Higgyetek az Ő prófétáinak

2025. december 15., hétfő

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 15 - HÉTFŐ - Sámuel első könyve 7. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 7. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%207&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%207&version=NT-HU

Kommentben leírhatod építő gondolataidat a fejezet üzenetéről. Ha e-mailben kaptad meg az olvasmányokat, válaszlevélben írhatod meg gondolataidat vagy kommentet írhatsz ide: https://www.facebook.com/higgyetekazoprofetainak

A szövetség ládája biztonságban volt Kirját-Jeárimban a léviták felügyelete alatt. Régészeti ásatások során bizonyítékot találtak arra hogy Silót, a láda korábbi otthonát, Kr.e. körülbelül 1050-ben lerombolták, minden bizonnyal a filiszteusok, miután elrabolták a ládát. Jeremiás könyve 7:12-15 és 26:6-9 Siló lerombolását példaként hozza fel arra, hogy mi fog majd történni Jeruzsálemmel. Sámuel húsz éven át folytatta hűségesen munkáját, Isten Igéjének tanítását. Isten szava és a filiszteus elnyomás tanulsága voltak azok, amelyek visszavezették a népet Istenhez „és egész Izrael háza sóhajtozott az Úr után” (2. vers - új prot. ford.).

A nép készen állt a megújulásra és a reformációra, Sámuel pedig cselekvésre szólította fel őket. Félretették a bálványimádásukat, és egyedül az Úrnak szolgáltak. Ezután Sámuel összehívta Izrael népét Mispába. Ezt a gyülekezést azonban a filiszteusok háborús lépésként értékelték, és hadsereget küldtek ellenük.

Figyeljük meg, hogy „Sámuel az Úrhoz kiáltott”, „fogott egy bárányt és feláldozta” (9. vers). Az Úr hatalmas mennydörgése megverte a filiszteusokat, ami azért érdekes, mert a filiszteusok által tisztelt Baál a mennydörgés istene volt. Így hát Izrael győzedelmeskedett.

Minden győzelmünket a Bárány által érjük el. Úgy, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk: „legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével” (Jel 12:11 - új prot. ford.). A végső események idején a sárkány, a fenevad és a hamis próféta egyesítik erejüket a Bárány ellen. A harc kimenetele reménytelennek látszik a Bárány szempontjából. Azonban hadd áruljak el egy titkot: a Bárány már legyőzte őket!

„Urunk, segíts mindnyájunknak meglátni a győztes bárányt, ahogyan diadalmasan hazavezeti maradék népét!”

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49-50. fejezet

49. fejezet – JÓZSUÉ UTOLSÓ SZAVAI (2. rész)

Sátán félrevezet sok embert azzal a tetszetős elmélettel, amely szerint Isten annyira szereti népét, hogy mentséget talál bűneikre. Sátán állítja, hogy míg az Isten Igéjében lévő fenyegetések bizonyos célt szolgálnak erkölcsi kormányzatában, azok mégsem teljesednek be szó szerint. De Isten, teremtményeivel való bánásmódjában mindenkor megőrizte az igazság alapelveit - kinyilatkoztatva a bűnt igazi jellegében - bemutatva: annak biztos következménye a halál. A bűnre sohasem volt és nem is lesz soha feltétel nélküli bűnbocsánat. Az ilyen megbocsátás az Isten uralmának igaz alapját képező igazságosság elveinek felhagyását jelentené. Ez megdöbbentené az el nem bukott világegyetemet. Isten hűségesen bemutatta a bűn következményeit, és ha ezek az intések nem igazak, hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ígéretei beteljesednek? Az úgynevezett jóindulat, mely félretenné az igazságot, nem jóindulat, hanem gyengeség.

Isten az életadó. Törvényei kezdettől fogva az életért adattak. De a bűn megtörte Isten rendjét és viszályt idézett elő. Ameddig bűn van, addig elkerülhetetlen a szenvedés és a halál. Mivel a Megváltó hordozta értünk a bűn átkát, csakis általa remélhetjük annak szörnyű következményeitől való megmenekülésünket.

A felszólításnak engedelmeskedve Józsué halála előtt ismét összegyűltek a törzsek fejedelmei és képviselői Sikemben. Az egész országban egyetlen helynek sem volt annyi szent emléke, mint ennek, amely gondolataikat Istennek Ábrahámmal és Jákóbbal kötött szövetségére irányította, és saját ünnepélyes fogadalmukra is emlékeztette, melyet a Kánaánba való belépéskor tettek. Itt van Ebál és Garizim hegye, ama fogadalomnak néma tanúja, amelynek megújítása céljából gyűltek meghalni készülő vezérük köré. A környéken minden arról tanúskodott, amit Isten értük tett: miként adott nekik földet, amelyet nem ők műveltek; városokat, amelyeket nem ők építettek; szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ők plántáltak. Azért, hogy mindenkinek fogalma legyen Isten szeretetéről és kegyelméről, hogy "[...] tökéletességgel és hűséggel" szolgálják őt" (Józs 24:14), Józsué még egyszer áttekintette Izrael történetét, elbeszélte Isten csodálatos munkáját.

2025. december 14., vasárnap

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 14 - VASÁRNAP - Sámuel első könyve 6. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 6. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%206&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%206&version=NT-HU

Isten leleplezte a filiszteus istenek tehetetlenségét. A filiszteusok nem azért győztek, mert jobbak voltak, hanem Izrael bűnei miatt engedte meg Isten, hogy Izrael vereséget szenvedjen tőlük.

A papok és jövendőmondók az alábbi tanácsot adták a filiszteus fejedelmeknek: „adjatok Izráel Istenének dicsőséget,... ne keményítsétek meg a szíveteket, ahogy az Egyiptomiak tették.” Ismerték az igaz Istent, de ez nem késztette őket arra, hogy azt mondják: "Meg kellene tanulnunk Őt szolgálni!" A papok tanácsának a félelem volt az alapja, mert rossz dolgok történtek velük és a bálványaikkal. A félelem késztetheti az embereket, hogy a jót tegyenek, de ez önmagában nem elég az üdvösséghez. A filiszteusok megtapasztalták Izráel Istenének hatalmát, de ahogy megszűnt a büntetése, visszatértek régi életükhöz.

A frigyláda visszajuttatásához készített terv nem volt természetes, de lehetővé tette, hogy Isten egy sokkal tanulságosabb tapasztalatot adjon a filiszteusoknak, mint a csapások, amiket az egyiptomiak kaptak. A tehenek még nem viseltek igát, és még sohasem hagyták el újszülött borjaikat úgy mint most. És honnan tudták a tehenek, hogy át kell menni a határon Béth-Semes felé, és meg kell állni egy mező közepén?

Mit tett Izráel népe és vezetői a hét hónap alatt, azután, hogy vereséget szenvedtek, és elvesztették a frigyládát? Bűnbánatot gyakoroltak?

Örültek amikor a frigyláda visszakerült hozzájuk, és áldozatot mutattak be, de utána „azt tették, ami helyesnek tűnt nekik” és belenéztek. Engedetlenségükért azonnal megfizettek. Ez nem arról szól, hogy mennyit tudunk Istenről és a Bibliáról. Az igazság szeretetére van szükségünk, és hitre, ami szeretet által munkálkodik, és megtisztítja az életünket. Így Isten tanításának követése által meg fogunk változni.

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 49-50. fejezet

49. fejezet – JÓZSUÉ UTOLSÓ SZAVAI (1. rész)

Józsué 23 és 24.

A hódító hadjárat befejeződött és Józsué visszavonult Timnath-Szerah-i békés magányába. "Lőn pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott [...] az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: [...] Előhívá [...] az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, bíráit és felügyelőit" (Józs 23:1-2).

Néhány év múlt el, amióta a nép birtokaiban letelepedett, és már látható volt ugyanannak a gonoszságnak a beérése, mely azelőtt ítéletet hozott Izraelre. Józsué, amint érezte a korral járó gyengeség közeledtét és felismerte, hogy küldetése hamarosan lezárul, igen aggódott népe jövőjéért. Amikor összegyűltek még egyszer idős vezetőjük előtt, atyai érdeklődésnél több volt az, amit nékik mondott: "Magatok is láttatok mindent" - mondá - "amit az Úr, a ti Istenetek mindeme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harcolt érettetek" (Józs 23:3). Jóllehet a kananeusokat leigázták, mégis a föld jelentős része még az ő birtokukban volt. Józsué figyelmeztette népét, ne telepedjen le kényelmesen és ne feledje el Isten parancsát, hogy e bálványimádó nemzeteket egészen ki kell űznie.

A nép általában lassú és tétovázó volt a pogányok kiűzésében. A törzsek szétoszlottak birtokaikra, a hadsereget leszerelték és a háború felújítását nehéz és gondterhes vállalkozásnak tekintették. De Józsué kijelentette: "Az Úr pedig a ti Istenetek kiűzi őket a ti orcátok elől, és kiűzi őket tielőletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, amint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek. Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mindazt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobb kézre, se balkézre" (Józs 23:5-6).

Bizonyságul hívta a népet, hogy amikor teljesítették a feltételeket, Isten hűségesen megtartotta ígéretét. "[...] Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mindama jó szóból, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!" (Józs 23:14). Kijelentette nekik, hogy amiképpen az Úr teljesítette ígéreteit, azonképpen fenyegetéseit is beteljesíti. "De amiképpen betelt rajtatok mind az a jó szó, amelyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: aképpen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót is az Úr, [...] Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, [...] akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, amelyet ő adott néktek" (Józs 23:15-16).

2025. december 13., szombat

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 13 - SZOMBAT - Sámuel első könyve 5. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 5. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%205&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%205&version=NT-HU

Amikor az emberek visszautasítják a bűnbocsánatot, és továbbra is bűnben élnek, akkor milyen messzire mennek el? A negyedik fejezet tragikus beszámolója feltárja, hogy nem csak Hofni és Fineás, de Izráel vezetői is bármit megtettek azért, hogy folytathassák büszke, bűnös útjaikat. Meg sem kísérelték, hogy megfontolják Isten akaratát, inkább háborúba indultak. Tetteik azt bizonyították, hogy hitük szerint „Isten választott népének" lenni annyit jelent, hogy nem tudnak rosszat tenni, és csakis győzhetnek.

Ezek az események sok bölcs gondolatot juttatnak eszünkbe Isten Igéjéből. „Nem késlekedik az Úr az ígérettel... hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.” „Mivel nem ítélkeznek hamarosan a gonosz tettek fölött, azért van tele az embereknek a szíve gonosz törekvésekkel." Aki nem figyel és továbbra is makacskodik, az elpusztul. „Saját gonoszságod ver meg." (2Pt 3:9; Préd 8:11; Péld 29:1; Jer 2:19 – új prot. ford.) Izráel elvesztette a háborút, a filiszteusok megszerezték a frigyládát. Éli 98 éves volt akkor, mikor ezt meghallotta. Hátraesett a székéből és meghalt. Mikor pedig a menye meghallotta ezt, idő előtt megszülte fiát, és meghalt. De előtte még elnevezte a fiát, akinek a neve Ikábód lett, ami azt jelenti: „odalett Izráel dicsősége."

Később Saul inkább megbízott Ahijában, Ikábód testvérének a fiában, aki vászon efódot viselt és papnak adta ki magát, mint Sámuel prófétában.

Sosem lehet nagy hitünk, ha nem hallgatunk Isten prófétáira, nem engedelmeskedünk szavuknak, és nem maradunk hűségesek a kis dolgokban. Kívánom, hogy Ikábód jelentését, „odalett Izráel dicsősége" soha ne kelljen ránk alkalmazni!

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet

48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (5. rész)

A nép képviselői összegyűltek Silóban. Felháborodásuk és méltatlankodásuk hevében azonnal háborút javasoltak a törvényszegők ellen. A higgadtabbak tanácsára azonban úgy döntöttek, előbb követeket küldenek, hogy magától a két és fél törzstől magyarázatot kapjanak tettükre. Tíz fejedelmet (törzsenként egyet) választottak ki. Vezetőjük Fineás volt, aki buzgalmával a peóri ügyben kitüntette magát.

A két és fél törzs tévedett, amikor magyarázat nélkül ilyen jelentőségű dolgot cselekedett. Mivel a küldöttek már elintézettnek látták, hogy testvéreik tévedtek, kemény szemrehányással illeték őket. Az Úr elleni lázadással vádolták őket és megparancsolták nekik, emlékezzenek arra, milyen ítélet látogatta meg Izraelt, amikor Bál-Peórhoz adták magukat. Fíneás az egész Izrael érdekében kijelentette Gád és Rúben gyermekeinek; ha nem hajlandók azon a földön áldozati oltár nélkül lakni, szívesen fogadják őket és osztják meg testvéreik birtokát és előjogait a túloldalon.

A vádlottak válaszukban megmagyarázták, oltárukat nem áldozásra szánták, hanem bizonyságául annak, hogy bár a folyó elválasztja őket egymástól, hitük mégis ugyanaz, mint testvéreiké Kánaánban. Attól tartottak, hogy gyermekeiket az elkövetkező években elzárhatnák a sátortól, mintha nem volna részük Izraelben. Akkor bizonyság lesz majd ez az oltár, amelyet a silói mintájára építettek, hogy az építők az élő Isten imádói.

A követek nagy örömmel fogadták e magyarázatot és azonnal az őket küldőkhöz vitték a hírt. A háború gondolatával felhagytak, s a nép örült és dicsérte Istent.

Gád ás Rúben fiai most feliratot helyeztek oltárukra, amely rámutatott arra a célra, amiért azt emelték és azt mondták: "[...] Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten!" (Józs 22:34). Így igyekeztek elejét venni a jövőbeni félreértéseknek és megakadályozni azt, ami kísértést okozhatna. {PP 519.3}

Mily gyakran támadnak komoly nehézségek egyszerű félreértésből még azok között is, kiket a legnemesebb indítékok vezetnek; előzékenység és türelem gyakorlása nélkül komoly és végzetes következmények adódhatnak. A tíz törzs visszaemlékezett, hogy Ákán esetében Isten hogyan dorgálta meg az éberség hiányát a köztük levő bűn felfedésére. Most elhatározták a gyors és komoly cselekvést, de, hogy korábbi tévedésüket elkerüljék, most az ellenkező végletbe estek. Ahelyett, hogy előzékenyen érdeklődtek volna az indítékról, dorgálták és elítélték testvéreiket. Ha Gád és Rúben férfiai ugyanabban a szellemben válaszolnak, háború lett volna az eredmény! Míg egyrészt fontos a bűn kezelésében a szigorú és határozott fellépés, másrészt éppoly szükséges elkerülni az alaptalan vádaskodást és az elhamarkodott ítéletet.

Míg sokan nagyon érzékenyek a feddésre saját szokásaikat illetően, ugyanakkor túl szigorúan bánnak azokkal, akikről feltételezik, hogy vétkesek. Bírálattal és feddéssel még senkit sem térítettek el hibás felfogásától, de sokan vannak, akiket a meggyőzés helyett messze vittek a helyes úttól, és hozzájárultak szívük megkeményítéséhez. Barátságos lelkület és előzékeny, türelmes magatartás megmentheti a tévelygőt és elfedezheti a bűnök sokaságát.

A rubeniták és társaik által megnyilvánult bölcsesség méltó a követésre. Míg ők őszintén keresték az igaz vallás ügyének előmozdítását, addig rosszul ítélték meg és keményen feddték őket, de ők mégsem nehezteltek. Udvariasan és türelemmel hallgatták végig testvéreik vádjait, mielőtt megkísérelték védelmezni magukat, azután előadták indítékaikat és bebizonyították ártatlanságukat. Így barátságosan intéződött el a nehéz ügy, amely oly súlyos következményekkel fenyegetett.

Akinek igaza van, az nyugodt és megfontolt maradhat akkor is, amikor hamis vádakkal illetik. Isten mindent ismer, amit az ember félreért és tévesen magyaráz. Ügyünket nyugodtan kezébe tehetjük. Akik belé vetik bizalmukat, azok ügyét éppoly biztosan igazolja, mint ahogy felderítette Ákán bűnét. Azok, akiket Krisztus Lelke vezérel, azzal a szeretettel rendelkeznek, amely hosszútűrő és kegyes.

Az az Isten akarata, hogy népe között egység és testvéri szeretet legyen. Megfeszítése előtt Krisztus azért könyörgött, hogy tanítványai egyek legyenek, amint ő is egy az Atyával, és elhiggye világ: Isten küldte őt. Ez a rendkívül megindító és csodálatos imádság minden időkre érvényes, egészen napjainkig, mert szavai így hangzottak: "De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédökre hisznek majd énbennem" (Jn 17:20). Míg az igazság egyetlen alapelveit sem áldozzuk fel, állandóan törekedjünk arra, hogy elérjük az egység eme szintjét. Ez tanítványságunk bizonyítéka. Jézus mondta: "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok" (Jn 13:35). Péter apostol inti a gyülekezetet: "Végezetre mindnyájan legyetek egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek. Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért: sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek" (1Pt 3:8-9).

2025. december 12., péntek

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 12 - PÉNTEK - Sámuel első könyve 4. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 4. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%204&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%204&version=NT-HU

A filiszteusok elrabolták a frigyládát, és azt mondták: „a mi isteneink a legnagyobbak.” Isten jobban szerette volna, ha Izrael népén keresztül mutathatta volna be önmagát, de a hitetlenségük miatt ez lehetetlenné vált. Isten tehát annak az ismeretnek alapján bizonyította önmagát a filiszteusoknak, amivel ők rendelkeztek. A frigyládát Asdódból Gáthba, majd Ekronba vitték. Mindenhol megismerték Izrael Istenének mindenek felett való hatalmát. A filiszteusok gyakran beszéltek az „istenekről”, akik csapással sújtották az egyiptomiakat, és most a csapást saját magukon tapasztalták meg. Kétségbeesésükben elhatározták, hogy visszaviszik a frigyládát a saját helyére, és ezt meg is tették.

Az Úr nekünk adott tanácsai között ezt találjuk: „Isten a megadott áldások által beszél népéhez és ha azokat nem értékelik, az áldások visszavonásával figyelmezteti őket.” (Pátriárkák és Próféták, 440. oldal). Világunk egyre szaporodó problémái az áldások visszavonásának a jelei. Most van annak az ideje, hogy belekapaszkodjunk Isten erejébe és hitben és engedelmességben közelebb húzódjunk hozzá

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet

48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (4. rész)

Ha pedig valakit bűnösnek találtak, nem menekülhetett meg sem engesztelés, sem váltságdíj ellenében. "Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki" (1Móz 9:6). "Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, aki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon" (4Móz 35:31). "[...] oltáromtól is elvidd azt a halálra" szólt az Úr parancsa (2Móz 21:14). "[...] a földnek nem szerezhető engesztelés a vér miatt, amely kiontatott azon, csak annak vére által, aki kiontotta azt" (4Móz 35:33). A nemzet biztonsága és tisztasága megkívánta, hogy a gyilkosság bűnét szigorúan megbüntessék. Az emberi életet, amelyet egyedül Isten adhat, szentül meg kell őrizni.

Isten régi népe számára kijelölt menedékvárosok a Krisztusban lévő menedék jelképei. Ugyanaz az irgalmas Megváltó, aki az ideiglenes menedékvárosokat elrendelte, saját vére kiontásával biztos menedéket szerzett az Isten törvényét megszegő számára, amelyben oltalmat kereshet a második halál elől. Semmi hatalom nem ragadhatja ki kezéből azt, aki hozzá járul bocsánatért. "Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak" (Róm 8:1). "[...] erős vigasztalásunk legyen [...], mint akik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet" (Zsid 6:18). "Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk" (Róm 8:34).

Aki a menedékvárosba menekült, nem késlekedhetett, a családját, foglalkozását el kellett hagynia. Nem volt ideje búcsút venni szeretteitől. Élete forgott kockán, és hogy elérje a biztonság helyét, minden egyéb érdeket ez egyetlen célért kellett feláldoznia. A fáradságot elfelejtette, a nehézségekkel nem törődött. A menekülő egy pillanatra sem merte lépteit lassítani, amíg a város kapuin belül nem volt.

A bűnös ember ki van téve az örök halálnak, míg rejtekhelyet nem talál Krisztusban. Amint a késlekedés és gondatlanság elrabolhatta a menekülőtől az élet egyetlen lehetőségét, úgy a halogatás és a közömbösség a lélek vesztére lehet. Sátán, a nagy ellenség, Isten szent törvénye áthágóinak nyomában van, és az, aki a veszélyre érzéketlen és nem keres komolyan védelmet az Örök Menedékben, a vesztő prédájává lesz.

Az a fogoly, aki a menedékvárost elhagyta, a vérbosszuló kezébe esett. Így tanulta meg a nép, hogy ahhoz a módszerhez tartsa magát, amit a Végtelen Bölcsesség jelölt ki biztonsága érdekében. Éppen úgy nem elég, ha a bűnös hiszi bűnének bocsánatát Krisztusban; neki hit és engedelmesség által őbenne kell maradnia "Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat. Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, amely megemészti az ellenszegülőket" (Zsid 10:26-27).

Izrael két törzse, Gád és Rúben, Manassé féltörzsével megkapta örökségét mielőtt a Jordánon átkeltek. Gileád és Básán kiterjedt fennsíkja és gazdag erdői tágas legelőt nyújtottak a pásztornép nyájainak és csordáinak, s ez oly vonzó volt, amilyet Kánaánban sem lehetett találni. Mivel a két és fél törzs ott kívánt letelepedni, kötelezték magukat, hogy a fegyveres emberek rájuk eső részét kiállítják, akik átkísérik atyjukfiait a Jordánon és harcaikban részt vesznek, míg ők is el nem foglalják örökségüket. Kötelezettségüknek híven eleget tettek. Mert amikor a tíz törzs átkelt a Jordánon, "Általmentek vala a Rúben fiai, a Gád fiai és Manassé félnemzetsége is felfegyverkezve [...] az Úr előtt a harcra, Jérikhónak sík mezejére" (Józs 4:12-13). Négy évig küzdöttek hősiesen testvéreik oldalán. Most eljött az ideje, amikor tulajdon földjükre mehettek. Amiképpen egyesültek testvéreikkel a harcban, úgy osztoztak a zsákmányban; és ők visszatértek "[...] nagy gazdagsággal [...] igen sok barommal, ezüsttel, arannyal, rézzel, vassal és igen sok ruhával" (Józs 22:18). A zsákmányt meg kellett osztaniuk azokkal, akik visszamaradtak a családdal és a nyájjal.

Távolabb kellett lakniuk az Úr szentélyétől. Józsué aggódó szívvel vette tudomásul távozásukat, mert tudta, hogy magányos és vándorló életük mily erős kísértésnek lesz kitéve, s hogy könnyen, megfertőzhetik őket szokásaikkal a határaiknál lakó pogányok.

Míg Józsué és más vezetők lelkét még mindig nyomasztotta a nyugtalanító sejtés, különös hírek érkeztek hozzájuk. A két és fél nemzetség a Jordán partján, Izraelnek a folyón való csodálatos átkelési helyéhez közel, a silói égőáldozati oltár mintájára nagy oltárt emelt. Isten törvénye halálbüntetés mellett megtiltotta a szentélyben folyó istentiszteleten kívül másféle istentisztelet bevezetését. Ha ez volt az oltárnak a célja, és megengedik, hogy az megmaradjon, az a népet az igaz hittől eltávolítaná.

2025. december 11., csütörtök

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 11 - CSÜTÖRTÖK - Sámuel első könyve 3. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 3. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%203&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%203&version=NT-HU

Krisztus ezt mondta: „Aki hű a kevesen, a sokon is hű az” (Lk 16:10) - ezt látjuk a fiatal Sámuel életében is. Nem tudjuk, milyen gyakran hívta Sámuelt az öregedő Éli, hogy segítsen neki, de ez később rendszeressé vált. Sámuel egyik feladata az volt, hogy naponta kinyissa, majd becsukja a szentély ajtóit.

Éli tudta, hogy fiai megszegték a papság szentségét, hiszen erről beszélt is velük. Isten egy figyelmeztető üzenetet küldött Élinek, ezúttal Sámuel által, aki akkor még nem volt felnőtt férfi. Ezt az üzenetet hitpróbaként küldte Isten újra Élinek, Sámuelen keresztül. Áron nemzetségének papi hivatása itt ért véget, és innen Sámuel vette át a helyüket, aki hűségesen adta át Isten üzenetét Élinek. A próféta nem tartja titokban azt az üzenetet, amit Isten titokban nyilatkoztat ki számára. Meg kell osztania azokkal, akiknek szól.

A negyedik fejezet nyitómondata: „És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izraelben” (1Sám 4:1) valójában a harmadik fejezet záró gondolata kellene, hogy legyen. Isten szándéka az volt, hogy az Éli és fiai feletti ítéletről szóló üzenet figyelmeztetésként eljusson az egész Izraelhez, hogy népe visszaforduljon Hozzá.

Éli belenyugodott Isten szavaiba, elfogadta azokat, de nem tette meg a szükséges lépéseket. Milyen tragikus vég ez egy idős pap számára!

A Biblia összesen két pozitív dolgot említ meg Éliről abból a negyven évből, amikor Izraelt vezette: Annához intézett szavait – amikor megáldotta az asszonyt (1:17); majd azt, hogyan gondoskodott Sámuelről. Nagyon szerette Sámuelt, fiaként utal rá. Kétségkívül azt kívánta: bárcsak saját fiai is olyanok lettek volna, mint Sámuel.

A kívánságok nem teljesülnek maguktól. Az álmok, amelyeket arról szövünk, milyen nagy dolgokat teszünk majd Istenért, nem teljesülnek addig, amíg hitünk tettekre nem indít bennünket. Meg kell ragadnunk Isten ígéreteit, és hit által cselekedni Érte!

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet

48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (3. rész)

Izrael Istenének hatalma népe záloga volt, és ha az efraimiták Káleb hitével és bátorságával rendelkeztek volna, egyetlen ellenség sem állt volna meg előttük. Kinyilvánított óhajuknak, hogy elkerüljék a fáradságot és a veszélyeket, Józsué határozottan ellenállt. "[...] Sok nép vagy te és nagy erőd van néked [...] kiűzöd a kananeust, noha vasszekere van néki, s noha erős az" (Józs 17:17-18). Saját érvelésüket fordította ellenük. Nagy nép lévén, amint állították, képesek - mint testvéreik - saját útjukat járni. Isten segítségével nem kell félniük a vasszekerektől.

Eddig Gilgál volt a nemzet főhadiszállása és a szentély helye. Most azonban a sátort a kiválasztott, állandó helyére kellett szállítani. Siló kis város volt Efraim örökségében. Az ország központjához közel feküdt és minden törzs által könnyen elérhető volt. Az ország egy részét már teljesen meghódították, úgyhogy az imádkozókat nem lehetett megzavarni. "Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát" (Józs 18:1). A törzsek, amelyek még mindig táborban voltak, amikor a sátort elvitték Gilgálból, követték azt és Siló mellett ütötték fel sátrukat. Ezek a törzsek itt maradtak, amíg szét nem oszlottak saját birtokukra.

A frigyláda háromszáz évig maradt Silóban. Éli házának bűne miatt a filiszteusok kezébe került és Silót feldúlták. A láda többé nem került vissza ide a sátorba. A szent szolgálatot végül a jeruzsálemi templomba helyezték át és Siló elvesztette jelentőségét. Csak romok mutatják egykori helyét. Sok évszázad múlva sorsát felhasználták Jeruzsálem intésére. "[...] menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van" - mondta az Úr Jeremiás próféta által - "és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemmel, Izráelnek gonoszságáért! Azért úgy cselekszem e házzal, amely az én nevemről neveztetik, amelyben ti bizakodtok, és e hellyel, amelyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, amint Silóval cselekedtem" (Jer 712.14). {PP 514.4}

"Mikor pedig elvégezték [...] a földnek örökbevételét" (Józs 19:49) és minden törzs elnyerte a maga részét, Józsué is előadta igényét. Mint Káleb, ő is megkülönböztetett ígéretet nyert örökségét illetően. Mégsem kért magának tágas tartományt, hanem csak egyetlen várost. És az Úr rendeletére neki adták "[...] azt a várost, amelyet kért vala [...] és megépíté azt a várost, és abban lakozék (Józs 19:50). Józsué városának neve "Timnath-Szeráh" (a megmaradt rész) maradandó bizonysága volt a hódító nemes jellemének és önzetlen lelkületének. Ahelyett, hogy első lett volna a hódított zsákmány tulajdonba vételében, igényével mindaddig várt, míg népe legkisebbjét is kiszolgálták.

A lévitáknak kijelölt városok közül hatot, hármat-hármat a Jordán két partján, menedékvárosnak nyilvánítottak, ahol az embergyilkos védelmet kereshetett. E városok kijelölését Mózes rendelte el, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki véletlenül ölt meg valakit. "És legyenek azok a ti városaitok menedékül [...] és ne haljon meg a gyilkos, míg ítéletre nem áll a gyülekezet elé" (4Móz 35:12). Ezt a kegyes intézkedést a személyes vérbosszú gyakorlása tette szükségessé, mely szerint a gyilkoson a meggyilkolt legközelebbi rokona vagy örököse bosszút állhat. Nyilvánvalóan szándékos bűnesetnél nem volt szükség bírói kihallgatásra. A vérbosszuló bárhova követhette a gyilkost és megölhette ott, ahol éppen megtalálta. Az Úr nem látta jónak, hogy e szokást abban az időben eltörölje, de gondoskodott azok biztonságáról, akik akaratlanul oltották ki valakinek az életét.

A menedékvárosok úgy voltak elosztva, hogy félnapi utazással az ország minden részéből elérhették. Az odavezető utakat állandóan karban kellett tartani, hogy a menekülő egy pillanatra se legyen akadályoztatva. Végig az úton jelzőtáblákat kellett felállítani, amelyekre világos és szembetűnő betűkkel írták fel e szót: "Menedék". E rendelkezést bárki, zsidó, idegen és jövevény igénybe vehette. De amíg az ártatlanokat nem volt szabad elhamarkodottan megölni, ugyanakkor a bűnös sem kerülhette el a büntetést. A menekülő ügyét az illetékes hatóságoknak gondosan ki kellett vizsgálni és csak ha ártatlannak bizonyult a szándékos gyilkosságban, lehetett őt a menedékvárosban megvédeni. A bűnöst ki kellett szolgáltatni a vérbosszulónak. Akik jogosultak voltak a védelemre, csak azzal a feltétellel nyerhették el azt, ha a kijelölt menedék határain belül maradtak. Ha valaki elbarangolt a kijelölt határon túlra és a vérbosszuló rátalált, életével kellett fizetnie azért, hogy az Úr gondviselését figyelmen kívül hagyta. A főpap halála után azonban mindenki, aki védelmet keresett a menedékvárosokban, szabadon visszatérhetett birtokára.

A gyilkossági tárgyaláson a vádlottat nem lehetett egyetlen tanú vallomása alapján elítélni, még akkor sem, ha a körülmények erősen ellene szóltak. Az Úr utasítása így szólt: "Ha valaki megöl valakit, tanuk szavára gyilkolják meg a gyilkost; de egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon" (4Móz 35:30). Krisztus volt az, aki ezeket a rendelkezéseket Izrael számára Mózesnek adta, amikor pedig a földön járt, tanítványait tanította, hogyan bánjanak a tévelygővel. A Nagy Tanító megismételte a tanítást, hogy egy ember tanúskodására nem lehet felmenteni vagy elítélni valakit. Egy ember meglátása vagy véleménye nem dönthet el vitatott kérdéseket. Ezekben a dolgokban kettőnek vagy még többnek kell társulnia és együtt kell viseljék a felelősséget, hogy "[...] két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó"

2025. december 10., szerda

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 10 - SZERDA - Sámuel első könyve 2. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 2. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%202&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%202&version=NT-HU

A szégyen, és a sok szemrehányás, amit Annának meddősége miatt el kellett viselnie, már a múlté. Imája egy Istent dicsőítő himnusz. Az ebben lévő gondolatok Mózes ötödik könyvéből és más mózesi írásokból származnak. Hogyan ismerhetett ennyi mindent Isten Igéjéből? Mivel férje lévita volt, bizonyára megtanulta tőle Mózes énekét (lásd 5Mózes 31:22, 30). Ezek voltak Isten azon szavai, amelyeket memorizáltak, és nemzedékről nemzedékre továbbadtak.

„Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened” (Zsolt 119:11). „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt 119: 105). A „Megújulás Isten Igéje által” elnevezésű kezdeményezésnek éppen ez a célja, hogy Isten és az Ő szava irányítsa az életünket.

Hofni és Fineás szemében teljesen jelentéktelen dolog volt, hogy elfogyasszák az áldozatoknak azt a részét, amit nem lett volna szabad. Hamarosan könnyelműen haladtak az engedetlenség útján, papi hivatalukat a saját céljaikra használták, míg ez szexuális erkölcstelenséghez és ahhoz vezetett, hogy az emberek megvetették a papságot és az Istennek felajánlott áldozatokat. Éli beszélt a fiaival, de ez nem volt elég, el kellett volna tiltania őket a papi hivatástól. Valószínűleg viccelődtek az „öregen” és folytatták szórakozásukat. „A gyermek Sámuel pedig nőttön-nőtt, és kedves volt mind az ÚR előtt, mind az emberek előtt.” (1Sám 2:26 – új prot. ford.). Aztán az Úr elküldte egyik emberét Élihez egy figyelmeztető üzenettel.

Mi a helyzet a mi életünkkel? Mi a helyzet az én életemmel? Van-e olyasvalami, amit felismertem, és eldöntöttem, hogy tennem kell ellene valamit, ám azután haladtam tovább a régi rutin szerint? Nem szabad olyannak lennünk, mint Éli, hogy halljuk a figyelmeztetést, és azt gondoljuk „Igen, meg kellene tennem", de mégsem lépünk a helyes irányba. Térdeljünk le még ma, és imádkozzunk bűnbánó, odaadó szívvel! Ha megtesszük, az Úr meghallgat, és megbocsát nekünk. Kegyelemet és bátorságot fog adni, hogy győzhessünk. Az Ő ígérete biztos!

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet

48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (2. rész)

"Most pedig" - mondta - "ímé megtartott engem az Úr életben, amint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, amióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek [...] és most ímé, nyolcvanöt esztendős vagyok! Még ma is olyan erős vagyok, amilyen azon a napon voltam, amikor elküldött engem Mózes; amilyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harcoláshoz és járásra-kelésre. Most azért add nékem ezt a hegyet, amelyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, amint megmondotta" (Józs 14:10-12). Ezt a kérelmet Júda főemberei támogatták. Káleb - egyike volt azoknak, akiket törzse az ország felosztására kijelölt - kiválasztotta ezeket a férfiakat, hogy velük együtt terjessze elő kérését, nehogy az legyen a látszat, hogy tekintélyét önző célokra használja fel.

Kérését azonnal teljesítették. Senkire sem lehetett volna ez óriási erődítmény bevételét rábízni. "És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül [...] amiért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét" (Józs 14:13-14). Káleb hite ugyanaz volt most is, mint amikor ellentmondott a kémek rossz jelentésének. Hitte Isten ígéretét, hogy az ő népét Kánaán birtokába helyezi és ebben teljesen az Urat követte. Elviselte népével a hosszú pusztai vándorlást, így osztozott a bűnösök csalódásában és terheiben, ám nem panaszkodott, hanem dicsőítette Isten irgalmát, amely megőrizte őt a pusztában, míg atyjafiai ott lelték sírjukat. A pusztai vándorlás veszedelmei, bajai és csapásai alatt, csakúgy, mint a kánaáni háborús esztendőkben is megtartotta őt az Úr, s most is, hogy elmúlt nyolcvan éves, ereje még mindig nem fogyatkozott meg. Nem kért meghódított területet örökségül, hanem ragaszkodott ahhoz a területhez, amelyet a kémek bevehetetlennek állítottak. Isten segítségével azt az erődítményt akarta kiragadni az óriások kezéből, melynek ereje Izrael hitét megingatta. Nem hatalom vagy dicsőségvágy sugallta Káleb kérését. Az öreg harcos a népnek kívánt példát adni, amely dicsőíti Istent és bátorítja a törzseket az atyáik által bevehetetlennek tartott ország elfoglalására.

Káleb elnyerte örökségét, mely után szíve negyven éven át sóvárgott, és Istenben bízva "[...] kiűzé onnan [...] Anáknak három fiát" (Józs 15:14). Így biztosította örökségét a maga és házanépe számára. Igyekezete nem csökkent, nem telepedett le, hogy örüljön örökségének, hanem tovább űzte az ellenséget nemzetének javára és Istenének dicsőségére.

A gyávák és a lázongók meghaltak a pusztában, de az igaz kémek ehettek Eskól gyümölcséből. Mindenkinek hite szerint adatott. A hitetlen meglátta félelmének beteljesedését. Isten ígérete ellenére állították lehetetlen Kánaánt bevenni és nem is birtokolhatták azt. De akik bíztak Istenben és inkább tekintettek az ő hatalmára, mint az őket körülvevő veszedelmekre, beléphettek a jó országba. "Hit által országokat győztek le, [...] megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait" (Zsid 11:33-34). "[...] az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5:4).

Az ország felosztását illetően egy másik igény Káleb kérelmével teljesen ellentétes lelkületet mutatott. Ezt József fiai, Efraim törzse és Manassé féltörzse terjesztették elő. Nagyobb lélekszámukra való tekintettel e törzsek kétrésznyi területet kaptak. A sorshúzás számukra az országban a leggazdagabb részt jelölte ki, magába foglalva Sáron termékeny síkságát, de a völgyben levő fontos városok közül sok még a kanaániták birtokában volt, s a törzsek megrettentek a honfoglalás fáradalmaitól és veszélyeitől. Efraim, Izrael egyik legnépesebb törzse volt. Józsué is e törzshöz tartozott és tagjai ennek alapján előjogokat tulajdonítottak maguknak. "[...] Miért adtál nékem egy sors szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok?" (Józs 17:14) - mondották Józsuénak. De a vezetőnél nem tudták elérni, hogy a szigorú igazságtól eltérjen.

Válasza ez volt: "Ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és irts ott magadnak a Perizzeusoknak és Refiamnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye (Józs 17:15).

A felelet megmutatta a kérelem igazi okát. Hiányzott a hit és a bátorság a kananeusok kiűzésére. Ezt válaszolták: "Nem elegendő nékünk ez a hegy, a Kananeusoknak pedig, akik a völgyi síkon laknak, mindnek vasszekerök van" (Józs 17:16).

2025. december 9., kedd

Higgyetek az Ő prófétáinak - december 9 - KEDD - Sámuel első könyve 1. fejezet

Itt találod az összes felolvasást: http://higgyetekazoprofetainak.blogspot.hu/

Gondolatok Sámuel első könyve 1. fejezetéből

A fejezetet itt olvashatod el a Bibliából:

Károli Gáspár fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%201&version=KAR

Új protestáns fordítás:

https://www.biblegateway.com/passage/?search=1%20S%C3%A1muel%201&version=NT-HU

Az első fejezet szomorú képet fest Isten népéről. A hitehagyás széles körben elterjedt, mindenki azt tette, amire bűnös vágya indította. Amikor Éli, Isten főpapja Anna imáját hallgatta, félreértette őt. Azt gondolta, túl sok bort ivott. Odament hozzá, beszélgetett vele és nagyon hamar rájött, hogy az asszony egy komoly hívő, aki azért imádkozik, hogy gyermeke szülessen. Ezt mondhatta magában: „Uram, kérlek bocsáss meg.” Aztán az Úr arra indította, hogy biztosítsa Annát: a gyermekért mondott imája meghallgatásra talált.

Éli kegyes ember volt, de vezetőként hiányzott belőle az erkölcsi bátorság. Az Úrnak egy olyan emberre volt szüksége, aki határozott vezetést biztosít, és megteszi a szükséges lépéseket. A változás egy olyan asszonnyal kezdődik, aki nem szült gyermeket, de szerencsétlen helyzete nem fordította el őt Istentől. Bizalmát az Úrba vetette, és biztos volt abban, hogy imáját meghallgatja. Férje, Elkána, lévita volt, aki Efraim népe között telepedett le. Hűséges volt Istenhez, és engedelmeskedett parancsolatainak, azonban annak érdekében, hogy gyermeke szülessen, egy másik asszonyt is elvett feleségül, ami abban az időben megszokott tett volt. Ez az esemény még növelte Anna – meddősége miatti – szégyenérzetét. Az egyik éves ünnepen, amikor Silóban voltak, Anna kiöntötte bánatát, és azt kérte, hogy egy fiúgyermeke legyen. Ígéretet tett, hogy ha az Úr teljesíti kérését, ő egész életére az Úrnak szenteli fiát.

Isten egy ilyen édesanyát keresett. Anna nem sokkal ezután megszülte a kis Sámuelt, és mindent megtett, amit csak tudott, hogy ima és példaadás által felkészítse őt az Úrnak. Nem volt könnyű elvinnie Sámuelt Silóba, és otthagyni, ahogy azt az Úrnak megígérte. Kétség nem fér ahhoz, hogy a kis Sámuel mindig ott volt a gondolataiban. Ez tűnik ki abból, hogy évenként új ruhát készített neki egészen addig, míg felnőtt ifjúvá nem cseperedett. A kis Sámuel hite először az édesanyja hitében mutatkozott meg. Annak ellenére, hogy Biblia közvetlen módon semmit sem mond Sámuel édesanyja iránti szeretetéről, valószínű, hogy nagyon mély lehetett. Az évenkénti silói látogatások különlegesek lehettek mindannyiuk számára

David Manzano

Olvasmány – E.G. White PÁTRIÁRKÁK ÉS PRÓFÉTÁK 47-48. fejezet

48. fejezet – KÁNAÁN FELOSZTÁSA (1. rész)

Józsué 10:40-43; 11; 14-22.

A béthoroni győzelmet gyorsan követte Kánaán déli részének megszállása. "Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot, [...] És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért. Azután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba" (Józs 10:40-43).

Észak-Palesztina törzsei megrémülvén az Izrael seregét kísérő sikerektől, szövetkeztek ellene. E szövetség feje a Mérom tótól nyugatra eső területnek, Hásornak királya, Jábin volt. "És kijövének ők és velök az ő egész táboruk" (Józs 11:4). E hadsereg sokkal nagyobb volt mindazoknál, amelyekkel Izrael Kánaánban eddig találkozott. "[...] sok nép, olyan sok, mint a fövény, amely a tenger partján van, és igen sok ló és szekér. És összegyűlének mindezek a királyok, [...] és megindulának, és táborba szállának együttesen" (Józs 11:4-5). Ismét bátorító üzenetet kapott Józsué: "Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé" (Józs 11:6).

Józsué a Mérom tó közelében a szövetségesek táborára tört és teljesen felmorzsolta azok erejét. "És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék [...] és űzék őket [...] hogy senki sem maradt közülök életben" (Józs 11:8). A harci kocsikat és a lovakat, melyekkel a kanaániták büszkélkedtek és kérkedtek, nem volt szabad az izraelitáknak eltulajdonítani. Isten parancsára a szekereket elégették, a lovakat megbénították és így tették harcképtelenné az ellenséget. Izraelnek nem volt szabad szekerekben és lovakban bíznia, hanem csak Urának, Istenének nevében.

Egyik várost a másik után foglalták el és Hásort, a szövetség erődítményét felégették. A háborút néhány évig folytatták, de annak végével Józsué Kánaán gazdája lett. "[...] A föld pedig megnyugovék a harctól" (Józs 11:23).

Bár a kanaániták erejét megtörték, de birtokuktól nem fosztották meg őket. Nyugaton a filiszteusok még mindig megtartottak a tengerpart mentén egy termékeny síkságot, míg a tőlük északra fekvő terület a sidóniaiké volt. A Libánon is ez utóbbi nép birtoka volt; Egyiptom felé délen az országot még mindig az ellenség lakta.

Ennek ellenére Józsuénak nem kellett folytatnia a harcot. A nagy vezetőnek más munkát kellett véghez vinnie, mielőtt az Izrael feletti parancsnokságot átadná. Az egész országot, a már elfoglalt és a még meg nem hódított részeket fel kellett osztania. Minden törzsnek pedig kötelessége volt, hogy a maga örökségét megszerezze. Ha a nép hűséges marad Istenhez, ő kiűzi előlük ellenségeiket, és megígérte, hogy nagyobb területet is ad nekik, ha szövetségéhez hívek maradnak.

Az ország felosztása Józsuéra, Eleázár főpapra és a törzsek fejedelmeire lett bízva. Minden törzs helyét sorsvetés által döntötték el. Az ország határait Mózes maga határozta meg úgy, ahogy azt a törzsek között fel kell osztani mikor Kánaán birtokába kerülnek; és minden törzsből egy fejedelmet jelölt ki, akinek részt kell vennie a szétosztásban. Mivel Lévi törzse a szentély szolgálatára volt szentelve, nem lett beleszámítva e felosztásba; de az ország különböző részein lévő negyvennyolc várost nekik jelölték ki örökségül.

Mielőtt megkezdték volna az ország felosztását, törzsének fejedelmei kíséretében Káleb sajátos igénnyel lépett elő. Józsuét kivéve Káleb volt Izraelben a legidősebb ember. A kémek között Káleb és Józsué volt az, aki jó jelentést hozott az ígéret földjéről, bátorítván a népet, hogy menjen fel és foglalja el azt az Úr nevében. Káleb most emlékeztette Józsuét az akkor nyert ígéretre, amelyet hűsége jutalmául kapott: "[...] a föld, amelyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mindörökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat" (Józs 14:9). És kérte, hogy Hebront adják néki birtokul. Ez volt hosszú éveken át Ábrahám, Izsák és Jákób otthona és itt, Makpeláh barlangjában voltak eltemetve. Hebron volt a félelmetes anákok székhelye, akiknek hatalmas külsejétől megrémültek a kémek, és általuk egész Izrael bátorsága megrendült. És Káleb, bízva Istenének erejében és hatalmában, éppen ezt a helyet választotta magának örökségül.