Higgyetek az Ő prófétáinak - július 9 - VASÁRNAP - Zsoltárok 64

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Te milyennek látod azt az Istent, Akit Zsoltárok 64 bemutat?

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+64&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=ps+64&version=NT-HU

(A következő pontokban azt találod, ahogy a szerző meglátta Istent ebben a fejezetben. Kommentben leírhatod, hogy te milyen Istent fedeztél fel ebben a fejezetben. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, akkor válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

1.     Isten és a félelem. Dávid bevallja, hogy megrettent az ellenségtől, az ellenség pedig nem félt reá lövöldözni, de amikor megismerték, hogy kicsoda az Isten, félelem fogta el őket. Ilyen a mai ember is. Nem féli Istent, vakmerően rázza az öklét Isten és a menny felé, de amikor Jézus megjelenik az ég felhőiben, ugyanilyen fordulat történik náluk is, hogy rettegve futnak a kősziklákhoz, hogy essenek rájuk. Belsazár király is fennhéjázó módon viszonyult Istenhez, amikor temploma edényeit használta tivornyázásához, de megremegtek a lábai, amikor az írás megjelent a falon. Ezért jobb most az istenfélelem (Isten tisztelete), mint majd rettegni eljövetelekor.

2.     Isten áldást ad az egyenesszívűeknek. Dávid rájön arra, hogy felcserélheti az ellenségtől való félelmet az istenfélelemre. Elmondja azt, hogy a tisztaszívűek menedéket találnak Istennél és a félelem helyett inkább dicséretet énekelnek. Te is eldöntheted, hogy félsz, vagy dicséretet énekelsz.   

3.   Ezen kívül még egy olyan Istent látunk:

a.      aki meghallgatja gyermekei panaszszavát, de szinte észrevétlenül átváltja azt bizalommá és dicséretté

b.     aki ismeri az ellenség taktikáját, és gyermekeit felkészíti a védelemre

c.      aki meghátrálásra tudja kényszeríteni az ellenséget akkor is, amikor az már biztos a győzelmében

d.     akit egyszer meg fognak ismerni ellenségei is, de lesz, akinek ez már túl késő lesz

Olvasmány – E.G. White A NAGY KÜZDELEM 18. fejezet

18. fejezet – EGY AMERIKAI REFORMÁTOR (1. rész)

Krisztus második adventjének meghirdetésében Isten különleges szerepet szánt egy becsületes, tiszta lelkű farmernek, aki ugyan megkérdőjelezte a Szentírás isteni tekintélyét, de őszintén vágyott arra, hogy az igazságot megismerje. Sok más reformátorhoz hasonlóan William Miller is ifjúkorában szegénységgel küzdött. Ez határozottságra és önmegtagadásra nevelte. A családot, amelyből származott, a függetlenség és a szabadság szeretete jellemezte. Tagjai szívós és hazájukat forrón szerető emberek voltak. Ezek a tulajdonságok Millert is különösképpen jellemezték. Apja a forradalmi hadseregben kapitány volt. Miller ifjúkori nélkülözései azokhoz az áldozatokhoz vezethetők vissza, amelyeket apja e viharos időszak küzdelmei és szenvedései között hozott.

Miller egészséges és rendkívül jó eszű gyermek volt. Az évek múlásával pedig még jobban kibontakoztak képességei. Tanulékony, pallérozott ember volt, és szenvedélyesen szomjazott a tudásra. Jóllehet főiskolai képzettséggel nem dicsekedhetett, de szeretett tanulni, fegyelmezetten gondolkozott és mindent mérlegelt. E tulajdonságai józan ítélőképességű, széles látókörű emberré formálták. Jelleme feddhetetlen, hírneve irigylésre méltó volt. Becsületessége, takarékossága és bőkezűsége miatt sokan tisztelték. Határozottsága és szorgalma folytán már kora ifjúságában tekintélyre tett szert, de szokásához híven továbbra is tanult. Különböző polgári és katonai hivatalokat töltött be, mégpedig becsülettel. Úgy tűnt, hogy a gazdagság és a megbecsülés útja kitárult előtte.

Anyja igazi hívő asszony volt, és így a gyermek Millert vallásos hatások érték. Kora ifjúságában azonban deisták társaságába került. Ezeknek a befolyását fokozta az a tény, hogy többségükben jó állampolgárok, humánus és jóindulatú emberek voltak. Keresztény környezetben éltek és jellemüket bizonyos mértékig ez a környezet alakította ki. Érdemeiket, amelyekkel kivívták mások tiszteletét és bizalmát, a Bibliának köszönhették. Kedvező adottságaik azonban annyira eltorzultak, hogy embereket Isten Igéje ellen befolyásoltak. A velük való barátkozásnak az lett a következménye, hogy Miller magáévá tette nézeteiket. A Szentírás divatos magyarázata olyan nehézségeket okozott, amelyek leküzdhetetlennek tűntek számára. Félretette a Bibliát, de új meggyőződése semmi jobbat nem kínált helyette, és Miller korántsem volt elégedett. Mégis ezeket a nézeteket mintegy tizenkét évig vallotta. Harmincnégy éves korában azonban a Szentlélek megérintette a szívét, és Miller rádöbbent arra, hogy bűnös. Korábbi meggyőződése nem ígért neki síron túli boldogságot. A jövő sötét és lehangoló volt. Később így beszélt ezekről az érzésekről:

"A megsemmisülés ténye hideg és félelmes gondolat volt, és ha Isten felelősségre von, akkor minden elveszett. A menny mintha réz lett volna a fejem fölött, a föld pedig mintha vas lett volna a lábam alatt. Örökkévalóság - mi az? És a halál - miért van? Minél többet okoskodtam, annál távolabb kerültem a megoldástól. Minél többet gondolkodtam, annál szétszórtabbak lettek következtetéseim. Megpróbáltam nem gondolkozni, de nem tudtam úrrá lenni gondolataimon. Igazán boldogtalan voltam, de nem tudtam miért. Zúgolódtam és panaszkodtam, de nem tudtam kire. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de nem tudtam, miként és hol találom meg az igazságot. Minden remény nélkül gyötrődtem. "

Ez az állapot néhány hónapig tartott. "Egyszer csak tisztán láttam a Megváltó jellemét. Talán van egy olyan lény, aki oly jó és oly könyörületes, hogy Ő maga szerez engesztelést vétkeinkért, s ezzel megment bennünket a büntetéstől. Azonnal éreztem, mennyire szeretetre méltó ez a lény, s azt képzeltem, hogy a karjaiba tudnám vetni magam, és tudnék bízni kegyelmében. De feltámadt bennem a kérdés: miként lehet bebizonyítani, hogy ez a lény létezik. Tudtam, hogy a Biblián kívül semmilyen bizonyítékot nem találok a Megváltó létezésére, és az eljövendő életre sem...

Felfedeztem, hogy a Biblia éppen olyan Megváltót mutat be, amilyenre szükségem van. És nem tudtam megérteni, hogyan tud egy nem ihletett könyv az elbukott világ szükségleteihez oly tökéletesen alkalmazkodó elveket feltárni. Kénytelen voltam belátni, hogy a Szentírás minden bizonnyal Isten kinyilatkoztatása. A Biblia gyönyörűségemmé vált, és Jézusban barátra találtam. A Megváltó számomra tízezer közül is a legfontosabb lett. És a Szentírás, amely azelőtt sötét és ellentmondásos volt, most lábam szövétneke és ösvényem világossága lett. Megnyugodtam, és elégedett voltam. Rájöttem arra, hogy Isten a szikla az élet óceánjának közepén. A Biblia lett legfontosabb tanulmányom, és őszintén el tudom mondani, hogy nagy örömmel kutattam. Felfedeztem, hogy még a felét sem ismerem. Azon tűnődtem, hogy vajon miért nem láttam meg szépségét és dicsőségét hamarabb, és csodálkoztam azon, hogy valaha el tudtam utasítani. Kinyilatkoztatásaiban megtaláltam mindent, amire a szívem vágyott és ami meggyógyítja a lélek betegségét. Nem vonzott már semmilyen más olvasmány, és nagy gonddal igyekeztem, hogy Istentől bölcsességet szerezzek. "

Miller nyilvánosan megvallotta, hogy hisz a vallásban, amit korábban semmibe vett. De hitetlen barátai nem késlekedtek előhozakodni azokkal az érvekkel, amelyeket ő is sokszor hangsúlyozott a Szentírás isteni tekintélye ellen. Most nem volt válasz a tarsolyában, de úgy okoskodott, hogy ha a Biblia Isten kinyilatkoztatása, akkor következetes önmagával; és ha azért van, hogy az embert eligazítsa, akkor igazodik felfogóképességéhez. Elhatározta, hogy tanulmányozni fogja a Szentírást, hogy megtudja, nem lehet-e minden látszólagos ellentmondást feloldani.

Igyekezett minden előítéletet félretenni. Nem használt semmiféle kommentárt. Csak a lapszéli utalások és a konkordancia segítségével vetette egybe az igéket. Kutatását rendszeresen és módszeresen végezte. Mózes első könyvével kezdte, és minden verset sorban elolvasott, de csak olyan tempóban, hogy a számos elolvasott szöveget minden bizonytalanság nélkül megértse. Ha valamit nem értett, megkereste azokat az igéket, amelyekben utalást talált a vizsgált kérdésre. Minden szót eredeti jelentésével illesztett bele a szöveg mondanivalójába, és ha elképzelése összhangban volt minden párhuzamos igehellyel, akkor a probléma megoldódott. Ha tehát nehezen érthető szakasszal találkozott, magyarázatot keresett rá a Szentírás más részében. Miközben kutatott, buzgó imával kérve mennyei világosságot, kitisztult előtte az, ami előzőleg sötétnek tűnt. Tapasztalta a zsoltáríró szavainak igazságát: "A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, és oktatja az együgyűeket" (Zsolt 119:130).