2019. december 30., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 30 - HÉTFŐ - Jób 8


Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy küzdelem 16. fejezet 1630. nap

A menekülők elhagyták házukat, javaikat és megélhetési eszközeiket. Idegenek voltak az idegen földön, más nyelvű és más szokású emberek között. Új és ismeretlen munkához kellett fogniuk, hogy megkeressék kenyerüket. Az eddig földműveléssel foglalkozó középkorú embereknek most kézművességet kellett tanulniuk. De jókedvvel vállalták ezeket a körülményeket. Nem vesztegették az időt semmittevéssel és sopánkodással. Bár sokszor szegénységgel küszködtek, de megköszönték Istennek azokat az áldásokat, amelyekben még így is részesültek, és örömet leltek a háborítatlan lelki közösségben. "Tudták, hogy zarándokok e földön, de nem nagyon törődtek vele, hanem az égre, szeretett honukra emelték szemüket, és lelkük megnyugodott. "

A száműzetés és a nehézségek közepette szeretetük és hitük egyre erősödött. Bíztak az Úr ígéreteiben, és Ő nem hagyta el őket a szükség idején. Angyalai mellettük álltak, bátorították és támogatták őket. És amikor e száműzöttek úgy látták, hogy Isten a tenger túlsó partjára mutat, arra a földre, ahol maguk is államot alapíthatnak, és gyermekeiknek a vallásszabadság drága örökségét hagyhatják, mentek tovább a gondviselés jelezte úton, és nem hátráltak meg.

Isten próbákat engedett meg népe életében, hogy elkészítse őket irgalmas tervének megvalósítására. Az egyház megalázottsága felmagasztaláshoz vezetett. Isten megmutatta hatalmát egyháza érdekében. Hadd lássa meg újólag a világ, hogy Isten nem hagyja el a benne bízókat. Úgy irányította az eseményeket, hogy Sátán haragja és a gonosz emberek ármánykodásai által növekedjék dicsősége, és népe biztonságos helyre jusson. Az üldözés és számkivetés utat nyitott a szabadság felé.

Amikor a puritánok első ízben kényszerültek arra, hogy elszakadjanak az anglikán egyháztól, az Úr szabad népeként szent fogadalmat tettek, hogy "Isten már megismert és a jövőben megismerendő útján együtt fognak járni". Ilyen volt az igazi reformációs lelkület, a protestantizmus ékesen szóló elve. A zarándokok azért hagyták el Hollandiát, hogy az Újvilágban otthonra találjanak. Lelkészük, John Robinson, akit Isten nem engedett el velük, a száműzöttekhez intézett búcsúbeszédében ezt mondta:

"Testvéreim, most el kell válnunk, és csak az Úr tudja, fogom-e még valaha is orcátokat látni. S akár az Úr rendelte így, akár nem, Isten és szent angyalai előtt kérlek titeket, hogy csak addig kövessetek engem, amíg én Krisztust követem. Ha Isten bármilyen más eszköze által bármit kijelent nektek, olyan készségesen fogadjátok el, mint ahogy az általam közölt igazságot elfogadtátok, mert meg vagyok győződve arról, hogy az Úr szent Igéjében még van kinyilatkoztatandó igazság és világosság. "

"Ami engem illet, nem tudok eleget siránkozni a reformált egyházak állapota miatt, amelyek holtpontra jutottak, és jelenleg nem lépik túl megreformálóik szintjét. A lutheránusokkal nem lehet a Luther által felismert világosságnál többet megláttatni,... a kálvinisták pedig, amint látjátok, erősen leragadtak ott, ahol Isten nagy embere hagyta őket, aki azonban nem ismerte fel a teljes igazságot. Ez mélyen megrendítő nyomorúság, mert bár ők a maguk korában égő és fénylő fáklyák voltak, de nem ismerték fel Isten minden szándékát. De ha ma élnének, éppoly szívesen elfogadnának újabb igazságokat, miként az elsőket elfogadták. "

Mai Bibliai szakasz: Jób 8

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:

Új protestáns fordítás:

Ebben a fejezetben a súahi Bildád beszél. Nem azért van ott, hogy Jóbnak segítsen, hanem hogy saját világnézetét védelmezze. Bildád tévedésekkel övezett részigazságokat sorolt fel. Tisztában volt az ősatyák felismeréseivel és azzal, ami Mózes első könyvében, az 1:11-ben szerepel  (8-10.vers). Tehát azt mondja Jóbnak, hogy ne csak tanulmányozza a történelmet, hanem engedje, hogy az ősök felfedezései vezessék  (8. vers).

Bildád szerint Jóbnak erre van szüksége. Azt kérdezi tőle, hogy növekedhet-e a káka mocsár nélkül, vagy a sás víz nélkül (11. vers). Hasonlóképpen, a gonosz ember is csak Isten büntetését és nem áldását kaphatja (13. vers). Bildád gondolkodása szerint, ha valaki elfeledkezik Istenről, attól Ő megvonja áldását, aki pedig megemlékezik Róla, arra áldásait árasztja. Az „ilyen az ösvényük” kifejezés azt jelenti, hogy az ember életében ugyanúgy működnek a dolgok, mint a természet törvényei a káka és a sás esetében.

Akik elfeledkeznek Istenről, elvesznek (13. vers), és az ember magabiztossága és önbizalma olyan, mintha pókhálóra támaszkodna (14. vers). Ez a gondolkodásmód nagyon törékeny és önáltató, csalóka biztonsággal teli (15. vers).  A hízelgő úgy megcsalja önmagát, hogy ha valami bántaná, letagadja azt. Bildád ezzel arra utal, hogy Jób is tagadja, hogy Isten a rossz cselekedeteiért büntetné őt (18. vers). Ha ez így folytatódik és Jób meghal, senki sem fogja meggyászolni, és mások foglalják el a helyét (19. vers).

Becsületére legyen mondva, Bildád kihangsúlyozza az igaz elvet, miszerint Isten nem utasítja vissza az ártatlanokat, és nem emeli fel a gonosztevőket (20. vers). Majd utal rá, hogy Jób esete nem reménytelen, ha megbánja bűneit, Isten nevetéssel tölti meg száját és ajkait vidámsággal (21. vers). Ha ez megtörténik, Jób ellenségei szégyenbe öltöznek és a gonoszok sátra megsemmisül. (22. vers).

Bildád tanácsa nagyon jól hangzik, de a 18. fejezet fényében, mint azt később látni fogjuk, semmi kétség, hogy – Isten szavai szerint – a jövendőt próbálja jelenné tenni. Ez annak a következménye, ha valaki a látottak szerint akar élni, és azt gondolja, hogy ismeri a teljes igazságot, figyelmen kívül hagyva a mennyei lázadás történetét.

Drága Istenünk! Mózes felhívta figyelmünket a megtévesztő mértékhez való ragaszkodás és a törékeny alapokra építkezés veszélyeire. Ez sátán és életünk elleni csapásinak tagadása. Kérünk, ments meg minket korunk Bildádjaitól! Ámen.

Koot van Wyk

230. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM  16. fejezetéhez (december 29 – január 4.).

A lelkiismereti szabadságot oly könnyű nagy becsben tartani, amikor magunkról van szó, mégis nehéz kiterjeszteni a testvéreinkre. Nagy önteltségünkben néha azt hisszük, hogy megoldhatjuk a világ problémáit, amennyiben ráerőszakoljuk Isten akaratát másokra. Helytelenül, de úgy véljük, ha megköveteljük a jó cselekedeteket, az azt eredményezi, hogy az embereknek jó indítékaik lesznek. Sajnos azonban éppen az ellenkezője igaz. Ami a világot hivatott megtisztítani, az fogja végül az egyházat megrontani! Amikor meg nem tért emberektől követeljük meg, hogy úgy tegyenek, mintha szentek lennének, méghozzá a Szentlélek ereje nélkül, a vallás hagyománnyá változik. Míg a jó cselekedetek természetesen fakadnak az Istent szerető szívből, a meg nem tért szív számára csak fáradságos munkát jelentenek.


A Zarándok Atyák sokat feláldoztak azért, hogy kivívják a szabadságukat, hogy meggyőződésük szerint gyakorolhassák hitüket, de amint megszerezték, rögtön megpróbálták a törvényhozás erejével megtartani azt. Amikor Isten akaratát államhatalmi törvényekkel próbálták megvédeni a Zarándokok, a hűségük felhígult, és gyakran le is győzte a nagyobb arányban jelen lévő hagyomány és babona. Még ma is gyakran tapasztaljuk olyan erők jelenlétét, amelyek törvényhozással kísérelik meg szabadságunkat korlátozni a hitünk szerinti Istentisztelet gyakorlásában. Az örökkévalóság hosszú ideig tart és nem éri meg feladni azt a kényelem és a kompromisszum kedvéért e kérdésben. Isten a Bibliát és a Szentlelkét adta nekünk, hogy az Ő ösvényén kalauzoljanak minket. A mi egyetlen biztos fogódzkodónk abban rejlik, hogy erős, elkötelezett kapcsolatot ápolunk vele, és minden új elgondolást a Szentírás mérlegének próbája elé állítunk.

Lisa Ward
Vidéki Élet adventista tisztviselő
Cleburne, Texas, USA
Fordította Gősi Csaba

1 megjegyzés: