Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 2. fejezet 1885. nap
AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS
2. fejezet (6. rész) – A szolgálat napjai
Szülői felelősség
A Megváltó végtelen szeretettel figyeli a vérén megváltott lelkeket. Szeretetének jogán tart igényt rájuk. Kimondhatatlan vágyakozással nézi őket. Szíve nemcsak a jól nevelt, kedves gyermekekhez vonzódik, hanem azokhoz is, akiknek a jelleme kifogásolható, mert ezt örökölték, vagy mert nem figyeltek oda rájuk. Sok szülő nincs tisztában azzal, mennyire felelős gyermekeinek ezekért a jellemvonásaiért. Nem tudnak tapintatosan és bölcsen bánni a botladozókkal, akiket ők formáltak olyanná, amilyenek. Jézus azonban szánakozva tekint ezekre a gyermekekre. Ő nemcsak az okozatot látja, hanem az okot is.
Krisztus szolgája a menny eszközeként a Megváltóhoz vonhatja ezeket a rossz természetű, botladozó gyermekeket. Bölcs és tapintatos viselkedéssel megnyerheti őket, bátorságot és reményt önthet szívükbe, és Isten kegyelméből megláthatja őket átalakult jellemmel, amikor már elmondható róluk: "Ilyeneké az Istennek országa."
Öt kis árpakenyér táplálta a sokaságot
Miközben Krisztus a tengerparton tanított, egész nap nagy sokaság vette körül Őt és tanítványait. Hallgatták kedves szavait, amelyek egyszerűségüknél és érthetőségüknél fogva olyanok voltak lelküknek, mint Gileád balzsama. Gyógyító keze egészséget adott a betegnek és életet a haldoklónak. Úgy tűnt nekik, hogy aznap a menny a földre szállt, és nem is gondoltak arra, hogy mióta nem ettek.
A nap már lemenőben volt, és az emberek még mindig ott várakoztak. A tanítványok végül is odamentek Krisztushoz, és arra unszolták, hogy küldje el a sokaságot saját érdekükben. Sokan messziről jöttek, és reggel óta semmit sem ettek. A környező városokban és falvakban szerezhetnének élelmet. De Jézus így szólt: "Adjatok nékik ti enniök!" (Mt 14:16). Azután Filephez fordulva megkérdezte: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?" (Jn 6:5).
Filep végignézett a tengernyi tömegen, és azt gondolta, hogy milyen képtelenség ennyi ember számára élelemről gondoskodni. Ezért így válaszolt: Kétszáz dénár árú kenyér sem lenne elég ahhoz, hogy mindenkinek jusson egy kicsi.
Jézus megkérdezte, hogy mennyi élelem van a sokaság között. "Van itt egy gyermek - szólt András -, akinek van öt árpakenyere és két hala; de mi az ennyinek?" (9. vers). Jézus erre azt mondta, hogy hozzák azokat hozzá. Azután felszólította a tanítványokat, hogy ültessék a népet a fűre. Amikor ez megtörtént, Jézus vette az élelmet, "és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak. És mindnyájan evének és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral" (Mt 14:19-20).
Az isteni hatalom csodája volt abban, ahogy Krisztus táplálta a sokaságot; de milyen egyszerű volt az az étel - csak hal és árpakenyér, ami a galileai halászember mindennapi eledele volt.
Krisztus gazdag lakomát is tudott volna tálalni a népnek, de csupán az étvágy kielégítésére készített étel nem szolgált volna jó tanulságul számukra. E csoda által Krisztus az egyszerűségről akart nekik tanítást adni.
Ha ma az emberek a természet törvényeivel összhangban élve szokásaikban egyszerűséget tanúsítanának, ahogy Ádám és Éva kezdetben tette, bőven ki lehetne elégíteni az emberiség szükségleteit. A bűn, a habzsolási vágy azonban bűnt és nyomorúságot hozott, ami egyrészt a mértéktelenségből, másrészt a nincstelenségből fakad.
Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 21
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2021&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2021&version=NT-HU
Az előző fejezetben Ézsaiás az asszír király elől menekülő emberekről ír, aki az akkor etiópok által uralt Egyiptom ellen támadt. Tömegesen hurcoltak el egyiptomiakat és etiópokat, és amikor az asszírok elfoglalták Szamáriát, izraelitákat is. Ezért ír Ézsaiás az előző fejezetben az emberek kérdéséről: hol találhatnak biztonságot és menedéket?
Ebben a részben három látomásról olvasunk: egy Élám és Média ellen, egy Edóm ellen, és egy pedig Arábia ellen szól. Ézsaiás akkor kapta ezeket, amikor Akház meghalt és Ezékiás lett Júda királya. Akkoriban a próféta a világbirodalmi ügyek szakértője volt, de ez a képessége Istentől származott. „Isten tudja”, Isten így szól”, hogy „csak Istenben van biztonság”. Tudjuk, hogy sátán nagy küzdelemben van Istennel. Ezért írja Ézsaiás Lucifer tevékenységére utalva: „Kemény látás jelentetett meg nékem: a csalárd csal, a pusztító pusztít.” Isten megengedte Sátánnak, hogy Asszíriát használva eszközül megbüntesse Élámot és Médiát, mert nagy sóhajtozást okoztak másoknak (2. vers).
Ézsaiást félelem és remegés keríti hatalmába e látomás nyomán. Látta az asszírokat asztalt teríteni, enni és inni, majd a vezéreket megkenni pajzsaikat (3-5. vers). Ézsaiás háborút látott. A látomásnak vannak végidei vonatkozásai is. Az Úr őrt állít a toronyba, hogy jelentse, amit lát (6-7. vers). Az őr kihangsúlyozza, hogy hűen végezte munkáját (8. vers). Ez egy Istentől kapott feladat, immár nem csak katonai tevékenység.
Az őr lovasokat lát Babilon felé száguldani, és valaki így szól: „Elesett Babilon” (9. vers). Ézsaiás látja a médeket és perzsákat, amint Círusz idejében beveszik Babilont. Ugyanakkor a városok leomlásának képe sátán bukását jelképezi Ézsaiás könyvében (14. fejezet), Babilon eljövendő bukását az idők végén (Jelenések 18).
Ézsaiás napjaiban sok lesújtott ember élt. Sok izraelitát elhurcoltak az asszírok pár évvel korábban, Isten engedélyével. A következő látomás Edómra összpontosít. A látomás rövid, valaki így kiált: „Őrálló, meddig tart még az éjszaka?” A kérdés valójában ez: meddig kell még várnunk, hogy hazatérhessünk? Az őrálló azt válaszolja, jön már a reggel, de még éjjel van, ami azt jelenti, veszély fenyeget. Talán nem azonnal, de biztosan.
Még egy látomásról olvashatunk ebben a fejezetben, ami Arábiáról szól. A királyi útvonal fenyegetettsége az arabok által asszír megszálláshoz vezetett a dél-arábiai földeken. Már Babilon utolsó királya is Témába ment, hogy jobban kordában tartsa az arab törzseket. Sok hűséges menekült célpontja volt Téma városa, hogy elfussanak a kardok, íjak és harci feszültség elől. Ézsaiás arra szólítja fel Téma lakosait, hogy viseljék gondját a háború elől menekülőknek. Az Úr azt mondta, egy éven belül „vége lesz Kédár minden dicsőségének”, és valóban így történt.
Drága Istenünk, segíts, hogy mi is mindent megtehessünk azért, hogy segítsük a háború elől földünkre menekülőket!. Jézus nevében kérünk. Ámen.
Koot van Wyk
266. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN 2. fejezetéhez (szeptember 6-12.).
A mi Megváltónk jó mintája volt a könyörületességnek, gyengédségnek és alázatosságnak, miközben önzetlenül szolgálta az emberiséget. Jézus mennyei Atyja dicsőségének jelképe volt, nem pedig a sajátjának. Amikor a kereszten szenvedett, egyszer sem tett csodát, hogy kedvezzen magának, és enyhítse kínszenvedéseit. Ez a fejezet egy régi fiatal, önkéntes misszionárius dalra emlékeztet: „ÖRÖM – Jézus elsőként, a többiek utána, te magad utoljára.” (Az angolban a kezdőbetűk az ÖRÖM szót adják ki.)
Amikor Jézus az emberek között élt, az emberiség iránt érzett szeretetet testesítette meg, amely nem, kor, faj és nyelv felett áll. Nemcsak testi és mentális betegségeket gyógyított, hanem enni adott az éhezőknek, és lehetővé tette, hogy a megfáradtak megpihenhessenek. Péter anyósának meggyógyítása során egy érintésre azonnal visszatért annak egészsége. Frissen szerzett elevenségével a Gyógyítóját és tanítványait szolgálta.
Krisztus szolgálatait egyszerűséggel teljesítette. Minthogy természetfeletti hatalommal rendelkezett, megsokszorozhatta volna a kenyeret levelekkel és kövekkel. Ő azonban a gyermek öt kenyerét és két halát választotta. Ő volt az élet kenyere; ők pedig emberek halászai lettek. Megparancsolta, hogy etessék meg a tömeget, és azzal látta el őket, ami már ott volt.
Krisztus elhordozta minden gyengeségünket. Az ő sebeivel gyógyulánk meg. Hát mi ne keljünk-e fel teljes erőbedobással, hogy a gyógyítónkat és Megváltónkat szolgáljuk? Mikor együttműködünk vele, ahogyan Ő tette az Atyjával, minden dicsőség Ő rá száll, hiszen mi csak az Ő keze és lába vagyunk.
Ámen!
VálaszTörlés