Az olvasmány szerkezete:
1. Részlet
Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a
napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány
Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy küzdelem 12. fejezet 1605. nap
A papok, akik nem akarták, hogy a nép dühe alábbhagyjon, a
legszörnyűbb vádakat terjesztették a protestánsokról. Azzal vádolták őket, hogy
a katolikusok lemészárlását, a kormányzat megdöntését és a király
meggyilkolását forralják. De a legparányibb bizonyítékot sem tudták felhozni
állításaik alátámasztására. A megjövendölt gonosztettek azonban teljesültek, de
egész más körülmények között, és ellenkező okokból. Azok a kegyetlenségek,
amelyekkel a katolikusok az ártatlan protestánsokat sújtották, egyre súlyosabb
megtorlásért kiáltottak, és a későbbi századokban pontosan azt a gyászos
végzetet váltották valóra, amely a katolikusok állítása szerint a királyt,
kormányát és alattvalóit fenyegette. Azt azonban maguk a hitetlenek és a
katolikusok idézték elő. Nem a protestantizmus bevezetése, hanem elnyomása volt
az, ami háromszáz évvel később Franciaországra ezeket az iszonyú csapásokat
hozta.
Gyanúsítások, bizalmatlanság és rettegés légkörében élt a
társadalom minden osztálya. Az általános riadalom közepette látni lehetett,
hogy a lutheránus tanítás milyen mélységes hatással van a legműveltebb,
legbefolyásosabb és legjellemesebb emberekre. Bizalmi és megtisztelő állások
hirtelen megürültek. Kézművesek, nyomdászok, tudósok, egyetemi tanárok, írók,
sőt udvari emberereé is eltűntek. Emberek százai önkéntes száműzöttként
menekültek Párizsból, szülőföldjükről. Sok esetben ezek adták első jelét annak,
hogy helyeslik a reformált vallást. A katolikusok megrökönyödtek attól a
gondolattól, hogy nem is gyanított eretnekeket tűrtek meg maguk között.
Haragjukat a szerényebb áldozatok tömegén töltötték ki, azokon, akik hatalmukban
voltak. A börtönök zsúfolásig megteltek, és a levegő is sötétnek látszott az
égő máglyák füstjétől, amelyeket az evangélium megvallóinak gyújtottak.
I. Ferenc azzal büszkélkedett, hogy ő keltette életre azt a
nagy tanulási mozgalmat, amely rányomta pecsétjét a XVI. század kezdetére.
Örömét lelte abban, hogy minden országból tudós embereket gyűjtött udvarába. A
tudományt szerette, a szerzetesek tudatlanságát és babonáját pedig megvetette.
Ennek tulajdonítható - legalábbis részben - az a türelem, amit a reform iránt
korábban tanúsított. De a tudásnak e patrónusa, aki vakbuzgóságában el akarta
tiporni az eretnekséget, közzétett egy rendeletet, amelyben egész
Franciaországban betiltotta a könyvnyomtatást. I. Ferenc példája egy a sok
közül, amely tanúsítja, hogy a szellemi műveltség nem jelent védelmet a
vallásos türelmetlenség és az üldözés ellen.
Franciaország ünnepélyesen és nyilvánosan teljesen
elkötelezte magát a protestantizmus megsemmisítésére. A papok kimondták, hogy a
magasságos ég megsértését - a mise kárhoztatását - vérrel kell jóvátenni.
Kérték, hogy a király, népe érdekében, nyilvánosan szentesítse ezt a rettenetes
"jóvátételt".
1535. január 21. volt a szörnyű szertartás végrehajtására
kijelölt nap. Az egész nemzet babonás félelme és fanatikus gyűlölete feltámadt.
Párizst zsúfolásig megtöltötték a környező vidékekről odaözönlő tömegek. A
napot egy hatalmas, impozáns körmenet nyitotta meg. "A menet útját
szegélyező házakon gyászdrapériák függtek, és helyenként oltárok álltak. "
Minden kapu előtt fáklya világított az "oltáriszentség" tiszteletére.
A körmenet napkelte előtt indult el a királyi palotától. "Az egyházmegyék
zászlói és keresztjei nyitották meg a menetet, majd megjelentek a polgárok
kettesével, kezükben fáklyákkal. " Azután jött a szerzetesek négy rendje,
mindegyik a maga sajátos öltözékében. Majd a híres ereklyék óriási gyűjteménye
következett. Bíborszínű és skarlátvörös palástban lovagló, ékszerekkel
díszített egyházi méltóságok követték őket. Kápráztató és csillogó volt ez a
menet.
"Az oltáriszentséget Párizs püspöke vitte egy pompás
baldachin alatt, amelynek négy oszlopát egy-egy királyi herceg tartotta... Az
oltáriszentség után a király lépkedett... Ezen a napon I. Ferenc nem viselt
koronát, sem királyi palástot... Franciaország királya fedetlen fővel, szemét a
földre szegezve, kezében égő viaszgyertyával" jelent meg, "mint aki
vezekel". Minden oltárnál alázatosan meghajolt, nem a lelkét beszennyező
bűnök miatt, sem pedig a kezét bemocskoló ártatlan vér miatt, hanem azoknak az
alattvalóknak a halálos bűne miatt, akik kárhoztatni merték a misét. A királyné
és az állami méltóságok - szintén kettesével - a király után mentek.
Mindegyiküknél egy-egy égő fáklya volt.
A nap egyik szertartása volt az uralkodó beszéde, amelyet a
püspöki palota nagytermében birodalmának magas tisztségviselőihez intézett.
Szomorú ábrázattal jelent meg előttük, és megkapó ékesszólással siránkozott
"a bűn, az istenkáromlás", a népre ráköszöntő "fájdalmas és
gyalázatos nap" miatt. Hűséges alattvalóinak segítségét kérte a
Franciaországot pusztulással fenyegető veszedelmes eretnekség kiirtásához.
"Ha tudnám azt, hogy valamelyik testrészemet bemocskolta vagy megfertőzte
az utálatos rothadás - mondta odanyújtanám nektek, hogy vágjátok le. Olyan igaz
ez, uraim, mint az, hogy királyotok vagyok... És ha látnám, hogy valamelyik
gyermekemet szennyezte be, nem kímélném,... magam adnám fel és áldoznám fel
Istennek. " Szavai könnyekbe fulladtak, és az egész gyülekezet sírt, egy
akarattal kiáltva: "A katolikus vallásért élünk és halunk! "
Rettenetes sötétségbe jutott az a nemzet, amely elvetette
az igazság világosságát. A kegyelem, "amely üdvösséget hoz",
megjelent. De Franciaország, bár látta a kegyelem erejét és szentségét,
amelynek mennyei szépsége ezreket vonzott magához, és ragyogása nagyvárosokat
és falucskákat töltött be, mégis elfordult tőle, inkább a sötétséget választva,
mint a világosságot. A menny felkínálta ajándékát, de eldobták maguktól. A
gonoszt jónak mondták, a jót pedig gonosznak, és végül áldozatul estek
szándékos öncsalásuknak. Bár azt hitték, hogy Isten népe üldözésével Istennek
szolgálnak, őszinteségük mégsem tette őket bűntelenné. Szántszándékkal
elvetették azt a világosságot, amely megvédte volna őket a csalástól, lelküket
a vérontás bűnétől.
Mai Bibliai szakasz: Nehémiás
6
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
Új protestáns fordítás:
„Nagy munkában vagyok,
ezért nem mehetek le. Megállna ez a munka, ha abbahagynám és hozzátok mennék” (3. vers új prot.
ford.). Ez volt Nehémiás válasza azoknak, akik meg akarták zavarni a munka előrehaladását.
Ha Isten munkájára koncentrálunk, az olyan választ követelhet tőlünk, amivel
egyszerűen visszautasítjuk azokat, akik el akarnak téríteni bennünket Isten
akaratának teljesítésétől.
Amikor az ellenség
támadása nem sikerül az egyik módszerrel, akkor egyéb, még kifinomultabb
módszerekhez folyamodik, amelyek célja, hogy elgyengítsék azokat, akik hűségesen
szolgálják Istent. Tóbiás, Gesem és Szanballat hamis jelentéseket készítettek,
embereket béreltek föl, hogy Nehémiás karját gyengítsék; leveleket küldtek,
hogy megfélemlítsék Nehémiás, tehát felhasználtak minden lehetséges
módszert Nehémiás karjának
elgyengítésére. Még Nóadjá prófétanő és más hamis próféták is meg akarták
Nehémiást félemlíteni. Isten azonban ad bölcsességet gyermekeinek, hogy felismerjék az ilyen
cselszövéseket, és megfelelően tudjanak reagálni.
A munka, amit Isten
Nehémiás szívére helyezett, végül 52 nap alatt elkészült. Isten segítségével
tudták ezt véghezvinni, úgy, hogy Nehémiás és a nép végig Isten ügyét és célját
tartotta szem előtt.
Drága Istenünk, segíts
nekünk felismerni az ellenség cselszövéseit, és adj nekünk bátorságot, hogy
folytassuk a Te munkádat.
Pardon Mwanza
226. heti olvasmány A NAGY KÜZDELEM
12. fejezetéhez
(december 1-7.).
Európa valamennyi országának megvolt a saját
reformációs mozgalma. Franciaországnak is, habár mindössze csekély mértékű
együttműködése volt más országok, mint pl. Németország, reformmozgalmainak
vezetőivel.
És annak ellenére, hogy ez a két mozgalom
egymástól teljesen független volt, a Szentírásban ugyanazt a fényt találták, és
ugyanazt a fényt vitték el az embereknek. Isten úgy akarta, hogy az emberek
egyidejűleg lássák a fényt, ahogy kezd kivilágosodni Európa valamennyi részén.
Így aztán mindenki láthatta, hogy a hatalmas mozgalom felülről jött, Istentől.
Malajziai missziós hallgatóként rendkívül
lenyűgözött Kálvin János élete. Szellemi emberként neki volt elég bölcsessége,
hogy az idősebb teológusok hibáit kijavítsa. Azonban ahelyett, hogy csupán
teológiai vitákat folytatott volna velük, alázatos, házról házra járó munkát is
végzett. Kereste azokat, akik érezték az igazság szükségét. És talált is ilyen
személyeket.
Nagy meglepetésemre, nem az volt a legnagyobb
dolog, amit Kálvin tett az evangélium előmozdítására, hogy vitákba bonyolódott
azokkal, akik úgy gondolták, hogy már birtokolják az igazságot! Hanem az, hogy
a keresőkkel az otthonaikban találkozott.
„Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az
Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő
nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól.” (Jakab 1:27)
Timothy Chin
a Kelet-Ázsiai Oktatási Intézet igazgatója
Malajzia
Fordította Gősi Csaba
Ámen!
VálaszTörlésÁmen 🛐✝️🙏
VálaszTörlés