2020. szeptember 29., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 29 - KEDD - Ézsaiás 39

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 5. fejezet 1903. nap

AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS

5. fejezet (3. rész) – A lélek gyógyítása   

"Akarsz-é meggyógyulni?"

"Van pedig Jeruzsálemben a Juh-kapunál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását" (Jn 5:2-3).

A tó vize bizonyos időközökben felkavarodott. A közhiedelem szerint ezt valamilyen természetfölötti hatalom okozta. Azt is hitték, hogy aki a víz felkavarodása után először lép a vízbe, meggyógyul, bármi legyen is a betegsége. A betegek százai látogattak el erre a helyre; de amikor a víz zavaros lett, a betegek tömegei a tóhoz tódulva eltaposták a gyengébb férfiakat, nőket és gyermekeket. Sokan még csak a tó közelébe sem tudtak jutni. Sokan pedig, akiknek sikerült eljutniuk a tóig, meghaltak a szélén. A tó körül menedékhelyek épültek, hogy a betegek védelmet találhassanak a nappali hőség és az éjszakai hideg ellen. Egyesek ezekben a fedett csarnokokban töltötték az éjszakát, és a gyógyulás hiú reményében nap mint nap a tó széléhez kúsztak.

Jézus éppen Jeruzsálemben volt. Egyedül járkált: láthatóan elmélkedett és imádkozott. Közben a tóhoz ért. Meglátta a szerencsétlen betegeket, akik lesték azt, amit gyógyulásuk egyedüli lehetőségének véltek. Jézus szerette volna gyakorolni gyógyító hatalmát, és minden beteget meggyógyítani. De éppen szombat volt. Tömegek mentek istentiszteletre a templomba, és Jézus tudta, hogy az ilyen cselekedet - a gyógyítás - fellobbantja a zsidók előítéletét, és munkájának hamar véget vetnek.

De a Megváltó meglátott egy különlegesen súlyos esetet: egy harmincnyolc esztendeje tehetetlen, rokkant embert. Betegsége nagyrészt saját bűnös életmódjának következménye volt, és az emberek Isten büntetését látták benne. Hosszú éveket élt meg nyomorultan, egyedül, társtalanul, az Isten kegyelméből való kitaszítottság érzésével. Amikor a víz felkavarodása várható volt, tehetetlenségén szánakozó emberek elvitték a csarnokokhoz. A kedvező pillanatban azonban nem volt ott senki, aki segített volna neki. Látta a víz fodrozódását, de sohasem tudott a tó szélénél tovább jutni. Mások, az erősebbek, megmártóztak előtte a vízben. A szegény, tehetetlen beteg nem tudott versenyezni a tülekedő, önző tömeggel. Örökös próbálkozása, amely egyetlen célpontra irányult, szorongása, folytonos csalódása régen felemésztette maradék erejét is.

A beteg ott feküdt matracán, és egyszer-egyszer felemelve fejét szemét a tóra meresztette. Egyszer csak egy kedves, szánakozó arc hajolt fölé, és "akarsz-é meggyógyulni?" szavai megragadták figyelmét. Reménység ébredt szívében. Érezte, hogy valamilyen módon segítséget kap. De a bizakodás fénye csakhamar elhalványult. Eszébe jutott, hányszor próbált eljutni a tóhoz, és most már nincs sok kilátása arra, hogy megéri a víz újbóli felkavarodását. Ernyedten fordult el, és így szólt: "Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felkavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én odaérek, más lép be előttem."

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 39

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2039&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2039&version=NT-HU

Ézsaiás könyvének 39. fejezete igen rövid. Ezékiás király meggyógyult halálos betegségéből, mert Istenhez imádkozott kegyelemért, és mert követte az Isten által tanácsolt természetes gyógymódokat (lásd Ézs 38:21). Rendkívüli, csodálatos gyógyulásának híre messze földre eljutott. Babilon királya, amint tudomást szerzett róla, szinte azonnal elküldte fiát és néhány főtisztviselőjét jókívánságokkal és ajándékokkal Ezékiáshoz.

Úgy tűnik azonban, hogy Ezékiás király saját dicsőségét, gazdagságát és hatalmát mutatja meg a pogány követeknek, ahelyett, hogy a hatalmas, egyetlen igaz Istenről beszélne nekik, aki képes meggyógyítani és megszabadítani (lásd Ézs 37:20). Ahelyett, hogy az Isten igazságáról szóló üzenet – amely miatt Ő meghosszabbította életét (lásd Ézs 38:19) – megosztására használná ezt a lehetőséget, inkább magára és királysága dicsőségére tereli a babiloniak figyelmét.

Ellen White így ír erről a Próféták és királyok című könyvében: „Ezékiás a követek látogatásakor hűtlennek bizonyult megbízatásához. E kudarcának története mindenki számára fontos tanulságot hordoz. Sokkal többet kellene beszélnünk életünk drága fejezeteiről, Isten irgalmáról és jóságáról, a Megváltó páratlan szeretetéről. Ha szívünk és gondolatvilágunk telve van Isten szeretetével, akkor nem nehéz elmondani azt, ami lelkünket betölti. A nagyszerű gondolatok, nemes törekvések, az igazság világos felismerése, önzetlen célok, kegyesség és szentség utáni vágyakozás olyan szavakban jut kifejezésre, amelyek feltárják, milyen kincset rejteget szívünk. 

Társainknak, akikkel napról napra együtt vagyunk, szükségük van segítségünkre és tanácsainkra. Olyan lelki állapotban lehetnek, amikor az idejében mondott szó maradandóan lelkükbe vésődik. Lehet, hogy holnap egyesekkel már nem találkozhatunk. Milyen hatással vagyunk útitársainkra?” (Budapest, 1995, Advent Kiadó. 216. oldal.)                                 

Ellen White következtetése Ezékiás király története alapján, hogy ha helyesen használjuk a megfelelő alkalmakat, a jóra való befolyásunk százakat, ezreket is elérhet és pozitívan befolyásolhat. Mit teszünk tehát az Istentől kapott befolyásunkkal ma?  Ha eljönnek hozzánk, életünkre kíváncsian, „tárlatvezetést” tartunk nekik, mint Ezékiás, vagy rámutatunk az igaz Istenre, aki egyedül képes gyógyulást és jólétet adni az országnak?

Imádságom: Urunk! Kérünk, bocsásd meg, hogy túl gyakran tulajdonítjuk a Te dicsőségedet magunknak! Bocsásd meg, hogy keresztényként oly gyakran elszalasztjuk annak lehetőségét, hogy hatalmadról és igazságodról beszéljünk! Bocsásd meg, hogy befolyásunkat a magunk érdekében használjuk, ahelyett, hogy Rád irányítanánk mások figyelmét! Ismét Neked szenteljük magunkat és a mai naptól többé nem tulajdonítjuk magunknak azt, ami csakis a Tiéd. Ámen.

Melodious Echo Mason

269. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   5. fejezetéhez (szeptember 27 – október 3.).

Most van itt az ideje, hogy teljes szívünkkel és elménkkel elhiggyük Isten Igéjét. Ez a fejezet bemutatja, hogy milyen a testi egészség kapcsolata a lelki egészséggel. Talán nem tapasztaljuk meg a testi betegség múlását, amíg Jézus el nem jön ismét, azonban a szívünk és elménk meggyógyulhat a bennünk élő Jézus erejével.

Sokszor beszélgettem olyan betegekkel, akik mentálisan kerültek válságba. Jézushoz kiáltanak, hogy mentse meg őket, majd a hangjuk és a hanglejtésük démonikussá válik. Az elméért folyó harc bontakozik ki előttünk. Halkan Jézushoz kezdek imádkozni a veszély elmúltáért és a szenvedő beteg gyógyulásáért, aki a gondozásom alatt áll. „Jézus ismeri minden ember körülményeit.” (30. o.) Vágyik arra, hogy menedéket és gyógyulást keressünk nála.

Nézz fel Jézusra és összpontosíts a szavára! Naponta fogadd be, és beszélgess vele állandóan! Aztán higgyél abban, amit Ő mond. Ne várj arra, hogy „érezd” a szíved és az elméd gyógyulását. Ha bizonytalannak érzed magad, vagy sötétség vesz körül, nézz fel Jézusra. Ő lépésről lépésre vezetni fog téged. Kapaszkodj az ígéretébe, és Ő megújítja a szívedet. Ma jobban, mint valaha Krisztus szolgálatát kell választanunk teljes eltökéltséggel és teljes szívvel. Jézus megszabadít a bűn láncaitól, amely gúzsba köt, és megment a haláltól. 

Cheri Holmes
sürgősségi osztályon dolgozó nővér, Lynden, Washington, USA
Fordította Gősi Csaba
 
  

2 megjegyzés: