Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/
Az olvasmány szerkezete:
2. Olvasmány a napi bibliai fejezethez
3. A heti olvasmány Ellen White könyvéhez
Olvasmány – A nagy Orvos lábnyomán 18. fejezet 1964. nap
A
BETEGEK GONDOZÁSA
"Betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak."
18. fejezet (1. rész) – A test és a lélek kölcsönhatása
A test és a lélek között nagyon szoros kapcsolat van.
Amikor az egyiket valamilyen hatás éri, a másik is megérzi. A lélek állapota
sokkal nagyobb hatással van az egészségre, mint ahogy azt sokan gondolják.
Számos betegség depresszió következménye. Bánat, aggódás, elégedetlenség,
bűntudat, bűnös állapot, gyanakvás - mind őrli az életerőt, és kaput nyit az
összeomlásnak és a halálnak.
Képzelődésünkkel néha előidézzük és gyakran nagyon is
súlyosbítjuk a betegséget. Sokan betegen élik le egész életüket, pedig
egészségesek lehetnének, ha elhinnék, hogy egészségesek. Sokan azt képzelik,
hogy minden apró viszontagság betegséget okoz; pedig azért lesznek betegek,
mert számítanak rá. Sokan haltak meg már olyan betegségben, amelyet csupán
kényszerképzet okozott.
Bátorság, remény, hit, rokonszenv, szeretet előmozdítja az
egészséget, meghosszabbítja az életet. Az elégedettség és vidámság gyógyír a
testnek, erő a léleknek. "A vidám (az örvendező) elme jó orvosságul
szolgál" (Péld 17:22).
A betegek kezelésénél nem szabad a lelki hatást figyelmen
kívül hagyni. Helyesen alkalmazva a betegség elleni küzdelem egyik
leghatásosabb eszközévé válik.
Akaratátvitel
Van azonban a lelki betegségek kezelésének olyan formája
is, amely igen hatékony eszköz a gonoszság szolgálatában. Ezzel az ún.
tudománnyal az egyik ember olyannyira hatalmába keríti a másik ember akaratát,
hogy a határozatlanabb személy egyénisége beleolvad az erősebb akaratú személy
egyéniségébe. Az egyik ember véghezviszi egy másik akaratát. E
"tudomány" állítása szerint az ember gondolatmenete megváltoztatható,
életadó impulzusok továbbíthatók, és a betegeket a betegségekkel szemben
ellenállóvá, és azok legyőzésére alkalmassá lehet tenni.
Ezt a gyógymódot olyan emberek alkalmazzák, akik nem
ismerik annak valódi jellegét és kimenetelét; és akik azt hiszik, hogy a
betegnek jót tesznek vele. Ám ez az úgynevezett tudomány téves elveken
alapszik. Ez a gyógymód Krisztus lényétől és szellemétől idegen és nem vezet
hozzá, aki az Élet és az Üdvösség. Az az ember, aki önmagához láncol embereket,
elszakítja őket erejük igazi Forrásától.
Nem Isten akarja azt, hogy egy ember egy másik ember
irányítása alá helyezze értelmét és akaratát, és így passzív eszközzé váljék
kezében. Senki se olvassza bele egyéniségét a másikéba! Ne tartson embert a
gyógyulás forrásának! Csak egyedül Istenben bízzék! Istentől kapott emberi
méltósága megkívánja, hogy ne emberi értelem, hanem Isten irányítsa.
Isten közvetlenül önmagával akarja kapcsolatba hozni az
embert. Az emberrel való bánásmódjában mindig tiszteletben tartja a személyes
felelősség elvét. Azt akarja tudatosítani velünk, hogy személy szerint tőle függünk,
és hogy szükségünk van közvetlen irányítására. Az emberit a mennyeivel akarja
egyesíteni, hogy az ember átalakulhasson Isten képmására. Sátán azonban meg
akarja hiúsítani Istennek ezt a szándékát. Arra ösztönzi az embert, hogy
embertől függjön. Az ember értelmét - ha elfordul Istentől - a kísértő a saját
hatalmába tudja keríteni. Képes irányítani az embert.
Az akarat ember általi irányításának elméletét Sátán
találta ki, hogy az ő befolyása érvényesülhessen; hogy az emberi filozófia
foglalja el a mennyei filozófia helyét. A magukat keresztényeknek vallók
körében is meghonosodott tévedések között nincs ennél veszélyesebb csalás;
semmi sem szakít el ennél biztosabban Istentől. Bármilyen ártatlannak látszik
is, a betegeken való alkalmazása romlásukat munkálja, nem pedig gyógyulásukat.
Kaput nyit, amelyen Sátán belép, hogy birtokba vegye a másnak alávetett emberi
akaratot, és a befolyásoló akaratát is.
Félelmetes az a hatalom, amelyhez gonosz lelkű emberek ily
módon jutnak. Micsoda lehetőséget nyújt ez azoknak, akik mások gyengeségének és
balgaságának kihasználásából élnek! Hányan elégítik ki gyenge és beteg lelkű
emberek befolyásolása útján bűnös szenvedélyüket és nyereségvágyukat!
Az embernek a másik ember általi irányításánál jó dolog az, amit tennünk kell. Tanítsa meg az orvos az embereket arra, hogy emberek helyett Istenhez forduljanak! Ne emberektől várják testi-lelki gyógyulásukat, hanem Istentől, aki minden hozzá fordulót meg tud menteni! Aki az ember agyát teremtette, tudja mire van szüksége az agynak. Isten az egyedüli gyógyító. A testi-lelki beteg lássa meg Krisztusban a helyreállítót. "Mert én élek - mondja Jézus -, ti is élni fogtok" (Jn 14:19). Ez az az élet, amit meg kell ismertetnünk a betegekkel. Mondjuk el nekik, hogy ha hisznek a gyógyító Krisztusban, ha az egészség törvényeinek engedelmeskedve és istenfélelemmel, tökéletes szentségre törekedve együttműködnek vele, Krisztus megeleveníti őket. Ha Krisztust így mutatjuk be, olyan hatalmat, olyan erőt kínálunk nekik, amelynek értéke van, mert felülről származik. Ez a test és lélek gyógyításának igazi tudománya.
Mai Bibliai szakasz: Jeremiás 34
A fejezetet itt
olvashatod el a Bibliából:
Károli fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2034&version=KAR
Új protestáns fordítás:
https://www.biblegateway.com/passage/?search=Jeremi%C3%A1s%2034&version=NT-HU
Senki sem szeret rossz híreket kapni. De feltehetek egy kérdést? Mit választanátok: jó híreket, amik nem igazak, vagy rossz híreket, amik igazak? Sedékiás király rossz híreket kapott Jeremiás prófétától, hogy Nabukodonozor, Babilónia királyának serege le fogja rombolni Jeruzsálemet és a királyt foglyul ejtik.
Jézus is rossz híreket mondott követőinek: „Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok. A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.” (Jn 16:1-2)
Miért mond az Úr ilyen rossz híreket népének? A válasz egyszerű: fel akar készíteni az előttünk álló nehéz időkre. A legjobb felkészülés a nehézségekre és az üldözésre az Istennel való személyes kapcsolat. Jézus ezt mondta a követőinek: „Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16.33)
Nem csoda, hogy Pál apostol ilyen örömteli bizonyságot tett: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:38-39)
„Uram, köszönöm ma neked, hogy velem leszel a megpróbáltatások idején és semmi sem választhat el szeretetedtől. Ámen.”
Derek J. Morris
278. heti olvasmány A NAGY ORVOS LÁBNYOMÁN 18. fejezetéhez (november 29 – december 5.).
Az elme az egyike a legelhanyagoltabb területeknek, amikor az egészségről beszélünk általában. Amikor a fizikai test általános betegségével foglalkozunk, nagyon ritkán vesszük figyelembe az elmét. Azonban az egészség nem csak a testi, hanem a mentális és lelki vonatkozásokat is magában foglalja. Ha valami hatással van az egyikre, az rendszerint a másikra is hatással van.
Gondoljunk vissza a gutaütött esetére Márk 2. fejezetében, akit azért vittek Jézus elé, mert testi gyógyulásra volt szüksége. A legelső dolog, amivel Jézus foglalkozott, az a mentális és lelki szükséglete volt. A bűneinek a megbocsátása felszabadította az egész életében cipelt tehertől, amit a bűntudat és a stressz okozott. A stressz, az aggodalom, a szorongás, az elégedetlenség, a depresszió, a harag és a félelem mind negatív hatással van a testre. Ezek az érzések rendszerint lecsökkentik az életerőnket, azáltal, hogy lelassítják és megakadályozzák, hogy a test szervrendszerei megfelelően működjenek és valójában romlást, betegséget és halált hoznak.
Meglepő, de néhány kutatás eredménye azt mutatja, hogy 10 betegségből 6-ot a stressz okoz, ami ismét visszavezet minket az elméhez. Milyen fontos, hogy ne csak a testi vonatkozásra figyeljünk oda, hanem a mentálisra is, amikor az egészséggel és a jóléttel foglalkozunk.
Ámen!
VálaszTörlésÁmen ✝️🛐🙏🕊
VálaszTörlés