Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 15. fejezet 1626. nap
De a vak és hajthatatlan fanatizmus elűzte földjéről az
erkölcs minden tanítóját, a rend minden pártfogóját, a trón minden őszinte
védelmezőjét. Azoknak, akik országukat a földön ,híressé és dicsőségessé'
tették volna, ezt mondta: , válasszátok, amelyiket akarjátok: a máglyát vagy a
száműzetést!'. Végül teljes lett az állam romlása: nem volt már elfojtható
lelkiismeret, máglyára vonszolható vallás, száműzhető hazaszeretet. "
"A hugenották elmenekülésével Franciaországban
általános lett a hanyatlás. Virágzó iparvárosok sorvadtak el, termékeny
területek vadonná lettek. Szellemi tompultság és erkölcsi hanyatlás követte a
szokatlanul nagy fejlődés időszakát. Párizs egyetlen hatalmas szegényházzá
vált. A becslések szerint a forradalom kitörésekor kétszázezer szegény igényelt
segélyt a királytól. Egyedül a jezsuiták fejlődtek a hanyatló országban, és
félelmetesen zsarnokoskodtak a templomok és iskolák, a börtönök és gályák
felett. "
Az evangélium megoldotta volna Franciaországban a politikai
és társadalmi problémákat. De Róma uralma alatt a nép elfelejtette azokat az
áldott tanításokat, amelyeket a Megváltó az önfeláldozásról és önzetlen
szeretetről adott. Felhagytak a mások javára való önmegtagadás gyakorlásával. A
gazdagokat senki sem dorgálta meg a szegények sanyargatásáért, a szolgasorban
sínylődő és nyomorgó szegényeken pedig senki sem segített. A gazdagok és
hatalmasok önzése egyre nyivánvalóbb és terhesebb lett. A kapzsi és tékozló
nemesség századokon át kizsákmányolta a parasztokat. A gazdagok méltánytalanul
bántak a szegényekkel, a szegények pedig gyűlölték a gazdagokat.
Számos tartományban csak a nemeseknek volt birtokuk, a
dolgozó nép csak bérlő volt. Ki voltak szolgáltatva földesuruknak, és
kénytelenek voltak teljesíteni emberfeletti követeléseiket. Az egyház és az
állam fenntartásának terhe a közép- és az alsóbb osztályokra nehezedett. A
papság és a polgári hatóságok súlyosan megadóztatták őket. "A nemesség
kedvtelésére tekintettel volt a legfelsőbb törvény; a gazdálkodók és parasztok
pedig éhezhettek zsarnokaik felől... A nép ki volt szolgáltatva a földesúr
kizárólagos érdekeinek. A mezőgazdasági munkások életét szakadatlan robot és
változatlan nyomorúság jellemezte. Panaszaikat - ha egyáltalán mertek
panaszkodni - semmibe vették. A bíróság a parasztokkal szemben mindig a
nemeseknek adott igazat. Közismert volt, hogy a bírákat meg lehet vesztegetni.
Az arisztokrácia legcsekélyebb szeszélye is törvény volt, mert a rendszer
egyetemesen megromlott. Az adóknak, amelyeket egyrészt a világi mágnások,
másrészt a papok csikartak ki a köznéptől, fele sem jutott el a királyi vagy
egyházi kincstárba; a többi részét önző kicsapongásokra herdálták el. S azok az
emberek, akik polgártársaikat ily módon koldusbotra juttatták, adómentességet
élveztek, és a törvény vagy a szokásjog alapján minden állami kinevezés
megillette őket. A kiváltságos osztály százötvenezer embert számlált, és
kielégítésükért embermilliókat kárhoztattak reménytelen és megalázó életre.
"
Az udvar belemerült a fényűzésbe és a tékozlásba. A nép és
a hatalmasságok nem nagyon bíztak egymásban. Gyanú árnyékolta be a kormány
minden intézkedését. Számítást és önzést sejtettek benne. Több mint fél
évszázaddal a forradalom előtt a trónt XV. Lajos foglalta el, aki még abban a
gonosz korban is kitűnt nemtörődömségével, léhaságával és érzékiségével. Az
arisztokrácia romlott és kegyetlen, a nép pedig elszegényedett és tudatlan
volt. Az államnak zavaros pénzügyei voltak, és a nép el volt keseredve. Nem
kellett prófétai látás ahhoz a felismeréshez, hogy iszonyú zendülés áll a
küszöbön. A tanácsadók figyelmeztetése ellenére a király szokásos válasza ez
volt: "Próbáljátok meg a dolgokat addig működtetni, amíg valószínűség
szerint tart az életem! Halálom után történhet bármi. a Hiábavaló volt a reform
szükségességét hangoztatni. A király látta a gonoszságokat, de se bátorsága, se
hatalma nem volt ahhoz, hogy megfékezze. Franciaország végzetét nagyon valóságosan
tükrözte a király nemtörődöm és önző kijelentése: "Utánam az
özönvíz!"
Róma arra befolyásolta a királyokat és az uralkodó
osztályokat - kihasználva féltékenységüket -, hogy a népet leigázottságban
tartsák. Tudta jól, hogy az állam így meggyöngül. Ezzel az volt a célja, hogy
mind a hatalmasságokat, mind a népet szolgaságban tartsa. Világosan látta, hogy
az emberek rabszolgasorba döntéséhez a lelküket kell láncra verni; és a
legbiztosabban úgy lehet megakadályozni a fogságból való menekülésüket, hogy a
szabadságra alkalmatlanná teszi őket. Az erkölcsi lealacsonyodás ezerszer
szörnyűbb volt, mint a Róma politikájával járó fizikai szenvedés. A Bibliától
megfosztott, a szenteskedő, önző tanításokra szorítkozó nép tudatlanságba és
babonába burkolózott, és erkölcstelenségbe süllyedt, olyannyira, hogy teljesen
alkalmatlan volt az önkormányzatra.
De mindennek a kimenetele merőben más lett, mint amit Róma
célul tűzött ki. Erőfeszítései nyomán a tömegek nem a dogmák vak kiszolgálói,
hanem hitetlenek lettek. A katolicizmust - mint papi mesterkedést -
megvetették. Nyomorúságos helyzetükért a papságot is felelősnek tartották.
Róma hamis színben tüntette fel Isten jellemét, és
eltorzította kívánalmait. Az emberek elvetették mind a Bibliát, mind Szerzőjét.
Róma azt kívánta, hogy az emberek vakon higgyenek dogmáiban. Azt színlelte,
hogy a Szentírás szentesítette e dogmákat. Ennek következményeként Voltaire és
társai Isten Szavát teljes egészében félredobták, és a hitetlenség mérgét
mindenütt elhintették. Róma vassarkával széttaposta a népet. És most a
megalázott tömegek a zsarnokságtól visszarettenve leráztak minden korlátot.
Elkeseredve a megtévesztésen, amelynek oly sokáig hódoltak, a hamissággal
együtt az igazságot is elvetették.
A forradalom kezdetén a király megengedte, hogy a nép
képviselőinek száma meghaladja a nemesség és a papság képviselőinek együttes
létszámát. A hatalom mérlege tehát a nép javára billent. A nép azonban nem volt
felkészülve arra, hogy ezzel a hatalommal bölcsen és mértéktartóan éljen.
Elhatározták, hogy az elszenvedett igazságtalanságok felszámolására
újjászervezik a társadalmat.
Mai Bibliai szakasz: Jób
4
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
Elifáz az első a
barátai közül, aki Jób felkiáltására reagál. Jób barátainak nem volt tudomásuk
a mennyei lázadás történetéről és a határozott különbségről sátán és Isten –
Jób szerencsétlenségében játszott – szerepe között. Egyszerűen nem gondoltak
rá.
Egyes tudósok a jót
akarják látni Elifázban, és azzal mentegetik, hogy egyszerűen az akkoriban
uralkodó nézeteket hangoztatta. Azt mondja, hogy Jób tanító volt, és sokaknak
segített (3. vers), de most, hogy ez a tragédia történt vele, türelmetlen lett,
és neki van szüksége oktatóra. A hetedik verstől Elifáz a saját szemszögéből
magyarázza a dolgokat, ami az „Ahogyan én
láttam” (8. vers - új prot. ford.) kifejezéssel kezdődik. Tudásának forrását
a saját tapasztalatai és érzékei jelentik. Elmélete szerint Isten a jelenben
bünteti meg a gonoszságot és jutalmazza meg a hűséget. „Akik gonoszságot vetnek, azt is aratnak.” Isten haragja miatt
érnek rossz véget a gonoszok még ma is (9. v.).
Egy éjszaka, amikor
Elifáz aludni próbált, egy szellem suhant el arca előtt (15. vers). Félelem
szállt rá és reszketett (14. vers) szőre felborzolódott, és kiugrott az ágyból
(16. vers). Nem tudta azonosítani az alakot, holott a szeme előtt volt. A hang
azzal vádolta Istent, hogy olyan dolgokat tesz, amik Lucifernek a mennybéli
lázadásban játszott szerepére emlékeztetnek bennünket. Mindennek a célja Isten
igazságosságának megkérdőjelezése volt. „Vajon
igaz-e Isten előtt a halandó? Teremtője előtt lehet-e tiszta az ember?” (17.
vers).
A negatív válaszért
kiáltó, kétségeket keltő kérdéseket megerősíti
Isten vádolása: „Íme, szolgáiban
sem bízhat.” Ehhez a vádhoz kapcsolódik, hogy „még az angyalaiban is talált hibát”, és kiűzte őket a Mennyből.
Sátán ugyanazt a játékot
próbálja űzni, amit Évával az 1Móz 3-ban. Ha Isten az angyalokat nem kíméli,
hogyan tenne az emberekkel jobbat? Isten az, aki reggeltől estig darabokra töri
az embereket. A vádolás lelkülete folytatódik és Elifáz megismétli (20. vers). „Anélkül, hogy észrevennék, örökre
elvesznek.” Ami azt jelenti, hogy a menny áldásait Isten vonja vissza
ezektől az emberektől. Életük horgonya kiszakítva, hogy bölcsesség nélkül
haljanak meg.
Drága Istenünk! Mi is szembesülünk tragédiákkal. Az emberek
és a lelkiismeretünk olyan mértékű gonoszsággal akar vádolni minket, ami Isten
azonnali büntetését érdemli,, de tudjuk, hogy Te a jövőben fogsz mindent
megjutalmazni. Kérünk, tarts minket tenyered oltalmában. Ámen.
Koot van Wyk
229. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
15. fejezetéhez
(december 22-28.).
A föld történelmének egyik legsötétebb foltja
volt a francia forradalom, az a felbolydulás, amely az amerikaiaknak
ajándékozta a becses Szabadság-szobrukat. De mi vezetett ehhez a forradalomhoz?
És miért kap ez a vérfürdő egy fejezetet abban a könyvben, amelynek oldalait
jellemzően a nagy reformátorok történetének elmesélésének szentelték?
A válasz egyszerű. A francia forradalom
megmutatta a római katolicizmus végeredményét. Tudjátok, Franciaország, vagyis
a frankok voltak az elsők a proto-európai törzsek közül, akik felkarolták az
államegyházi rendszert. És Franciaország volt az első nemzet, amely keresztes
hadjáratot folytatott a saját, békés polgárai ellen. És Franciaország minden
évben elküldte az inkvizíciót a különböző városaiba. Röviden, az egyháznak
megvoltak a módszerei Franciaországban. Képes volt meggyilkolni vagy száműzni
azokat, akik más nézeteket vallottak, vagy akár elszakadtak. (Még az amerikai
egyesült államokbeli Észak- és Dél-Karolinát is eleinte a Franciaországból
száműzött, hithű emberekkel töltötték fel.)
És azt kérdezheted, mi lehetett az eredménye
1290 évnyi, csaknem korlátlan pápai felsőbbségnek Franciaországban? Vajon békés
és szorgalommal teli katolikus intézmények jöttek létre, amelyek pompás
előrelépéseket hoztak a művészetekben és a tudományokban? Vajon hervadhatatlan
hűség alakult ki az egyház felé? Nem, hanem ateista lázadásba torkollott. A
katolicizmus, mint egyházállami rendszer, ha engedik, hogy kiteljesedjen, végül
önmegsemmisüléssel végződik.
És ezért van, hogy a francia forradalom fontos
azok számára, akik ma élnek. Olyan kérdéseket válaszol meg, amelyeknek
válaszokra van szüksége. Láthatjuk, hogy a dolgok merrefelé haladnak, és
kiszállhatunk abból a járműből, amin a sikeres és népszerű mozgalmat követők
utaznak.
Eugene Prewitt
igazgató, Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet,
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés