Higgyetek az Ő prófétáinak - július 8 - SZOMBAT - Zsoltárok 63

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 63 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+63&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+63&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.     Istennel a sivatagban. Dávid ezt a zsoltárát a júdeai sivatagban írta, ahol csak hatalmas sziklák, körengeteg és skorpiók vannak. Semmi sem terem ebben a környezetben, Dávid pedig ellensége elől menekül. Ennek ellenére szívből, csodálatosan dicsőíti Istent. Ha nem tudnánk, hogy milyen körülmények között írta, a zsoltárt olvasva az gondolhatnánk, hogy a palotában, kényelmes körülmények között költötte ezt az énekét. A zsoltáros nem a körülmények rabja, nem ez köti le gondolatait, hanem Isten szépsége, jósága és szeretete.

2.     Isten kegyelme mindennél felettébb való. Dávid számára Isten kegyelme abban nyilvánul meg, hogy

a.     Van Istene. Akinek van Istene, a sivatag közepén is biztonságban van

b.    Dicsőítheti Istent. Isten a dicsőítsek között lakozik. Amikor Dávid Istent dicsőíti, Isten jelenlétébe kerül, ahol védve van az ellenség miden ártó szándékától.

c.     Örvendhet Istenének. Dávid igazából megéli az Istennel való közösséget. Örömet jelent számára, hogy van Istene, hogy Isten a barátja, hogy beszélgethet vele, hogy imádhatja, hogy közösségben lehet vele. Isten azt szeretné, ha a vallás nekünk is azt jelentené, amit Dávidnak jelentett. Isten örömet szeretne szerezni nekünk.   

3.    Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.     aki a sivatagban is megtalálható

b.    akinek jelenlétére csak vágyni lehet – ha megismertük Őt

c.     akinek szeretete az életnél is jobb

d.    akinél gondolataink szívesen elidőznek

e.     akinek ellenségei kudarcot vallanak

f.      akihez jó ragaszkodni

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 17. fejezet

17. fejezet – A HAJNAL HÍRNÖKEI (7. rész)

Micsoda tanulság rejlik ebben a csodálatos betlehemi történetben! Megdorgálja hitetlenségünket, büszkeségünket és önelégültségünket. Arra int, hogy vigyázzunk, nehogy bűnös nemtörődömségünk miatt a mi figyelmünket is elkerüljék az idők jelei, és ezért ne ismerjük fel meglátogatásunk napját.

Nem csupán Judea dombjain, nemcsak az egyszerű pásztorok között találtak az angyalok olyan embereket, akik a Messiás jövetelét várták. A pogányok földjén szintén vártak reá bölcs, gazdag, nemes emberek, a Kelet filozófusai. A mágusok, a természet kutatói meglátták Istent keze munkájában. A héber Szentírásból megtudták, hogy egy Csillag támad Jákóbból, és buzgó vággyal várták annak jövetelét, aki nemcsak "Izrael vigasztalása" lesz, hanem "világosság" is "a pogányok megvilágosítására", és "üdvösségükre a földnek széléig" (Lk 2:25.32; Acs 13:47). Keresték a világosságot, és az Isten trónjáról áradó fény megvilágította lábuk előtt az ösvényt. Miközben a jeruzsálemi papok és rabbik, az igazság hivatalos őrei és magyarázói sötétségbe burkolóztak, a mennyei csillag ezeket a pogány idegeneket az újszülött király születési helyére vezette.

Krisztus "azoknak, akik Őt várják", "másodszor bűn nélkül" fog megjelenni "üdvösségükre" (Zsid 9:28). Isten a második advent üzenetét - akárcsak a Megváltó születésének hírét - nem a nép vallási vezetőire bízta. Ezek az emberek nem voltak közösségben Istennel, és elvetették a mennyből áradó világosságot. Ezért nem voltak azok között, akiket Pál apostol így jellemez: "De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!" (lThessz 5:4-5).

A Sion falain őrködőknek kellett volna elsőként meghallani a Megváltó adventjének hírét; elsőként felemelni hangjukat, hogy közelségét hirdessék; elsőként figyelmeztetni a népet, hogy készüljön jövetelére. De ők kényelembe helyezkedtek, békéről és biztonságról ábrándoztak, és közben a népet álomba ringatták a bűnei. Jézus látta, hogy egyháza olyan, mint a dús levelével hivalkodó, de a drága gyümölcsöt nélkülöző, terméketlen fügefa. A vallás formaságait kérkedve megtartották, de ebből a vallásból hiányzott az igazán alázatos, töredelmes lelkület és a hit. Pedig csak ezek tehetik a szolgálatot Isten előtt kedvessé. A Lélek gyümölcse helyett büszkeségről, formalizmusról, kicsinyes hiúságról, önzésről, zsarnokságról árulkodtak. A bűnbe süllyedt egyház bezárta szemét az idők jelei előtt. Isten azonban nem hagyta el őket, és nem lett hűtlen hozzájuk. De ők elfordultak tőle, és elzárkóztak szeretetétől. Mivel nem voltak hajlandók teljesíteni a feltételeket, Isten sem teljesíthette a nekik tett ígéreteit.

Ez a biztos következménye annak, ha valaki nem értékeli és nem él az Istentől kapott világossággal és kiváltságokkal. Ha az egyház megkerüli Isten intézkedéseit és csak részben fogadja el a fényt; ha kinyilatkoztatott feladatait csak részben teljesíti, akkor a vallás elkerülhetetlenül formasággá korcsosul, és eltűnik az éltető kegyesség. Ezt az igazságot az egyháztörténelem ismételten szemléltette. Isten az adott áldások és kiváltságok arányában igényli népétől a cselekvő hitet és engedelmességet. Az engedelmesség áldozatot követel, és kereszttel jár. Ezért utasította el a menny világosságát sok olyan ember, aki magát Krisztus követőjének vallotta, és az egykori zsidókhoz hasonlóan nem ismerte fel meglátogatásának idejét (Lk 19:44). Gőgjük és hitetlenségük miatt az Úr mellőzte őket, és azoknak nyilatkoztatta ki igazságát, akik a betlehemi pásztorokhoz és Kelet mágusaihoz hasonlóan figyeltek minden reájuk áradó fénysugárra.