2020. szeptember 20., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - szeptember 20 - VASÁRNAP - Ézsaiás 30

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Az olvasmány szerkezete:

1. Részlet Ellen White könyvéből
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez

Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 4. fejezet 1894. nap

AZ IGAZI ORVOS-MISSZIONÁRIUS

4. fejezet (1. rész) – A hit érintése  

 "Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok (Mt 9:21). Egy szegény asszony mondta ezt, akinek tizenkét éve tartó betegsége terhessé tette az életét. Minden vagyonát orvosokra és gyógyszerekre költötte, de hasztalan. Gyógyíthatatlannak nyilvánították Amikor hallott a nagy Orvosról, reménye újjáéledt. Úgy gondolkodott, hogy ha csak közelébe férkőzhet, és beszélhet vele, meggyógyul.

Krisztus útban volt Jairus, a zsidó rabbi háza felé. Jairus esdve kérte, hogy jöjjön el hozzá, és gyógyítsa meg a leányát. A megtört szívű apa könyörgése: "Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon" (Mk 5:23) - megindította Krisztus szerető, megértő szívét. Azonnal útnak indult a főemberrel.

Csak lassan haladtak, mert a tömeg minden oldalról szorongatta Krisztust. A Megváltó áttörte magát a tömegen, és megközelítette azt a helyet, ahol a szerencsétlen asszony állt. Mindeddig hiába próbált újra és újra Jézus közelébe férkőzni. Most itt volt az alkalom, de nem tudta hogyan szólítsa meg. Nem akarta feltartóztatni a lassan haladó Jézust. De úgy hallotta, hogy ha megérintik ruháját, gyógyító erő árad belőle. Attól való féltében, hogy elszalasztja a gyógyulás egyetlen alkalmát, előretolakodott ezt mondva magában: "Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok".

Krisztus ismerte az asszony minden gondolatát, és arra ment, ahol az asszony állt. Tudott nagy ínségéről, és alkalmat adott neki hite gyakorlására.

Az asszony az előtte elhaladó Jézus felé nyúlt, és pusztán ruhája szegélyét sikerült megérintenie. Abban a pillanatban tudta, hogy meggyógyult. Erre az egy érintésre összpontosította egész hitét. Fájdalma és elesettsége azon nyomban megszűnt. Megborzongott, mintha elektromos áram hullámzott volna át egész lényén. Teljesen egészségesnek érezte magát. "Megérzé testében, hogy kigyógyult bajából" (Mk 5:29).

A hálás asszony köszönetet akart mondani a csodálatos Gyógyítónak, aki ebben az egyetlen érintésben többet adott neki, mint az orvosok tizenkét hosszú év alatt. De nem mert megszólalni. Szívében hálával megpróbált elhúzódni a tömegtől. Egyszer csak Jézus megállt, és körülnézve megkérdezte: "Ki az, aki engem illete?"

Péter meglepetten nézett Jézusra, és így válaszolt: "Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, aki engem illete?" (Lk 8:45).

"Illete engem valaki - mondta Jézus -, mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem" (46. vers). Különbséget tudott tenni a hit érintése és a vigyázatlan tömeg véletlen érintése között. Valaki határozott céllal érintette meg, és választ kapott.

Mai Bibliai szakasz: Ézsaiás 30

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2030&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=%C3%89zsai%C3%A1s%2030&version=NT-HU

Ézsaiás a lázadás általános problémáinak leírásával kezdi ezt a fejezetet, legyen az akár sátáni, akár emberi eredetű (1. vers). Júdából sokan kerestek Egyiptomban menedéket Isten, vagy Ézsaiás megkérdezése nélkül (2. vers). Ez volt a szokásuk, bármi gondjuk adódott, mindig Egyiptomtól várták a megoldást.

Az ötödik versben Ézsaiás arról szól, mi az általános következménye annak, ha az emberek Isten megkérdezése nélkül cselekszenek: mindig bajba kerülnek. A hatodik és hetedik versben a próféta Egyiptom segítségének hiábavalóságáról beszél. Ézsaiás ezután rámutat arra, amit Isten fog tenni a jövőben.  Isten válasza arra vonatkozik, amit a próféta napjaiban élő emberek tettek, és amit sátán tett mennyei lázadása során. Ezért Ézsaiás Júda vétségeinek gondos feljegyzését kívánja (8. vers). Hozzáállásuk általában ugyanaz, mint Luciferé: „Mert pártütő nép ez, hazug fiak, akik nem akarnak hallgatni az Úr törvényére” (9. vers). Azt mondják a prófétáknak, hogy ne lássanak, és ne szólják az igazat, hanem kedvük szerint valókat szóljanak, és térjenek ki az útjukból (10-11. vers). Isten Igéjének általános elutasítása tapasztalható (12. vers).

Ha valaki nem az Úrban bízik, akkor óhatatlanul a zsarnokság urára támaszkodik, és ennek eredménye az ingatagság . Hirtelen tör rá az összeomlás (13. vers). A gonoszok vége megegyezik sátánéval (14. vers). Ézsaiás e probléma megoldására is rámutat: „a megtérés és a megnyugvás megmentene benneteket, a csöndesség és a bizalom erősségetek lenne” (15. vers). Csak egy a gond: „De ti nem akarjátok.”

Isten legnagyobb problémája az Univerzumban egy gonosz akarat létezése. Ez minden rossz eredetének gyökere. Ézsaiás úgy mutatja be kortársait, mint akik saját erejükben bíznak: lovakon fognak menekülni, ha rájuk tör az ellenség (16. vers), de Isten azt mondja, hogy azok az üldözők gyorsak lesznek. Ézsaiás bemutatja Isten jellemét, mennyire szeretne kegyelmes lenni velük, és megkönyörülni rajtuk. Áldottnak nevezi azokat, akik az Urat várják (18. vers). Majd felvázolja mi vár azokra, akik Istenben keresnek menedéket és Belé vetik bizalmukat (19-26. vers). Ézsaiás láthatta a maradékot, a mennyei Jeruzsálem majdani lakóit, akik már nem sírtak többé (19. vers), mert Isten meghallgatja kiáltásukat. Meglátják a tanító Jézust újra eljönni : „nem kell többé elrejtőzködi tanítóidnak, hanem szemed tanítódra nézhet! (20. vers).

Krisztus eljövetele előtt Isten fogja irányítani népét: „Ez az út, ezen járjatok!” (21. vers). Ez azt jelenti, hogy az emberek elhagyják bálványaikat és visszatérnek Isten parancsolataihoz (22. vers). A maradéknak bőségesen lesz élelme és vize az Úrtól (24-25. vers).

Második eljövetelekor az Úr begyógyítja az összes sebet, és a megváltottak testét halhatatlanná teszi a feltámadáskor (26. v.). Az Úr lesz az igazságosság napja, hétszer fényesebb, mint a Nap, és ereje a megváltottaknak nem fog ártani.

Ézsaiás ezután a gonoszok állapotáról szól azon a napon: „Íme, az Úr neve jön messziről”. Krisztus, a harcos Messiás jön lakhelyéről, a Mennyből. Nem nehézfegyverzettel harcol, hanem megemésztő tűzzel (27-33. v.). Míg a gonoszokat rostájában rázza, és elpusztítja az Úr, a maradék Ézsaiás leírása szerint biztonságban lesz, fölzendül énekük, és szívük örvendezik (29. v.).

Drága Istenünk! Add, hogy második eljöveteledkor feltámadjunk és megújíttassunk a Te szavad által! Kérünk, gyógyíts is meg minket! Hadd örvendezzünk az Úr hegyén, a mennyei Sion-hegyén zenével és énekkel miközben  tanúi lehetünk, amint a harcos Messiás eltöröl minden gonoszságot, hogy helyet készítsen egy teljesen új teremtésnek. Ámen.

Koot van Wyk

268. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN   4. fejezetéhez (szeptember 20-26.).

A tinédzser fiamnak torokgyulladása, abban a kritikus időszakban, amikor minden felsőlégúti tünet különleges óvintézkedést igényelt. Az elkülönítéstől való félelem, valamint a szűrési idő alatt őt ért megbélyegzés következtében nagyon rosszul érezte magát. Érzelmileg nem volt rá felkészülve, hogy olyan személyzettel találkozik, aki teljes védőfelszerelésbe öltözve jelenik meg. Engem arra kértek, hogy várjak az autóban. Aggódó tekintete kínnal telivé tette a várakozásomat.

14 napra karanténba kellett vonulnia. Az elszigeteltsége alatt csak nőtt a poszttraumás stressze, ami azért alakult ki, mert védőfelszerelésben lévő személyzettel találkozott. „Anya, ahogy az orvos fel volt öltözve, biztos, hogy COVID-19-em van.” Isten azonban jó hírrel árasztott el minket a negyedik napon, amikor megkaptuk a negatív teszteredményt. Azoknak, akiket érint, az elszigetelés borzalma egy csapást jelent.

Jézus idejében a leprások voltak a társadalom legmegvetettebb emberei. A COVID-19 elszigetelést megtapasztalni semmiség, ha ehhez hasonlítjuk. A leprások a teljes emberi társadalomból voltak száműzve. Jézus jött, és ugyanazzal a jósággal fordult azokhoz is, akiket a társadalom és a vallás mérhetetlenül tisztátalannak bélyegzett. Krisztus a vérfolyásos asszony szívét felkészítette a reményre, a bizalomra, és hogy higgyen az Ő ígéreteiben. Jézus készen áll arra, hogy az Ő hatalmához a hozzáférést biztosítsa. Hitben kell törekednünk az Ő erkölcsi tisztaságára.

Urunk, Atyánk, add, hogy a megpróbáltatásoktól ne erőtlenedjünk el. Istenünk, lásd meg a hitet bennünk, adj bátorságot, hogy a jelenlétedbe kerülhessünk. Ámen.

Ruth Haamankuli
Egészségügyi szolgálatok igazgatója és gyülekezeti vén, Minnetonka Hetednapi Adventista Egyház, Minnesota
Fordította Gősi Csaba
 
 

2 megjegyzés: