsa szerint imádni Istent. Mindenkitől megkövetelték, hogy fogadja el, illetve gyakorolja az államegyház által előírt tanokat és istentiszteleti formákat. Az új tanok hirdetői századokon át szenvedtek a kisebb-nagyobb üldözés miatt.

A XVII. században lelkészek ezrei vesztették el állásukat. Csak az egyház által jóváhagyott vallásos összejövetelen vehetett részt a nép. E tilalom megszegéséért súlyos bírság, börtön és számkivetés járt. Azok a hűséges lelkek, akik nem tudtak lemondani a közös istentiszteletekről, kénytelenek voltak sötét sikátorokban, homályos padlásszobákban és olykor az éj közepén az erdőben összejönni. Az erdő oltalmazó sűrűjében, az Isten által készített templomban gyűltek össze az Úr szétszórt és üldözött gyermekei, hogy Istent dicsőítve imában öntsék ki lelküket. De minden óvatosságuk ellenére is sokan szenvedtek hitükért. A börtönök zsúfolásig megteltek. Családok széthullottak. Sokan külföldre menekültek. Isten azonban népe mellett állt, és az üldözés nem tudta elnémítani bizonyságtevésüket. Sokan kénytelenek voltak az óceánon át Amerikába hajózni, ahol megvetették a polgári és vallási szabadság alapját. Ez ennek az országnak később a védőbástyája és dicsősége lett.

Ekkor is, miként az apostoli időkben, az üldözés előmozdította az evangélium terjedését. Abban az undorító börtönben, amely erkölcstelen és gonosztevő emberekkel volt tele, Bunyan János a menny légkörét érezte. Ott írta meg arról a zarándokról szóló csodálatos allegóriáját, aki a pusztulás földjéről a mennyei városba utazott. Ez a történet, amely a bedfordi börtönben íródott több mint kétszáz éve ragadja meg az emberi szíveket. Bunyan "Pilgrim's Progress" és "Grace Abounding to the Chief of Sinners" (A zarándok útja és a Gazdag kegyelem a legbűnösebbeknek) című művei sok embert vezettek az élet útjára.

Baxter, Flavel, Alleine és más tehetséges, művelt és mélységesen hivő emberek hősiesen védték azt a hitet, "amely egyszer a szenteknek adatott" (Jud 3). Ezek az emberek, akiket a világ urai száműztek és törvényen kívül helyeztek, olyan munkát végeztek, ami soha nem mehet tönkre. Flavel "Fountain of Life and Method of Grace" (Az élet forrása és a kegyelem módszere) című műve ezreket tanított meg arra, hogy miként bízzák üdvösségüket Krisztusra. Baxter "Reformed Pastor" (Reformált pásztor) című munkája áldásnak bizonyult sok olyan ember számára, aki Isten ügyének megújulására vágyott. A "Saints' Everlasting Rest" (A szentek örök nyugalma) című műve emberi szíveknek adta meg azt a "nyugalmat", amelyet Isten a maga népe számára tart fenn.

Száz évvel később, a mélységes lelki sötétség idején Whitefield és a két Wesley jelent meg Isten világosságának hordozójaként. Az államegyház uralma alatt Anglia lakóinak vallási élete olyan mélypontra jutott, hogy alig lehetett megkülönböztetni a pogányságtól. A természetvallás a papság kedvenc kutatási témája volt, és ez egész teológiájukra kihatott. A magasabb osztályok megmosolyogták a kegyességet, és azzal büszkélkedtek, hogy felette állnak annak, mert szerintük az fanatizmus. Az alsóbb osztályok mérhetetlenül tudatlanok voltak, és gátlástalanul bűnöztek. Az egyháznak pedig többé már nem volt bátorsága, sem hite arra, hogy perbe szálljon a meggyalázott igazságért.

Mai Bibliai szakasz: Eszter 5

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

A pompába öltözött királynő, Eszter, bejelentés nélkül jelent meg a királyi palota belső udvarán, szemben a királyi palotával, ahol férjének trónja állt. A király szíve még mindig vonzódott feleségéhez, ezért kinyújtotta felé aranypálcáját. Így a terv egyik része sikerrel teljesült: amikor Eszter megérinthette a felé nyújtott aranypálcát, tudta, hogy élete már nincs veszélyben. Most népének életét kellett megmentenie.

A király – jelleméhez híven – szenvedélyesen reagált, a királyi udvar minden alattvalója hallatára felajánlotta Eszternek, hogy bármit neki ad, akár még fele királyságát is. Eszternek három napja volt, hogy véghezvigye tervét, és tartotta is magát ehhez, így alázatosan meghívta a királyt és Hámánt egy lakomára a rezidenciájára.

A finom ételek elfogyasztása után a király megerősítette ajánlatát, miszerint megadja azt, amit Eszter kér. Eszter egy újabb lakoma-meghívással válaszolt – a következő napra. Vajon miért nem mondta meg Eszter, mit szeretne, talán elvesztette a bátorságát? Meglehet, ez a második lakoma is tervének része volt. Nagyon nehéz dolga volt. Meg kellett kérnie a királyt, hogy tegyen semmissé egy visszavonhatatlan rendeletet, mondjon le a hatalmas pénzösszegről, és fogadja el a tényt, hogy egyik főembere egy gyilkos manipulátor – és mindezt úgy, hogy megtudja: felesége becsapta őt az elmúlt 5 évben származásával kapcsolatban. Egy kellemes éjszakai pihenés és egy kicsivel több idő volt a nő egyetlen reménye arra, hogy valamelyest tompítsa a nyilvánvalóan kemény csapást.

Hámán vígan hagyta el a lakomát. Ám amint a palota kapujához ért, nagy felháborodás érte. Márdokeus a posztján állt, és nem hajolt meg előtte, makacsul kitartott, nem félt tőle. Hámán büszkeségén csorba esett, és minden öröme elszállt.

Hámán magához hívatta feleségét és barátait, és büszkén emlékeztette őket hatalmára, pozíciójára, gazdagságára és gyermekei számára. Mesélt nekik a lakomáról, és arról, hogy a királynő senki mást nem hívott meg a másnapi lakomára csak őt és a királyt. De mégis panaszkodott, hogy addig semmi más nem számít, amíg Márdokeus él. Barátai Márdokeus felakasztását javasolták neki. Hámán ismét megnyugodott – megrendelte az akasztófát, ami rövidesen el is készült.

Hámán büszke ember volt, és az volt legnagyobb gyengesége, hogy képtelen volt élvezni az élet jó dolgait egyetlen kellemetlenség, Márdokeus miatt. Milyen gyakran vagyunk mi is olyanok, mint Hámán! Legtöbben mérhetetlen sok áldást kapunk, mégis engedjük, hogy egyes dolgok – ebből a szempontból most mindegy, hogy jelentéktelen, vagy fontosabb ügyek – , megakadályozzanak bennünket abban, hogy boldogok legyünk. Úgy gondoljuk, boldogok leszünk, ha otthagyjuk a munkánkat; megtaláljuk lelki társunkat; testvérünk kigyógyul a rákból; elég pénzt keresünk; vagy megjavul az egészségünk. Az élet nehézségei nem szabad, hogy megakadályozzanak abban, hogy  boldogok legyünk és szeressük Istent – a jelenben. A nehézségek, amelyek a Krisztusnak odaszentelt élet részét képezik, valójában boldoggá tehetnek bennünket,  míg a büszkeség és az adott körülmények sohasem!

Jean Boonstra

228. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  14. fejezetéhez (december 15-21.).

Anglia korai éveiben csak a papok és az egyház emberei olvashatták Isten Igéjét. A legtöbb ember egyszerűen csak követte azt, amit az egyház mondott, hogy tenniük kell. Sajnálatos módon, a tanítóik az egyház érdekeihez alakították tanításaikat, nem pedig az Ige igazságának terjesztése céljához. Az egyházat akarták gyarapítani, és azt, hogy az egyház virágozzon. De hol gondoltak akkor a lelkekre?

Dicsőség legyen Istennek, amiért volt akkoriban olyasvalaki, aki áttörte a falakat, és elvitte az Igét az egyszerű emberekhez, mindenkihez! Ami pedig még inkább bámulatos, hogy Isten még az ellenséget is felhasználta ahhoz, hogy segítse az ügyet, amikor Durham püspöke Bibliákat vásárolt, hogy elégesse őket. A pénz, amit adott, a Biblia jobb minőségű nyomtatását tette lehetővé!

Attól az időtől fogva a mai napig Isten szavának terjesztése nehézségekkel jár. Isten azonban mindig velünk van, hogy segítséget nyújtson, amikor azon igyekszünk, hogy figyelmeztessük azokat, akik nem ismerik az igazságot. A keresztényi élet nem valami gyerekjáték. Ma is előfordul, hogy a munkásokat üldözik, nevetség tárgyává teszik, vagy akár meg is ölik.

Bár tudjuk, hogy az igazság terjesztése veszélyes, mégis terjesztjük. Az embereknek rendelkezniük kell a világossággal. Ellentmondást nem tűrően szükséges, hogy reményt adjunk mindenkinek. „Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”

Lubelter Voy Bolodin
Sabah, Malajzia
Fordította Gősi Csaba

2 megjegyzés: